A Juventus két fiatal játékosa is csapatot váltott

dragusin_radu_salernitana.jpgDolgos, eseményekben gazdag napokat hozott a Juventus számára a januári átigazolási időszak utolsó néhány napja, s a nagy érkezők és távozók mellett döntés született néhány fiatal játékos ügyében is.

Az első osztályban a kiesés ellen küzdő Salernitana a szezon második felére kölcsönben megszerezte a román válogatott Radu Drăgușin, aki a Sampdoria együttesétől idő előtt távozva váltott csapatot a még több játéklehetőség reményében.

A tunéziai Hamza Rafia Belgiumban, a Standard Liege kötelékében kezdte a szezont, s mindeddig nyolc alkalommal léphetett pályára. A Juventus vezetősége elégedetlen volt a kevés játéklehetőséggel, amit a támadó középpályás kapott, ezért visszarendelte Olaszországba, s nyárig a Serie B-ben szereplő Cremonese együttesét erősíti majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7817049350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mark Szabo 2022.02.01. 19:06:03

Radut mikor akarjuk már visszahozni? Remélem a fiataljaink is több játéklehetőséget kapnak mostantól...

GodPiero 2022.02.01. 21:09:00

Drakula kvalitását hűen tükrözi, hogy a 16. Samp kezdőjébe sem fért be...
Most van jó helyen....
Rugani cipőjét nem kötheti be...

xXPeiperXx 2022.02.02. 10:40:13

@GodPiero: az megvan, hogy 19 èves a srác?

Te nagyon súlyos eset vagy.

NagyonJuve 2022.02.02. 14:23:45

@xXPeiperXx: amúgy szerintem is igaza van poeronak. A samp ba nem fér be erre egyesek vissza akarják hívni. Miért is? Nem akkora szám.

steven.h 2022.02.02. 17:32:47

@NagyonJuve: van benne igazság, de azért ez nem ilyen egyszerű. Be kell látni, hogy az olasz utánpótlás tehetség gondozás borzalmas:
- A Serie A kis és középcsapatok legtöbbje (tisztelet a kivételnek) még mindig abban látja a Serie A-ban maradás kulcsát, hogy biztosra megy a közepes képességű idősebb (26-30) vagy nagycsapatot is megjárt nagyöregek (31-) játszatásával

- A Serie B színvonala nagyon messze van a Serie A-tól. Ezt azért a legtöbb feljutó csapat teljesítménye tökéletesen bizonyítja. Itt nem lehet azt megtenni, mint angliában, ahol a Championship is egy baromira erős bajnokság és a rengeteg meccs miatt a kölcsönjátékosokkal is rendesen számolnak, valamint a PL-ben is játszanak - pl Gallagher Crystal Palace, gyakorlatilag kinevelik a Chelseanek, Olaszhonban mikor fordul elő ilyesmi?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása