A Zenit Szentpétervár elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo_2.jpgA hazája bajnokságában zsinórban három mérkőzést győzelem nélkül záró Juventus kedd este a Bajnokok Ligája csoportkörében próbálhat formába lendülni. Az európai kupasorozatban mindeddig százszázalékos teljesítményt nyújtó zebramezesek a Zenit Szentpétervár csapatát fogadják Torinóban.

Massimiliano Allegri keretéből sérülés miatt hiányzik Mattia de Sciglio, Moise Kean, valamint Aaron Ramsey, míg Kaio Jorge neve nem került fel a csoportkörre nevezett listára, így nem lehet ott a Zenit elleni találkozón.

A Juventus mind a három eddigi mérkőzését győzelemmel zárta, így kilenc ponttal, kapott gól nélkül vezeti csoportját. A Zenit mind a Chelsea, mind a Juventus csapatától vereséget szenvedett, de magabiztos győzelemmel lépett túl a Malmö FF együttesén, az így gyűjtött három ponttal a tabella harmadik helyét foglalja el.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést egyik hazai adó sem közvetíti élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Chiellini, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Bonucci, Rugani

Középpályások: Arthur, McKennie, Bernardeschi, Chiesa, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Dybala

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8416741994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2021.11.02. 21:28:06

Bonucci meg a lengyel nem volt edzőtáborban. Semmi gond.

juve28adam 2021.11.02. 21:28:20

Ez kifejezetten bosszantó

DegerFaCan 2021.11.02. 21:29:04

Na ez illett a szezonunkba :D dikk...

Rikoo 2021.11.02. 21:29:08

@vargacsabi: Bonuccitól még ő is jobb, de komolyan. Borzalom...

Wizzurah 2021.11.02. 21:30:10

Negyed órán keresztül pedig őrizhettük az 1-0-át, az is valami már.

Magyar Közöny 2021.11.02. 21:32:08

Valóban annyira jellemző ez az idei szezonra. Már 2-3 góllal mehetne a csapat, erre ez...

Pjanista 2021.11.02. 21:32:43

@Wizzurah: Talán mert az egyik sérült, a másik meg nem lett nevezve a BL keretbe.

Keniíi 2021.11.02. 21:32:54

@Rikoo: Ez miatt most annyira nem szólom meg, sajnos ez benne lehet egy meccsben és eddig Bonu passzai egész jól mennek. Morata jobban felbasz, nem értem, hogy mit keres folyton a kezdőben. Eddig se kímélte a sajtó ezután a ziccer után meg még jobban szét fogják kapni. A legszarabb az, hogy meccsről-meccsre saját magunkat verjük agyon.

DelPiero2 2021.11.02. 21:34:48

Kean sem sokkal jobb sajnos

steven.h 2021.11.02. 21:35:08

@Wizzurah: nem tudom, hogy ugyanezt a meccset nézzük-e, én nem láttam hogy az 1:0-t őriznénk...

Rikoo 2021.11.02. 21:35:30

@Keniíi: Kit érdekelnek a passzai, ha folyamatosan gólokat kapunk miatta?
Szinte minden kapott gólunkban valamilyen szerepe van, katasztrófa amit csinál.
Moratát meg hagyjuk, ideggyenge játékos. Elvárásokat sem kell felé támasztani.

Wizzurah 2021.11.02. 21:35:36

@Pjanista: Jogos, az elkerülte a figyelmem. Akkor nálam Kulu kezdene csatárként, vagy Chiesa és raknék mást szélre. Semmiképp sem a spanyol, szerintem neki jót tenne most a padoztatás.

Wizzurah 2021.11.02. 21:37:30

@steven.h: Tényleg nem, mert 1-1. Viccet félre téve, meglepően támadóak voltak a fiúk, hátul szellősek vagyunk, a gól pont szerencsétlen fos volt, de azért volt 1-2 komolyabb helyzetecskéje már a zenitnek, ami nem valami jó. Ezeket egy hozzánk viszonyítva komolyabb csapat lásd Empolis, Sass, Verona belövi.

GodPiero 2021.11.02. 21:44:03

Komolyan élmény nézni az Atlanta játékát...

Keniíi 2021.11.02. 21:44:26

@Rikoo: Mondj olyat a csapatba aki miatt az elmúlt meccseken nem kaptunk gólt :D Ezen már felesleges idegesítenie magát az embernek, mert egyszerűen nincs védőnk. Chiello is gyenge volt az előző fordulóban.. Eddig is tudtuk, hogy lyukas a középpálya és a védelem, de az, hogy minden meccsen 100%-os ziccerek tömkelegét puskázzuk el, az nagy baj szerintem. Úgy, hogy már 10 éve szinte csak a fos támadósorra költjük a pénzünk nagy részét.

Juventino86 2021.11.02. 21:49:44

Nagyon peches gólt kaptunk, de azért voltak az oroszoknak kisebb helyzeteik, szóval azért nem árt vigyázni. Az viszont nem tetszik, hogy elég rendezetlen a játékunk. Berna és Chiesa nagyon sokat vannak pozíción kívül, ami nem jó, mert igazából azt tartani kellene. Nem tudom, hogy ezt Allegri kérte-e.

Amúgy lenne egy fontos kérdésem. Az világos, hogy az egyenes kieséses szakaszban nem számítanak az idegenben lőtt gólok ettől az idénytől. De mi van a csoportokban? Mert ha számít az egymás elleni, akkor egy döntetlennel is megvan a továbbjutás.

Tony. 2021.11.02. 21:50:05

Na, ez legalább egy nézhető félidő volt valami focival.
Öngól benne van, egy csatár kellene előre.

Roli921 2021.11.02. 21:50:30

Mikor veszi észre a Mester hogy Danilo és Sanyi lassú szélső hátvédnek. Morata meg takarodjon végre Madridba. Chiesa sajnos fáradt/sérült.
Dybalán végre látszik, hogy miért igazoltuk le.

Rikoo 2021.11.02. 21:52:41

@Roli921: Ahhoz igazolni kellene, hogy más játszon helyettük. Mármint Danilo és Alex Sandro helyett.

The king of alibis 2021.11.02. 21:55:10

Moratáról már tavaly megírtuk, hogy egy semmirekellő bohóc, ahol minden volt csapatánál megbukott, sehol sem marasztalták
Az pedig, hogy valahol elsőszámú befejező csatár lehet, mikor elvétve rúg 10 gólnál többet egy szezonban, az azt a klubot is minősíti
Ezért is állunk ott ahol..

Roli921 2021.11.02. 21:56:29

@Rikoo: Igen, a keresünk a Danilo cserével baszódot el végleg. A mai napig hiányzik a lendületes portugál, pedig védekezni nem tudott. Szerintem Vlacho mellett szélső hátvéd kell télen.

Del Pybala 2021.11.02. 22:01:11

@Roli921: Danilo az egyetlen akire nem lehet panasz.

Roli921 2021.11.02. 22:13:53

Azért ez mekkora csalás :)

Juventino86 2021.11.02. 22:13:59

Te jó ééééég!!!!! Hatalmas mázlink van. Szürreális jelenetsor volt, de a lényeg, hogy gól. :)

Rikoo 2021.11.02. 22:14:06

Ezt se fújja vissza sok bíró...:D

Del Pybala 2021.11.02. 22:14:12

Ez sarga Chiesanak muesesert es szabad kifele :D

juve28adam 2021.11.02. 22:15:24

Fú az elsőt azért rendesen mellé küldte

MdewC 2021.11.02. 22:17:12

2-ből egyet csak sikerült. xDDDD

Te jó ég.

Lanzafame 2021.11.02. 22:17:37

Dybala ma fantasztikus és félelmetes, remélem sokszor lesz ilyen mostantól a gyengébbek ellen.

Juventino86 2021.11.02. 22:17:51

Amúgy esküszöm, hogy most nem látom, hogy milyen formációban játszunk. Mindegy, meg kell nyerni valahogy, ez a lényeg.

Juventino86 2021.11.02. 22:29:52

Te jó ég mi maradt ki!!! McKennie ezt szépen csinálta. Az elmúlt 3 meccsen az amerikai megtanult focizni. :D

Chiesa meg ezt szépen beverte. Szép volt!!!!!!!

juve28adam 2021.11.02. 22:30:32

Fú de megérdemelte Géza

juve28adam 2021.11.02. 22:31:51

Amúgy McK ha így folytatja lehet nem kellene eladni. Legalább nyárig várjunk vele.

steven.h 2021.11.02. 22:31:56

@Juventino86: Van egy két hajmeresztő passza, de igen, nála is van egy jelentős formajavulás

Roli921 2021.11.02. 22:33:06

Ezt nagyon megérdemelte

Andris Farkas 2021.11.02. 22:33:48

Néhány labda eladástól eltekintve hatalmasat megy most a csapat

Juventino86 2021.11.02. 22:34:01

@juve28adam: @steven.h: Így van, teljesen jól látható a javulás nála. Nem hittem volna, de örülök neki. :)

Tony. 2021.11.02. 22:36:01

Látszik, hogy élvezik is a játékot. Biztos a BL légköre teszi

steven.h 2021.11.02. 22:38:10

Ez most nagyon kellett!

MdewC 2021.11.02. 22:38:23

@GodPiero: Dybi kihagyta a tizit, de a bíró vissza fújta. :D

Másodikat belőtte. :D

Chiesa gól! ;))

Juventino86 2021.11.02. 22:38:27

Na és Morata is beveri!!!! Remélem, hogy ez meghozza az önbizalmát. Nála ez létkérdés.

juve28adam 2021.11.02. 22:39:27

Szép támadás volt.

DelPiero2 2021.11.02. 22:40:13

most kéne Kaio Jorge, hogy tapasztalatot szerezzen.

juve28adam 2021.11.02. 22:41:03

@DelPiero2: csakhát ő nincs a Bl keretbe nevezve sajnos

Novice_71 2021.11.02. 22:41:46

Tud ez a Morata is gólt lőni, csak győzzük kivárni :)
Éppen akartam kérdezni 3-1-nél, hogy miért nem hozza be helyette Kaio-t...

MdewC 2021.11.02. 22:42:29

Na!

A bajnokságban is így kéne, bár ha idén BL-t nyerünk, tőlem okés.

Velem lehet tárgyalni.

Juve!

juve28adam 2021.11.02. 22:43:12

Allegri megalázza a ruszkikat azzal hogy behozta Ruganyost :D

Galbandi 2021.11.02. 22:44:15

Hát ez sokkal simább, mint vártam, nagyon örülök! Remélem ez meghozza Morata önbizalmát is.

Del Butus 2021.11.02. 22:44:35

Na mar megy a Morata istenites mert talalt egy golt. Csatar letere kb 10golos szezonja ha 1-2volt

steven.h 2021.11.02. 22:45:43

@Del Butus: Senki nem isteníti, csak örülnek az emberek hogy betalált, hátha visszajön egy minimális önbizalma, mert szükség lenne rá, hogy jól játsszon...

steven.h 2021.11.02. 22:48:04

Na, Rugó csak összehozott egyet

Gabueroo 2021.11.02. 22:50:01

Ezt a meccset pont nem lattam de k*rvajo eredmeny ez! BL egy idore letudva.

Nagyon kellett mar egy ilyen tobbgolos siker.

Apuleius 2021.11.02. 22:52:20

Kár a végén a gólért (amit pont nem láttam, mert lehalt a stream), de ez egy nagyon fontos és nagyon szép győzelem volt. Végre élvezetes meccset és játékot láthattunk. Sok ilyet!

GGábr81 2021.11.02. 22:53:57

Rugó nem tud olyan kevés idei a pályán lenni, hogy fixen ne kapjunk róla egy gólt. Vajon mi vagy ki tartja ezen a pályán. Látnia kéne, hogy ez nem megy sajnos ez a foci, nos ez nem az ő sportja.

Wizzurah 2021.11.02. 22:54:16

Ha valami jó teljesítmény, azt el kell ismerni, a támadó szellemre ma rá se lehetett ismerni a csapatra, nagyon jó volt látni a szép támadásokat, a befejezések gyengén sikerültek a 4 lőtt gól ellenére is, 10-et is lőhettünk volna, de látszik hogy nem szoktak ehhez hozzá a fiúk, azért is maradt ki ennyi helyzet szerintem.
A védelem elég szellős, ma lehetett azt érezni, amit nyilatkozott az edző, hogy a védekezésbe való átmenet döcögős és mindegyiket jó védőnek tartom, szóval nem tudom miért, de Bonu és de Ligt egyszerűen nem jók együtt.
Már nem számított, amikor játékidőt kapott Rugani, de szegénynél itt látszik, hogy ő még cserének is harmat gyenge ide, 2-en fogták a zenit támadóját, ő ahelyett hogy fogta volna a gólszerzőt, rá ugrott harmadiknak a másikra. Rettenet gyenge játékos és ő az, aki tényleg nem fog fejlődni, nem úgy mint McKennie, én írtam már, hogy nála fejben van valami, de amúgy nagy tehetség és még fiatal, nem tudnánk annyiért elpasszolni, amennyiért lehetne ténylegesen. Ő simán lehet egy 60 milliós játékos még.
Ritka pillanatok egyike, amikor elégedett vagyok és leírhatom azt is, hogy allegri szépen felkészítette a csapatot erre a meccsre és szép focit nézhettem, lekötött a meccs. Nem értem, miért nem lehet ezt állandósítani, így még néha 1-1 vereséget is elnéznék, ha ezt a lelkesedést és akarást látom.
Köszönöm a csapatnak a ma estét, van még hova fejlődni, nagyon van, de ez szép volt.

MdewC 2021.11.02. 22:55:28

Mondom asszonynak!

4-2!

Válasz: “kinek?!”

xDDD

Legalább ma nyertünk, így tovább.

Juve!

Apuleius 2021.11.02. 22:56:58

Hülye Atalanta megint elbassza. A hosszabbítás perceiben megint kiengedik kezükből a győzelmet. A MU mindkét gólját CR rúgta persze....

Novice_71 2021.11.02. 23:02:02

@Apuleius: éppen láttam a második gólját... szépen bevágta, mondhatni egy inverz Rugani a támadó sorban :)

DelPiero2 2021.11.02. 23:03:58

@Wizzurah: jobb mintha döntetleneket játszunk. Inkább 1 vereség meg egy győzelem mint 2 döntetlen. Több pontunk lesz.

babo0410 2021.11.02. 23:27:03

Na így kéne a bajnokságban is. Tetszett a meccs. Végre volt akarat, és nem csak 1-0 kibekkelése. Elhiszem így több gólt kapunk, viszont többet is szerzünk. És mint láttuk, a bekkeléssel is ugyanúgy gólokat kapunk, csak szerezni nem tudunk.

FeriGjuve 2021.11.02. 23:52:53

@GGábr81: A OTP bank ligában is gyenge lenne.

Shyr Kahn 2021.11.02. 23:59:28

Nagyszeru lendulet, szep akciok, sok kialakitott helyzet, sajnos sok ki is maradt, de elegendo lett ertekesitve a magabiztos sikerhez.

A vedelemmel nem voltam kibekulve, de az akarattal ott sem volt gond.

MOM: Dybala (aki mast mondd az gyulolkodo), aki fantasztikus meglatasokkal, passzokkal, kapufaval (kihagyott tizivel) es golokkal igen magas szintet utott meg. Ma (is) egyertelmuen trequartista/fantasista szerepkorben jatszott, ami baromira jol allt neki. Nem mellesleg igazi vezerkent is viselkedett a palyan. Csak igy tovabb Capitano!

Juventino86 2021.11.03. 00:04:15

Ez a meccs a hibák ellenére rendben volt, mert a fiúk jó mentalitással játszottak. Gólokat akartunk rúgni, és ez most sikerült is. Remélem, hogy pár játékosnak megjön az önbizalma. Külön öröm még McKennie formajavulása az elmúlt pár meccsen, ami engem váratlanul ért, de nagyon örülök neki. Dybala ma tényleg jól nyomta, mondjuk ott a 11-esnél elég necces volt a szitu, de minden jó, ha a vége jó. Forza! :)

Rikoo 2021.11.03. 00:37:49

A győzelemnek köszönhetően 87,2 millió eurós bevételünk van eddig az idei BL szezonból.

Jozeph Pelikahn 2021.11.03. 01:12:00

Nagyon látványos focit játszott ma a Juventus! Ha így rúgunk négyeket, nekem belefér a két bénácska bekapott gól is!

Rocky80 2021.11.03. 03:41:05

@Rikoo: költsük is el januárban mondjuk... Vlahovicra!

Gratulálok a csapatnak, csak így tovább!

venember83 2021.11.03. 05:26:14

@Lanzafame: gyengébbek? A BL-ben nincs könnyű ellenfél, nem igaz, hogy ezt nem mondták el még elégszer...

venember83 2021.11.03. 05:27:59

@Rocky80: ha négyéves szerződést köt a Juve Dybalával, akkor meg is van a helye a 87,2 millió euró jelentős hányadának, nem kell külön törni a fejet azzal, hogy vajon mire költi a klub ezt a sok-sok pénzt.

GodPiero 2021.11.03. 08:47:24

Megnéztem egy jó minőségű összefoglalót:
- dybala első góljánál Bonucci talán lesen volt és zavarta is a kapust - nem adtam volna meg
- dybala 2. gólja nem feltétlen volt 11s és ráadásul Morata szabálytalansággal indult - ezt sem adtam volna meg...

Amúgy az x sem rossz ....

xXPeiperXx 2021.11.03. 09:27:55

@GodPiero: Erre inkàbb nem is írok semmit ..

Lanzafame 2021.11.03. 10:09:49

@venember83: a bajnokságban talán még akad 1-2

Pjanista 2021.11.03. 10:13:41

@GodPiero: Szerintem mégsem volt túl jó minőségű az az összefoglaló, ha azon az látszik, hogy Bonucci lesen volt és zavarta a kapust. :D Közel sem igaz egyik sem.

steven.h 2021.11.03. 10:28:19

@Pjanista: A VAR korszakában azért ezeket bőven nézik és kielemzik (pont tegnap emiatt vettek el gólt/gólokat más meccsen). Egyik állítás sem igaz, és csak a rosszindulat árad belőle. Morata szabálytalansága is inkább egy gyönyörű színészi alakítás volt a Zenit játékos részéről sem mint szabálytalan.

Rocky80 2021.11.03. 10:36:32

@GodPiero: ennyire ne legyél már tárgyilagos a csapatoddal. Akkor szerinted nem érdemeltük meg, vagy mi?

Juvegaspy 2021.11.03. 11:03:39

@GodPiero: Mi troll vagy te Úristen

Rikoo 2021.11.03. 11:06:12

Dybala a Sofascore és a Whoscored elemzései szerint is 10-es osztályzatot kapott a tegnapi teljesítményére.
Emellett érdemes kiemelni Bernardeschit, aki ugyan nem lőtt gólt, de 7 kiosztott kulcspassz áll a neve mellett.

Juvegaspy 2021.11.03. 11:10:00

@GodPiero: Biztos kikapok ezert az adminoktol de mar csak leirom. Sok gyökér megfordult mar itt a blogon de Te viszed a pálmát, ha direkt csinalod elismerésem, ha nem hááát akkor egy dilidoki erősen javallott vagy egy nő akin levezesd a frusztrációdat.

venember83 2021.11.03. 11:13:56

@Lanzafame: kizárt, mindegyik meccs nehéz. Nem olvasol Allegri-nyilatkozatokat, hát hiába dolgozunk?

Lanzafame 2021.11.03. 12:15:52

@venember83: nem olvasok Allegrit, mert kitúrta a sokkal jobb edző Pirlót.

GodPiero 2021.11.03. 12:28:48

Köszönöm az elismerő szavakat....

Pavel1988 2021.11.03. 12:38:57

@Rikoo: Honnan van ez az infó?
Hogyan tevődik össze ez a 87 millió?

steven.h 2021.11.03. 12:42:18

@Pavel1988: Gondolom a 4 év bruttó bér, ami, bár nem vagyok otthon az olasz adózásban, nagyjából a duplája a nettónak, mivel Dybalánál nem érvényes a külföldi kedvezmény.

Vagy nem erre gondoltál?

Rikoo 2021.11.03. 12:54:09

@Pavel1988: BL csoportkör + továbbjutás a következő körbe + a 4 győzelem a csoportban.

Mark Szabo 2021.11.03. 16:17:11

@Shyr Kahn: Gyülölködő=van szeme a focihoz? Mióta?

Mark Szabo 2021.11.03. 16:18:13

@GodPiero: Az 100% hogy nem volt 11-es.

Lanzafame 2021.11.03. 16:42:59

@Shyr Kahn: fantasztikusan, a képességeinek megfelelően játszott végre, mivel ő a legÜGYESebb játékosunk. Élmény nézni, milyen tehetséges. Remélhetőleg formába lendül, és tartani is tudja majd a jó formát a szezon nagy részében. Az lesz a kemény dió, szokás szerint.

Elég, ha csak fele ilyen jól játszik, a tegnapihoz hasonló kiscsapatok ellen, már azzal beljebb leszünk.

Shyr Kahn 2021.11.03. 17:52:21

@Lanzafame: ++

@Mark Szabo: Ha valakinek van szeme a focihoz, akkor lathatta, hogy mit er Dybala a csapatnak es mit er a szurkoloknak, hiszen a jateka nelkul eleg otlettelenek a tamadasaink, raadasul az otletes passzai nelkul kevesebb a helyzetunk is... kiveteles esetek is rendszerint Chiesa-nak, vagy Quad-nak koszohetoek nagyreszt.

Szoval ha valaki ez alapjan a merkozes alapjan sem latja ezt, az egyertelmuen mutatja, hogy valamiert utalja La Joya-t.

Mark Szabo 2021.11.03. 17:55:42

@Shyr Kahn: Magyarul, egy meccs alatt szűrünk le mindent és elfelejtjük hogy tiszteletlen volt már többször a klubbal. Rendben, nincs több kérdésem.

Pavel1988 2021.11.03. 18:13:46

@Rikoo:

Ezek a hivatalos díjazás:
4 győzelem=11.2M euró
Csoportba kvalifikáció: 15.64M
16-ba jutás: 9,6M euró

Hol olvastad?

Shyr Kahn 2021.11.03. 21:06:38

@Mark Szabo: Erdekelne, hogy mikor volt tiszteletlen a klubbal. Be tudnal ide linkelni oldalakat, ami alatamasztjak ezt?

Mark Szabo 2021.11.03. 21:18:38

@Shyr Kahn: 20 éve megnézek minden meccset. Ha élőben nem tudom akkor felvételről. Ezen a téren sajnos, így nem tudok előre lépni.

Rikoo 2021.11.03. 21:46:14

@Pavel1988: Meg a televíziós pénzek is ugye.
CalcioFinanza asszem, de erre most nem esküdnék meg.
100 millió euró környékén kapunk minden évben a BL-ből.

Pavel1988 2021.11.04. 11:12:27

@Rikoo:
Kitúrtam, elvileg ezek az eddigi számok:
Csoportkör: 15.64 M euró
4 győzelemért járó pénz: 11.2 M euró
Nyolcaddöntőért járó bónusz: 9.6M euró
Tv-s közvetítésekért járó: 30.7 M euró
Jegybevételek: 4.7 M euró

Ez így összesen: 71,84 M euró

Rikoo 2021.11.04. 12:58:36

@Pavel1988: Én 51 + 25 + 11,2 összegekkel találkoztam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása