Kaio Jorge januárban kölcsönben távozhat?

kaio_jorge_alessandria_elleni_felkeszulesi_meccsen.jpgKaio Jorge a torinói derbin végre tétmeccsen is pályára lépett, s volt néhány jó megmozdulása, miután a szezon előtt súlyosabb combsérülést szedett össze, és kénytelen volt kihagyni számos mérkőzést. Az Alessandria elleni mérkőzésen körülbelül egy órát volt a pályán, és kialakított pár helyzetet, bár korántsem tűnik úgy, hogy csúcsformában lenne.

A mérkőzést követően a támadó a Juventus TV munkatársának nyilatkozott: „Nagyon boldog vagyok. Nem játszottam ennyit összesen három hónap alatt, és remélem, hogy most már lesz némi következetesség a játékban. Egy új csapathoz csatlakoztam, és a keretbe való beilleszkedés mindig kihívást jelent. Szeretnék segíteni mindenkinek a lehető legjobban, s minél többet próbálok tanulni. Szeretnék köszönetet mondani az orvosoknak, akik a rehab során segítettek. Olaszországban más szintű erőnlét, minőség és tempó szükséges.”

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus stábja a játékosban nem egy centert, előretolt bóját lát a futballistában, hanem inkább előkészítő játékost. A stáb szeritn a futballista jelenleg legjobban a padról beállva hasznosítható. A klub a támadót hosszú távra tervezve igazolta le, kihasználva az előnyös kivásárlási lehetőséget.

Mivel a játékos komoly versenyhelyzetbe került a játékpercek tekintetében Álvaro Morata és Moise Kean miatt, nem zárható ki egy januári kölcsönadás.. A pletykák szerint a Cagliari, a Sampdoria és a Sassuolo felvette a kapcsolatot a Juventus vezetőségével, és érdeklődéséről biztosította a piemonti klubot, ezeknél a csapatoknál pedig több játéklehetőséget kaphatna a fiatal. Az igazgatók kiértékelik az ajánlatokat, és a következő két hónap fejleményei alapján döntenek majd a játékos közvetlen jövőjéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4216718162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2021.10.12. 05:08:09

Manapság lusták kiharcolni a helyet a játékosok a csapatban ? Mindenki alapvetésnek gondolja, hogy őt kezdőnek igazolják le ? Én értem, hogy minden játékos játszani szeretne, de ez csapatsportág , tehát harcolni kell a kezdőbe kerülésért .

Szincsak 2021.10.12. 05:22:58

Szerintem nem kell kölcsön adni igy sincs igazi gol felelős, pár perc alatt nem lehet bizonyitani hogy ő mire is képes több időt kell neki hagyni, az a probléma hogy itt általába a fiatalok eltünek, nem tudják beépiteni őket a csapatba. Elég sok clubnál sikerül, pl:Bayern, Barcelona, Manchester united, ezenél a csapatoknál be tudják épiteni a fiatalokat. Itt miért nem?

FeriGjuve 2021.10.12. 08:44:49

@Szincsak: Talán mert ezek a fiatalok nem annyira jók,hogy azonnal a kezdőbe kerüljenek,mert ahoz manaoság már nem bekerülni kell,hanem BEROBBANNI!
A mai foci ilyen,ha nem villantasz azonnal mész a lecsóba.Nincs idő,nincs türelem.Legalábbis a legtöbb klubnál.
Nincs könnyű dolguk a fiataloknak szerintem.

FeriGjuve 2021.10.12. 08:48:56

@Szincsak: Ez főleg szakmai stáb kérdése.
Az általad említett kluboknál valószínűleg jobb szemük van hozzá,hogy kiválasszák nemcsak a legtehetségesebbeket,hanem azokat,akik tényleg az adott posztra kellenek,ahol meg is tudnák mutatni.
A Juventusnál ez szerintem most nem a egjibban működik,mintha csak úgy tessék-lássék módjára igazolnának,vagy kiöregedőfélben lévő "kiégett" középpályásokat,vagy olyanokat,akik elérhetők pénzügyileg.

FeriGjuve 2021.10.12. 08:51:06

Nem is emlékszem De Ligten kívül most hirtelen olyan fiatal igazolásunkra,aki tènyleg megállta volna a helyét a csapatban.
(Dybala persze,de ő egy más kérdés)

venember83 2021.10.12. 09:24:17

@FeriGjuve: mi számít fiatalnak? Chiesa fiatalnak számít?

Rocky80 2021.10.12. 11:22:57

Szerintem meg basszák már meg ha őt is kölcsönadják!

Rovella is a szívét kitenné ha itt lenne, helyette meg nézhetjük a kövér McKenniet milliós fizetéssel... Adjunk már esélyt a fiataloknak ha már erre az útra léptünk!

Ki tudja hogy ki - hogy forrja ki magát ha állandó lehetőséget kap

venember83 2021.10.12. 11:38:09

@Rocky80: ugyan már, légy pozitív, kérlek. Mármint mentalitásban. Nem PCR-tesztben.

FeriGjuve 2021.10.12. 11:39:57

@venember83: Végülis igen,de ő azèrt már szerzett némi rutint a fiorban,viszonylag kèsz játèkoskènt érkezett. Olyanokra gondoltam,akik szinte itt nevelkednek ki a Juventusnál.

FeriGjuve 2021.10.12. 11:41:47

@Matteo89: Igen,ide vehetjük őt is,bár a vége felé rendesen beszürkült.

Wizzurah 2021.10.12. 11:45:12

Rohadtul ne adjuk kölcsön, nyomassuk. Mitől lenne csúcsformában, sérült volt, új neki minden, támogatni kell, hogy berobbanjon, mert pénzünk úgysem lesz egy már kész, befutott játékosra (Morata-t nem nevezném annak), de annak se látom értelmét, hogy minden szezonban veszünk 3-4 ilyet is fejenként 5 milliókért, aztán kölcsön, süllyesztő, majd néhány év múlva eladjuk őket 3-8 millió között egy középcsapatnak. Igenis dobjuk be és robbanjon be, ha szar, utána is el lehet passzolni. Vele együtt idei évre pont hogy megvagyunk csatárposzton, aztán hogy milyen lesz majd kiderül. Rosszabbak biztosan nem, mint ahogy a kp teljesített az elmúlt 2-3 évben.

Rocky80 2021.10.12. 11:46:22

@venember83: ezt pont te mondod? Néha nálad is elszakad a cérna... :-)

Amúgy tényleg így gondolom.

venember83 2021.10.12. 11:48:13

@Rocky80: épp ezért mondom. Mindenképpen óriási szükség van a pozitivitásodra, kedves bianconero elv- és bajtárs!

MarcoT 2021.10.12. 11:53:07

Hátha Morata és Kean nagy kihívás a kis brazilnak, akkor már régen nagy baj van

GodPiero 2021.10.12. 12:19:56

Én nem adnám el...
Jövőre egy Icardi - Belotti duó mellett fejlődhetne....

giorgio007 2021.10.12. 12:22:50

@alexGicamo: Miből gondolod, h lusta kiharcolni? Sérült volt, felépült, azóta egy éles meccsünk. Ne törjünk pálcát felette.

Del Pybala 2021.10.12. 16:10:17

Ha valaki 20 alatt van es hozzank igazol az agyhalott...igazi jatekos temeto a Juve.

alexGicamo 2021.10.12. 16:19:49

@giorgio007: Igazad van ! Valójában nem is kifejezetten vele kapcsolatban gondoltam ezt, hanem úgy általánosságban véve .

Thuglife! 2021.10.12. 16:35:49

Ezért kellett volna Pirlot az u23 padján hagyni fejlődni és feljuttatni vele a csapatot.lenne most egy serie B-s csapatunk ahol jobban szem előtt lennének és fejlődnének a fiataljaink.és persze látnák maguk előtt a célt,mert egy kölcsönadott játékosról már lemondhatunk saját maguk sem hisznek a visszakerülésben és még meg is sértődnek.

Rocky80 2021.10.12. 16:37:17

@venember83: igenis értettem! Igyekszem majd! :D

Rikoo 2021.10.12. 17:23:32

@Thuglife!: Kár, hogy az egója miatt ő inkább a Barca kispadjára vár.

Thuglife! 2021.10.12. 19:06:04

@Rikoo: nem úgy értettem hogy most,hanem még mikor az edzői kvalitásainak megfelelő padon ült egy hétig.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1704) bajnokság (2623) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (687) elemzés (40) előzetes (631) Európa Liga (110) felkészülés (86) hírek (1435) játékosokról (8205) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2021) meccsek (3177) mercato (3435) nyilatkozat (6200) Olasz Kupa (233) összefoglaló (277) pletyka (3465) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (143) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (65) Címkefelhő
süti beállítások módosítása