Az Arsenal továbbra is próbálkozik Arthur ügyében

arthur_cagliari_ellen.jpgFabrizio Romano értesülései szerint Arthur Melo kapcsán az egyeztetések továbbra is zajlanak, ügynöke, Federico Pastorello Londonba utazott, ahol az Arsenal igazgatójával, Eduval egyeztetett a mai napon.

Az Arsenal szeretné leigazolni a brazil középpályást, mivel Mikel Arteta nagyra tartja. A londoni klub kölcsönben gondolkodik, de a Juventus eltérő művelet keretében szerezné meg a játékost.

A Goal.com értesülései szerint csak bizonyos feltételek teljesülése esetén távozhat a brazil középpályás, ezek egyike a kölcsön időtartama, a Juventus másfél évre adná kölcsön a játékost, miközben az Arsenalnak kell fizetnie a futballista bérét. Továbbá opciós vásárlási jogot is fűzne a szerződésbe a piemonti vezetőség.

Közben a Sky Sport Italia arról számolt be, hogy a Juventus szakemberei megtalálták Arthur Melo helyettesét, és szerencsére nem is kellett sokat keresniük.

A forrás szerint a vezetőség Nicolò Rovellát szemelte ki, akit a Juventus nyáron vásárolt meg a Genoa együttesétől, azonban a középpályást a torinóiak inkább kölcsönben a rossoblu klubnál hagyták a több játék- és fejlődési lehetőség reményében.

A terv a húszéves futballista téli visszahívása, így pedig egyből be is dobhatná őt a mester a mély vízbe. Az egyik akadály azonban egy súlyos combsérülés, ami egyelőre ellehetetlenít bármilyen bevethetőséget, illetve a Genoa ingyen nem szívesen engedné el a játékost, mivel a szebb sorsra érdemes klub jelenleg a kiesés ellen harcol.

Közben Nicolò Schira szerint a Juventus előrehaladott tárgyalásokat folytat Denis Zakaria megszerzéséért, a középpályás négy és fél évre szóló szerződés keretében érkezne, s a bianconero klub igazán szeretné leigazolni a fiatal svájci futballistát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2516818794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roli921 2022.01.19. 22:02:06

El kell adni, nagy bukta volt

Leram7 2022.01.19. 22:07:16

Ha kölcsönadjuk 1,5 évre az életben nem szabadulunk meg tőle. Másrészt meg az arsenal kap 1,5 év időt, hogy szerezzen egy értelmes kp-t.

Vagy megveszik vagy nem.

Morata példája tökéletesen mutatja, hogy ez a hosszú távú kölcsön értelmetlen eladási szempontból. Mindenki tudja, hogy a közel 30 éves Moratáért nem fogunk letenni 35M-et.

m.martin91 2022.01.19. 22:55:13

Jöjjön Zakaria. Csak lenne már itt.

venember83 2022.01.20. 05:33:00

@m.martin91: nem fog. Ahogy Maxi mondta, kb. ugyanaz marad a keret, biztos te is olvastad, hogy nemigen fog megegyezni a két klub Arthur kapcsán, plusz még pótlást is kellene szerezni, s szerintem a Genoa sem fogja elengedni Rovellát.

Ui. Igen, én is örülnék a komisz kis svájci érkezésének, de nem tartom valószínűnek. Ha meg négyéves szerződésről írnak, az bizony nyártól lesz érvényes. Sokszor úgy érzem, hogy ezt a szezont a vezetőség már lehúzta a WC-n, "jöjjön, aminek jönnie kell", "lesz, ami lesz" alapon.

Pjanista 2022.01.20. 07:30:57

@venember83: Schira 4,5 éves szerződésről ír egyébként, nem 4 évesről, ahogy a cikkben van. Bár nála lehet, hogy mindegy is, hogy mit ír, nem valami megbízható sajnos.

"#Juventus are pushing to sign Denis #Zakaria. Advanced talks with the swiss midfielder for a 4-years and half contract."

venember83 2022.01.20. 07:39:09

@Pjanista: akkor frissítem a cikket, köszönöm, hogy szóltál.

Shaky79 2022.01.20. 09:39:01

Arthurt nem adnám el, sokkal inkább Bentancurt, Rabiot, Ramseyt, Bernardeschit! Arthur egyedüli a középpályán akire fel lehet passzolni a labdát és ha megtámadják nem szarja össze magát és passzol egyből egy olyan emberhez akit nehéz helyzetbe hoz! Egyedül ő tudja kihozni a labdát, neki van meg a technikai tudása hozzá, Locatellivel és még egy minőségi középpályással nagyon jó minőséget vihetnének a középpályára! Bizalmat kell adni neki, remélem a műtéte után a sérülései már nem jönnek elő! Ha játszik formába fog lendülni és a technikai tudása sokkal magasabb mint a fentebb említett középpályásoké!

Csak Csucsu 2022.01.20. 09:58:34

Ha ezt a formát hozzá mint utóbbi meccseken, akkor nem kell registat keresgélni. Locatelli is hasznosabb btb be. Rabiot Pogbara cserélni s az Arthur, Locatelli,Pogba kp már szólna. Ha eladjuk az az érzésem vele mint Canceloval

venember83 2022.01.20. 10:23:32

@Csak Csucsu: hacsak nem azért hozza ezt a formát, mert menni akar...

Csak Csucsu 2022.01.20. 10:33:33

@venember83: ettől tartok én is. Viszont ha érzi a bizalmat s megkapja a lehetőséget, akkor miért menne az Arsenalba?! Dél Amerikai játékos ritkán élvezi az angol körülményeket.

Lanzafame 2022.01.20. 14:03:17

@Csak Csucsu: a nagyon finom ottani fizetések elnyomják a sivár fish&chips és a babkonzerv ízét, és még az eső is kevésbé zavaró.

Igaz, hogy láthattunk tőle az elmúlt 1-2 meccsen (inkább a Samp ellen) néhány előrepasszt is, de leginkább azért, mert hagyták a Juventust játszani. Minimális nyomás alatt semmi építő jelleg nincs a játékában, remélem mielőbb távozik, én nagyon nem szeretem.

Csak Csucsu 2022.01.20. 14:28:06

@Lanzafame: szemét világot élünk, de azért vannak emberek/játékosok akiknek még vannak elvei. Azért nem mindenki Ramsey meg Dzsudzsák stb
Nem minden a pénz. Kben mindenki a Newcastle-be akarna játszani most

Úgy imádom

Lanzafame 2022.01.20. 14:34:41

@Csak Csucsu: Lehet. De Arthur egészen biztos, hogy nem szerelmes a Juventusba :D Ha van zsoldos most a keretben, ő biztosan közéjük tartozik.

Csak Csucsu 2022.01.20. 15:04:45

@Lanzafame: Ezért mondtam, hogy tartok tőle, de ha nagyon menni akarna Allegri nem mondogatná, hogy számít Arthurra. Nem úgy ismerem aki kiállna egy elmenőben lévő játékosért. Attól még lehet bullshit ársrófolás.
A remény hal meg utoljára. Jó korban van...azért nyert már Libertadores kupát s most a mentalitása is megfelelő, bár amilyen a vezetőség hozzáállása mostanában bármi is megtörténhet :)

Lanzafame 2022.01.20. 15:20:40

@Csak Csucsu: Mi nagyon másban reménykedünk akkor szerintem :)

Szerintem Rovellával, de akár még Fagiolival is beljebb leszünk. Arthur, ha illene bárhova a világon, talán egy erősebb spanyol középcsapatban lenne értelmezhető, egy nála kreatívabb 8-as és egy helyette is védekező 6-os mellett. De szerintem csak egy nagy lufi, a barcás és az itteni játéka alapján.

steven.h 2022.01.20. 15:33:56

@Lanzafame: Rovellát én inkább egy jó B2B-nek látom, igazán akkor lennén beljebb ha Fagioli mint regista ki tudna teljesedni, mert nagyon úgy néz ki, hogy olaszhonban mindenképp kell egy ilyen típusú játékos, mindegy mi a taktikai hadrend.

Ettől függetlenül nem vagyok Rovella ellen, sőt egészen felemelő lenne, ha egy 3 fős középpályán 3 olasz játékos lenne meghatározó egy minden szinten versenyképes Juventusban. A válogatottat nem mondom, mert ott azért erős a verseny most nagyon (Barella, Tonali)

Csak Csucsu 2022.01.20. 15:47:42

@Lanzafame: Rovella egyelőre kieső helyen van a Genoaval. S igazán kiemelkedőnek se mondanám. Fagioli pedig jelenleg a serie B ben kavarog. Arthur 20 évesen Dél Amerikai BL t nyert. Azért mert nem jött ki neki Barcelonában a lépés( nem csak neki) még nagyon jó játékosnak tartom az előző meccsekből kifakadóan pláne..Szerintem Pjanic fénykorában se volt ilyen hasznos(a szabadrúgásait leszámítva)
Ízlések és pofonok
Forza Juvee per sempre

Csak Csucsu 2022.01.20. 15:51:22

@steven.h: Ezaz. Jelenleg a válogatott bő keretébe se férnek be. A Juventus kezdője más kávéház. Locatelli azért eldöntött pár meccset a Serie A ban s eb győztesként jött.

Lanzafame 2022.01.20. 16:11:28

@Csak Csucsu: Írod az amerikai kupákat, nem semmi, hogy kerettag volt vagy ott volt ő is, OK.

Én azt nem látom, hogyan tudna ő az olasz futballkultúrában érvényesülni. Az biztos, hogy technikás, nagyon jól tartja a labdát, de ezen kívül nem nagyon látok benne pozitívumot. Védekezésben gyenge, előrejátékban nulla, néha olyan, mintha nem ismerné a szabályokat, és nem a kapuk elhelyezkedése érdekelné, hanem az öncélú, üres labdatartás.

Nem rossz játékos, csak ufó ebben a csapatban, bajnokságban.

Csak Csucsu 2022.01.20. 16:23:08

@Lanzafame: A kezdőcsapat tagja volt. 12 meccsel. 20 évesen :) S a Libertadores Kupa-t megnyerni nem kis dolog. Nem véletlenül hívják meg a Klub világbajnokságra a győztesét(A BL győztes sel együtt..anno mi 96 ban a River Plate győztük le kőkemény 1-0 rá avval a bivaly kerettel). Reggelig sorolhatnánk a klasszis dél amerikai játékosokat akik megnyerték, de hagyjuk no offense
Abban igazat adok, hogy lehet nem itt fog kijönni neki a lépés. Udinese ellen Keypass Kean nek majd Dybala gól. Múltkor Ruganinak egy gólpassz a Samp ellen. Nem tudom mi kell neked a jó játékhoz, de azért nem haragszom :P

steven.h 2022.01.20. 16:48:56

@Csak Csucsu: "Keypass Kean nek majd Dybala gól. Múltkor Ruganinak egy gólpassz a Samp" akinek nem inge nem veszi majd magára, de ezen a blogon láttunk már mástól is ilyen teljesítményt, mégis kutyázva van. De nem akarom kinyitni ezt a szelencét újra.

Rovella esetében amúgy tévedsz, mert a bővebb keretbe már behívták elvileg párszor, illetve Fagiolira sem épp úgy hivatkoznék, mint aki kavarog, mivel 3 gólnál és 4? gólpassznál jár. Lehet hogy rosszul emlékszem, múltkor néztem épp, most nem nyitottam ki. Nyilván Serie B, de bárcsak felét tudná felmutatni a Serie A-ban Bentancur meg Rabiot, de még összeadva se jön ki.

Egyébként szerintem nem feltétlen jó gondolkodás az, hogy "csak" egy Genoaban játszik, meg "csak" a Serie B-ben. A múltban pont így maradtunk le Verrattikról, Tonalikról, hogy a potenciált nem sikerült jól felismerni.

Wizzurah 2022.01.20. 17:16:53

Ez nem tudom mikori cikk, de az arsenal nem erdeklodik mar, sergi robertot akarjak a barcatol, arthur nem. Szoval itt marad. Eroltetnem Locaval, hatha ugy lesz meg belole valami.

venember83 2022.01.20. 17:26:58

@Wizzurah: a dátum szerint tegnapi. :)

Csak Csucsu 2022.01.20. 20:52:08

@steven.h: Legyen igazatok. Nagyon örülnék én is ha építenénk be sorra a fiatal olaszokat(valaki emlegette a Tonali,Barella kettőst. Ők stabilitást adnának. Míg a fagioli Rovella kettősre nehéz alapozni. Legyenek perememberek s szorítsák ki először a cserét majd kezdőt. Ritka az olyan játékos aki ekkora ugrást tud bemutatni. Mandragora is megrekedt pedig mekkora tehetség volt :) de egyelőre Padoin cipőjét se pucolhatja egyik se :D számomra.

steven.h 2022.01.20. 21:32:25

@Csak Csucsu: Én hoztam fel Tonalit és Barellat, amiatt, hogy írtam, hogy én egyáltalán nem bánnám, ha egy minden szinten versenyképes Juventus 3 fős középpályáját olaszok alkotnák (Loca, Rovella, Fagioli). Annyit fűztem hozzá, hogy azt nem mondom hogy az olasz válogatottat is ők alkotnák mert ott nagy a verseny.

Mandragora is egyébként egy keresztszalag szakadás miatt rekedt meg sajnos.

Shaky79 2022.01.20. 21:52:48

@Lanzafame: Kiváncsi vagyok mi a véleményed akkor Bentancurról, Bernardeschiről, Rabiotrol, Ramseyről?

Lanzafame 2022.01.20. 22:04:17

@Csak Csucsu: tehát volt 1-2 jobb meccse végre. Folyamatos jó teljesítményt még nem lathattunk tőle, inkább az legyen az elvárás a Juventusnál. Igen, mások is szoktak sérültek lenni, de ettől függetlenül vannak jó időszakaik. Arthur teljes csőd idáig, ezért akarnak mielőbb megszabadulni tőle.

@Shaky79:

Benta: kutyaütő
Berna: kutyaütő
Rabiot: keretben elférne, de túlfizetett és problémás
Ramsey: az évszázad legrosszabb igazolása

:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1779) bajnokság (2863) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (731) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1491) játékosokról (8774) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2133) meccsek (3503) mercato (3688) nyilatkozat (6597) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3701) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (205) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása