Allegri: „A holnapi meccslabdát ki kell használnunk”

allegri_massimiliano_sajto_8.jpgA Juventus a BL-ben nagyszerűen kezdte a menetelést, s lassan elkezdte a három pontok gyűjtését a bajnokságban is, a következő ellenfél pedig szerda este a Zenit Szentpétervár lesz.

„Matthijs de Ligt teljesen felépült, és játszani fog. Ellenkező esetben Daniele Rugani játszott volna, de mivel Matthijs felépült, ő fog pályára lépni.”

A mester megerősítette, hogy Wojciech Szczęsny és Leonardo Bonucci is a kezdőben lesz.

„Ami a felállást illeti, de Ligt, Bonucci és Szczęsny pályán lesz. Azt még meglátjuk, hogy kik lesznek a többiek. Arthur is gyűjt majd pár percet, azt nem tudom, hogy kezdő lesz, vagy a meccs során cserélem majd be. Álvaro Morata jól érzi magát, teljesen felépült, és a kezdőbe kerülhet.”

A mestert ezt követően arról kérdezték, hogy most már átvette-e teljesen a csapat irányítását.

„Mosolyognom kell, amikor az én Juventusom szókapcsolatot hallom. Jó játékosaim vannak, de az elején úgy éreztem, mintha nem ismertem volna mindenkit olyan jól.

Jelenleg a csapat szeret is védekezni, ami ismét jó dolog. Javulnunk kell úgy támadás, mint védekezés tekintetében, aztán az eredmények majd javítják az önértékelésünk, és nyugodtabban tudunk majd dolgozni.”

Ezt követően Paulo Dybala helyzetére terelődött a szó.

„Paulo Dybala jól dolgozik, de a csapattal még nem edzett. Az Inter ellen szinte bizonyos, hogy bevethető lesz.

A vasárnapi meccs? Kár erről beszélni most, holnap lesz egy meccslabdánk, amit mindenképpen értékesítenünk kell.”

A Roma elleni meccsen kiválóan teljesített Mattia De Sciglio, azonban a Zenit ellen várhatóan Alex Sandro fog kezdeni.

„Alex Sandro lesz a védelem bal szélén. Mattia de Sciglio nagyszerűen játszott a Roma ellen, de az ilyen meccsek feltehetően természetesek számára.

Lehetőségünk van az élmenyőzben maradni a bajnokságban, illetve a BL-ből továbbjutni ebben a hónapban. Aztán a többit majd meglátjuk. Nyugodtak vagyunk.”

Ezt követően Daniele Orsato bíráskodásáról kérdezték a mestert az újságírók.

„Már elmondtam erről a véleményem vasárnap. Az, hogy ebből ekkora ügy lett, az nagyrészt Olaszországnak köszönhető. Úgy gondolom, hogy minden vasárnap lenne oka mindannyiunknak panaszkodni valamiért.

Az olasz játékvezetőknél szerintem generációváltás zajlik, jók a bírók, a VAR pedig segíti őket. Mindazonáltal időt kell adnunk nekik.”

A sajtótájékoztató végén ismét a BL-meccsre terelődött a szó, Massimiliano Allegri pedig beszélt a szerdai ellenfélről.

„A Zenit fontos technikai értékekkel rendelkező csapat, nagyon jó játékosokkal rendelkeznek középpályán, elöl pedig két különböző jellemzőkkel rendelkező támadójuk van. A pozitív eredményhez jó meccset kell hoznunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr216727904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1726) bajnokság (2687) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (699) elemzés (40) előzetes (652) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1443) játékosokról (8318) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2046) meccsek (3259) mercato (3475) nyilatkozat (6290) Olasz Kupa (233) összefoglaló (287) pletyka (3507) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (145) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (195) video (76) Címkefelhő
süti beállítások módosítása