Ihattaren visszavonulhat

ihattaren_mohamed_juventus.jpgA nyári átigazolási időszak utolsó napján a Juventus leigazolta a PSV Eindhoven fiatal támadó középpályását, Mohamed Ihattarent, azonban a játékos, akinek fényes jövőt jósoltak, elképzelhető, hogy már 19 esztendősen visszavonul a labdarúgástól.

Ihattaren, akinek képviseletét Mino Raiola látja el, 2 millió euro körüli díj fejében szerződött a Juventushoz, s a holland klub által nagy becsben tartott tehetség átigazolási díja csupán azért volt ilyen alacsony, mert akkori szerződése 2022 nyaráig volt érvényes.

A marokkói származású holland középpályás kölcsönben azonnal a Sampdoria együtteséhez került, ahol együtt szerepelhetett volna az azóta több alkalommal is lehetőséghez jutó Radu Drăgușinnal. A román tehetségtől eltérő módon, Ihattaren egyetlen percet sem játszott azóta, helyette inkább visszatért Hollandiába, ahol nyoma veszett.

A holland média szerint Ihattaren depresszióval küzd, amely édesapja két évvel ezelőtti halála nyomán alakult ki, s mostanra a játékos azt fontolgatja, hogy felhagy a labdarúgással. Mindez természetesen még nem nyert hivatalos megerősítést, s mindeddig sem a Sampdoria, sem a Juventus nem adott ki közleményt Ihattaren helyzetével kapcsolatosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4916745156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2021.11.03. 18:05:09

Raiola!Jössz nekünk egyel!

Csak Csucsu 2021.11.03. 18:22:51

Irány a kispálya haverom :D Mit vártál?! 19 évesen a juve kezdőjét? Nem az u23ba mentél, hanem a Samphoz. Azért, hogy ez is velünk történik meg..vicc :D
Azért, ha egyszer 24-25 évesen mégiscsak meggondolja magát mi lesz? újra él a szerződése?
Már csak az édesapád emléke miatt is illene futballistát faragnod magadból. Viccet félretéve. Azért kívánom a legjobbakat..eddzen otthon..építse fel magát..Van, hogy egy psychológiai dolog sokkal bántóbb mint egy sérülés vagy hosszabb
Fino alla fine

Matteo89 2021.11.03. 18:28:33

@Csak Csucsu: Ha tényleg depressziós akkor az nagyon kemény dió. Akinek volt a családjában ilyen eset az tudja miről beszélek. Depresszioskent otthon sem edzegetsz egy percet sem. Ráadásul vagy kigyogyulsz belőle vagy egy életre megkeseriti az életedet.

MdewC 2021.11.03. 19:00:43

@Matteo89: +1

Segítségre szorul akkor.

Jobbulást.

Lanzafame 2021.11.03. 19:16:26

Sajnálom, nagyon tehetséges játékos...

Del Pybala 2021.11.03. 21:01:30

6 millió ment a kukaba egy bekepzelt kis pocsert...megint egy jo huzas a vezetosegtol.

Rikoo 2021.11.03. 21:53:11

Nem volt 6 millió, 1,7 millió euró körül volt az átigazolási összeg.

Leram7 2021.11.03. 22:13:52

Van egy támadó kp és nálunk pont ez a poszt az, ami évek óta hiányzik... Egy évet kéne kibírnia a sampban és megmutatni, hogy mit tud.

Sajnálom, hogy depresszós, de pont a siker és a sikeresség az ami a depressziót megsemmisíti.

Viszont, ha igaz, hogy csak úgy eltűnt és nem ad hírt magáról és rosszul viselkedik, azon nem lehet segíteni. Az már hozzáállás és pofátlanság, valahol akarnia kell a változást.

Tegyük fel visszavonul, akkor ki fogja megtéríteni a pénzünket? Ez szerintem nem így működik... Élő szerződése van.

Raiola dolgozhat hálából Haalandon.

Novice_71 2021.11.03. 22:25:33

Semmit valamiért... Ez a bűnözők üzletpolitikája, szépen szedje össze magát. Kezdetnek a katyvaszt tegye rendbe, amit itt hagyott, máris jobban lesz, garantálom. Már ha valami is igaz a lelki problémájából. Felteszem a gempa átvételekor nem voltak gondjai... Fujj de kiakadtam, elnézést.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.11.04. 11:16:34

és nagyon szomorú itt néhány kommentet elolvasni.

JeetTrader 2021.11.04. 12:13:19

Szegény srác, kívánom neki legyen ereje kigyógyulni belőle....szörnyű lehet...

steven.h 2021.11.04. 13:25:16

Remélhetőleg kigyógyul belőle, és nyilván sajnálja itt mindenki, de azért azt vegyük már figyelembe, hogy azt mondja 2 éve ez van már nála, de ehhez képest 2 profi klub személyzetének sem tűnt fel, sőt legyen 3. Mert egyrészről 2 éve folyamatosan így játszott a PSV-nél, ahol gondolom szintén volt orvosi, pszichológusi stáb, másrészről átment a Juvénál is a leigazolása és a Sampdoriánál sem tűnt fel senkinek...

Sajnos jól mondják itt páran, amikor a kassza csengett az jó volt, de semmi tisztelet nincs a klubjai felé, hogy erről a problémáról házon belül bárkivel beszéljen, hogy segíteni lehessen rajta.

Csak Csucsu 2021.11.04. 21:58:17

@steven.h: Most hagyta el először a szülőföldjét..Leigazolta nagy reményekkel a Juventus...Itt gondolom nem az a kikiáltott zseni mint otthon, hanem megkell küzdeni a helyéért. Ilyenkor Apa vagy akár egy Anya nélkül is nehéz lehet megélni... El tudom képzelni, hogy problémákba akadt akár nagyképűen is kezelhette ezt az azért valóban nem olyan rossz helyzetet. Maradnia kellett volna, akár az u23 ban a felnőtt csapattal eddzve.. Talán a Sampnál sem pátyolgatták az új tehetséget mint kellett volna..azért Dragusin érdekes módon azóta játszik mióta Ihattaren eltűnt. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de rossz "gyerek" nincsen szerintem csak rosszul kezelt.

venember83 2021.11.04. 22:04:40

@steven.h: a PSV-től lényegében kirúgták, csak épp szerencsére jött a Juve, s kimentette. A depresszió komoly dolog, de számszerűsíthető és műszeresen mérhető tünetek/jellemzők híján olcsó kiút is lehet egy szerződésszegésből. Orvosi papírt a legkönnyebb szerezni, ne gondolja senki, hogy Raiolának nincsenek pszichológus/pszichiáter ismerősei.

steven.h 2021.11.05. 15:28:55

@venember83: Tehát te azt mondod, hogy az egésznek nagyon kamu szaga van? (én is így gondolom egyébként)

venember83 2021.11.05. 15:50:30

@steven.h: nem mondok ilyet, mert kevés az infó. De mivel Raiola-növendékről van szó, nem zárnék ki semmit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1735) bajnokság (2733) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (711) elemzés (40) előzetes (669) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1453) játékosokról (8429) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2064) meccsek (3319) mercato (3533) nyilatkozat (6365) Olasz Kupa (240) összefoglaló (294) pletyka (3560) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (148) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (198) video (83) Címkefelhő
süti beállítások módosítása