Soulé meghívót kapott az argentin válogatottba

soule_matias_juventus_1.jpgA hétvégi bajnoki fordulót követően újabb válogatott szünet következik, s ezzel egy álom válhat valóra a Juventus mindössze 18 esztendős tehetsége, Matías Soulé számára, aki meghívót kapott az argentin nemzeti csapatot irányító Lionel Sebastián Scalonitól, így együtt készülődhet majd a világbajnoki selejtezőkre olyan játékosokkal, mint Lionel Messi, Ángel Di Maria, Paulo Dybala vagy éppen Lautaro Martínez.

Ugyan nem valószínű, hogy lehetőséget is kap majd az Uruguay és a Brazília elleni fontos mérkőzéseken, de a meghívás hatalmas elismerést és lehetőséget jelent a fiatal játékos számára, aki az argentin labdarúgás fényes jövőjének záloga lehet.

Soulé 2020 januárjában a Vélez Sarsfield ifjúsági csapatától igazolt a Juventushoz, s Torinóban is végigjárta a korosztályos csapatokat, idén pedig már a Serie C-ben szereplő U23-as csapatban csillogtathatja tudását. Nyáron együtt kezdhette a felkészülést az első csapattal, s a Cesena és a Monza elleni mérkőzéseken lehetőséget kapott Massimiliano Allegritől. Az ifjú argentin szélső élt is az alkalommal, s a Cesena elleni találkozón góllal járult hozzá a Juventus 3:1-es győzelméhez.

A torinóiak olyannyira bíznak Soulé tehetségében, hogy szeptemberben 2024-ig hosszabbítottak a játékossal, kinek korábbi kontraktusa jövőre lejárt volna, s a megállapodás opciót is tartalmaz korábbi két évre, 2026-ig érvényes hosszabbításra is.

"Boldog vagyok, hogy hosszabbíthattam a klubbal, amely teljes támogatásáról és bizalmáról biztosít. Ez még csak a kezdet, s mindent bele fogok adni a célok elérése érdekében. Köszönöm azoknak is, akik feltétel nélkül támogatnak." - nyilatkozta akkor Soulé a JTV munkatársának.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1716745604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2021.11.04. 10:41:45

Jobb- vagy balszélső? Ha jobb, Cuad utódja lehetne is akár. Bármilyen szívfájdalom de 1-2 év és az ő pótlásáról is gondoskodnunk kell.

Rocky80 2021.11.04. 11:05:32

@venember83: ráadásul argentín! Nagy kedvencem lenne!

Rikoo 2021.11.04. 12:40:26

@Rocky80: Illetve Kulusevski, akinek az értékesítésével lenne lóvé Vlahovicra.

Attilio79 2021.11.04. 14:04:12

Végre lehet/olvashatunk egy sikersztorit is? ;)

venember83 2021.11.04. 14:59:33

@Rikoo: kapna érte a Juve annyit, amennyiért vette?

szauerb 2021.11.04. 16:13:20

Érdekes, hogy az Argentin válogatottban jobban bíznak benne mint a Juventusnál.

Gaben Smith 2021.11.04. 17:13:46

Olvasod Max?!?!?!?! Ha igen meg talalsz egy brazil centert is a lomosba probald ki!

xXPeiperXx 2021.11.04. 18:40:36

Az előttem szólókkal étek egyet, hogy a fenébe lehet, hogy a tengerentúlon a saját FELNŐTT válogatottja behívja (jó, valószínűleg nem fog játszani, de akkor is lett volna bőven más lehetőség helyette, mégis őt hívták), nálunk meg a töketlen csatársorunk mellett még csak nem is a keret tagja az "A" csapatnál?!

Valami jó sz.rul működik nálunk.... Pedig szerintem többen megnéztünk volna idén egy fiatalított Juventust (lett volna miből válogatni).

Csak játszunk el az alábbi gondoloattal:
Ramsey--> Ranocchia
Arthur--> Fagioli
Rugani--> Dragusin
Kulusevski--> Soulé
Bentancur--> Rovella
Bernardeschi--> Miretti

Ők mind a mi játékosain és pénzbe nem kerültek volna, valamint a bérük se lenne horror és véleményem szerint minőségben sem lenne hatalmas visszalépés.

Rikoo 2021.11.04. 19:38:02

@xXPeiperXx: Mondjuk azért érdekes, hogy egy játékos, aki a Serie C-ben sem nyújt kiemelkedőt, az hogy kerülhet az argentín felnőtt válogatott keretébe..
Technikás játékos és látszódik benne a potenciál, de itt meg is álltunk.

venember83 2021.11.04. 20:05:03

@Rikoo: nem ez lenne az első alkalom, hogy a válogatott behívóval próbálnak felfuttatni játékosokat.

MdewC 2021.11.04. 20:28:37

@xXPeiperXx: ezeket a cseréket hol kell aktiválni?

venember83 2021.11.04. 22:08:45

@MdewC: éjszaka a paplan alatt. :)

steven.h 2021.11.05. 11:22:09

@Rikoo: Egyetértek. Ügyes a srác nagyon, de a Serie C-ben sem tud igazán kiemelkedni. Ráadásul szerintem ráférne egy Dybala féle izompakolás rá, mert reggelire megenné az összes védő a Serie A-ban test-test elleni párharcokban.
Régen volt valaki itt a blogon, aki mindig a magasság és súly értékek alapján mondta meg egy játékosról hogy jó-e vagy sem, nyilván semmi köze nincs ehhez, hogy kiből milyen játékos lesz, de a srác jelenleg szerintem vasággyal 40 kiló, kell még neki fejlődnie minden téren, nem is értem ezt a behívást most.

venember83 2021.11.05. 12:08:10

@steven.h: elvileg 55 kg és 176 cm.

steven.h 2021.11.05. 12:20:39

@venember83: nem sokat tévedtem akkor :D :D :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1780) bajnokság (2865) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (732) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (111) felkészülés (87) hírek (1500) játékosokról (8891) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2155) meccsek (3504) mercato (3772) nyilatkozat (6642) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3776) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (206) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása