Mauro: "A Juventusnak nem Icardira van szüksége"

mauro_massimo.jpgA Juventus egykori játékosa, Massimo Mauro a torinói klub helyzetéről beszélt, s azt is elárulta, nem Mauro Icardiban látja a megoldást a támadórészleg problémáira.

"Ha igazgató lennék, soha sem igazolnám le. Fölösleges lenne úgy tennünk, mintha nem látnánk a játékos körülötti zavart. A túlexponáltság a közösségi médiában és a kellemetlen ügynök-feleség. Számomra ezek nem elfogadható hozzáállást jelentenek egy ilyen szintű profitól." - mondta Icardi kapcsán Mauro a La Gazzetta dello Sport munkatársának adott interjú során.

"A Juventus stílusán túlmenően, ő olyasvalaki, aki bármelyik klubnál problémát okozhat. Az öltözőben szent szabályok vannak és olyan egyezmények, melyeket tiszteletben kell tartani. Az egyensúly kényes, Icardi pedig nem jelent garanciákat. Nem tudom, hogy milyen fizikai állapotban van, de általánosságban nem hiszem, hogy ő az a csatár, akire a Juventusnak szüksége van. Icardi egy középcsatár a büntetőterületen belül, akinek egy bizonyos fajta játékra van szüksége. Olyan csapatba kell beilleszteni, amely sokat támad, sok játékossal a kapu előtt. Ebben a helyzetben döntővé válik, mert képes gólokat szerezni.

A Juventusnak nincsenek meg azok a jellemzői, amelyek segítenék a legjobbját nyújtani. Mindenesetre csak átmeneti megoldás lenne, csupán hat hónapra, a klubnak utána úgyis vissza kellene térnie az átigazolási piacra.

Pillanatnyilag egy fiatal játékosnak szavaznék bizalmat, aki már képes felelősséget vállalni. Mint például Scamacca, aki számomra jobb, mint Vlahović. Fizikálisan magas, kiváló képessége van arra, hogy előrelendítse a játékot, s nagyon jó a kontratámadásokban. Úgy gondolom, hogy tökéletes lenne Allegri Juventusában.

A nagy kérdés persze a mez súlya, különösképpen egy ilyen évben. Scamacca mindeddig a Genoa és a Sassuolo együtteseinél játszott, ami nem ugyanaz, de kíváncsi lennék rá a Juventusnál. Origi a másik név, akit érdekesnek találok."

A Juventusnál rendkívül halovány teljesítményt nyújtó Álvaro Morata a pletykák szerint visszatérhet Spanyolországba, s már januárban az FC Barcelona mezét öltheti magára.

"Azoknak, akik nem akarnak maradni, ajtót kell mutatni. A Juventusra csak olyan játékosok érdemesek, akik készek a tűzbe menni a mezért, s Torinó a legjobb hely élni és futballozni. Olyan hiányt jelentene, ami akár a keretben rendelkezésre álló forrásokkal is kitölthető. Egy nagy csapatban Morata negyedik számú csatár lehet, bizonyosan nem olyan játékos, aki képes eldönteni egy szezont.

Guardiola középcsatár nélkül jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy Allegri kitalál valamit. Könnyű tanácsokat adni az edzőnek, de Arrivabene szavaiból világos volt számomra, hogy a Juventusnak nincsen pénze ebben a szezonban, így a szükségből kell erényt kovácsolniuk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9516802530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsákkeríni 2022.01.03. 19:21:47

Azért picit örülök, hogy ennek az elmeháborodottnak nincs köze az igazolásainkhoz! Én kivagyok amúgy ettől a Scamacca-mániától, nem tudom sokan mit látnak ebben az egysejtűben...

Rocky80 2022.01.03. 19:30:04

Egyre inkább azon a véleményen vagyok hogy jöjjön Scamacca, hátha kiforrja magát.

GodPiero 2022.01.03. 19:31:41

Imádom a Juventust....., de ki ez a madár?

Attilio79 2022.01.03. 19:41:03

Icardi így is jobb, mint Morata, de egyetértek azzal, hogy túlságosan zűrös a magánélete. A végső cél Vlaho, de ha most nem mozdítható télen, akkor inkább Icardi kölcsön, mintsem Scamacca 40ért. Esetleg Scamacca kölcsön, de erre nem látok esélyt.

Leram7 2022.01.03. 19:41:22

Scamacca nagy kérdőjel és drága. 40M-et kérnek érte, akkor már inkább Vlahovic.

Morata lebőgött és nagyon remélem, hogy elmegy, nincs szükségünk rá.

Icardi részével tök egyetértek, nem kell, mert balhés és már a jövőt nézve túlkoros is.

Origi szerintem képességben ugyan az, mint Kean, ő azért nem kéne.

Szerintem az ideális jelölt Belotti. Nem sok a fizetése, jó korban van. Torinóban lakik, fél év van hátra a szerződéséből, olasz válogatott. Ő kell nekünk. Aztán jövőre meg kell próbálni Vlahovicot.

Álom része: Ha jönne Vlahovic nyáron és Belotti most télen. Rovella, Fagioli, Dragusin felnő az első kerethez. A selejtet kirakjuk, lehet egy ígéretes csapatunk, egy erős olasz maggal.

Cuadrado, Bonucci, Ligt, Pellegrini - Locatelli, Bentancur / valaki értelmes - Bernardeschi, Chiesa, Dybala - Vlahovic egy jó csapat lehet.

GodPiero 2022.01.03. 19:46:03

@Leram7:
"Álom része: Ha jönne Vlahovic nyáron és Belotti most télen. Rovella, Fagioli, Dragusin felnő az első kerethez. A selejtet kirakjuk, lehet egy ígéretes csapatunk, egy erős olasz maggal."

Ez tényleg nagyon álom, de nagyon adná.....legyen így

juve92 2022.01.03. 20:00:44

Morata még télen távozik és nem fog senki sem jönni a helyére.

Zizou_empereur 2022.01.03. 20:22:44

Szegény Mauro gyerek. Valószínűleg ritkán kérdezik meg, ezért mondott ilyen nagyokat.
Scamacca jobb mint Vlahovic :D Mégsem a nyaktetkósért áll sorba a fél PL.
Icardi részével sem értek egyet. Icardi sz@rrágó, de jelenleg sokat tudna nekünk segíteni. A PSG-nél feltörte a seggét a kispad, szerintem ég a bizonyítási vágytól, nekünk pedig egy középcsatár kell aki érzi a kaput.
Moratát ide sem szabadott volna hozni. Ez az ember egy selejt, mindenhol leégett.

juve28adam 2022.01.03. 21:01:13

@juve92: Na ez az ami nem fog megvalósulni. Sokkal esélyesebb az, hogy Morata marad és senki se érkezik végül.

BigChris 2022.01.03. 21:02:12

Mindannyiótok meg van róla győződve, hogy az ideális megoldás Vlahovic lenne. És valaki közületek tud esetleg egy olyan embert mondani az európai top mezőnyből, aki a Balkánról származik és tartósan jó formát mutat szezonról-szezonra? Csak nehogy nagy flop legyen a pali ;-)
Az utolsó ilyen hapsi Nedved és Mandzukic volt.
Most tényleg jó szezont húz, de nehogy egy szezonra rakja össze magát. Ezek a Balkáni vitézek borzasztó szeszélyesek tudnak lenni.

Juventino86 2022.01.03. 21:54:51

Icardi szerintem teljesen jó lenne.

Apuleius 2022.01.03. 22:02:54

@BigChris: Azért akadnak ilyenek a közelmúltból: Modric, Rakitic, Dzeko, Vidic. Nedved viszont nem a Balkánról jött :-)

Attilio79 2022.01.03. 23:32:16

A régi Jugoszláv területen azért megfordult pár figyelemreméltó játékos a múltban. (Prosinecki, Suker, Savicevic, Jugovic stb. előttük Dzajic és a már említettek) Azt gondolom, hogy a délszláv háború megmutatta a kódolt fanatizmusukat, ugyanez meglátszik a pályán is általában a válogatottságig eljutó játékosaiknál, egyszóval igen, simán benne van Vlahovicban, hogy sztár játékos.

Shaky79 2022.01.04. 08:05:16

Icardival kapcsolatban a szívemből szólt! Erkölcsileg is nulla, ehhez a focihoz amit Allegri játszat a csapattal meg amúgyis teljesen alkalmatlan lenne! Ide egy erőcsatár kell, akire fel lehet rugdosni a labdákat, és meg tudja tartani, aki védekezik, 40-50 métereket is tud sprintelni, mert a kontrajáték a nagy csapatok ellen ezt kívánja!
Aki viszont Bentancurral és Bernardeschivel a középpályán látja "jó csapatnak" a Juvét az szerintem egyáltalán nem ért a focihoz!!!

venember83 2022.01.04. 08:12:09

@Shaky79: "mert a kontrajáték a nagy csapatok ellen ezt kívánja"

Öröm ilyet olvasni, ezzel szembesülni. :(

steven.h 2022.01.04. 08:41:13

@BigChris: A délszláv játékosok szerintem inkább pont arról híresek, hogy hatalmas kitartásuk és küzdeni akarásuk van, így nem hinném, hogy Vlahovic különb lenne.

GabeTR 2022.01.04. 15:41:35

Volt pár pletyka Lorenzo Lucca-ról (Serie B - Pisa) 2 méter magas, U21-es válogatott. Vele biztos lenne jelenlét a 16-oson belül. Biztos olcsóbb opció, mint Scamacca. Ha nagy rá a kabát, akkor sem bukhatunk sokat.

BigChris 2022.01.04. 19:52:58

@steven.h: én nem a küzdeni akarasról beszéltem, hanem a hullámzó teljesítményről...egyik meccsen istenkirály, a következőn Torghelle. Én azért kíváncsi lennék egy nagy csapatban mire lenne képes a fiatal jugó gyerek. Lásd Amauri anno. Egy fasza szezon után a Palermoban, aztán befürdés Torinoban.

steven.h 2022.01.04. 23:07:15

@BigChris: azért azt ne felejtsük el, hogy Amauri első szezonja (de lehet hogy első 2) jó volt a Juvéban is. Utána jött a leépülés és ő nem is annyira volt fiatal pluszban még a brazil vér is folydogált benne

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1779) bajnokság (2863) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (731) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1491) játékosokról (8774) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2133) meccsek (3503) mercato (3688) nyilatkozat (6597) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3701) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (205) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása