de Ligt: „Hiányzik egy gólgép”

de_ligt_matthijs_ruganival_vicsorog.jpgA Juventus szombat este győzött az Udinese ellen, ám a győzelem ellenére a mester továbbra is a tapasztalat hiányáról beszél.

„Hallottam a mestert, és igen, értem, mire gondol, mivel valóban sok a fiatal játékosunk.” - mondta Matthijs de Ligt a meccs utáni értékelésben a Sky Sport Italia számára.

„Én is fiatal vagyok, legalábbis az évek tekintetében, azonban a felnőttek között 250 meccsem van nár körülbelül, szóval van némi tapasztalatom. Minél többet játszik az ember, annál gyorsabban válik érett játékossá.

Alapvető győzelem volt a mai számunkra, és sok mindenen kell még javítanunk, de az a fontos, hogy nyertünk. Folytatnunk kell a fokozatos fejlődést, a legutóbbi nyolc bajnokiból hatot megnyertünk, és lassan eljutunk a kívánt szintre.”

A Juventus továbbra is viszonylag kevés gólt lő, ezért a védőt arról kérdezték, ez vajon egy Cristiano Ronaldóhoz hasonló gólszerző hiányának tudható-e be.

„Azt hiszem, hogy igen. Cristiano olyan futballista, aki betör a tizenhatosra, és mindig gólt szerez, ritkán pazarolja el a helyzetet. A szezon kezdete óta érezzük a hiányát.

Nincs gólgépünk, aki évi 30 gólt tudna szerezni, de ehelyett gólokkal kell hozzájárulnunk a csapatteljesítményhez, mindenkinek és mindenhonnan, és ez nagyjából most kezdődött el.

Paulo Dybala? Én őt nyugodtnak látom. Az Inter ellen nehéz, fizikai meccsen ugrott be a padról, ma nagyon jól teljesített, látszott rajta a koncentráció. Gólt szerzett, és Weston McKennie góljának a kiindulópontja is ő volt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6216814512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2022.01.16. 08:53:19

"ritkán pazarolja el a helyzetet" - 5-7 eve ez meg igaz volt, de nem az utobbi evekben. Rengeteg probalkozasbol + buntikbol tudott eredmenyes lenni.

MdewC 2022.01.16. 08:58:13

@Shyr Kahn: vkinek pedig még így sem sikerül.

Shyr Kahn 2022.01.16. 09:16:24

@MdewC:
Ez igaz, de azert kiemelnem, hogy nem sok mindenkire jatszanak ki ennyi helyzetet.

A csapat tobb tagja bevallotta, hogy CR-re jatszottak es ezt lathattuk is a probalkozasai szamaban.

Nem azt mondom, hogy CR nem jo csatar meg a mai napon is, csupan azt, hogy de Ligt tulzott vele kapcsolatban ezzel a kijelentessel, mert nalunk az utso eveben, eleg szokszor elpazarolta a helyzeteit.

Persze ertem en, hogy CR-re felnez... mintha a portugal hozta volna ide a Juveba, + egy haverrol nem mondunk rosszakat, mert vegul is mit szolna hozza? De talan kis idovel, ilyen kerdesekre mas valaszt fog adni, amik kevesbe allnak tavol a valosagtol vagy szimplan csak bologat es elengedi a dolgot.

Zizou_empereur 2022.01.16. 10:03:03

Nem nyitnám újra az elcsépelt CR vitát. De volt ugye az a magabiztos elmélet, hogy majd a csapat meglövi a gólokat helyette. Na ez az elmélet csúnyán megbukott. Ráadásul rá lehetett számítani, minden meccsen játszani TUDOTT és akart. Vele minimum 10-el több gólunk lenne ami pontban is annyit hozna, hogy ezzel a szánalom középpályával is még mindig a bajnokságért mennénk.

BigChris 2022.01.16. 10:22:38

Madridban azért nincs akkora gáz, mert még mindig kurva jó játékosokból áll a csapat és azért Benzema sem kutyaütő. Nálunk Pirlo után mélyrepülés

GGábr81 2022.01.16. 10:41:36

@GGábr81: nem nyitnád, de nyitod. Szerintem ezt a magabiztos elméletet senki nem mondta, hogy majd EZ a csapat meglövi a góljait. Inkább csak arról volt szó, hogy a CR előtti csapathoz semmit nem rakott hozzá. A másik, hogy a rá áldozott anyagiaknak köszönhető, hogy gyakorlatilag minden más poszton vissza fejlődtünk. Semmilyen haszna nem volt a csapatnak/klubbnak abból az üzletből, CR itt létéből. Csak kárunk volt belőle, aztán lehet mondani, hogy mennyi gólt lőtt. Lőtt valóban, de mit értünk el vele? Sem a bl-ben nem léptünk előre, anyagilag rotty, csapat morál rotty, játékosok, vezetők mentek rá az üzletre. Mégegyszer mondom semmilyen előnye nem volt. Talán 1 lehetett volna, a marketingre való hatása, de azt nem tudom megítélni...

BigChris 2022.01.16. 10:44:52

@Zizou_empereur: viszont az ő fizetésének bértömege meg ellehetetlenítette a klubot, bérfeszültséget okozott, ráadásul minden labdával őt keresték, minden tizit ő lőtt, minden szabadrúgást ő lőtt, pedig sosem tudott olyat rúgni ha más játékos gólt lőtt, akkor a gólöröme nem volt őszinte.. gyakorlatilag a klubot a saját cégének tekintette. Úgyhogy az én véleményem az, hogy kösz, de nem kérek belőle.

peti78 2022.01.16. 10:52:08

Tevez óta nincs rendes csatárunk...
Kéne megint egy DelPiero....

venember83 2022.01.16. 11:27:52

@Roli921: lehet kritizálni, de kérlek, ennél azért kicsit jobban válogasd meg a szavaid, még ha nem is kedveled a játékost.

delpi0823 2022.01.16. 11:40:01

@Zizou_empereur: Hagyjuk mar ezt a hulyeseget kerlek,hiaba eroltetitek ezt nem voktunk Crrel se eredmenyesebbek.A csapat moralja akkor is a segge alatt volt es amekkora feszultseget okozott az is problema volt.O persze rinyalhatott evi 30millios fizetessel de ha Dybala teszi akkor o a kis hisztis.Lathatjuk mi folyik a unitednel is miota megerkezett oda.Edzolevaltas,csapaton beluli feszultseg,de hat tudjuk ott is a tarsak nem ernek fel Cr szintjere..........De majd mendes biztos keres neki majd masik csapatot ha nem lesz ott bl,csak az a kerdes hogy kell-e meg valakinek a nagy Cr.Mondjuk a Sporting biztos indul a blben...........

delpi0823 2022.01.16. 11:42:39

@delpi0823: Irigylem a bayern vezetoit,ok anno megmondtak hogy nem fognak egynilyen idos jatekosra ennyi penzt kolteni es teljesen igazuk is volt.

MdewC 2022.01.16. 12:27:53

@MdewC: sokat nem szerettem volna hozzátenni, csak megjegyeztem.

Az “ez igaz” bőven elég volt.

A holland barátunknak pedig igaza van. Hiányzik egy gólvágó. Nem feltétlenül CR. (Nyilván ha idén még itt lett volna, kárt nem okozott volna. Ez is tény. De mivel nincs itt, ezért teljesen mindegy. Csak azt látni, hogy a csapat kevés gólt lő. Egy Vlahoval vagy egy Lukakuval is bőven előbbre lennénk.)

Ami még bennem maradt korábbról az Chiesa sérülése. Nem bírom elfogadni.

Olyan szinten van elegem a csapatból, meg az eseményekből, hogy ecsetelni sem tudom.

FeriGjuve 2022.01.16. 12:50:59

@Zizou_empereur: Szerintem is el kellene engedni ezt a CR dolgot már.
J9 volt,szép volt viszonylag emlékezeteset is alkotott+elmondhatjuk,hogy a futballtörténelem egyik-ha nem a valaha volt-legnagyobb játékosa a Juventusban játszott.
Sajnálhatjuk,hogy nem éppen a legacélosabb,"topos" Juventus korszakban volt ez,mert ha más időszakban érkezik,akkor ennyi idősen is történelmet is írhattunk volna vele,erről meg vagyok győződve.

FeriGjuve 2022.01.16. 12:54:40

@MdewC: Ezzel solan ìgy vagyunk már.
Nehéz időszak ez most.
Túl kell lendülni rajta,minden klubnál van ilyen.

Zizou_empereur 2022.01.16. 13:01:37

Látom sokaknak nem tetszik a véleményem :) Nem mellesleg De Ligt írta, hogy hiányzik egy gólgép, és ha jó a fordítás CR-ről azt írja "a szezon kezdete óta érezzük a hiányát". Bocs de ezzel egyet tudok érteni, akkor is ha sokaknak nem tetszik. Mellesleg legyen már az is egy opció, hogy ez a De Ligt gyerek is konyít valamit a focihoz, még az is lehet hogy többet mint néhány hozzáértő fórumosunk.
Az anyagiakat illetően az a véleményem, hogy CR orbitális pénzért, de megtette amiért ide hozták. A várt eredmények nem miatta maradtak el. Mögötte már nem Pirló Pogba Vidal, hanem egy teljesen nyomorult középpálya szerencsétlenkedett.
Na szerintem az "rottyantotta" meg igazán a klubot hogy teljesítmény nélkül fizettünk (és fizetünk) ki tízmilliókat a Ramsey Rabiot Arthur féléknek. Ebből kettő leginkább a J Medicalban tölti az idejét.

Mondjuk azzal egyet tudok érteni, hogy ilyen csapatba hiba volt CR-t hozni. De Agnelli alapötlete valószínűleg az volt, hogy az elvesztett BL döntőkön hiányzott egy nagy egyéniség. Csak mire megérkezett már távol kerültünk ettől a szinttől.

Mark Szabo 2022.01.16. 13:46:17

CR rel volt egy gól képes vezèrünk akire ha a csapattársak nèztek azt látták hogy teljes erejèből küzd hajt, a mostani "vezèrünk" arcoskodik 6 gólra és a lelátót nézi. Vajon melyik tessz rosszabbat a csapat morálra. 1 milliárd dolláros kérdés

tomi12312323 2022.01.16. 15:59:27

CR-t megnézném az Internél! Marotta ki CR be, ha egy olyan stabil klubot, mint a miénk is tacsravágott a dögevők meg sem állnának a serie c-ig! Istenem de király lenne :D

Lanzafame 2022.01.16. 16:25:54

@Shyr Kahn: "A csapat tobb tagja bevallotta, hogy CR-re jatszottak es ezt lathattuk is a probalkozasai szamaban."

Mintha valami bűnt vallottak volna be :D Persze, hogy rá játszottak. De akinek volt töke, az nem húzódott meg az árnyékában, hanem a saját pecsenyéjét is sütögette (Chiesa).

De ez már a múlt, most minden adott a támadóink számára, hogy megrúgják azokat a gólokat. Hánynál járnak fejenként? Hányadik a csapat?

GodPiero 2022.01.16. 17:18:21

@Lanzafame: Köcsög Ronaldo is mi a bánatot képzel magáról 5x aranylabda, 3x aranycipő, 5x Bl győztes, 2x Fifa év játékosa, sokszoros gólkirály és kitudja hányszoros bajnokként mi a f@szért nem tudja alárendelni magát az Istenadta fenoméntehetségkihaénnem dybalának...

Shyr Kahn 2022.01.16. 17:58:32

@Lanzafame: Igen, volt kivetel szerencsere. Chiesa, valamint Sarri alatt Dybala is volt olyan pofatlan, hogy nem jatszott mindig ala.

FeriGjuve 2022.01.16. 22:17:48

@Lanzafame: A világ legtöbb gólját szerző játékosra játszani....megengedhetetlen.

Zizou_empereur 2022.01.16. 22:29:54

@Lanzafame: "De ez már a múlt, most minden adott a támadóink számára, hogy megrúgják azokat a gólokat. Hánynál járnak fejenként? Hányadik a csapat?"
Nagyon jól állunk. Délelőtt néztem. Az első 12 (!!) helyezettből a Torinót leszámítva mi rúgtuk a legkevesebb gólt. Ilyen Empoli Veronák alatt vagyunk. Jó az irány.

Shyr Kahn 2022.01.17. 00:43:34

@FeriGjuve: Emeljuk ki azert, hogy ez mult ido, amennyiben az eves statisztikakra tamaszkodunk. Valamint tedd hozza a probalkozasok szamat is. Egykor valoban jelen idoben beszelhettunk rola, de bizonyosan nem az utolso 3 evben.

@Lanzafame: Dybala 20 merkozesen szerzett 10 golt. Barcsak elmondhatnank ezt a masik ket csatarrol is. Kulonosen mivel Kean es Morata is befejezo csatarok... elvileg.

venember83 2022.01.17. 06:01:49

@Zizou_empereur: célfutball. Ennyi góllal ezt lehet kihozni. Vagy inkább ehhez a pozícióhoz ennyi gól kell? Megközelítés kérdése.

Il Principino 2022.01.17. 08:09:00

Még szerencse hogy a gólvágó alá játszanak a csapattársak,ez minden csapatnál így működik :)
Dybala meg nem az.
Egy Udinese ellen tud tényező lenni,majd ha a spanyolok ellen is ennyire lesz tényező akkor nem fogja bírálni senki,bár ez az arcoskodás nem méltó egy csk-hoz,se más szerepkörhöz!

FeriGjuve 2022.01.17. 09:06:48

@Shyr Kahn: Nézzük inkább pusztán az egész pályafutását egyben és a számadatokat.
Felesleges rajta bármit magyarázni.

alexGicamo 2022.01.17. 19:08:35

@Lanzafame:
Pont emiatt figyeltem fel Chiesára és ezért kedveltem meg először ! :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1780) bajnokság (2865) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (732) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (111) felkészülés (87) hírek (1500) játékosokról (8891) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2155) meccsek (3504) mercato (3772) nyilatkozat (6642) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3776) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (206) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása