Inter - Juventus: a várható kezdőcsapatok

inter-juve_supercoppa_italiana.jpgAz AS Roma otthonában aratott fordulatos, gólzáporos győzelmet követően, szerda este a Juventus a bajnoki tabellát vezető Inter ellen lép pályára az Olasz Szuperkupa döntőjében, s így lehetősége nyílik arra, hogy a szezon első trófejának megnyerésével feledtesse az eddigi botladozásokat.

A római mérkőzésen gyűjtött lapok miatt Massimiliano Allegri nem számolhat Juan Cuadrado és Matthijs de Ligt játékával, s az olasz sajtó előrejelzései szerint a Juventus ezúttal 4-3-3-as felállásban lép majd pályára. A kapuban természetesen Wojciech Szczęsny áll majd, a védelem szélein Alex Sandro és Mattia De Sciglio kap lehetőséget, középen pedig Giorgio Chiellini és Daniele Rugani szerepelhet.

A háromtagú középpályát Weston McKennie, Manuel Locatelli és Arthur alkotja majd, míg Federico Bernardeschi, Álvaro Morata és Paulo Dybala feladata lesz a milánói védelem feltörése.

A várható kezdőcsapatok:

INTER (3-5-2): Handanović; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Dumfries, Barella, Brozović, Çalhanoğlu, Perišić; Martínez, Džeko.

JUVENTUS (4-3-3): Szczęsny; Alex Sandro, Chiellini, Rugani, De Sciglio; McKennie, Locatelli, Arthur; Bernardeschi, Morata, Dybala.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3816809466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2022.01.11. 13:47:07

A bajnoki lapoknak mi köze van a kupameccsekhez?

MarcoT 2022.01.11. 14:23:25

Nem tudom előzetesen mennyi esélyünk van. Mindenesetre a holland kézilabdás hiánya azért érezhető lehet.

alexGicamo 2022.01.11. 18:29:33

Nem értem , hogy a bajnoki meccsen kapott lapok miért számítanak a kupameccsen ?

steven.h 2022.01.11. 21:20:30

@alexGicamo: Szerintem ezt sokan nem értjük, de valószínűleg így van a versenykiírás....

alexGicamo 2022.01.11. 21:23:51

@steven.h: Ahá ...most már minden világos ! Ja, nem !

steven.h 2022.01.11. 21:36:29

@alexGicamo: Minden szövetség a saját szabályai alapján írja ki a versenyszabályzatot. Mivel mind az olasz kupa, bajnokság, szuperkupa a FIGS égisze alatt kerül megrendezésre, ha a FIGC úgy írja ki a versenykiírást, hogy a bajnokságban összeszedett eltiltás érvényes a Szuperkupa és Olasz kupa kiírásra akkor ez van, és érteni sok mindent nem lehet rajta.

alexGicamo 2022.01.11. 21:42:56

@steven.h: Igen , én is erre gondoltam egyébként . Ha ez így is van tényleg , ez akkor is baromság !

Molinaro86 2022.01.12. 10:42:30

egyrészt a kapuban természetesen most nem a lengyel fog állni, hanem perin, másrészt nem számít a bajnokság meg a kupa egy sorozatnak eltiltás szempontjából sem, de mivel a szuperkupáért a bajnok illetve a kupagyőztes mérkőzik meg, így valamelyik alá be kell sorolni. ez lett a bajnokság, így a szuperkupa szempontjából az ottani lapok döntenek.

steven.h 2022.01.12. 11:00:12

@Molinaro86: Példának mondta, csak, hogy egy kiírás alá tartozik mind a három sorozat, mert ezt is megtehetné egyébként a FIGC. Ha jól tudom van olyan bajnokság, vagy volt, ahol a kupa és a bajnokság egy kiírásnak számított, és akit a bajnokságban eltiltottak, az a kupában sem játszhatott.

Molinaro86 2022.01.12. 11:58:59

ha példa (de nem az volt), ha nem, nem így van, ezért helyesbítettem, illetve azért, mert többen sem értették. remélem nem gond

steven.h 2022.01.12. 13:09:52

@Molinaro86: most rúgozhatunk azon hogy példa vagy sem, szerintem példa, mivel azt írtam, hogy HA ÚGY ÍRJA KI, nem pedig a szövetség ÚGY ÍRTA KI.

Illetve a helyesbítésed sem értem, mivel én adtam egy általános magyarázatot arra, hogy miért lehet az, hogy a szuperkupán eltiltott valaki a bajnokságban összeszedett lapjai alapján, ami teljesen helytálló, mivel ez így működik, mindegy hogy Magyarországon vagyunk és az MLSZ-ről van szó, vagy Olaszországban a FIGC-ről.
Ők írják ki a versenykiírást, amiben szerepel, hogy az eltiltásokat hogyan kezelik az adott versenysorozatban.

Molinaro86 2022.01.12. 13:18:08

példa vagy nem: önmagában a "ha" szócska sem jelenti azt, hogy valami példa, a szövegkörnyezet amiben használtad pedig teljesen másra utal. ettől még lehet annak szántad, de tényleg nem ez a lényeg.
tényleg nem érted? az "általános magyarázatod" nem valid, nem így működik, ezért leírtam a helyes választ. te azt írtad, hogy a bajnokság, kupa, szuperkupa egynek számít, én helyesbítettem, hogy nem, nem számít. mert nem számít. ha számítana, nem helyesbítettem volna. te leírtad, hogy ki írja ki a versenykiírást, és bárhogy kiírhatja. ez igaz. én meg leírtam, hogy hogyan írta ki, mert arra helyes megfejtés előtte még nem született. máshol ezt megköszönik.

steven.h 2022.01.12. 14:31:03

@Molinaro86: szerintem meg teljesen valid az általános magyarázatom, mivel a FIGC HA AKARJA akkor úgy írja ki a kupát, szuperkupát, ligát, hogy az ott szerzett eltiltások mindegyike számít minden kiírásban akkor azt szó nélkül megteheti, ennyi és pont és logikát felesleges benne keresni, szimplán megteheti.
Ezt írtam le, mely tökéletesen megfelel a jelenlegi helyzetben, mivel ez történt, hogy a szuperkupa úgy lett kiírva, hogy oda a bajnokságban lévő eltiltások számítanak, és teljesen irreleváns, hogy én általánosan írtam le, hogy akár a kupát is bevonhatja ebbe, a lényegen nem változtat, mert megmagyarázza hogy miért eltiltott valaki a szuperkupában, úgy hogy a bajnokságban állították ki.

Az meg hogy valami alá be kell sorolni a Szuperkupát meg szerintem nem helytálló, mert kiírhatnák teljesen független kupaként is, meghatározva hogy ki jogosult benne indulni.

Molinaro86 2022.01.12. 14:44:37

jó hát, ha nem akarod megérteni, akkor nyilván nem is fogod. a lényeg, hogy neked legyen igazad, miközben senki nem mondta, hogy hülye vagy attól, hogy hülyeséget beszélsz. senki nem mondta, hogy nem írhat ki bármit a szövetség. természetesen kiírhat. azt is kiírhatná, hogy aki a bal lábával lép pályára a szuperkupát megelőző bajnokin az lesz eltiltott. de nem ezt írta ki, mint ahogy azt sem, hogy egy kalap alatt szerepel a 3 versenysorozat. az "általános válaszoddal" nem megválaszoltad a kérdést, hanem csak találgattál, aminek fele be is jött. én meg rendbe tettem a másik felét, hogy tiszta legyen a kép, ne csak találgatás. ha tudtad a helyes megfejtést, akkor miért nem azt írtad le? miért azt, hogy bármit kiírhat a szövetség? ezt nyilván mindenki tudja. ha meg nem tudtad, akkor legalább utólag ne vitatkozz azon amin nem lehet. az, hogy szerinted mi a helytálló az meg sajnos rohadtul nem releváns, ráadásul meg van határozva, hogy ki jogosult benne indulni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1735) bajnokság (2733) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (711) elemzés (40) előzetes (669) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1453) játékosokról (8429) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2064) meccsek (3319) mercato (3533) nyilatkozat (6365) Olasz Kupa (240) összefoglaló (294) pletyka (3560) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (148) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (198) video (83) Címkefelhő
süti beállítások módosítása