Zakaria: "A Juventus mindig is álmodozásra késztetett"

zakaria_denis_mezzel_pozol.jpgA Juventus ma sajtótájékoztató keretében mutatta be új igazolását, a Borussia Mönchenladbach csapatától érkező Denis Zakariát, aki a zebramezesek középpályáját erősíti majd.

"Azért választottam a Juvét, mert mindig is álmodozásra késztetett, s itt lenni éppen az, egy álom. Úgy döntöttem, hogy ez lesz a megfelelő út ahhoz, hogy a pályafutásomat folytassam. Számítottam arra, hogy elhagyom a Borussiát, arra azonban nem, hogy ez ilyen hamar megtörténik. A Juventus nem hív minden nap, ez egy álom számomra, s bízom benne, hogy segíteni tudok." - kezdte Zakaria, aki a 28-as számú mezben szerepel majd a Juventusnál.

"Büszke vagyok, hogy itt lehetek, a Juventus volt édesapám kedvenc csapata, ezért sokat tudok erről a klubról. Megpróbálok majd mindent beleadni, s próbálom segíteni a csapattársaimat, amennyire csak tudom. A színvonal nagyon magas és a jó a hangulat. Jól érzem magam, s már két edzésen is részt vettem. Ha az edző szükségesnek látja, már játszhatok is. Már elmondta, hogy mit vár tőlem, de még nem beszéltük meg a részleteket.

De vajon ki volt az a játékos, aki példaként szolgál a saját posztján?

"Ha gondolok valakire, akkor Patrick Vieirát mondanám. Mindig is kedveltem. Ugyanakkor én Zakaria vagyok, s próbálok a saját stílusomban játszani, anélkül, hogy egy határozott modellt követnék. Agresszív középpályás vagyok, szeretem segíteni a csapatot a labdaszerzésben, de szeretek támadni is. Egy komplett játékosként tudnám leírni magamat.

Nem fogok itt megállni, harcos vagyok és mindig fejlődni akarok. Ez egy fontos lépés számomra, de mindig még erősebbé akarok válni. Erre meglesz a lehetőségem itt, ez egy előrelépés, de nem az utolsó."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr717088776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2022.02.02. 16:16:26

Valóban kicsit kétértelmű, lehet csak rosszul fogalmazott....

A Bayernt gondolom kellően nagy csapatnak gondolja, oda is mehetett volna a szezon végén és minket kosaraz ki, de nem így tett.

Nagyon bízom benne h jó váltás lesz, de tegyük hozzá nem lesz nagyon nehéz felülmúlnia Bentancurt.

Kedves mester meg igenis mondja el pontosan mit vár tőle :)!

Apuleius 2022.02.02. 16:19:27

@GGábr81: Szerintem nem erre gondolt azzal a mondattal.

supertrezi 2022.02.02. 16:24:34

"Ha az edző szükségesnek látja, már játszhatok is. Már elmondtam, hogy mit vár tőlem."

Ez kőkemény gyerek, Allegrinek jó lesz észnél lennie.

Tony. 2022.02.02. 18:12:16

Tetszik, hogy az agresszivitást is kiemeli, mint tulajdonságot, ebből a csapatból nem csak a spílerek hiányoznak, hanem az agresszorok is. Szeretnék ilyet is látni!

Leram7 2022.02.02. 18:52:34

Én szinte biztosra veszem, hogy Allegri mindkét új játékost berakja hétvégén a kezdőbe.

Juvino 2022.02.02. 19:00:59

Mikor par honapja kiderult,h esetleg ide igazolna, beleneztem par meccsebe. Nem tul gyors ő sem, de nagyon hasznos a vedekezesben es sok labda ment at rajta. Jobban passzol m Benta es a mozgasa tenyleg kicsit Vieiras. Tetszett a jateka a valogatottban is. Remelem,h a fater miatti kotodes is sokat szamit majd a teljesitmenyeben!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása