Conte: „Én kezdtem és zártam a Juve győztes ciklusát”

conte_antonio_spurs_mezzel.jpgAntonio Conte első sarkantyús nyilatkozatát is letudta nemrégiben, és a Tottenham edzőjeként nehéz feladat vár rá, hiszen az edzőként általában bajnoki célokat kergető mester ezúttal nemigen dédelgethet ilyen álmokat.

„Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy a Tottenham edzője lehetek.” - hallhatók az edző szavai a klub hivatalos csatornáján közzétett videóban.

„Most pedig bizonyosan szeretném visszafizetni ezt a bizalmat. A filozófiám nagyon egyszerű, jó és vonzó futballt szeretnék mutatni a csapatunkkal a szurkolóknak, szenvedéllyel. Stabil csapatot szeretnék építeni, amelyik nem csúszkál a tabellán felfelé és lefelé.

Szerintem egy versenyképes csapatot érdemelnek a szurkolók, egy végsőkig harcolni kész csapatot. Mindent meg fogok tenni azért, hogy kiérdemeljem a szurkolók támogatását.”

A mester természetesen beszélt a múltjáról is, hiszen az önéletrajzában szerepel négy olasz s egy angol bajnoki cím.

„Ez már a múlt. A jelenben élek. A Juventusnál 13 évig futballoztam, sokat nyertem, lényegében mindent. Aztán visszatértem, s egy kilenc bajnoki címet eredményező ciklust kezdtem el.

Ez azt jelenti, hogy domináltunk. Elkezdtem ezt a ciklust, aztán az Interrel lezártam. A Milannál az utolsó két évben nekünk volt a második legjobb támadósorunk és a legjobb védelmünk.

Fontos számomra a múltom, és az, amit elértem az előző csapatokkal, és büszke vagyok ezekre az eredményekre. Számomra az új kihívás a Tottenham, és szeretném, hogy ez is az edzői karrierem fontos részévé váljon.”

Ezt követően felmerült, miért vállalta el a mester a Tottenhamet most, szezon közben, amikor nem áll rendelkezésre felkészülési időszak.

„Az igazat megvallva, kaptam felkérést a legutóbbi nyáron. De rendkívül egyértelmű voltam a Tottenhammel szemben, mert akkor zárult le két nagyon kemény szezon az Interrel.

Az nem volt megfelelő idő arra, hogy újból kezdjem a munkát egy másik klubnál. Inkább a várakozás mellett döntöttem, örültem, hogy időt tölthettem a családommal. Emellett pedig úgy gondolom, hogy lelkileg még mindig kötődtem az Interrel töltött évekhez.

A Tottenham fontos angol klub, és a világ fontos klubjainak az egyike. A stadion és az edzőkomplexum csodálatos. A klub és Daniel Levy nagyon ragaszkodott hozzám, és szerintem ez nagyszerű lehetőség. Megtiszteltetés, hogy a csapat edzője lehetek.

Ma láttam az edzőkomplexumot, és ma meg akartam kezdeni a munkát. Egy élklubhoz érkeztem, ezek a típusú helyzetek motivációként szolgálnak a munkához, és ahhoz, hogy valami fontosat vigyen véghez az ember a klub szurkolói számára.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7516744896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2021.11.03. 14:12:53

@DelPiero2: 20 hónapra 18 millió eurót.

venember83 2021.11.03. 14:20:52

@Rikoo: meglepő, hogy nem kapott 3-4-5 éves szerződést.

Leram7 2021.11.03. 14:45:42

Conte, amit elért játékosként és edzőként nálunk, az tiszteletre méltól.
Most pont erre lenne szükség, hogy valaki jól meghajtsa az olyanokat, mint Kean, Morata, Rabiot, Arthur, Kulusevski, stb...

Hihetetlen metalitása van a csávónak.

Ennek ellenére, azt gondolom, hogy juventinoként 2 helyre nem illik elmenni: a sinterhez és a nápolyi digókhoz. Ő az egyiket megtette és még bemutatott Agnellinek is.

Most viszont azt gondolom, hogy ezzel a döntéssel vége lesz a karrierjének, mert nem ő fog elmenni, hanem kirúgják majd. A spurs egy tipikusan olyan csapat, ahonnan építeni nagyon nehezen lehet. Kane elvágyódik, Ali szenved, rengeteg jó, de formán kívüli játékos van és nagyon erős a mezőny. Egy közepes csapattal a PL-ben a Chelsea, MC, MU, Pool mellett rengeteg közepesen erős csapat, mint Arsenal, Everton, Leister City, stb.

Szerintem ebbe beletörik Conte most.

Attilio79 2021.11.03. 15:11:33

Remélem Paratici barátod elviszi neked is a selejtet.

Csak Csucsu 2021.11.03. 15:16:43

@Leram7: Korai még leírni...azért egy pár csapatból bajnok csapatot csinált már a maestro, ha meglesznek az emberei ő kifacsarjuk belőlük amit kell....Nem nagyon emlékszem, hogy valaha kirúgták volna és pont jó helyen van...az első 6 ba befogja hozni...jövőre meg kitudja...valószínűleg azért igazolni is fog tudni...anélkül nem nagyon megy mostanában sehova

venember83 2021.11.03. 15:26:50

@Attilio79: ne reménykedj, kutyának sem kellenek a Juve selejtjei. Majd távoznak a szerződésük lejártakor, netán picit hamarabb.

venember83 2021.11.03. 15:37:18

@Leram7: "Conte, amit elért játékosként és edzőként nálunk, az tiszteletre méltó"

Igen, de nekem ebből a nyilatkozatból az látszik, hogy az egója már régen túlnőtte a bianconero szívet. Elég fájó megjegyzés, hogy büszkén kijelenti, ő vetett véget a Juve győzelmi szériájának. De lehet, hogy csak én vagyok túl érzékeny.

Leram7 2021.11.03. 15:55:04

@venember83: Pontosan. Azért írtam, hogy nem illik a juve után elmenni az interhez vagy akár napoliba. Ha mondjuk az milan vagy roma edzője lenne, másképp gondolnánk, de egy juve ikor az internél egyértelműen tudathasadás.

Mark Szabo 2021.11.03. 16:16:08

Az áruló korszakodat kezdted el te féreg. Nem felejtjük hogy lenézted a csapatot!

Marvin88 2021.11.03. 17:34:41

@DelPiero2: 2 év, felfüggesztve. Levy falára.

GodPiero 2021.11.03. 21:23:00

@Rikoo: 20 hónapra 18 milla euroért még az sinternek is szurkolnék....

alexGicamo 2021.11.04. 04:14:21

@venember83: Lehetne szerényebb és bölcsebb ! De ezek nem az ő jellemzői ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1735) bajnokság (2733) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (711) elemzés (40) előzetes (669) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1453) játékosokról (8429) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2064) meccsek (3319) mercato (3533) nyilatkozat (6365) Olasz Kupa (240) összefoglaló (294) pletyka (3560) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (148) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (198) video (83) Címkefelhő
süti beállítások módosítása