Demiral távozása megkönnyíti Locatelli érkezését

demiral_merih_figyel_csikos_mezben.jpgA Juventus kész dominóhatást elindítani Merih Demiral elengedésével, mivel az Atalanta érdeklődik a török védő iránt, aki a Tottenham Hotspurhöz távozó Cristian Romerót pótolná, így pedig a Juventusnak meglenne a fedezete Manuel Locatelli leigazolásához.

A mercato egyeztetései zajlanak a háttérben, miután a Serie A küzdelmeinek megkezdésére már alig három hetet kell csak várni.

Az elmúlt 48 órában kulcsfontosságú fejlemény történt a háttérben, mivel Cristian Romero a Spurshöz való távozásért kardoskodik, az Atalanta pedig 50+5+2 millió euróért elengedheti a játékost.

A Sky Sport Italia beszámolója szerint pedig a Juventus kész Merih Demiralt az Atalantához küldeni egy díjköteles kölcsönszerződés keretében, amely 25-30 millió eurós kivásárlási opciót tartalmaz.

A klub 40 millió eurót kért a játékosért, azonban egyetlen klub sem volt megfizetni ezt az összeget, ez nyilván köszönhető annak, hogy a játékos nem mutatott kiemelkedőt az EB-n, illetve az elmúlt két évben számos sérülés is hátráltatta a játékost. Viszont Merih Demiral mindenképpen játszani szeretne, nem elégedett a kiegészítő szereppel, amit az elmúlt két évben kapott az Öreg Hölgynél.

Így az Atalanta megfelelő játéklehetőséget biztosít a török válogatottnak, és a jövőben akár meg is vásárolhatja a futballista játékjogát.

A díjköteles kölcsönszerződés révén a Juventus tőkéhez jut, amit bevethet a Manuel Locatelli játékjogáért zajló tárgyalásokban a Sassuolo képviselőivel.

A középpályás is kölcsönben érkezne, azonban az Öreg Hölgynek emelnie kell ajánlatán úgy az összegnek, mint a kivásárlás kötelezővé tételenek a tekintetében, mivel az ajánlat aktuális formájában a Sassuolo nem hajlandó elfogadni azt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr816647574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pjanista 2021.08.03. 06:09:37

Lényeg, hogy adjuk el, tökmindegy mennyiért, mert tele vagyunk belső védőkkel. Ott van a 37 éves sérülékeny Chiellini, a 34 éves kiszámíthatatlan Bonucci, a Cagliari csere védője Rugani, és a Serie B szintű Dragusin. Ja igen, még de Ligtet is eladhatnánk.

Rikoo 2021.08.03. 06:31:49

@Pjanista: Igazából ez a játékos akarata. Elmondta a vezetőségnek, hogy vagy kezdő lesz vagy távozni akar.

Attilio79 2021.08.03. 06:45:09

Ha már véleményezünk, akkor Romeroért volt kár és Demiralért nem. Jelenleg ez a helyzet, Demiral remélem nem cáfol rám egy-két év múlva. :D

Pjanista 2021.08.03. 06:50:07

@Rikoo: Locatelli meg csak a Juventusba akar jönni, mégse adják oda 25 millióért. De az Atalanta is hetek óta húzza a Romero üzletet, pedig ő is távozni akar. 18 millióért vettük Demiralt, nehogy már 25-30 között elherdáljuk, csak azért mert el akar menni. Rakjanak le érte 35-40 milliót, amennyit eredetileg szerettünk volna, vagy maradjon. 2024-ig van szerződése, nekünk nem kell kapkodni az eladásával.

Rikoo 2021.08.03. 06:52:26

@Pjanista: Szerintem olyan 35 körül lesz a végső ár, persze kölcsön+opcióval.

venember83 2021.08.03. 07:00:11

Szerintem nincs jó döntés, csak rossz. Ha elfogadnák a játékosok, hogy kisebb szereppel, de ugyanúgy fontosak, az jó lenne. Mert egy tophoz tartozni akaró csapatnál kell 4-5 top védő. Plusz ugye Chiello és Bonu esetén már keresni kell az utödot/utódokat. De Demiral sem fogadja el a helyzetet, ahogy Benatiánál is durci volt, ami odáig fajult, hogy már végül a becserélést is megtagadta a játékos.

Wizzurah 2021.08.03. 09:59:41

Itt egyetlen hiba történt, hogy nem tavaly lett eladva 50 körül. Én éreztem, hogy túl van hypeolva és közel sem olyan jó, persze én is remélem, hogy nem cáfol rám, de egyelőre nem tartok tőle. Megrekedt a fejlődésben, és nem érzem azt, hogy átütő erő lenne majd belőle, Rugani2, abból meg bőven elég, hogy itt van az első számú, cserep adra tökéletes lesz amúgy.

Ravanelli 2021.08.03. 10:04:39

Milyen kiegészítő szereppel? Nem ő volt állandóan sérült? Amúgy is egy jelentősen túlértékelt játékos. Vigyék csak! Most.

JeetTrader 2021.08.03. 10:39:27

@Wizzurah: hát azért ez most csak utólag derült ám ki. Ha nem sérül le simán több játéklehetőséghez jut és mivel sztem elég jól is játszott, nem biztos h nem kapta volna el a fonalat. Persze az edzéseket nem láttam, lehet ott

A legfőbb baj h az igazán haszontalan és legfőképp drága középpályások senkinek nem kellenek...pl Ramsey...mintha teljesen elfelejtett vna focizni (nálunk!). Sokat vártam tőle, de gyakorlatilag egy újonc benyomását kelti.
Így most arra kényszerülünk h hígítsuk a keretet....nem Rugani meg De Sciglio megy el hanem Demiral mert ő az egyetlen piacképes játékos akiért mutatkozik érdeklődés....mindenhogy szopattyú...

Leram7 2021.08.03. 11:21:03

Az utóbbi évek szerencsétlen transzfereit erősíti ez is...
Cristian Romero 60M-es hátvéd lett. Demiral meg egy sérülékeny és eladhatatlan.

Nagyon nehéz most eladni és venni is értelmes játékost.

GodPiero 2021.08.03. 12:24:03

Kapu elött kész életveszély a pali.... ráadásul egy favágó paraszt nulla játék intelligenciával...
Ha 25-30 millát kapunk érte az jónak számít...

Del Pybala 2021.08.03. 13:43:37

Ez a vezetőség retardált... Chiello kb 10-15 meccsre jó egy évben és hoszabbítunk vele 2 évre...Demiralt meg bagóért eladjuk :D

MdewC 2021.08.03. 13:50:13

@GodPiero: ezzel ha nem is szó szerint, de egyet értek.

Amint lehet el kell adni haszonnal.

Kár a sérüléséért.

Juventino86 2021.08.03. 17:20:45

Demiral nem volna rossz játékos, a képességei ugyanis rendben vannak. Viszont sajnos nagyon bután védekezik időnként, felesleges kockázatot vállalva. Ennek a Porto elleni visszavágó volt a legeklatánsabb példája. Mivel kevés esze van a futballhoz, szerintem jobb, ha eladjuk.

Rocky80 2021.08.03. 17:31:20

Lehet vitatkozni hogy adjuk el vagy sem, de ki lesz helyette?

Nem olyan veretes az itt lévők névsora, nem vagyok nyugodt egyáltalán. Örülnék, ha Bonu már csak csere lenne, EB ide vagy oda...

Del Pybala 2021.08.03. 17:39:41

Demiral tökéletes váltása lett volna Chiellonak. Demiral Chiello 2.0. De inkább hoszabbítunk Chielloval úgy, hogy van 20 meccse az elmúlt 3 évben :D:D Teljesen kretén vezetőségtől nem várni mást.

Leram7 2021.08.03. 18:41:37

Közben arról írnak már, hogy Romero megy a spursbe 55-ért és Demiral az atalantába. De valamifélevisszavásárlási opció lesz rá.

venember83 2021.08.03. 20:10:57

@Leram7: Agresti beszámolt a fejleményekről, most élesedett a cikk.

Csak Csucsu 2021.08.03. 22:43:12

Szerintem bárki eladása fellendítésére a Locatelli transzfert. XD Demiral 5 méteres alibi passzai szerintem nem férnek bele lehet bármekkora "harcos" jobb napjain. Sajnos az első fél év lendülete hamar elapadt..én nem sajnálnám...de Ligt lehozta idén úgy érzem mellette meg 4 embert rotálni nehéz de a nagy meccsekre Chiello úgyis összekapja magát

Csak Csucsu 2021.08.03. 22:44:41

@Csak Csucsu: fellendítené* S lehozza idén xD

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1687) bajnokság (2595) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (679) elemzés (40) előzetes (622) Európa Liga (110) felkészülés (85) hírek (1433) játékosokról (8156) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2012) meccsek (3136) mercato (3418) nyilatkozat (6161) Olasz Kupa (233) összefoglaló (273) pletyka (3438) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (140) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (62) Címkefelhő
süti beállítások módosítása