A sajtó kritikáktól hangos az első három forduló után

kean_moise_fejen_mezzel_napoli_gol_utani_csoportkep.jpgA történelem holtversenyben legrosszabb szezonkezdetét hozta az Öreg Hölgy eddig, egyetlen pontot csak a 2015-16-os szezonban szerzett a csapat három meccs alatt, ezért pedig nem meglepő módon számos sajtóorgánum az Öreg Hölgyet kritizálja.

A Tele Lombardia vezetője, Fabio Ravezzani Wojciech Szczęsny felelősségét emelte ki a Tuttomercatoweb számára adott interjúban.

„Ami Wojciech Szczęsnyt illeti, túl sokszor hibázott. Lényegében ő egyedül kukázta a szezonkezdetet a Juventus számára, ráadásul a válogatottnál is rosszul teljesített.

Jelenleg egy párhetes padoztatás az együttérzés jele lenne vele szemben, ami már nem halogatható sem az ő, sem pedig a csapat szempontjából.”

A Napoli elleni meccs kapcsán a futballszakíró és újságíró, Giancarlo Padovan a Calciomercato számára arról beszélt, hogy semmi váratlan nem történt.

„Majdnem minden a várakozások szerint alakult. Kezdjük a vereség tényével, mivel nem lehet Nápolyban pontot szerezni a dél-amerikai játékosok és Chiesa nélkül, helyettük a padról a harmadik sort bevetve.

Ezen felül pedig hihetetlen, hogy egy Wojciech Szczęsnyhez hasonló kapus álljon a kapuban, a bajnokság egyik legrosszabb hálóőre, aki az Udinese elleni meccshez hasonlóan felelősségre vonható Politano egyenlítő találatáért. Hiteltelen azzal érvelni, hogy még csak a harmadik fordulóban vagyunk, és az a cél, hogy a csapat az elsők között legyen márciusban.

Ez a Juventus túl sok középszerű játékossal rendelkezik, ide tartozik Szczęsny, De Sciglio, Pellegrini, McKennie, Rabiot, Bernardeschi, Ramsey, és ők nem jelentenek alternatívát az edzőnek. Kevés alternatívával szolgál a keret, és sajnos raádásul a klub tulajdonosai is megfáradtak, zsebük pedig üres. A Napoli megérdemelten nyert, a Juventus pedig kifulladva zárta a meccset.”

Az egykori Juve-középpályás, a karrierjét a Napolinál záró Massimo Mauro pedig Giorgio Chiellini szavait kérdőjelezte meg, a La Repubblica számára idézett véleményében.

„Paulo Dybala hiánya a Napoli ellen? Ő soha nem volt kihagyhatatlan játékos egyetlen edző számára sem. Ő nagyszerű játékos, akinek a futballját nézni öröm, azonban soha nem vált vezérré. Egyetlen edző sem mondta, hogy Paulo Dybala pályán lesz, most pedig nézzük, ki lesz a többi tíz játékos a kezdőben.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4216687226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2021.09.13. 05:20:31

Mintha a forum hozzaszolasait olvasnam, bar Bentancur nevet kihagytak a kozepszeru jatekosok listajabol (itt sokan bizonyosan betoltak volna oda) :lol

Matteo89 2021.09.13. 06:11:15

@Shyr Kahn: Csak véletlenül maradt ki szerintem. Nálam az elsők között szerepelt volna a neve. Valamelyik nap pont olvastam egy olyan sztorit, hogy a Bocanal anno nem is értették hogy miért öt választottuk ... Az a szerencséje, hogy az esetleges eladásából 50% járna a Bocanak, így nincs értelme eladni.

Haraszti Gyula 2021.09.13. 06:13:20

Gyakorlatilag, De Ligt, Bonucci, Chiellini, Cuadrado, Danilo, Locatelli, Chiesa, Kean és Dybala, akikre azt mondanám, hogy maradjanak, a többiek felőlem mehetnek amerre látnak!

Rikoo 2021.09.13. 08:00:57

@Shyr Kahn: Egyébként Olaszországban hasonló vélemények vannak, mint itt a blogon. A stadionból kiszűrődő információk, a kommentek és amik a twitteren is mennek, szinte teljesen ugyanaz a vélemény, mint itt.

delpi0823 2021.09.13. 08:56:04

@xXPeiperXx: Ja,es honnan lesz ra penzunk?plane hogy alairt egy 5eves szerzodest,szoval mar nem csak a fizetese lenne hanem egy kokemeny atigazolasi dij is.A psget ismerve minimum kernenek 70-80 milliot ha meg ezt senki nem fizeti ki Donna kezdhet megbaratkozni a paddal kb vagy 2evig.........

venember83 2021.09.13. 09:00:15

@delpi0823: kegyelemből megszámítja Khelaifi ingyen, úgyis biztos nagyon jó a kapcsolata Agnellivel. :)

GodPiero 2021.09.13. 10:01:34

@xXPeiperXx: cseréljük el dybala rá..

Dante01 2021.09.13. 10:43:19

Nekem nem is az eredményekkel van bajom hanem a mutatott játékkal. Vagyis azzal a semmivel amivel előrukkoltunk ezen a 3 meccsen. Tudom itt mindenki Allegrit isteníti, de valljuk be az a két év sok idő és nem hiszem, hogy ő kellett volna most nekünk, de ez a kisebbik gond. A kp. gyakorlatilag nem létezik. Nincs egy csel, egy ötlet mit csináljunk, a beadások szörnyűek, kreativitás nulla. Megnéztem pár meccset hétvégén, hát még a leggyengébb csapatnak is több ötlete volt a támadás felépítésére, mint nekünk. Csak abban bízom, hogy lesz ez jobb is, de nem tudom ezekből a játékosokból, hogy lesz jó csapat, mert most egy olyan középpályásunk sincs aki tudná szervezni a játékot. Tudom, hogy nincs pénz, de a mercaton lett volna lehetőség szerezni párat szinte ingyen. Arra kíváncsi leszek, hogyha nem jutunk be a bl-be akkor ugyan úgy nem lesz pénz akkor mit csinálnak. Még annyit ha fiatalítani akarunk akkor mért Allegri???Mert ő nem fog egyetlen fiatal játékosnak sem lehetőséget adni, mert fejlődniük kell. Akkor akik most vannak ők mi a fas..mat csinálnak a pályán visszafejlődnek??

Ghun83 2021.09.13. 10:46:14

youtu.be/Zj73xQ5-xeI Ezt ide raknám ha nem baj, szerintem sok érdekes dolgot mondanak benne, aki teheti nézze meg ha nem sajnálja rá az időt

Thuglife! 2021.09.13. 11:29:10

Azért a Milannak elég olcsón sikerült pótolni a világklasszis Donnarummát...

Thuglife! 2021.09.13. 11:31:48

A szezon elkezdődött ezeket a játékosokat kell nézni a következő mercatoig vagy még tovább míg le nem jár a szerződésük.de a tisztogatást már korábban meg lehetne kezdeni én először a scoutoknak köszönném meg.

Leram7 2021.09.13. 11:39:59

Én ezzel a nyilatkozattal teljesen egyet értek.

A chelseanél ugyan ez volt, ott volt Kepa, aki hibázgatott, majd nem javult és lecserélték, azóta is részben szárnyalnak.

Amit most a lengyel tett, 5 gólból 4 potya volt és abból 3 az ő lelkén szárad... ez nem jó.

Van esély javítani, de pokoli kemény lesz, jó lenne egyes játékosoknak magukba szállni és vállalni többet, gondolok itt Ligt-re, Dybalára, Moratára, Rabiora, Bernadeschire, Bentancurra főleg.

Pavel1988 2021.09.13. 12:50:57

@Leram7: Picit sarkított amit írsz, a Chelsea nem csak Kepa hiánya miatt szárnyal. Edző és taktika(gegenpresszing) történt és érkezett egy szupertehetség, egy nagyon jó játékos és két klasszis is a csapathoz.
A lengyel kétség kívül nagy hibákat követett el, de ugyanúgy nem lehet mindent az Ő nyakába varrni és az Ő lecserélésétől várni a megoldást.
A Napoli konkrétan egy kis csapattal játszott, odaszögezték a Juventust a saját kapujukhoz, a félpályát nem tudtuk átlépni sokáig. Emiatt jött a fokozott nyomás, ebből a sok helyzet és előbb utóbb tudjuk, hogy ennek gól a vége.
Ugyanezt láthattuk amikor a magyar válogatott játszott a némettel, hiába a kapusunk a legjobb játékosunk, nála jött ki először a hiba de mégsem lehet kikiáltani egyszemélyes bűnbaknak.

Ettől függetlenül én is jó döntésnek tartanám pihentetni Szcesnyt, de nagy megváltást ne várjon senki ettől a cserétől.
Fájdalmas leírni is, de egy olyan megújuló folyamatnak kell elkezdődnie, mint amikor sorozatban 7. helyen végeztünk a bajnokságban.

Leram7 2021.09.13. 13:04:54

@Pavel1988: Ha nincs a lengyel hibája udinében van 3 pontunk.
Ha van 3 pontunk, az empoli ellen, akkor lehet nem játszunk annyira idegesen és minimum egy döntetlen megvan.

Döntő pillanatban 1-0 előnynél azt gondolom, ha a lengyel nem hibázik napoliban a Chiellini, Bonucci kettős lehozta volna a meccset. De minimum döntetlen meglett volna.

Így ez a szezonkezdet messsze a lengyel hibája. A chelseanel pedig Kepa nagyon sokat hibázott, amióta stabilak lettek hátul megvannak a meccsek. Ha nincsen stabil kapusod nem tudsz nyerni.

Most 9 ből 1 ponttal el lehet képzelni milyen idegesség lesz a csapaton, ráadásul hétvégén a Milan jön.

Pavel1988 2021.09.13. 13:36:37

@Leram7: Én csak sarkításokat és feltételezéseket látok a kommentedben.
Ettől még ugyanúgy hibásnak látom Szcesnyt, de túlzottnak tartom azt az álláspontot, hogy minden az Ő hibája.
De kérdezem máshogy. Ha bemutat egy bravúrt és azon a meccsen pont nyerünk 1-0-ra akkor arról fogsz írni, hogy az Ő érdeme a győzelem?

A szezonkezdet csak egy vetülete annak a káosznak ami a csapatnál uralkodik, annyi hibás van, hogy elkezdeni is felesleges a felsorolást.

Galbandi 2021.09.13. 13:41:35

@Leram7: A kapussal kapcsolatban valószínűleg igazad van, lehet nem ártana neki egy kis pihenő. Úgy néz ki, tök mindegy ki véd helyette mondjuk a következő két meccsen, háromnál több potyagólt valószínűleg valószínűleg egy UP kapus se szedne be. A lengyellel el kell beszélgetnie Allegrinek, mert ugyan nem világklasszis, de ennél azért sokkal jobb kapus ő. Viszont én úgy érzem, hogy sajnos nem csak ő hibázott ebben a történetben.

Én nagyon kedvelem Allegrit, de úgy gondolom, hogy ez most nagyon nem az az időszak, amikor elkezdheti variálni a taktikát meg az embereket. Ő nagyon jól ismeri ezt a csapatot, a keret többségével dolgozott már együtt. Biztosan teljes mértékben tisztában van azzal, hogy ki melyik poszton a legjobb, vagy legalábbis ki hol képes a legstabilabb teljesítményre. Tehát szerintem valamilyen szinten ő döntései is hozzájárultak ehhez a kialakult helyzethez. Ha egyszer látszik, hogy egyáltalán nem vagyunk stabilak és problémák vannak az önbizalommal, akkor fel kell állni a 'legalapabb' taktikával és a legjobb elérhető játékosokkal és hozni kell néhány önbizalomnövelő győzelmet. Az Empoli elleni meccs például pont ez a kategória kellett volna, hogy legyen. Nem most van itt az ideje annak, hogy például Danilot Bentancur, Rabiot és McKennie mellett középen próbálgassuk, egy olyan poszton, ahol amúgy rogyásig vagyunk játékosokkal. Ez a középpálya első ránézésre is nélkülöz mindenféle fantáziát és kreativitást, persze, hogy nem tudunk mit kezdeni az Empoli felállt védelme ellen.

Én a hétvégi történetet nem varrnám egy az egyben a kapus nyakába, ott Keanre haragudtam nagyon, ilyen butaságot focipályán tényleg nagyon ritkán lát az ember. A Milant meg szerintem most teljes kerettel nagyon meg fogjuk lepni.

Shyr Kahn 2021.09.13. 14:41:41

@Matteo89: Sztem pedig a szurkolok tobbsege (foleg a kritikak) rovid tavu memoriaval rendelkeznek es a legutobbi meccsen rosszul (bar Berna sztem nem jatszott feltetlenul rosszul) teljesitoket emelik csupan ki.

Mindig azok a legrosszabbak, akik eppen rosszul teljesitenek. A tobbiek is lehetnek rosszak, de az utso merkozes miatt nem vonhatok felelossegre, igy eppen nem kepezik az aktualis celtabla kozepet.

Bentancur egyebkent adott egy szep golpasszt, amit ebben a szezonban nem sok jatekosunk mondhat el magarol.

A Boca-nal nem ertik miert Ot hoztuk el? Ezt kerdezhetik az Uru szovetsegi kapitanytol is, aki eleg sokszor bevalogatta. Vajon miert?

babo0410 2021.09.13. 14:53:56

Szerintem most a gyenge kezdet után mindenki hülye lett. Pedig nem olyan rossz ez a keret, mint ahogy azt itt leírják. Szerintem lesz ez jobb is, de ahhoz Allegrinek is változtatnia kellene a felfogáson. Az nem megy, hogy gyorsan gólt szerzünk, és véget ért a meccs a számunkra. És csodálkozunk, hogy hibázunk? Addig, amíg nem vezetünk magabiztosan, addig nem állhatunk le!

Shyr Kahn 2021.09.13. 14:58:40

@Rikoo: Nem csodalom. Az olasz (europai) szurkoloi mentalitas es gondolkodas nem all messze a magyartol.

Ahol idestova 4 eve elek, teljesen mas a mentalitas. Nem allitom, hogy jobb ez a birka, kritika mentes szurkoloi hozzaallas, amit itt tapasztalok, de valahol a ketto kozott lenne az igazi.

Ha a magyar/olasz szurkoli haragnak adnank, tartok tole merkozesenkent cserelhetnenk edzot es jatekosokat (no meg vezetoseget is). Abszolut hirtelen haragu, sekelyes es rovidlato akar csak 3 merkozes utan ilyeneket irni/gondolni. Csupan csak abbol kiindulva, hogy az ember nincs tisztaban azzal, hogy a klub anyagi hattere milyen, hogy a cserelgetesek alaasnak a bizalmat a jatekosokkal, edzokkel szemben, igy hatalmas nyomas alatt jatszananak/dolgoznanak, aminek alapvetoen negativ hatasa lenne.
Ki lehet pecezni nehany jatekost, amikor az egesz csapat rossz, de en ugy latom, hogy akkor van ertelme, amikor mar lement a merkozesek nagy resze, addig akarmilyen rosszak is az eredmenyek szurkolni kell es nem kritizalni.

Ha jol remlik Allegri 2015/16-os csapata is hasonloan rosszul kezdett, aztan hirtelen meg se allt a bajnoki gyozelemig.

Az itteni (ahol elek) mentalitas meg a " megalszik a tej a szamban", de semmi kritikat sem mondok, mert nem ertek hozza, semmilyen szinten nem allitja kihivasok ele a legtobb jatekost, edzot, ergo nem gyakorol kello nyomast a csapatokra. (masik sport, de pl amikor mondjuk a Montreal Canadiens a Stanley Cup dontoben csufosan kikapott a Tampa-tol, akkor sem voltak oly rosszak a hangok... pedig csunyan leiskolaztak a csapatot)

venember83 2021.09.13. 15:05:08

@Shyr Kahn: "Ha jol remlik Allegri 2015/16-os csapata is hasonloan rosszul kezdett, aztan hirtelen meg se allt a bajnoki gyozelemig."

A cikkből: "A történelem holtversenyben legrosszabb szezonkezdetét hozta az Öreg Hölgy eddig, egyetlen pontot csak a 2015-16-os szezonban szerzett a csapat három meccs alatt, ezért pedig nem meglepő módon számos sajtóorgánum az Öreg Hölgyet kritizálja."

xXPeiperXx 2021.09.13. 15:42:25

@delpi0823: nem gondoltam arra, hogy megvegyük... Inkább olyasmi járt volna a fejemben, hogy két évre kölcsönvenni esetleges vásárlási opcióval.

Wizzurah 2021.09.13. 16:01:02

@Dante01: Nem isteniti mindenki, en is pl. rettentoen csalodott vagyok, hogy visszahoztuk azt a mumajert edzonek.

Rocky80 2021.09.13. 16:10:51

@Wizzurah: a Juventus TÖRTÉNELMÉNEK egyik legnagyobb edzőjét hoztuk vissza. Ezek tények. Ha tudsz nála tényszerűen jobb edzőt, várom a nevet. :-)

Shyr Kahn 2021.09.13. 16:17:48

@venember83: Valoban. Szoval ugy tunik a cikk miatt remlett ez a negativ stat :)

De ha volt mar ilyen, akkor miert kell ezert kritizalni az Oreg Holgyet? Hiszen akkor bajnokok lettunk, most meg meg hosszu a szezon(?). Vagy lehet csupan ertelmezesi problemaim vannak.

Shyr Kahn 2021.09.13. 16:20:37

@Rocky80: En is Allegri ellen voltam, de megbekeltem vele es ugy latom szakitott nehany dologgal, ami idegesitett benne, DE jelen esetben a csapatnak egy motivator kellett volna inkabb. Tudom Agnelli nem eppen szereti Conte-t, igy nem volt igazi alapja, hogy ujra egyutt dolgozzanak, de elmeletben Conte ennek a csapatnak jobbat tett volna. Most ugye ujra a bajnoksag lenne a cel.

Ennek ellenere varjuk ki a veget. Alapvetoen jo erzesem van Allegri-vel kapcsaolatban a rossz szezonkezdet ellenere is.

Thuglife! 2021.09.13. 16:52:20

@Shyr Kahn: azért nem vonnék párhuzamot a 15/16-os szezonnal mert most mintha erősebb lenne az ellen.
Tavaly ment itt havonta a számolgatás hogy na ha ezt meg ezt megvernénk...de inkább arra utaltak a jelek hogy a távolság növekedni fog,csak ezt képtelenek voltak belátni az örök optimisták.szóval most van 8pont hátrány...

m.martin91 2021.09.13. 17:29:43

Egy valamit rohadtul bírok, amikor egy csapatnak nem megy. Rögtön megjelennek a különböző "újságírók, szakírók, szakértők", akik elmondják a véleményüket a fórumaikon. Olyan emberekről van szó, akik életükben nem láttak labdát, futballpályán is csak öltönyben jártak. Ezek mondják meg a tutit. Meg az egykori harmadik számú kapusok, meg másodosztályban játszó játékosok mondanak véleményt, hogy miért rossz a Juventus, és mit kéne csinálni, hogy jobb legyen.

Shyr Kahn 2021.09.13. 17:32:12

@Thuglife!: igaz, ettol meg lehet hasonloan jo a teljes szezon, de valoban kisebb ra az esely

Ravanelli 2021.09.13. 18:08:17

@Rocky80: nem az edzővel van a baj, hanem a kerettel.

Ravanelli 2021.09.13. 18:12:25

@GodPiero: Dybala senkinek se kell. Egyetlen ajánlatot se kaptunk érte, mióta itt van. Bulvár-szinten bedobtak pár klubot, de emlékezetem szerint nem volt olyan csapat, aki azt mondta, hogy "nekünk kell a kis 10-es, 60 millát kínálunk érte"...

Jozeph Pelikahn 2021.09.13. 18:20:48

Szurkolóként végtelenül szomorú, de sajnos igaz: a Ronaldo fanok most örülnek, hogy vége a rémálmuknak és mérgesek rá, amiért három évig Juventus meccseket kellett nézniük.

Rikoo 2021.09.13. 18:53:18

@Ravanelli: Angliából voltak hivatalos ajánlatok, csak ő nem fogadta el. Gyakorlatilag rajta múlt a Dybala-Lukaku csere. Aztán a belga előadta, hogy az Inter álmai csapata. XD

Wizzurah 2021.09.13. 19:20:21

@Rocky80: Kiemelkedő alakja volt, bár szerintem inkább jókor volt jó helyen. A csapat igencsak meg lett alapozva előtte és bár a bajnoki címeket akkor sem a szél fújta össze, a szurkolók többsége okádott már a játékstílusától, bl-t ő sem tudott nyerni. Tehát kiemelkedő alak, de hogy az egyik legnagyobb meg legenda meg hasonló jelzőket aggasszak rá, az nekem nem megy.
A juventus történelméből szeretnél neveket, akiket jobb edzőnek tartok, vagy hogy kit kellett volna leültetni? Utóbbira tippelnék, így arról írnék. Ez összetett kérdés, de így utólag, hogy elment ronci én senkit se neveztem volna ki, hanem megtartottam volna Pirlot, igaz én még Sarrinak is adtam volna esélyt, de azzal már túlságosan vissza szaladunk a múltba, szóval én nem neveztem volna ki senkit, mert nem küldtem volna el Pirlot.
A másik érdekes kérdés, hogy ugye csak olyan edzőt szabadna e választani, akinek nem volt munkája, vagy más csapatnál alkalmazott edző közül is választhatnék.
Jó eséllyel én is olasz edzőt választottam volna, pl. én hoztam volna el Inzaghit, nem hagytam volna az sintérnek, vagy de Zerbit, Spalletti-t. Semmiképpen sem egy olyan edzőt, akinek utálták a játékát, kiéget itt, 2 éve nem dolgozott és ugyanazt hozzuk vissza.
Ha nem fontos, hogy olasz legyen, akkor az alábbiakban gondolkodtam volna: Henk ten Cate, talán Rafael Benitez.
Aki rendelkezik csapattal, tehát nehezebb lett volna megszerezni, azok közül most nem írkálnék.

Számomra a világ valaha volt legjobb edzője Vicente del Bosque.
Azt hiszem nem leszünk hasonló véleményen egyik tekintetében sem :) Amivel semmi baj sincs.

Rocky80 2021.09.13. 20:04:03

@Ravanelli: egyetértek, viszont szerintem a keret sem ennyire rossz, mint amit az első 3 forduló mutat (fizikálisan és játéktudásban értem, nem mentálisan).

@Thuglife!: szerintem is erősebbek az ellenfelek, nagyon kicsi az esély rá hogy ugyanaz megismétlődik, habár amíg élünk, remélünk. :D

@Shyr Kahn: Conte soha többet nem fog itt dolgozni (mondjuk Allegrivel kapcsolatban is a szakítás után kb ugyanezt gondoltam)
Hiszek abban, hogy Allegri van annyira jó edző, hogy fejlődni fog motivátorként is. :-)

@Wizzurah: hát itt valóban nem lesz közös nevező kérem szépen! :D

Mindenesetre szerintem egy zsinórban ennyi sikert elérő szakvezetőre - aki ráadásul folyamatosan cserélődő kerettel dolgozott; olyat mondani hogy jókor volt jó helyen... Nem eléggé átgondolt vélemény. :-) Amivel természetesen semmi baj nincs! :D

Az meg, hogy ki a legnagyobb edzője a Juvénak? Nyilván aki a legtöbb eredményt és kupát szállította, az a legnagyobb, aki meg őket követi, az az egyik legnagyobb. Ez nem szimpátia kérdése, hanem ténykérdés. ;-)

Rikoo 2021.09.13. 20:25:46

@Wizzurah: Mármint arra gondolsz amelyik csapattal Conte az azt megelőző szezonban beégett Európában?
A következő szezonra pedig már új csapatot kellett építeni, mert több, mint 10 érkező volt. De ha végignézzük az 5 évét, gyakorlatilag folyamatosan alkalmazkodnia kellett.

Wizzurah 2021.09.14. 03:52:28

@Rikoo: @Rocky80:
Conte minden csapatával beég nemzetközi szinten, de akkor igen, amikor a bajnokságot 17 ponttal nyertük, a szuperkupát 4-0-ra a Lazio ellen. A BL-be égés volt, de amúgy egy olyan Galatasaray előzött meg, aki akkor jóval erősebb volt mostanában egy Lyon vagy Porto de szerintem még az Ajax-nál is.
Az uefában utána az elődöntőben esett ki egy olyan Benficától, aki szintúgy nem volt gyenge akkoriban, mint egy Lyon, Porto, Ajax, és sorozatban játszotta az uefa kupa döntőket.
Persze nem védeni akarom Contét, a történelem legszarabb szezonjai után jött (Ferrara és Delneri khm), szóval ja... De onnantól egészen 2018-ig az olasz bajnokság a béka segge alatt volt, a többi olasz csapat hihetetlen gyenge volt, bár ettől még egy bajnoki címet nem kell megmagyarázni az tény.
Bár a kutyának nem kellett Allegri a 2 év alatt, de biztos a legnagyobb alak igen (ja tudom, nem beszélt és nem is tudott megtanulni angolul igen :D

Allegri... A Delneri utáni fellendülés csapatának a gerince maradt neki, csak akkor még el tudták adni az olyan sallangot, aki ma Ramsey és Bernardeschi néven fut. Ettől függetlenül a bl-ben ő is szarul indult a 2014-es szezonban, télen indult be a gép. A bl-ben olyan szerencsés volt a sorsolás, mint ahogy hittük az elmúlt években, de akkor azokon tovább mentünk, egyedüli kurva nagy siker a real kiütése volt.
A továbbra is rémgyenge olasz bajnokságot 17 ponttal nyertük 87 ponttal (előző évben contéval 102 pontot gyűjtött a csapat).
Ekkor ment el Tevez, Pirlo és Vidal is, első kettő nagy érvágás, Vidal-nak az utolsó jó éve volt szerintem karrierjében.
Ez volt Allegri első éve.

Második szezonjára érkezett sok, aki a mai "csodacsapat" oszlopos tagja még mindig, lásd Dybala, Alex Sandro, Cuadrado, ez utóbbi képes egyedül ma is klasszis teljesítményre, ill. csak lenne, ha nem védőként játszatnánk. Akkor jött még ugye Khedira, Mandzukic, Neto is pl.
Ilyen erős Mercatokat nem képes már a vezetés összehozni régóta, bár megjegyzem ebben az évben ajándékoztuk el Comant is potom pénzért. Bajnokság meglett 9 ponttal, szuper kupa is a messzi Kínában. Egyébként ebben az évben is a mostanihoz hasonlóan szarul kezdtünk kb. szóval még él a remény, én nem örülök, hogy ki lett nevezve Allegri, de mivel ezen változtatni nem tudok, kénytelen vagyok szurkolni nekem, ha már a juventus edzője.
Bődületes sorozat jött utána, bár itt már kezdett bejönni a sok 1-0, 2-1 és kezdett megmutatkozni, hogy milyen Allegri stílusa (focigyilkos bűn unalmas). Egy közepes csoportból sikerült tovább jutni, de a 16 között jött a Bayern és a hello.

3. szezon. Bajnokság 4 ponttal megvan. Ekkor jött Pjanic, Dani Alves, Benatia, Higuain, véglegesen Cuadrado. (+Pjacd :D) -és amúgy Moise Kean is-
Ekkor ment el az, akit vissza kellett hozni, mert akkora sztár, igen Morata, Padoin, a semmi se jó sose Pogba. Bl-ben gyenge csoportból tovább, szerencsés sorsolás, kivéve a Barca a legjobb 8 között, akiket szó mi szó lefociztunk, majd minket a döntőben a real.

Szóval igen, szerintem jókor volt jó helyen, mert nagyon jó csapattal dolgozhatott.
A nagy mozgásokról, 2010-ben jött Marotta a klubhoz és ő hoztat még abban az évben is Paratici-t, aztán Delneri-t. Utóbbi bukás, de az a két ember teremtette meg a sikeres évtized alapjait, ahogy előbbi teszi most a sintérnél. Nos, ekkor jött 14 új játékos a klubhoz, finoman szólva nem világklasszisokat, majd Conte első évében 8 új játékost, itt már igen jól igazolt, Allegri idején meg kifejezetten jól igazolt, ilyen szintűeket ma már csak az olajsejkes csapatok csinsálhatnak kb.
Szóval igen, jókor volt jó helyen, kurva jól igazoltak neki, nem úgy mint Delnerinek, de tény hogy ő amúgy is vicc kategória volt, de Conté-nak is fel volt adva a lecke.

Aztán Allegri ugye úgy lett elzavarva a végén már, mert ott kezdtek el kiégni a játékosok, a foci látványa okádé volt, az igazolások is szaródtak el, ami nem az ő hibája, de azért hisztizett is ugye miatta a nagy történelmi alak. Jön a pandémia, lecsúszás, az abszolút juve idegen ronci, brand építés és nem a sikerre vágyás, türelmetlenség az új edzők felé, stb. Bár számomra világszinten jellemző volt már akkor, hogy a foci nem a csapatokról szól, hanem 1-2 primadonnáról és kb. az edző az utolsó, akinek szava lehet és az edzőbe bárki belerúghat, nincs már az a tekintélye, mint régen, a modern focit én személy szerint amúgy is gyűlölöm.
Szóval igazából a Sarrinak és Pirlonak adott 1 évet jellemezni se tudom, semmiféle csapatépítést, se koncepciót nem látni, erre hoztuk vissza a nagy történelmi alakot és meg lehet nézni hol tart. Persze szidhatjuk jogosans a lengyelt, stb. de azért Allegri az edző. Most azon izgulunk, hogy egy Malmö-t verjünk meg ma és akkor talán elindul valami felfele. Ha ez nektek jobb mint az elmúlt két év és szerintetek tényleg nem lehetett jobban csinálni, akkor oké. Ettől függetlenül hajrá juve és Allegri ha már ő az edző, de ja... A Mercato így is elég tűrhető lett az elmúlt évekhez képest leszámítva Chiesa és Locatelli érkezését.

Wizzurah 2021.09.14. 03:55:22

@Wizzurah:
Akinek az a legsikeresebb edző, aki a legtöbb kupát nyeri...
1. Trapattoni 14-el
2. Lippi 13-al
3. Allegri 11-el
4. Conte 5-el
Azt hozzá tenném, hogy Trapattoni 13 szezonon keresztül volt ezdő, Lippi 8, Allegri 5 évig, Conte 3 évig. Évekre osztva a legtöbb kupát Allegri hozta, de hát ugye az a legsikeresebb, aki a legtöbb kupát nyeri.
Trapattoni mentségére szóljon, hogy az olasz szuper kupát csak 1988 óta rendezik, ha régebb óta rendezték volna, jó eséllyel Trapattoni torony magasan lenne a lista tetején.
Hozzá tenném, Trapattoni nyert a juvéval BEK-et, Lippi BL-t, számomra a juventus mindenkori legsikeresebb edzője egyébként Marcello Lippi.
Én nem a számokat néztem, nem lehet összehasonlítani a serlegeket, sok mindentől függ, politikától, anyagi háttértől, történelemtől. Pandémia van, minden szarabb és nehezebb. Károly Jenő pl. első magyar edzőként 1926-ban a két világháború között lett bajnok a juvéval. Lehet az akkor siker mai szintre emelve toronymagasan veri Allegri sikereit egy full langyos serie a-ban. Ezeket nem tudhatjuk, de mivel mi most élünk és Allegri sikereit éltük át személyesen nem Károly Jenőét, ezért nem tudunk reálisan viszonyítani.
Mindentől függetlenül Lippi a No.1 :)

Értem én, hogy ti kedvelitek és örültök Allegrinek, mint edző, sokan, köztük én, nem.
Részemről a témát lezártnak tekintem, remélem ma jó meccs lesz.

Rikoo 2021.09.14. 04:46:55

@Wizzurah: Most őszintén szerinted ez egy objektív vélemény?
Mert igazából a tényeket kiegészítetted egy csomó szubjektív dologgal, amit Te gondolsz erről.
Az pedig alapból nem igaz, hogy nem kellett senkinek, hiszen Galeone(Allegri mentora és közeli barátja) elmondta, hogy 5 topklubot utasított vissza, a Real Madridot kétszer is, méghozzá utoljára a nyári kinevezése előtti napokban.
Őt vitte volna Pérez Zidane helyére, csakúgy mint az előző lemondása után is, viszont mind a 2x visszautasította az ajánlatot.
A Chelsea ajánlatát is kétszer utasította el, MU, PSG és Arsenal is hivatalos ajánlatot tett Jó, utóbbi nem topcsapat, akkor legyen 4.

FAF 2021.09.14. 11:40:29

Bárcsak vitték volna. Én is mással próbálkoztam volna, már csak a fiatalítás miatt is.
Ennyi pontot a kölcsönbe száműzött fiatalokkal is hoztunk volna.
Mindenesetre Allegrire esett a választás ezt el kell fogadni és drukkolni hogy sikerüljön elindulnia a csapattal felfelé.

Objektivitás? Itt sokan a kezdő Pirloról leszedték a keresztvízet ilyen eredmények után meg hogy miért és milyen poszton játszatott embereket, kb miért kísérletezik. Ilyen szempontból miért lennénk türelmesebbek a nagy tapasztalt Allegrivel szemben?

Azt is el kell fogadni hogy valahol jókor volt jó helyen annak ellenére hogy minden bajnoki címért meg kell dolgozni, de valjuk be nem volt ellenfél, volt egy Napoli, akik elbalfaszkodták az összes lehetőségüket vagy mi voltunk szerencsések. Most kell bizonyítani, amikor vannak ellenfelek. Reméljük sikerül.

Ha választani kellene én is Lippire tenném le a voksom, mint valaha volt legjobb edzőnk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1685) bajnokság (2583) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (679) elemzés (40) előzetes (620) Európa Liga (110) felkészülés (85) hírek (1433) játékosokról (8144) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2009) meccsek (3126) mercato (3417) nyilatkozat (6148) Olasz Kupa (233) összefoglaló (272) pletyka (3436) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (139) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (61) Címkefelhő
süti beállítások módosítása