Kuluševski és Rabiot távozhat, utóbbiért Ceballos érkezhet?

rabiot_adrien_kulusevskivel_olelkezik.JPGDejan Kuluševski számok alapján nagyszerű szezont futott a tavaly, és az idei évben további előrelépéseket vár a vezetőség a fiatal svéd futballistától, ám erre mindeddig nem került sor.

Az Andrea Pirlo által megálmodott rendszer mintha jobban megfelelt volna számára, mint Massimiliano Allegri szervezettebb és taktikusabb futballja, ha pedig nem változik a játékos teljesítménye, a Juventus elengedheti a  Parmától szerződtetett tehetséget.

A Calciomercato értesülései szerint a vezetőség figyeli a játékos teljesítményét, és amennyiben nem történik robbanásszerű fejlődés a következő hónapokban, komolyan felmerülhet Dejan Kuluševski értékesítése.

Ha hinni lehet a pletykáknak, a nyáron számos klub érdeklődött a játékosért, ám a vezetőség nem kívánta elengedni a futballistát, most pedig kap némi időt, hogy alkalmazodjon a megváltozott edzői elképzelésekhez és elvárásokhoz.

A Tuttosport újabb pletykát hozott napvilágra a futballvilág legfrissebb újgazdag klubja kapcsán, és természetesen a cikkben a Juventus néhány játékosa is szerepel.

A torinói napilap szerint a Newcastle megközelítőleg 250 millió eurós átigazolási büdzsével fog rendelkezni már a következő mercatóban, s természetesen az észak-angliai klub Olaszországból is szívesen erősítene.

A kiszemelt Juve-játékosok sorába Federico Chiesa és Matthijs de Ligt tartozik, bár a pletykák szerint a Juventus mindkét játékoshoz egyértelműen ragaszkodik, és semmilyen módon nem jöhet szóba az elengedésük.

A védő kapcsán azonban Mino Raiola személye miatt nem egyszerű a helyzet, mivel az ügynök nem zárkózik el a megfelelő tőkével rendelkező érdeklődőkkel való tárgyalástól, s kellően kimagasló átigazolási díjért hajlandó lehet rávenni a Juventus vezetőségét a fiatal holland védő elengedésére.

A Newcastle kapcsán kisebb meglepetésre Paulo Dybala neve is felmerült, méghozzá Giuseppe Cannella sportvezető és ügynök szólalt meg az argentin játékost emlegetve.

„Paulo Dybala fontos lenne a Juve számára? Nos, a legjobb korban van, hogy megmutassa a képességeit. A Juventus ötéves szerződést kínál a játékosnak évi 10 millió euróért. De mi a helyzet, ha a Newcastle 60 millió eurós ajánlatot tesz a Juventusnak?” - nyilatkozta a figyelemre vágyó szakember a Calciomercato munkatársának.

A Juventus középpályása, Adrien Rabiot pár napja pozitív koronavírus-tesztet produkált, Franciaországban pedig a La Reppublica szerint ez komoly vitát gerjesztett, mivel a francia középpályás azon játékosok egyike, akik nem kérték a védőoltást, s természetesen a pozitív eredmény újabb lehetőséget adott egy hitvitára a táborok között.

Mindazonáltal a spanyol AS más vonatkozásban említette a 26 éves középpályás nevét, a napilap újságírója szerint Carlo Ancelotti továbbra is kiemelt figyelemmel követi a francia középpályást, és bár az Evertonhoz nem sikerült elcsábítania, most a Realnál újabb próbát tehet.

A pletyka szerint a Juventus az olykor megcsillanó, máskor pedig minősíthetetlenül teljesítő játékosért cserébe megkaphatná Dani Ceballost.

A 25 éves spanyol középpályás 2017-ben csatlakozott a Real Madridhoz a Real Betistől, az elmúlt két szezont pedig az Arsenal kötelékében töltötte, a nyáron pedig visszatért Madridba, ám nagyon kevés játéklehetőséghez jut.

A cikk szerint akár már januárban játékost cserélhetne a két klub.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1016719306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.10.13. 06:38:48

Dybaláért 60 milla ajándék.... Azonnal el kell adni...

MarcoT 2021.10.13. 07:54:37

Meg Cebi is jöhet Rabiot helyett. A végén még egészen jó kis csapatunk is lehet.

Camo76ers 2021.10.13. 10:05:36

Ismét elmebajnokság folyik a blogon értelmiségi hozzászólóktól . Néhányan jobban tennék , ha csendben maradnának .

Pavel1988 2021.10.13. 10:19:41

Ceballosnál Rabiot is sokkal hasznosabb ennek a Juvénak, ez nyilván szóba sem jöhet.
Kulusevskiről minden független médiumban azokat kifogásokat hallom, hogy fiatal és meg kell szoknia az Allegri rendszert.
Én jellemzően optimista és jóhiszemű vagyok a Juventus játékosokkal kapcsolatban, de róla képtelen vagyok elképzelni, hogy valaha húzóemberünk lesz.
Ebben az évben még elég fiatal, hogy más csapat is elhiggye róla, hogy lesz még belőle valami és látok rá reális esélyt, hogy legalább veszteség nélkül ki tudunk szállni belőle.
Nálam jelenleg az eladási listán Rabiot, Kulu, Ramsey, Arthur, Mckennie és Dybala is egyértelműen ott van.
Érkező oldalon lerabolnám a lejáró szerződésű Mazraouit, Pellegrinit, Zakariát és Milenkovicot. Fizetni pedig csak Vlahovicért és Tchouameniért szabadna ebben helyzetben.

Camo76ers 2021.10.13. 10:40:30

@Pavel1988: aztán majd néznénk , mint ponty a szatyorban hogy éppen nem esünk ki ...

Leram7 2021.10.13. 10:44:44

Ceballos nagyon nem kéne.

@Pavel1988: Zakaria és Milenkovic ingyen nagyon jó lenne. Pellegrini sajnos hosszabbított pár hete.

babo0410 2021.10.13. 11:12:39

@GodPiero: Inkább téged kéne. Ő fontos láncswzem a támadásoknál. És még védekezik is.

GodPiero 2021.10.13. 12:24:26

@babo0410: Ha értem kapnék 60 milla eurt akkor saját magamat adnám el....

@Camo76ers: felismerted magad a tükörbe....

Mark Szabo 2021.10.13. 12:28:33

@GodPiero: +1.Szerintem 20m is ajándék lenne érte.

Mark Szabo 2021.10.13. 12:30:25

@Pavel1988: Rabiot előző meccsen már jobban játszott. Én adnék neki egy esélyt. A többi mehet azonnal

Type-R 2021.10.13. 12:34:37

Pedig régen kedveltem a Newcastle-t, még Shearerrel. Kár érte, kiváló ügynök volt. :(

Attilio79 2021.10.13. 13:11:41

Az átadólistán inkább a futottak még kategóriába esők lehetnének. De Sciglio, Rugani, Ramsey, Pellegrini, McK, Arthur, Berna, Bentan, Rabiot, Kulusevski stb.
Kölcsönben szereplő Morata, akinek a megvásárlása teljesen értelmetlen lenne.
A bő keretet érdemtelen játékosokkal töltötték fel sajnos.
Arthurnak és Kulunak adnék esélyt, Berna, Bentan képes jó teljesítményre, láttuk, a többieknek nem nagyon van maradásuk a felsoroltak közül.

m.martin91 2021.10.13. 13:40:46

Én nagyon bízom a Newcastle-ben, hogy elviszik tőlünk a szemetet.

Wizzurah 2021.10.13. 13:48:46

@Type-R: Shearernek is szeretnének szerepet adni az újjá épülő Newcastle-ben.

Felőlem mehetne Rugani, Ramsey, Arthur, Berna.
Én semmiképpen sem adnám el Rabiot, Kulusevski, McK játékosokat, idén meg kell őket nevelni, fiatalok, nincs pénz jobbra és nem rossz játékosok ők, kezelésbe kell venni őket.
De Sciglio, Pellegrini meg tökéletesen jó kiegészítő embereknek, helyükre nem tudtok jobban se értékben se fizetésben, sem sehogy. Első számú kapust keresnék még inkább lassan.
Morata semmi esetre sem kell, tolnám a fiatalokat, én Kaio Jorge-t se adnám kölcsönbe, mert minek, tolni kell, fel kell építeni, mélyvízbe dobni.
Kp-t se vennék, idei évre jó ami van, nem jövőre jön vissza kölcsönből Rovella? Meg Ihattaren? Ezekből legalább az egyiket be kell építeni és be kell futniuk, teljesen feleslegesnek tartok pénzt kiadni Tchoumanire- vagy hogy írják. Akkor már inkább van de Beek és szerintem ott meg is vagyunk.
Szerintem inkább kellene fókuszálni egy kapusra, 1-2 belső védőre, 1 csatárra, de semmiképpen sem Vlahovic-ra.

Meg kell szabadulni a sallangtól, kicsi spórolni kell, hagyni hogy összeérjen a csapat aki van és okosan igazolni, nem 1 szezonos zsákbamacskákba fektetni 40-70 milliókat.

MarcoT 2021.10.13. 14:33:17

Rabiot is az örök ígéret szintjén marad, nagyon úgy néz ki. 10 gól szezononként, persze.

MarcoT 2021.10.13. 15:31:05

@Camo76ers: ezt a stílust, valóban...

Shyr Kahn 2021.10.13. 15:52:38

@Camo76ers: ++ Sajnos a szurkolok egy resze szimplan frocsogni jon ide (azaz kielni az utalatukat nehany jatekosunk kapcsan)... egy reszuk FIFA-zni.

Es vannak akik szurkolni. Utobbiakbol nem latok tul sokat. Egy kezemen meg tudnam szamolni az itteni kommentelok kozul, hogy ki az aki szurkolni, konstruktivan kritizalni jon. Sajnos.

GodPiero 2021.10.13. 15:52:49

@Camo76ers: kiragadtad a lényeget... gratulálok....

Gaben Smith 2021.10.13. 16:13:53

@Pavel1988: Pellegrini meghosszabbította a szerződését Rómában.
Ahogyan Mlilinkovic Savic és Nikola Milenkovic sem lesz lejáró szerződésü.
A holland-marokkói és Zakaria valóban 22-ben lejáró szerződéssel rendelkezik.

Camo76ers 2021.10.13. 17:01:25

@Shyr Kahn: azt hiszem összefoglaltad a lényeget . Én úgy gondolkodom , hogy aki itt játszik , annak jár a bizalom . A mi kutyánk kölyke úgymond . Csak sajnos sokaknak ez nem fér bele a mazsolányi agyába . Egyébként még így is visszafogom magam velük szemben . Képzelheted , mi a véleményem róluk ...

Attilio79 2021.10.13. 17:12:22

@Wizzurah:
De Sciglionál értelmesebb játékosokat lehet találni a Serie A-ban olcsóbban, pl. Singo a Torinoból 100× jobb megoldás lehetne. Ez csak egy poszt, de lenne több, ahova simán raknék fiatalabb, többre hivatott játékost.
Fel lehetne sorolni, hova lehetne tenni azokat a fizetéseket, amiket spórolnánk a kiegészítő embereken (is), akik akár még fejlődhetnének is, mert korban még nem tartanak ott.
McK helyett is jobb játékosokat lehetne találni non-Eu játékosok közül... ;)
Szóval van mit egyengetni a kis csapatunkon, remélem Paratici távozásával könnyebb lesz a szitu.
Apropó Paratici és a Suarez nyelvvizsga körül van előrelépés?

Rikoo 2021.10.13. 17:43:49

@Wizzurah: Hát kb. semmivel nem értek egyet.:D
Rugani és Ramsey mehet nyugodtan, ez tény.

Jozeph Pelikahn 2021.10.13. 20:41:37

Rabiot szerintem az egyik legjobb labdaszerzőnk a hátvédsor előtt. Befejező embernek viszont borzasztóan rossz, soha nem engedném annyira előre. Fontos góljaink úsztak el a lábán, pedig még csak a szezon elején vagyunk!

Kulu mehetne, Ramsey mellett ő az, akinél gyengébbnek érzem a csapatot, amikor pályán van.

Jozeph Pelikahn 2021.10.13. 20:46:19

Dybala jelenleg a legfontosabb emberünk, és szerintem a világ egyik legjobb irányítója. Ha elvinnék akkor nagy bajban lennénk!

venember83 2021.10.14. 06:40:35

Örülök, hogy a válogatott szünetben ennyire egymásra találtak a blog olvasói, mindazonáltal nagyon nem tartozik a kedves elfoglaltságaim közé a moderálás, ezért kéretik az önmoderációs funkciót bekapcsolni. Megértem, hogy zavarhat egyeseket mások véleménye, és fordítva, de attól még lehet ezt a beszélgetést a Juventustól lehet kulturáltan is folytatni, személyeskedések nélkül. További jó szórakozást kívánok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1704) bajnokság (2623) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (687) elemzés (40) előzetes (631) Európa Liga (110) felkészülés (86) hírek (1435) játékosokról (8205) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2021) meccsek (3177) mercato (3435) nyilatkozat (6200) Olasz Kupa (233) összefoglaló (277) pletyka (3465) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (143) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (65) Címkefelhő
süti beállítások módosítása