A Spezia elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgAz AC Milan elleni 1:1-es döntetlennel tovább folytatódott a Juventus nyeretlenségi sorozata a bajnokság idei szezonjában, így a zebramezesek két szerzett pontjukkal a tabella tizennyolcadik helyén állva várják a folytatást. A torinóiak szerda este a Spezia otthonába látogatnak az első győzelem és a három bajnoki pont reményében.

Massimiliano Allegri keretéből kimaradt Giorgio Chiellini, míg Arthur és Kaio Jorge továbbra is lábadoznak sérülésükből.

Az eddig lejátszott négy forduló alatt a Spezia egy győzelmet, egy döntetlent, valamint két vereséget könyvelhetett el, az így megszerzett négy ponttal pedig a bajnoki tabella tizenkettedik pozíciójában áll.

A 18:30-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Pellegrini, Bonucci, Rugani

Középpályások: Ramsey, McKennie, Bernardeschi, Chiesa, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Dybala, Kean

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9116697280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2021.09.22. 16:03:22

Fakopáncs legyek ha ma nem nyerünk.

Tovább megyek: nem kapunk gólt és több góllal nyerünk, olyan malmöszerűen. :D

Jó szurkolást mindenkinek, én már nagyon várom!

Marvin88 2021.09.22. 16:50:09

Idegenben jó az iksz. Majd a visszavágón megcsapjuk őket.

cd1 2021.09.22. 16:54:27

Kiesési rangadó

Apuleius 2021.09.22. 17:42:36

A hivatalos kezdőcsapatunk: JUVENTUS (4-4-2): Szczesny; Danilo, Bonucci, De Ligt, De Sciglio; Chiesa, Bentancur, McKennie, Rabiot; Dybala, Kean

GGábr81 2021.09.22. 17:50:23

@Apuleius: ugyan ezekkel a játékosokkal láttam ezt csak 4-3-3-ba felkarcolva. Ott Géza nem jobb kp volt, hanem bal szellő.

Del Pybala 2021.09.22. 17:51:53

Megint 8 emberrel allunk fel akkor...Bentancur, De Sciglio es Rabiot az ellenfelet segitik max.

Apuleius 2021.09.22. 18:03:35

@GGábr81: Elképzelhető, én a Tuttojuvéról másoltam be, ott vélték hozzá a 4-4-2-t. A Juve hivatalos Twitterén meg csak a névsor van, de nincs hozzá formáció.

GGábr81 2021.09.22. 18:07:45

@Apuleius: már a kanapén is megváltoztatták 442-re.
Rablót a balon... Ez megint egy ilyen Maxi féle vizió. Kapásból 5 játékos van a Juve keretében, aki otthonosabban mozog azon a poszton.

GodPiero 2021.09.22. 18:15:53

@Apuleius: Ronaldo nélkül nehéz lesz....

juve28adam 2021.09.22. 18:32:01

Ha ezt se nyerjük meg...

venember83 2021.09.22. 18:32:03

@Rocky80: sőt, nemsokára Bernával is hosszabbít a klub...

juve28adam 2021.09.22. 18:33:04

@venember83: Komoly? Remélem busás fizetésemelést is kap majd.

Patricco 2021.09.22. 18:35:12

Komolyan izgulni kell....

peti78 2021.09.22. 18:35:27

Kean varázslat lesz

Rocky80 2021.09.22. 18:40:57

@venember83: teljesen normális. Az értékeinket meg kell őrizni, nem?

giorgio007 2021.09.22. 18:44:08

Úgy tűnik a srácok nem érzik a súlyát ennek a meccsnek. Lötyögnek, motiváció jelét látni sem lehet. Azért ez elszomorító.

balazs.bulcsu 2021.09.22. 18:46:38

A Mister nem mindenki teljesítményével volt elégedett a Milan elleni meccsen, így ők ma is játszanak (Bentancur, Rabiot, Kean), akik viszont jó teljesítményt nyújtottak ők padon nézik a mai meccset. (Alex Sandro, Morata, Locatelli, Chiellini, Cuadrado...)

A Sport2 kommentátor csak nekem tűnik nagyon amatőrnek?

Juventino86 2021.09.22. 18:48:05

@giorgio007: Sajnos igaz. A hajtás legkisebb jelei sem látszanak a csapaton.

Novice_71 2021.09.22. 18:50:12

Valamikor felmerült, hogy "Kean" neve hogyan ejtendő...
az olasz szpíkerek "Ken"-nek mondják. Pont volt időm idepötyögni ezt a hiánypótlónak nehezen mondható infót,
annyira takarékon zajlanak a dolgok :(

balazs.bulcsu 2021.09.22. 18:54:17

@Novice_71: én pont azt olvastam, hogy megkérdezték tőle, hogy hogy kell ejteni, és ő azt nyilatkozta, hogy neki tök mindegy

Szincsak 2021.09.22. 18:58:13

Nagyon gyenge mecs, sokat van hátul a
labda, a bal oldal nagyon gyenge, meg a középpálya sincs a helyzet magaslatán

Novice_71 2021.09.22. 18:58:36

@balazs.bulcsu: akkor a "Ken" pont belefér a "tökmindegy" halmazba :)

Pogboom 2021.09.22. 18:58:57

Ezeknek az Isten is lehetne az edzőjük ám...

RuidaRobert 2021.09.22. 18:59:17

Padoint láttam Allegri mellett xdxd?

Rikoo 2021.09.22. 19:00:03

@RuidaRobert: Ő a segédje, így igaz.

Patricco 2021.09.22. 19:00:27

Na így kell vágni, nem kell szarozni, ez csak kean-ben van meg

Del Butus 2021.09.22. 19:01:11

micsoda hurráhangulat mert lottunk egy golt a SPEZIA ellen

Evoken 2021.09.22. 19:02:37

@Del Butus: tudod a goloknak örülni szoktak, akárki ellen is lövik. Üdvözöllek a futball világában.

kozagaha 2021.09.22. 19:02:37

Végre van valakinek golyója elrúgni a labdát...

The king of alibis 2021.09.22. 19:04:53

Vicc, hogy minden meccsen kapunk gólt

Rikoo 2021.09.22. 19:05:02

Megvan a kapott gólunk zsinórban a 19. meccsünkön is. Lassan rekordott dönt a védekezésünk. XD

juve28adam 2021.09.22. 19:05:05

Nah, csoda lett volna ha nem kapunk gólt, igaz, ezt bebaxta rendesen

Del Butus 2021.09.22. 19:05:06

@Evoken: jaja aztan majd jon a csodálkozás, amikor golt kapunk, mert páran nem tudjak reálisan nézni a teljesitmenyunket

Apuleius 2021.09.22. 19:05:53

Hihetetlen, hogy csak az nem lő nekünk gólt, aki kifejezetten nem akar....

Patricco 2021.09.22. 19:05:57

Azigen....megint max 1 pont lesz ebből

west30 2021.09.22. 19:06:08

Az a mozdulat Bentancurtol vajon mi volt a loves elott? :)

juve28adam 2021.09.22. 19:06:25

Óriási a harc a kiesés ellen eddig.

Keniíi 2021.09.22. 19:07:19

@west30: nem csak tőle, Danilo szerintem meg egy percig kísérte volna távolról…

GodPiero 2021.09.22. 19:07:22

Majd szóltok mikor lehet Hallegrizni???

nortu30 2021.09.22. 19:09:48

A legnagyobb baj az, hogy még csak jobbak sem vagyunk.

Del Butus 2021.09.22. 19:09:59

idegenben jo az X, johetnek be a védők

Juventino86 2021.09.22. 19:10:15

McKennie valami gyalázat. Egy normális megmozdulása nincs. Benta csak hozta a szokásos hibáját a gól előtt. IlYen játékosokkal ne várjunk csodát! :(

dferi90 2021.09.22. 19:10:20

Sziasztok!egy linket esetleg valaki tudna adni?

ASCE 2021.09.22. 19:10:33

Tessék mondani, nézhető futballt mikor fogunk produkálni? Mert ha ez a focinak nehezen nevezhető semmi fog menni, idén elég sok Juve drukker nem néz majd meccset:D

Vergilius1897 2021.09.22. 19:10:52

McKennie is feliratkozik ma a kell a f*sznak sorba: Ramsey, Rabiot, Bentancur, (Arthur?) mellé. Nagyon hiányzik Matuidi és Khedira

GodPiero 2021.09.22. 19:11:23

Gyerünk Ronaldo.....

Keniíi 2021.09.22. 19:11:27

Kene már egy jó Dybala szabad gól!

GodPiero 2021.09.22. 19:12:35

Ez is köcsög Ronaldo miatt van....

venember83 2021.09.22. 19:13:48

Ne haragudjatok, de én ettől a látványtól megkímélem a fiam... Ne utálja meg másfél évesen már az olasz futballt.

bianconeri83 2021.09.22. 19:13:57

Ne feledjük, hogy az ellenfélnek kétszer annyi pontja volt a meccs előtt, mint nekünk

Matteo89 2021.09.22. 19:14:26

Capitano kapja már össze a csapatot. :)

GodPiero 2021.09.22. 19:14:35

dybala vajon bírni fogja a 70. percig?

juve28adam 2021.09.22. 19:18:09

Lélekben már készítem magam az újabb blamára.

Evoken 2021.09.22. 19:20:08

@Del Butus: és ennek mégis mi köze a gólörömhöz? Kb élete golját lötte a spezias csávo, amugy helyzetük nincs, ZÉRÓ. Ennyi negativ szart, rinyálást és picsogást ami itt folyik...

James Zabiela 2021.09.22. 19:20:20

Édes Istenem mi lesz így a Chelsea ellen? Ki fognak fílézni minket!

dferi90 2021.09.22. 19:20:48

@Apuleius: köszönöm,egy úr vagy

Pjanista 2021.09.22. 19:20:54

Szerencsére a Salernitana kikapásra áll, így nem rossz most az X.

Rocky80 2021.09.22. 19:22:24

@GodPiero: még van egy félidő.

McK egészen gyalázatos. Dybala viszont tényleg igyekszik meg akarja a győzelmet. Meglátjuk, nagyon kéne.

Juventino86 2021.09.22. 19:23:09

Ez már nagyon kínos. Kezdek elég dühös lenni a csapatra. A gól bomba nagy találat volt, bár Benta odaérhetett volna. A gond nem is a kapott góllal van, hanem azzal, hogy megítélésem szerint nem hajt a csapat eléggé. A minőség is hiányzik sajnos. McKennie pedig még ebből a gyenge csapatból is lefelé lóg ki. Egy értékelhető megoldása nem volt. Allegrinek nagy tisztelője vagyok, de most már ideje lenne neki is formációt váltani, mert ez a 4-4-2 szemmel láthatóan nem jön be. Kean maradjon középcsatár, Dybala helyére érkezzen Cuadrado, és álljunk át 4-3-3-ra Chiesával a bal szélen!

Apuleius 2021.09.22. 19:23:15

@dferi90: Igazán nincs mit, nagyon szívesen! :-)

ZED! 2021.09.22. 19:23:59

Na alakul az…

De pontosan mi?
A legjobb edző nálunk van, vagy mégsem?
Dybala megint elfárad, konkrétan 16-ostól 16-osig fut egyedül ő kéri a labdát középen, elől, ezt nem lehet vègig bírni!
A végén az összes támadóból védekező játékos formálódik.

Egy Speciát a kapuhoz kène szegelni!
Mckeni out, eddig totál homály a srác..

The king of alibis 2021.09.22. 19:24:47

@Juventino86: lol

4-2-3-1 kell ide ennyi balfax kp-ből bőven elég 2 pályára
Elől pedig mehetne a Cuad-Dybi-Chiesa-Kean 4-es

west30 2021.09.22. 19:26:03

A kozeppalyasaink valami elkepesztoen lassuak,de sajnos sokszor Dybala is,tempo hatranyban vagyunk meg egy Spezia ellen is.

Juventino86 2021.09.22. 19:26:06

@The king of alibis: 4-2-3-1-ben is van logika. Ha hulladék a középpálya, akkor legyen csak két emberes. Viccen kívül mondom, az is jó lenne.

Ez így eddig nagyon gáz. Nemcsak McK,hanem egyébként Rabiot is vállalhatatlan. Lötyög, nem csinál semmit...

GGábr81 2021.09.22. 19:27:43

@GodPiero: ezt a Ronaldo vonalat ereszd már el. Elment. Most képes vagy a Juve ellen szurkolni csak azért, hogy azt mondjad, hogy "megmontam"? Igazad van Roni nagyon hiányzik (most már igen) 3 éve nem hiányzott. Abba a csapatba nem hozott újat. Mostanra viszont 1 dimenziósak voltunk. Ronaldo függő csapat. Elment s most ennek a túlzott függésnek a levét isszuk. Nincs vezére a csapatnak. Ebből a csapatból nagyon sokat vitt el, hiszen rá épült a támadás...

Leram7 2021.09.22. 19:32:18

Szar játék
Szar mez
Szar eredmény
Szar a tabella
Minden szar

Jó lenne valahogyan nyerni

Matteo89 2021.09.22. 19:32:31

@GGábr81: Hogyne lenne vezére. Dybala.

The king of alibis 2021.09.22. 19:33:28

Ezt a hibrid 3-5-2/4-4-2 felállást jó lenne már elfelejteni

GodPiero 2021.09.22. 19:35:48

@GGábr81: Soha nem szurkolnék s Juve ellenn!!!!! de kell egy egy név - lélektani hadviselés - akitől tart/fél az ellenfél....
dybalától sosem fog! Nincs vezére a csapatnak, szomoró, de kellene egy Icardi - Donnarumma - Pogba trió és lenne hite a csapatnak, az ellenek meg tartanivalója....

The king of alibis 2021.09.22. 19:36:39

Cumi
Serie B lesz ebből gyerekek

MGB75 2021.09.22. 19:37:08

Nyugodtan lehúzhatjuk magunkat a wc-n...

nortu30 2021.09.22. 19:37:09

Nem vicc ez a kiesési rangadós dolog...

Gabueroo 2021.09.22. 19:37:09

Na vegre 2-1!!!

Na varjunk csak

ZED! 2021.09.22. 19:37:13

Teljes összeomlás… kész!

Gabueroo 2021.09.22. 19:38:26

Meccs vegen jon majd a szokasos folytatjuk tovabb a munkat turelmet kerunk stb stb

juve28adam 2021.09.22. 19:39:30

@Gabueroo: Harcban vagyunk!! Jah nem, az Pirlo szavai.

Leram7 2021.09.22. 19:39:34

Ez hogyan történhet meg? Nem értem, teljes döbbenet!

Ennél sokkal jobb a keret és az edző is.

Keniíi 2021.09.22. 19:39:36

@GodPiero: Meg egy olyan edző aki 5 forduló után nem áll a kieső zónában a csapattal.... Allegri a legnagyobb mestere volt annak, hogy bele nyúljon a meccsekbe, erre 2 év után úgy jön vissza mintha életében nem lett volna egy csapat élén sem...

Del Butus 2021.09.22. 19:40:15

majd jon valaki és megmagyarázza, hogy az ellenfélnek helyzete sincs :D:D

Rikoo 2021.09.22. 19:40:32

Persze, hogy elment Ronaldo. Ki a f@sz akarna ezekkel együtt "játszani". XD

ZED! 2021.09.22. 19:40:45

Szerintem hozzunk be több védekező játékost jobb lenne tartani a 2:1-et, nehogy többet kapjunk!

Pjanista 2021.09.22. 19:41:00

Amíg itt volt Ronaldo egyszer sem játszottunk ilyen jól.

Keniíi 2021.09.22. 19:41:45

Ebből megint az lesz, hogy előbb utóbb megunják azt, hogy szar a játék, eredmény sincs, lőzöngés lesz mert mindenki majd mutogat egymásra és Allegrit elküldik aztán meg adjuk neki a fasza 'végkielégítést' szerződésbontásért....Nem is értem kinek a nyakatekert ötlete volt 4 évig aláírni vele majdnem 10 millióért...

Juventino86 2021.09.22. 19:42:20

Itt valami nagyon nagy gond lehet a háttérben. Rossz a keret, de ennyire azért nem. Allegrire meg rá se ismerek.

Matteo89 2021.09.22. 19:42:58

@Keniíi: Nem ő tehet erről. És Pirlo sem tehetett erről. Egyszerűen ezek ennyit tudnak sajnos.

ZED! 2021.09.22. 19:43:15

Ja a gólról is: csöcsnyi mi faszt csinàlt a röviden???

Rikoo 2021.09.22. 19:45:08

@Juventino86: Ez nem csapat. És mire az lenne az is hónapok.

Keniíi 2021.09.22. 19:45:19

@Rikoo: Ronaldo senkivel nem akart innen játszani. A keret nem tetszett neki és az utolsó szög a koporsójában az volt, hogy Allegri meg mondta neki, hogy nem számít rá kezdőként. Tényleg kell egy hatalmas tisztogatás erre a csapatra és ezt Agnellivel kell kezdeni, vele együtt mehetne innen a fél keret edzőstül mindenestül. Kár, hogy nem így működik pedig szép lenne. :D

James Zabiela 2021.09.22. 19:46:38

Ezt Pirlo is hozta volna, de még többet is! Szégyen gyalázat!

Gabueroo 2021.09.22. 19:46:49

Mer nem Kean melle hozza be Moratat? Ez hujjjjeee

The king of alibis 2021.09.22. 19:47:06

Kean helyett Morata? Megint micsoda csere a kóklertől
Behalok

Bruce57 2021.09.22. 19:48:14

Miért Morata hisz ő nem védő

GodPiero 2021.09.22. 19:48:31

Köcsög allegri ezért nem dolgozott 2 évig.... ÓTVAR SZAR

Rocky80 2021.09.22. 19:48:59

Két kapura lövésük volt, abból két gól. Nekünk meg nem megy be semmi.

Juvebest 2021.09.22. 19:49:22

Nincs semmi elképzelés a támadójátékban , tök sablonosan passzogatnak , váratlan húzás , kreatív összjáték teljes hiányát látom. Tegnap néztem az Atalanta meccset, ott a hazai csapat meg a Sassaulo is tök támadó felfogasban nyomta

Tony. 2021.09.22. 19:49:31

Allegri baszod ennél rosszabb már nem lehet, miért nem Kean mellé megy Morata? Támadjunk 10 emberrel! nem mind1?

Keniíi 2021.09.22. 19:49:39

@Matteo89: Nekem Allegrivel mindig is a régi megkopott stílusa volt a bajom, de tiszteltem benne a váratlant mindig. Viszont ebben a szezonban eddig nulla a teljesítménye és még azokkal is össze kap akik eddig legalább kitették a lelküket a pályán. Olyan mintha azért jött volna vissza, hogy revange-ot vegyen. :( Amúgy meg a legnagyobb bajom nekem Agnelli.. évről évre minuszokra jövünk ki és ez így volt a covid előtt is. Sztárok mentek és középszerek jöttek. Igaz, hogy csak egy külső szemlélő vagyok és nem látok a vezetőségnek a terveibe, de így külsőleg elég ramaty amit művelnek.

GodPiero 2021.09.22. 19:49:47

@Rocky80: kezd derengeni valami????

juve28adam 2021.09.22. 19:50:59

Keanben volt veszély, erre leviszi, nehogy mellé hozzá Moratat...

Attilio79 2021.09.22. 19:51:44

Na, Pirlo megint nem áll a helyzet magaslatán, jó lenne végre elküldeni...

ZED! 2021.09.22. 19:52:30

@juve28adam: Hitetlen, beszarás bmeg. Kikaptunk mint a szar! 11 emberrel kéne támadni!

GodPiero 2021.09.22. 19:52:46

Nem hittem volna, hogy visszasírom Sarri/Pirlo-t.....

JeetTrader 2021.09.22. 19:53:29

GÉÉÉÉÉÉZZZZZAAAAA!!!!!!!

Rikoo 2021.09.22. 19:53:47

Chiesa. Úgy néz ki, csak benne van meg a mentalitás...

MGB75 2021.09.22. 19:54:04

Na, remélem az X meglesz...

ZED! 2021.09.22. 19:54:11

@ZED!: Chiesa megmented a sztáredző szaros seggét??

Juventino86 2021.09.22. 19:54:12

Chiesa szép!!! Ő legalább hajt.

DegerFaCan 2021.09.22. 19:54:19

Spirito bzdmeg!!! Ezaz gyerünk

GodPiero 2021.09.22. 19:54:51

Köcsög allegri Chiesát is meg akarta nevelni....

The king of alibis 2021.09.22. 19:55:03

Le kéne vinni a Chiesat
Még a végén a fegyelmezetlenségével megnyeri a meccset

west30 2021.09.22. 19:55:07

Nem tudom utaltam e annyira jatekost a Juventusban mint Raibotot,szegyen es gyalazat hogy viselheti ezt a mezt.

Keniíi 2021.09.22. 19:55:34

Hihetetlen, hogy egy kieső fos ellen örülök annak, hogy kiegyenlítettünk... Villanhatna mégegyszer Chiesa, egyedül benne látom még, hogy meg mentheti a seggünket.

BellaDona 2021.09.22. 19:56:12

Kell egy 11-es nekünk

Gabueroo 2021.09.22. 19:56:14

Kocatelli amugy jatszik ? Xd

JeetTrader 2021.09.22. 19:56:28

Ez igen! még hogy nem a csapatért küzd.....szögletzászlótól küzdötte be magát! Erről van szó!!!

...közben látom megint nem látunk a középpályán...integetni kell egyeseknek h passzoljanak...:///

Rocky80 2021.09.22. 19:56:42

Nyerünk, csak mondom. Aztán lehet ugatni.

venember83 2021.09.22. 19:56:53

@Rocky80: alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt.

Matteo89 2021.09.22. 19:57:50

@Rocky80: Sok pénzzel azért ne tedd meg. :)

venember83 2021.09.22. 19:58:05

@Rocky80: amúgy zajlik a gyerekfektetés, pár perce kapcsoltam be a tévét, kéretik elnéző lenni a kisgyerekes szülőkkel szemben. Köszönjük.

Apuleius 2021.09.22. 19:58:39

@west30: "Nem tudom utaltam e annyira jatekost a Juventusban mint Raibotot,szegyen es gyalazat hogy viselheti ezt a mezt."

Az előbb nekem is ez jutott eszembe az egyik megmozdulásánál. Élve elásnám a pályán a meccs lefújása után.

Keniíi 2021.09.22. 19:59:47

De Ligt EZAZZZ!!!!!!

venember83 2021.09.22. 20:00:03

De Ligt és Chiesa. Helyes.

Joker61 2021.09.22. 20:00:27

nincs itt semmi latnivalo, csak tipszmikszeztunk

Rocky80 2021.09.22. 20:00:30

A nyakam rá hogy rúgunk még egyet!

BellaDona 2021.09.22. 20:00:31

A feketebárány, de Light vezetést szerez, remélem a Mester értékelni fogja.

DegerFaCan 2021.09.22. 20:00:59

Ezaz, ha más nem saját grabancunknal fogva húzzuk ki magunk

MGB75 2021.09.22. 20:01:07

Na végre! Csak tartsuk meg az eredményt.

GodPiero 2021.09.22. 20:01:51

@Rocky80: Azt már felraktad a nem kapunk gólra....

ZED! 2021.09.22. 20:02:07

Halàli ez a kommentár:

“Most legalább a vezetés megvan..”

Attilio79 2021.09.22. 20:02:08

Navégre! Legalább lesz egy győzelmünk, remélem ez egy sorozat kezdete!

BellaDona 2021.09.22. 20:02:14

Hiányzk Egri Vitya kommentárja.

Juvebest 2021.09.22. 20:03:11

@west30: főleg azért a lóvéért amit kap, harmatgyenge

Rocky80 2021.09.22. 20:03:16

Csak ne nyugodjunk le. Ugyanúgy menni kell!

steven.h 2021.09.22. 20:04:51

Nem vagyok Berna rajongó, de így kellett volna kezdenie a csapatnak, ha Cuadot mindenképp pihentetni akarjuk. Most van csak minimális játék és valamiféle akarás

Rocky80 2021.09.22. 20:04:58

@GodPiero: én legalább szurkolok a csapatnak. Nem csak ami nem tetszik azt fröcsögöm ide.

ZED! 2021.09.22. 20:08:52

@Rocky80: Remélem, hogy most nem ültünk rá az 1 gólos vezetésre, mert így ismét szopni fogunk..

BellaDona 2021.09.22. 20:09:05

Bírjunk ki így még 10 percet.

Gabueroo 2021.09.22. 20:11:17

Na bazdmeg mer hozza le

ZED! 2021.09.22. 20:11:24

Jaj ne!! A tönkő gyerek kinek a helyére jön??

BellaDona 2021.09.22. 20:11:27

A svéd királyfi, úristen!

GodPiero 2021.09.22. 20:12:24

Lehozta Kean-t. lehozza Chiesat-t.... ha ezek után xelünk...

MGB75 2021.09.22. 20:12:30

Akkor ezzel a cserével a sebességünket megfelezzük.

BellaDona 2021.09.22. 20:15:27

Jön a fejes, de ez nem Ronáldo hála istennek!

GodPiero 2021.09.22. 20:15:32

Chiesa FUTURO CAPITANO!!!!!!

Rocky80 2021.09.22. 20:16:15

@ZED!: Ettől rettegek én is!... Vicch.

Rocky80 2021.09.22. 20:17:27

Nedved olyan mint egy hajléktalan. :D

BellaDona 2021.09.22. 20:18:13

6 p., rohadjon meg ez a bíró!

venember83 2021.09.22. 20:20:20

@BellaDona: rúgni kellene még egy gólt, van még idő rá. Egy Spezia ellen ne a döntetlentől féljünk már...

steven.h 2021.09.22. 20:20:24

@Gabueroo: látszódott, hogy biztonságbóp, kérdezte is tőle hogy oké-e minden, valamit mutatott a combján.

Inkább ne kockáztassuk a sérülését, most hogy belendülni látszik. Máskerdés hogy én Cuadot hoztam volna be, de neki is kell pihenő, nem mai gyerek

Gabueroo 2021.09.22. 20:24:30

Ott vaaaaan!!!! Nyertunk egy meccset xD

nortu30 2021.09.22. 20:26:41

Kiszenvedtük. Legalább egy Speziával pariban vagyunk, ennek is örülni kell.

juve28adam 2021.09.22. 20:27:17

Az eredményen kívül csak Chiesa pozitívum, semmi más. Ez megint alakulhatott volna úgy is ,hogy kisz*punk, főleg mivel 2-1nél még simán lőhetett volna egyet a hazai csapat, örülhetünk neki, hogy elcseszték, mert onnantól X-re se jöttünk volna ki. Na mind1, örüljünk, hogy nem így lett.

James Zabiela 2021.09.22. 20:27:25

Ez sajnos eredménytől függetlenül szánalmas volt! De legalább nyertünk!

pott70 2021.09.22. 20:29:37

Jóóisten,miket kell itt átélni.Még rámegy az egészségünk erre a szezonra,ha nem vigyázunk magunkra!

Apuleius 2021.09.22. 20:29:52

Remélem ez a győzelem valamiféle fordulópontot jelent majd, s elkezdünk értékelhető teljesítményeket nyújtani.

ZED! 2021.09.22. 20:29:57

@James Zabiela: Aki látványt szeretne menjen a cirkuszba by Allegri..
Az eredmény a lényeg!

Rikoo 2021.09.22. 20:31:02

A cserék jól álltak be, vééégre látszódott 15-20 percig a spirito. Ennyi a pozitívum. Reméljük, hogy jót tesz a győzelem a csapatnak és mostantól verhetetlenek leszünk.:D

James Zabiela 2021.09.22. 20:40:23

@ZED!: Valóban! Nem kis dolog volt a mai győzelem! Kiesési rangadót nyertek úgy hogy fordítani is kellett!

Leram7 2021.09.22. 20:50:06

Chiesea: 4 kapuralövés, 1 gól. 8 kulcspassz, 5 cselezés, 6 szerelés!
Nagyon nagy teljesítmélny volt, ennek azért lehet örülni, mert legalább 1 sztárunk van.

CR nekem nagyon hiányzik.

MGB75 2021.09.22. 20:50:14

Kínkeserves győzelem egy Spezia ellen... Mint majom a farkának. Chiesán látom, hogy akar, és ennyi. Örüljünk a 3 pontnak és lépjünk tovább. Hátha megindulunk a felfelé vezető úton.

steven.h 2021.09.22. 20:57:13

@ZED!: meg fogsz lepődni, de Ancelotti is valami hasonlót nyilatkozott most nem régen

venember83 2021.09.22. 20:59:34

@steven.h: Ancelotti azért nincs annyira mélyen beágyazva a Juve-szurkolók szívében, hogy annyira adna a bianconero ember a szavára. Még ha Lippiről lenne szó...

steven.h 2021.09.22. 21:00:50

@venember83: pedig páran szerették volna őt viszont látni pár évvel ezekőtt

steven.h 2021.09.22. 21:03:33

@venember83: meg bármennyire is nem szeretem mégiscsak többszörös bl győztes edző

DelPiero2 2021.09.22. 21:42:25

@Leram7: Nekem nem. Ha itt lenne, menne a titkos leépülés tovább. A kassza jobban ürülne, a szabad még kapura sem ment volna, Kean se lőtte volna rá, hanem neki passzol. Vagy gól, vagy nem, mert azért bőven hagyott volna ki helyzeteket.

DelPiero2 2021.09.22. 21:44:48

@BellaDona: Én általában nem vagyok elégedett a bíróval, mert a legtöbb erősen a Juve ellen fúj, és komoly befolyásoló ítélete van, és megdönti a meccset. Kivételesen ennél a bírónál nem láttam ilyet, volt egy-két szabálytalanság amit továbbengedett, de mintha most a javunkra döntött volna többször. Amúgy a 6 perc sajnos jogos volt, sokat állt a játék.

Shyr Kahn 2021.09.22. 22:06:05

Az idei leggyengebb jatekunkkal sikerult hatalmas szerencsevel 3 pontot szerezni. Kellett hozza a Spezia.

Remelem nem ezen az uton megyunk tovabb. Ez nezhetetlen volt.

DelPiero2 2021.09.22. 22:22:08

Legyünk optimisták, hiszen ki is kaphattunk volna!

babo0410 2021.09.23. 00:41:22

@Keniíi: Ronaldo azért ment el, mert az edzők nem úgy táncoltak ahogy ő fütyült. A keretnek ehhez semmi köze. Ez a keret ennél sokkal jobb. A háttérben nem kóser valami, mert amit látok, az szégyen, és Allegri ennél sokkal többet mutatott korábban. Vagy csak az újramelegített töltött káposzta már nem ugyanolyan. Hatalmas a baj, de legalább a győzelem megvan.
Viszont, ha el is kezdünk végre nyerni, nem látom hogy lehetne az élbojt utolérni? A Milan kicsit nehezebben, de nyert. 2-es a gólátlaguk, viszont az internek két gól hijján 4-es! Elképesztő, hogy addig mennek előre, amíg nem fújják le a meccset. Bedarálnak mindenkit, és nem a félpályánál bénáznak, hagyják visszaállni az ellenfelet, hanem lerohannak, darálnak. Ez az a foci, amivel eredményt lehet elérni. És ne mondja senki, hogy nem lenne rá képes a csapat.
Remélem most már be fogunk indulni!

NagyonJuve 2021.09.24. 12:20:42

@babo0410: nem lenne rá képes a csapat! :)
Ilyen lassú védelemmel nem lehet. Mindenki lekontrázna minket. Kellene 1 vagy 2 gyors védő hozzá.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1735) bajnokság (2733) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (711) elemzés (40) előzetes (669) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1453) játékosokról (8429) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2064) meccsek (3319) mercato (3533) nyilatkozat (6365) Olasz Kupa (240) összefoglaló (294) pletyka (3560) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (148) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (198) video (83) Címkefelhő
süti beállítások módosítása