Demiral: „Mindörökké emlékezni fogok rátok”
Demiral: „Mindörökké emlékezni fogok rátok”

A mai napon kölcsönszerződés keretén belül az Atalantához igazolt Merih Demiral egy potenciálisan 28-30 millió eurós ügylet révén. A játékos a közösségi médiában a következőképpen búcsúzott: „Miután két évig a bianconero csapat tagja voltam, most ideje búcsúzni Torinótól. Két éve mindannyian…

HIVATALOS: Demiral az Atalantánál folytatja
HIVATALOS: Demiral az Atalantánál folytatja

A két klub ma hivatalosan bejelentette, hogy a Juventus török válogatott védője, Merih Demiral kölcsönben az Atalanta együttesénél folytatja pályafutását, s a bergamói klub opciós vételi jogot is szerzett a játékosra. A hírek szerint az Atalanta mintegy 2.5 millió eurót fizet a Juventusnak a…

HIVATALOS: Az Atalanta megvásárolta Romerót a Juventustól
HIVATALOS: Az Atalanta megvásárolta Romerót a Juventustól

Ahogyan az elmúlt napok hírei szerint várható volt, az Atalanta élt opciós vételi jogával, s megszerezte a Juventustól kikölcsönzött, Bergamóban nagyszrerű teljesítményt nyújtó argentin védőt, Cristian Romerót, aki hamarosan a Tottenham Hotspur játékosa lesz. "A Juventus Football Club bejelenti,…

Marchisio: „Allegrivel a csapat jól fog teljesíteni a BL-ben”
Marchisio: „Allegrivel a csapat jól fog teljesíteni a BL-ben”

Claudio Marchisio a következő szezonban új szerepkörben próbálhatja ki magát, az Amazon Prime Video munkatársa lesz, és a Bajnokok Ligája-meccsek közvetítésében fog közreműködni. A Juventushoz ezer szállal fűződő egykori olasz középpályás szerint a vezetőség nagyszerű döntést hozott Massimiliano…

Kulcsfontosságú hét és napok következnek
Kulcsfontosságú hét és napok következnek

Miután sikerült Kaio Jorge személyében új támadót szerződtetni, a Juventus megállapodásra jutott az Atalantával is Merih Demiral ügyében, most pedig két igencsak fontos játékos kapcsán kell a torinói vezetőségnek sikerrel vennie az akadályokat. A La Gazzetta dello Sport szerint a következő napokban…

Nem érkezik Demiral helyére másik védő
Nem érkezik Demiral helyére másik védő

Merih Demiral várhatóan ma elhagyja a Juventus keretét, Cristiano Ronaldo a tegnap meg is látogatta, hogy elköszönjön tőle, így megvalósul a török védő álma, és több játéklehetőséget kaphat az Atalantánál, ahol nem lesz előtte a rangsorban Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci és Matthijs de Ligt. Az…

Locatelli kész télig várni
Locatelli kész télig várni

Manuel Locatelli egyre rosszabbul tűri, hogy a Juventus és a Sassuolo nem jut megegyezésre az átigazolása ügyében, miközben a Juventusnál ismerős nevek merülnek fel alternatívaként az olasz játékos helyett. A középpályás befejezte a nyaralását az EB-t követően, és remélte, hogy mire vissza kell…

Demiral már nem volt ott a Juventus mai edzésén
Demiral már nem volt ott a Juventus mai edzésén

Hamarosan lezárulhat Merih Demiral ügye, a török védőjátékos már kihagyta a zebramezesek mai edzését, s előreláthatólag még a nap folyamán orvosi vizsgálatokra jelentkezhet leendő klubjánál, az Atalantánál. A Calciomercato értesülései szerint az Atalanta megállapodásra jutott a Juventusszal, 3-4…

Az AC Milan érdeklődik Ramsey iránt
Az AC Milan érdeklődik Ramsey iránt

Olasz sajtóértesülések szerint az AC Milan szeretné egy támadó támadó középpályással megerősíteni keretét, miután Hakan Çalhanoğlu a városi rivális Intehez igazolt, s a lehetséges jelöltek között felmerült a Juventus walesi válogatott játékosának, Aaron Ramseynek a neve is. A hagyományos…

Nunziata: „Kaio Jorge előretolt játékszervező”
Nunziata: „Kaio Jorge előretolt játékszervező”

A Juventus eddig nem vitte túlzásba a felnőtt keretbe igazolásokat, ám sikerült Kaio Jorge megszerzése, aki nagy reménységként hagyja el a Santost, ám a világ számár már megmutatta magát például 2019-ben, amikor az U17-es  vb-n végső győzelemhez segítete csapatát például a Mexikó ellen szerzett…

Demiral szinte bizonyosan az Atalanta játékosa
Demiral szinte bizonyosan az Atalanta játékosa

Merih Demiral ebben a mercatóban elhagyja a Juventust, és az Atalantához szerződik, Gian Piero Gasperini klubja kölcsönveszi a török válogatott középhátvédet kivásárlási joggal. A 23 éves török hátvéd két év után távozik az Öreg Hölgytől, jövőjét pedig a bergamói csodacsapat testesíti meg, ahol…

A Santos elnöke beszámolt Kaio Jorge klubváltásának részleteiről
A Santos elnöke beszámolt Kaio Jorge klubváltásának részleteiről

A Santos elnöke, Andres Rueda elárulta, hogy visszautasíthatatlan ajánlattal próbálták a klubnál tartani Kaio Jorgét, aki azonban elutasította a lehetőséget, s inkább a Juventus mezében folytatja pályafutását. A fiatal támadó előreláthatóan szerdán vagy csütörtökön érkezhet meg Torinóba, s 2026-ig…

Demiral távozása megkönnyíti Locatelli érkezését
Demiral távozása megkönnyíti Locatelli érkezését

A Juventus kész dominóhatást elindítani Merih Demiral elengedésével, mivel az Atalanta érdeklődik a török védő iránt, aki a Tottenham Hotspurhöz távozó Cristian Romerót pótolná, így pedig a Juventusnak meglenne a fedezete Manuel Locatelli leigazolásához. A mercato egyeztetései zajlanak a háttérben,…

Chiellini: „A pillanatnak élek”
Chiellini: „A pillanatnak élek”

A tegnap este hivatalossá vált, hogy a Juventus csapatkapitánya továbbra is a klub kötelekében marad, így az új kétéves szerződés lejártakor Giorgio Chiellini 19 éves torinói pályafutást tudhat majd magáénak. „Jobb nem gondolni erre, csak idősebbnek érzem magam tőle.” - viccelődött Giorgio…

HIVATALOS: Kaio Jorge a Juventusnál folytatja
HIVATALOS: Kaio Jorge a Juventusnál folytatja

Egy szappanopera a végéhez ért, ugyanis a Santos ifjú támadója, Kaio Jorge a Juventusnál folytatja pályafutását, jelentette be a brazil klub hivatalos honlapján. "A Santos FC és a Juventus Olaszországból hétfőn megállapodásra jutott egymással a támadó, Kaio Jorge ügyében folytatott tárgyalások…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10477) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4354) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4389) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása