A Salernitana elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgAz elmúlt hét a Juventus jelenlegi szezonjának talán legmélyebb hullámvölgyét hozta. A csapat előbb a Bajnokok Ligája csoportkörében teljesen kilátástalan teljesítményt nyújtva szenvedett megalázó és megsemmisítő 4:0-ás vereséget a címvédő Chelsea otthonában, majd hazai pályán is pont nélkül zárta az Atalanta elleni bajnoki mérkőzést, ezzel még távolabb került céljai elérésétől.

A zebramezesekre papíron könnyebbnek ígérkező december vár, s a hétközi fordulóban kedd este lehetőség nyílik a három pont megszerzésére, amivel a csapat megkezdhetné a felzárkózást, mivel az újonc, mindeddig nem remeklő Salernitana otthonába látogat a Juventus.

Massimiliano Allegri keretből hiányzik a sérüléséből hamarosan visszatérő Mattia De Sciglio, az Atalanta elleni összecsapáson kidőlő Federico Chiesa és Weston McKennie, valamint természetesen Aaron Ramsey sem lesz bevethető.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Chiellini, De Ligt, Cuadrado, Alex Sandro, Pellegrini, Bonucci, Rugani, De Winter

Középpályások: Arthur, Bernardeschi, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Dybala, Kean, Kaio Jorge, Soulé

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5016768108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2021.11.30. 21:22:35

Beszarok hogy kicentizték..

steven.h 2021.11.30. 21:23:03

Ez lehet szerintem a legerősebb kezdőnk, ha Chiesa visszatér. Még maximum Daniloval lehet variálni és akkor Cuadrado a jobbon, Chiesa a balon, de tőlem játszhat Berna is. Ezt kell erőltetni, csatárnak pedig el kell hozni Vlahovicot.

babo0410 2021.11.30. 21:27:17

@Juventino86: Inkább csak pihentet, aztán majd hétvégén megint a szokásos kezdő lesz. Azért, mert egy Salernitana ellen megy, még semmit nem jelent. Sajnos láttunk már ilyet. Közben a Chelsea és még az Atalanta is simán elver minket.
Remélem azért Allegri végre észbe kap, és mer változtatni. Habár tőle szokatlan lenne.

Pjanista 2021.11.30. 21:29:34

@babo0410: Most kivételesen egyetértek. Azért ez a kezdő, mert a Salernitanaval játszunk.

MeGmOnDtaM 2021.11.30. 21:37:55

Nézem, de ez a csapat nagyon-nagyon szét van esve. Akkora távolságok vannak a középpálya és a csatárok között, annyira kiszámíthatóan passzolgatunk, annyira hiányoznak a beindulások és a váratlan húzások... Rakat alkalommal volt Bentancur vagy Locatelli üresen, de inkább szélről hátra passzolták a labdát, mintsem középre egy meginduláshoz... Mintha a srácokba bele lenne kódolva, hogyan ne játszanak hatékonyan. Rengeteget passzolgatunk, forgatjuk az ellent, de e csak vajúdtak a hegyek és egeret szültek...

Del Pybala 2021.11.30. 21:38:23

Ahhoz kepest, hogy 8 emberrel jatszunk nem is rossz. Berna, Kulu meg Benta helyett jatszhatnanak fiatalok. Egy rakas szart nem ernek.

Juvebest 2021.11.30. 21:42:05

Nekem továbbra is lassúnak tünik a játékunk, és kiszámithatónak. Néztem az Atalanta meccset a bergámoiak tök lazán alakitottak ki helyzeteket az ellenfél hasonló volt mint nekunk most. Dybala gólja és még 2 helyzet volt egy Bernadeschitöl , másik Keantöl ami váratlan szép összjáték eredménye volt. Ennél több kellene.

Csak Csucsu 2021.11.30. 21:42:13

Az szép lenne, ha a Salernitana ellen bunkert játszanánk. Régen is tudott támadni, ha kellett csak kaptunk 2-3 at a nagy defenzív focijára egy komoly csapattól(Bayern,Real,Atletico etc). Nekem tetszik ez. Jó lenne ha több eddzésen heteken át ezt a szabadabb felfogást alkalmaznák.

Juventino86 2021.11.30. 21:43:33

@babo0410: Allegri most mert változtatni. Ez az, amit várunk szerintem tőle, hogy képes legyen reagálni, és felrakni egy olyan kezdőt, ami valamivel támadóbb szellemben játszik. Oké, a Salernitana az ellenfél, de sajnos jelenleg ott tartunk, hogy annak is örülni kell, ha egy kiscsapat ellen játszik a csapat támadó felfogásban.

steven.h 2021.11.30. 21:43:46

@MeGmOnDtaM: Szerintem Locatelli és Dybala most egészen jól adja meg a tempót a játéknak, csak hiába vannak azok a szép egyérintős játékok tőlük, érdemben a kapu elé nem tudunk vele kerülni. Sokkal több kellene Bernardeschitől és Kulusevskitől is, hogy ez működni tudjon. Bentancur maradjon szerintem a kulimunkánál és Locatelli legyen labdás játékban többet, mert tőle is jöttek eddig kulcspasszok, de nem tudjuk őket befejezni.

Leram7 2021.11.30. 21:48:37

Fos mez, kevés helyzet, de legalább mezőnyben jók vagyunk és vezetünk.

nortu30 2021.11.30. 21:50:43

Hellyel-közzel rendben van a dolog, bár ha hozzávesszük, hogy a bajnokság egyik leggyengébb csapatával játszunk, akkor már árnyaltabb a kép. Sajnos továbbra is elképzelés nélküli, esetleges a játékunk.
Viszont legalább vezetünk.

venember83 2021.11.30. 21:52:51

@nortu30: a lényeg a betonvédelem. Igazán megtanulhatná már mindenki Maxi alapvetését. A támadást/játékot meg oldják meg a klasszisok ösztönből.

babo0410 2021.11.30. 22:01:30

@Juventino86: Csak nem lehetne ezt állandósítani, és a kicsit erősebbek ellen is elfelejteni a b@szari taktikát? Mert jelenleg ugyanazt játsza Allegri, mint a kiesés ellen menekülők. Egymás ellen tök jól fociznak, vannak szebb akciók, de amint a tabella első felével kerülnek szembe, bunker foci van, és már örülnének, ha kapott gól nélkül lehoznák a meccset 0-0-ra. Ez meg egy Juventusnál nagyon kevés.

Juvebest 2021.11.30. 22:02:35

Modt már jöhet a megnyugtató második gól

Juvebest 2021.11.30. 22:05:32

Hú hát ezt megúsztuk

babo0410 2021.11.30. 22:06:06

Na nesze mindjárt gólt kapunk.

Juvebest 2021.11.30. 22:08:32

Most komolyan verjünk már be még egy gólt, mert a Salernóiak elhiszik hogy van keresnivalójuk

Bruce57 2021.11.30. 22:10:08

Most kéne becserélni Kaiot nem a vége előtt 5 perccel

Szincsak 2021.11.30. 22:10:27

Elég gyenge mecs, utolsó helyezet csapat ellen csak egy golt rugni már 3:0ra kellene vezetni ha nekik nem tudnak 3 golt rugni akkor kit akarnak megverni, Kulu is gyenge

Chiacchiarelli 2021.11.30. 22:11:36

Ha még itt a végén lesz meglepi Allegri szenszej mehet a sleppjével együtt a Catanzaro kispadjára.

nortu30 2021.11.30. 22:13:37

@venember83: Alapvetés igaz, csak az a beton sem nagyon tud megkötni.

James Zabiela 2021.11.30. 22:13:57

A màsodikra jó fogalmatlanok lettünk!Kicsit le tàmad a tök utolsó aztàn màr bajok vannak! Véletlenül se Kaiot hozd be te nyomorult!

GodPiero 2021.11.30. 22:14:28

Jön Mormota.... megy vagyunk mentve...

Gaben Smith 2021.11.30. 22:16:48

@venember83: csak a csatarjainkba sztem nincs benne a gol es sosem lesznek egy osztonos golgepek! -Kai Jorge ot nem tudhatjuk meg.

Bruce57 2021.11.30. 22:17:10

Bohóc Allegri Moratát hozza be a brazil helyett, mikor akarja játszatni ha nem az utolsó csapat ellen.

MGB75 2021.11.30. 22:17:29

Még a tökutolsó ellen sem tudunk értékelhetőt produkálni. Szokásos 1-0. Ha meglesz... Mi miért nem tudunk néha elütni egy-egy csapatot 3, 4-0ra? Mint pl az Atalanta?

babo0410 2021.11.30. 22:18:25

Morata vaze! Ezt bemakkolta! Hétvégén ezért kezdő lesz...

Chiacchiarelli 2021.11.30. 22:19:33

Na csak sikerült 71 perc alatt bebiztosítani a 3 pontot. Jó munkához idő kell.

GodPiero 2021.11.30. 22:19:34

Megkövetem magam... ez zseniális belepiszkálás volt Moratatól...

JeetTrader 2021.11.30. 22:20:12

A bőrmesterre ráfért már egy gól...;)

nortu30 2021.11.30. 22:21:21

Még most sem jelenthetjük ki biztosan, hogy megvan a meccs.

Juvebest 2021.11.30. 22:22:00

Mosz hoznám be a brazil kiscsávót

Juvebest 2021.11.30. 22:23:51

@Juvebest: kulusevski helyett, szart sem csinált egész meccsen

babo0410 2021.11.30. 22:24:03

@nortu30: Azért kevesebb, mint negyed órával a vége előtt már csak nem sz@rjuk el 2-0-ról. Az ciki lenne!

Szincsak 2021.11.30. 22:25:46

A középpályán a Rabiot, Kulu, meg Bentacur nagyon nem jó, a brazil és az argentin gyerek most játszhatna

giorgio007 2021.11.30. 22:25:53

Kéne egy stat, h Kulu hányszor rúgja emberbe a labdát átlagosan meccsenként :D

babo0410 2021.11.30. 22:27:19

@Juvebest: Sz@rt sem? Csak egy gólpassz? Szerintem ma egész jó volt.

Juvebest 2021.11.30. 22:28:36

@giorgio007: többször mint ahányszor csapattárshoz passzol

ZED! 2021.11.30. 22:30:08

Remélem a sztáredző nem kiabálta be mutogatva, hogy elég a kettő, álljunk vissza, mert kiherélem!

Juvebest 2021.11.30. 22:32:02

@babo0410: ok, az összjáték Dybalával szép volt de azon kívül nem sok vízet zavart

GodPiero 2021.11.30. 22:35:49

Ez hogy maradt ki????????????

ZED! 2021.11.30. 22:37:37

@Juvebest: Számomra ma ő volt a legkevesebb a gólpassz ellenére is!

Juvebest 2021.11.30. 22:41:12

Morata jól szállt be, pozitivum még Locatelli Dybala játéka, de még van hova javulni.

Rikoo 2021.11.30. 22:42:31

Villantaik a sztárjaink. Sima 2-0.

MGB75 2021.11.30. 22:42:41

Most őszintén. Minek szegény argentínt az utolsó 5 másodpercre becserélni?
Közben a sírós kihagyja a tizit, aki elbaszott egy szinte 100%-os ziccert is egy gyönyörű akció végén... Gratulálok neki.

Leram7 2021.11.30. 22:43:17

Fúúú kemény lezárása volt a meccsnek. Lényeg a 3 pont.
Hétvégén genoa, ott is nyerni kell.

m.martin91 2021.11.30. 22:43:37

HAHAHAHAHAHAHAHHAHAHA 10 MILLIÓÉRT HAHAHAHAHAHAHA JORGINHO 2.0
Bernardeschinek kéne lőni ezeket, ha fönn volna a pályán.

Pogboom 2021.11.30. 22:43:49

@MGB75: Nem értem mért nem adta le a tizit Soulénak... Mekkora gesztus lett volna.

babo0410 2021.11.30. 22:44:05

@MGB75: És lőtt egy gólt is. Ma ő volt a legjobb, és ő próbálkozott a legtöbb kapura lövéssel. Ha nincs, szerintem biztosan nem nyerünk.

nortu30 2021.11.30. 22:44:13

@MGB75: "Legázoltuk" őket majdnem 3-0-ra.

James Zabiela 2021.11.30. 22:44:54

@MGB75:Ez szó szerint megalàzó szerintem!De Allegri biztos jobban tudja!

Rikoo 2021.11.30. 22:45:02

Ez a büntető megmutatta hol tartunk jelenleg. Ez a Juventus.

m.martin91 2021.11.30. 22:45:23

Egy gyásznap lesz, amikor Dybala hosszabbít. A klub és a régi értékek megcsúfolása.

Jancsi 87 2021.11.30. 22:47:16

Dybala nyugodtan nézzen tükörbe...

babo0410 2021.11.30. 22:48:36

Ennyi hülyeséget összehordani Dybaláról. Jelenleg a csapat egyik legfontosabb tagja. Ha nem kéne folyton hátul lenni, sokkal több gólt is lőhetne. Ma szerencsére támadóbban játszottunk, remélem a Genoa ellen is így lesz.

MGB75 2021.11.30. 22:51:01

@babo0410: Tudom, mindig ő a legjobb... Legalábbis neked. Ha a pályán sincs, akkor is. Azt, amit kihagyott akció végén egy normális támadó úgy bebassza, mint a huzat és nem rúgja hasba a kapust. Ő csak ehhez a nulla szinthez képest volt jó, amit produkálunk régóta. Az a tizi meg. Inkább hagyjuk. A sírós Trez cipőjének a talpát sem csókolhatná meg.

Amúgy soxor a falnak megyek ettől az antifocitól, amit csinálunk. Elképzelés nélkül csak passzolgatunk a saját térfelünkön. Eljutunk az ellenfél 16osáig, ott asszem Loca volt, aki visszapasszolt, aztán 5mp múlva már majdnem a saját kapunknál voltunk. Mintha nem akarnánk támadni.
Erről a meccsről is csak annyi mondható el, hogy 3 pont és annyi.

west30 2021.11.30. 22:51:27

@m.martin91: Van meg remeny,mar attolodott a hosszabbitasa ev vegere a legujabb pletykak szerint.

Rikoo 2021.11.30. 22:52:46

@babo0410: Ez mindent elárul a támadóink minőségéről...

bianconeri83 2021.11.30. 22:53:43

@babo0410:
"Ha nem kéne folyton hátul lenni, sokkal több gólt is lőhetne"

Ez végülis a lengyelre is igaz lehetne :)

De jó komolyra fordítva a szót, nem tud igazi vezér lenni Dybala, ezt kifogásolja sztem a többség, főleg annak ismeretében, hogy milyen igényei vannak

MGB75 2021.11.30. 22:56:02

@babo0410: Kurva unalmas már tőled állandóan ezt a Dybala imádatot olvasni. Akármit csinál, te mindig megmagyarázod, hogy ő a legjobb. Remélem, eltakarodik ős is a picsába, mihelyst lehet, leszarom, ki mit mond!
Ha azt veszem, csak két gól ment el ma rajta.

Juventino86 2021.11.30. 23:00:21

Az a tény, hogy Dybala még a jobb támadóink között van, az igazából sokkal inkább a többiek kritikája. Nem játszott ma rosszul Dybala, szép volt a gól is, viszont komolyabb csapatok ellen már hosszú évek óta nem játszik jól. Az olyan meccseken rendre el van tűnve, nem tud vezér lenni. Persze, a kisebb csapatok ellen is kellenek a góljai, mint pl. ma a Salernitana ellen, viszont a teljesítménye továbbra sincs arányban a fizetési igényeivel. Ráadásul sérülékeny is. Így én egyáltalán nem lennék szomorú, ha elengednénk, és igazolnánk a helyére egy minőségi játékost. De hosszú még az idény, meglátjuk, mi lesz.

Csak Csucsu 2021.11.30. 23:00:56

@MGB75: de ő a legjobb. A capitano. a 10 es. A csapatunk esze. Gyenge volt ma de rúgott egy gólt és ráadásul elsőt. Lőhetett volna többet is. Bernardeschi meg Kulu ketten nem voltak annyi támadásban benne mint ő egyedül. Kihagyott egy tizenegyest? Gondolom te vagy Chuck Norris és berúgod az összes tizenegyest.

Csak Csucsu 2021.11.30. 23:02:34

Jó meccs volt. Nem kaptunk gólt s egyet el is vettek. Forza Juve per sempre

Csak Csucsu 2021.11.30. 23:04:18

@Juventino86: Amíg a kiöregedő játékosainkat nem tudjuk pótolni, nem hogy Dybala-t de jelenleg egy Bernardeschit se engednék el. Mondjuk ma statisztikailag volt csak a pályán de ő még minőségi töltelék.

MGB75 2021.11.30. 23:04:55

@Juventino86: bubó nem veszi észre, hogy a sírósra nézve nem épp hízelgő, hogy ebben a csapatban a jobbak közt lenni nem egyenlő a jóval. A 80-as, 90-es évek Juvéjába még cserének sem férne be, nem hogy állandó kezdőnek. Én azokon nőttem fel és kiábrándító látni, hogy mennyi selejt van a keretben. Senkit nem tudnék kiemelni. Szemrebbenés nélkül elengedném a többi nímanddal együtt.

Csak Csucsu 2021.11.30. 23:07:16

Azért halkam megjegyzem Soulé bemutatkozását is, aki beállt megnézni, ahogy Dybala seggreül :D

MGB75 2021.11.30. 23:07:41

@Csak Csucsu: 'de ő a legjobb. A capitano. a 10 es. A csapatunk esze." Ennyi baromságot összehordani. Atya Úr Isten!
Ebben a szarban nagy dolog a legjobbnak lenni.

DelPiero2 2021.11.30. 23:11:05

@babo0410: ettől még hogy sokat van hátul a helyzetkihasználása nem kéne hogy ilyen rossz legyen.

alexGicamo 2021.11.30. 23:12:02

@Pogboom: Az biztos ! De hát ő duplázni szeretett volna ...

Juventino86 2021.11.30. 23:14:12

@Csak Csucsu: Ebben igazad van. Pótlás nélkül még őket sem szabad elengedni, mert valóban nincs arra garancia, hogy jobb érkezik. De azért én bízom benne, hogy lehet minőségi játékosokat igazolni. Ehhez nem kell feltétlenül hatalmas összegeket kiadni, csak okosan kell vásárolni. Bizakodjunk, hátha!

@MGB75: Hát igen, a 90-es években lettem a csapat szurkolója én is, de egészen a közelmúltig voltak olyan játékosaink, akik mindig hajtottak a csapatért, és kiemelkedőt tudtak hozni támadóposzton. Tevez, Mandzukic, Ronaldo, de még akár Higu is sok esetben a legnehezebb ellenfelek ellen jelentették a különbséget.

Csak Csucsu 2021.11.30. 23:15:37

@MGB75: Ebben a nagy szarban a kis örömnek is van értéke. Én örülnék a legjobban, ha olyan keret lenne amiben padozik. De jelenleg a támadójátékunk 80% az ő formájától függ. Ami jobb napokon igen látványos s ma is elég fontos tényező volt tizenegyes ide vagy oda. Szerintem aki már 100 gólt elért és volt már jobb és nehéz időkben is a csapat vezére egyszerűen nem érdemli meg azt amit itt sokaktól kap. De befejeztem. A Dybala-t a történelem minősíti majd. S biztos szép lesz arra a pár bajnoki címre gondolni amit a ballábának köszönhetünk még, ha nem is olyan mint a 80as 90 es évek Juventusa. Viszont ha a 2010es csúcskorszakáról beszélünk a Juventusnak majd...Dybala neve ott lesz sokszor, bármit mondanak a károgók. S becsüljük tiszteljük amíg vannak egyáltalán ilyen vagy hozzá hasonlítható playerek még ha nem is ADP vagy Platini. Ő Dybala.

Jancsi 87 2021.11.30. 23:15:40

@MGB75: Minden soroddal egyet értek!
Jómagam 26 éve drukkolok a csapatnak, de ilyen förtelmet mint ami most van nem láttam. Mai napig próbálok pozitívan hozzáállni a meccsekhez, de már sokszor az asszony mondja, inkább ne nézd, mert csak ordibálás lesz a vége. Igaza is van!

DelPiero2 2021.11.30. 23:15:52

A gond Dybala fizetési igényével az, hogy minden ilyen szintet produkáló játékos ki fogja követelni a 10 millás fizetést. Ahhoz hogy tényleg jók legyünk, még legalább 2 legalább ezt a szintet teljesítő játékos kell a csapatba, akkora fizetésre nem lesz pénz.

babo0410 2021.11.30. 23:17:05

@MGB75: Adjuk el az egész csapatot, mert épp nem úgy megy! Nagy divat lett szidni Dybalát. De pl. érdemes lenne megnézni, hogy Sarri idején ki nyert nekünk bajnoki címet? Ha nem lett volna Dybala, Roni is csak fele annyi gólt szerzett volna, mert Dybala volt aki főként kiszolgálta. Dybala ma is jól játszott.
Tudom, hogy gyűlölöd Dybalát, de ennyire látványosan köpködni, kifejezni az utálatot nem kéne. Szokás azzal felmenteni, hogy Dybala jó, mert sz@r a csapat. Pedig annyira ez a keret nem rossz. Kéne 1-2 tkp, felfogásváltás, és nem lenne olyan rossz ez a csapat. Érdekes, mikor Sarri idején támadóbb felfogásban játszottunk, Dybala annyira rossz volt, hogy az év játékosa lett a ligában.

babo0410 2021.11.30. 23:19:28

@DelPiero2: Az a baj, hogy nincs energiája neki sem a támadásokra, mert sajnos Allegri túlságosan sok védekezési feladatot ad az egész csapatnak.

Jozeph Pelikahn 2021.11.30. 23:19:38

Dybala az egyetlen, akinek a játékán van mit nézni. Meg néha Bernardeschi.
A többiek unalmas középszer, vagy még annyi se.

Például szabadrúgásnál lesre futni olyan amatőr hiba, hogy aki elköveti, az nem is értem mit keres ebben az osztályban.

DelPiero2 2021.11.30. 23:30:06

@babo0410: Tény hogy Sarri idején Ő volt a legjobb, leghasznosabb, de elég visszásnak tűnik a mostani 10 millás fizetési igénye. De Light-hez, Ramseyhez, Rabiot-hoz hasonlítva valóban nem sok, de ha itt ezt megadják neki, iszonyú spirálba kerül a csapat, és aki egy picit jobb egy időszakban, máris követelni kezdi a fizetése emelését. Nagyon el vannak cseszve ezek a szerződések, az is az egyik fő gond.
Ramsey-t egyszerűen nem kéne elengedni a válogatotthoz, mert ott játszik, és a Juve finanszírozza neki a lehetőséget. Ráadásul pofátlan nyilatkozatokat tesz.

Lori0202 2021.11.30. 23:32:53

Ez a csapat a Diegos Felipe Melós csapatot idézi nekem! Ez egy nézhetetlen szar! Én is vártam Allegrit hátha nézett 2 évig focités más lesz,de nem az! Azóta pedig mostanság jövök rá, hogy az nem lehet véletlen, hogy 3 edző sem bír velük szép, támadó focit játszatni! Ez a keret fos! Dybala meg évek óta a várva várt remény, amihez nem bír felnőni és nem is fog! Ha és sérülékeny is! Elfogytak a klasszis amink, ezek középszerűek,tisztelet azoknak akik a koruk miatt azok! Ide teljes vérfrissítés kell, én egy külföldi edzőt is szívesen látnék,aki hozna valami mást! És zárszónak annyi, hogy szégyen mennyire nincsenek fiataljaink.mi folyik az akadémián? Évek óta nem tudunk felhozni, egy reményteli fiatalt! Sok csapongó gondolat, de szerintem aki nem elvakult ,elfogult egyesek iránt az egyetért! És nehogy szó érje a ház elejét 27-éve Forza Juve!

Shyr Kahn 2021.11.30. 23:43:11

@Csak Csucsu: @babo0410: Sztem felejtsetek el a Dybala utalokat. Csak a szokasos emberek menesztelnek, akik meg akkor sem dicsernek, ha ujra a Serie A legjobbja dijat nyerne meg ismet.

Minden epeszu ember kiemelne, amit ma letett az asztalra (tizit ki lehet hagyni, foleg ha vezetunk, mert nem faj). 10 millio pedig tavol all a 15 millatol, amit a sajto korabban bedobott, de meg attol is, amit de Ligt keres, pedig hu de sokat mutat igaz? Felesleges a billentyuzetet koptatni rajuk es megis megteszem immar ezredjere. Total folosleges.

Persze ha nem lenne ez a semmirekello 10-esunk, aki "ingyenelo" es rajta mennek a merkozeseink, nezegethetnenk a kommenteket, hogy milyen kreativ, szep jatekot produkalo jatekosaink vannak a keretben. Nelkule minden szep lenne es jo. O az aki miatt itt tartunk ahol. Lassan bohozatra hasonlitanak ezek a kommentek tenyleg.

Rikoo 2021.11.30. 23:44:04

@Lori0202: "mi folyik az akadémián?"

Pénzmosás.

Shyr Kahn 2021.11.30. 23:44:28

@DelPiero2: de Ligtnek magasabb a fizuja. Remelem ezzel tisztaban vagy.

DelPiero2 2021.12.01. 00:33:16

@Shyr Kahn: pontosan ezért mondtam, hogy hozzájuk képest nem sok a fizetése Dybala-nak. (Még akkor is ha Dybala-nak több lenne, Dybala-é nem sok a felsorolt emberek teljesítményéhez képest)

DelPiero2 2021.12.01. 00:36:04

@Rikoo: Biztos ott is az a szemlélet, hogy úgyse a nagycsapat részére nevelik a játékosokat, mivel Allegri nyilatkozata szerint előbb kölcsön kell adni hogy tapasztalatot szerezzenek. Szerintem a fiatalokba eleve belenevelik, hogy úgysem a Juvéban fognak játszani, vagy csak nagyon hosszú idő múlva. Ettől lehet hogy el is megy a kedve a jobbaknak, vagy felvetődik azokban akik gondolkodnak, hogy akkor miért vannak ott egyáltalán, miért nem másik klub akadémiáján?

Jozeph Pelikahn 2021.12.01. 00:40:44

@DelPiero2: Nem is értem, hogy egy szurkoló miért megy át spórolós könyvelőbe! Itt lassan mindenkit elzavarnának, aki a magyar átlagkeresetnél többet kér.
Aztán marad a középszer és gyönyörködhetünk 90 percen át a hátrapasszokban. Szuper!

Én olyan Juventust szeretnék, ahol minden játékos 30 milliót keres!

Rikoo 2021.12.01. 00:53:10

@DelPiero2: Nem erről van szó, sokkal mélyebb a szitu ennél.
Sokkal kisebb a költségvetése a komplett akadémiának és közelben sincs olyan munka ott, mint a Barcelona, Chelsea, Ajax, City, PSG, Dortmund stb. kluboknál.
Regényeket lehetne írni erről, de a Juventusnál egyszerűen nincs semmi koncepció, nincs terv az akadémiával.
És alapvetően sokkal kevesebben dolgoznak és kevesebb a szakember, mint kellene legyen.

Juvino 2021.12.01. 01:00:43

Szegeny Soule! Ez mire volt jo? Kaphatott volna 4-5 percet is, m Kaio

FeriGjuve 2021.12.01. 04:31:41

@Csak Csucsu: Élvezhető meccs volt.

Viszont a kezünket a szívre:

Az óriási szerencse mentett meg minket attól,hogy megint egy újabb kínos eredmény szülessen.
Allegri biztosan örül,hogy tudtunk labdát birtokolni,dominálni és mèg néha egész ügyesen járatni,kihozni.
Viszont ha az a Saler helyzet bemegy 0-1 nél,akkor jön a kapkodás,hiba-hibára és ki tudja mi a vége,
Jobb bele sem gondolni.
Örülnünk kell az eredménynek!

Rikster91 2021.12.01. 07:56:48

Győztünk, aminek örülök, de az felfoghatatlan, hogy a 70. percben m8nek kell becserélni a nagy kedvenceket, amikor ugyanazok fos játékkal vannak 85 perceket a pályán. Rabiot és Alex Sandro becserélésére komolyan mi szükség volt?!

Soule-t pedig nagyon sajnálom ezért az undorító utolsó fél perc előtti csere miatt...

DelPiero2 2021.12.01. 09:33:23

@Jozeph Pelikahn: Ez nem könyvelőség kérdése, hanem normálisan felépített stratégia kérdése! Lehet adni fűnek fának 30 milliót (de kisebb összeg esetén is állhat) , csak 1. legyen rá fedezet, 2. Összhangban legyen a teljesítmény a fizetéssel. 3. Passzoljon a fizetési struktúrába, ne okozzon fizetési egyenlőtlenségeket, mert ez rontja a hangulatot, a hozzáállást és a bérek "inflációját" okozza.

venember83 2021.12.01. 10:12:38

@Juvino: Soulé nagyon örült, hogy pályára léphetett. Nyilván másodjára vagy ötödjére már többet szeretne, de most bemutatkozhatott a felnőtteknél, hogy hány percre az sokadlagos.

steven.h 2021.12.01. 10:26:42

@venember83: Én egyébként úgy láttam, hogy elég régóta ott állt a vonalnál, az egyik játékosunkban lehetett volna annyi, hogy kirúgja a labdát...

Jozeph Pelikahn 2021.12.01. 16:28:39

@DelPiero2: Profi sportolók, pontosan tudják, hogy ki miért kap annyit, amennyit.

Egyébként tudunk valami konkrét esetről, amit ilyen bérfeszültség okozott, vagy csak képzelgünk róla?

DelPiero2 2021.12.02. 13:37:10

@Jozeph Pelikahn: Nem járok az öltözőjükben, tehát nem tudok konkrét pletykákat arról hogy Dybala valóban pontosan azért kér több pénzt, mert De Light is nálat jóval többet keres . Nem nevezném azt képzelgésnek, természetes következtetésnek annál inkább, ha valaki környezetében ár- érték arányban irreálisan keres, akkor az illető sérelmezni fogja ezt, és többet követel -ami tulajdonképpen jogos a szűk környezetéhez képest. Ezt talán lehet sejtésnek nevezni, de nem képzelgés. Szerintem nyilvánvaló emberi tulajdonság.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1735) bajnokság (2733) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (711) elemzés (40) előzetes (669) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1453) játékosokról (8429) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2064) meccsek (3319) mercato (3533) nyilatkozat (6365) Olasz Kupa (240) összefoglaló (294) pletyka (3560) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (148) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (198) video (83) Címkefelhő
süti beállítások módosítása