Közel a megegyezés Locatelli ügyében?

locatelli_manuel_chiellinivel_eb.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint Manuel Locatelli egyre közelebb kerül a Juventushoz, s az Il Corriere dello Sport állítása szerint holnap döntő találkozó várható a felek között, amelyen megszülethet a megegyezés, s a középpályás 35 millió euro fejében válthat majd klubot.

A napilap tehát arról számol be, hogy az Európa-bajnokságot győzelemmel záró olasz válogatott és a Sassuolo középpályása, aki még jól megérdemelt nyári szabadságát tölti, rendkívül közel került a Juventushoz.

A 23 esztendős Locatelli 2018-ban az AC Milan együttesétől előbb kölcsönben került a Sassuolóhoz, majd egy évvel később a klub végérvényesen is szerződtette. 

A pletykák szerint a játékos egyértelművé tette, hogy a Juventusnál tervezi a jövőt, s a torinói klub most 35 millió eurót kínált érte, amely már nincs olyan messze a Sassuolo által megjelölt 40 millió eurós elképzeléstől.

Az Il Corriere dello Sport úgy tudja, hogy a két klub holnap újra tárgyalóasztalhoz ül egymással, hogy az utolsó részleteket illetően is megállapodás születhessen, s a Sassuolo rábólintott a Juventus által felvetett konstrukcióra, amely szerint a játékos több évre szóló kölcsönszerződés keretében költözne Torinóba, s új klubja kötelező érvényű vásárlási opciót is szerez.

A hírforrás szerint a Juventus 35 millió eurót fizet majd Locatelliért, aki két évre szóló kölcsönszerződéssel, kötelező kivásárlási opcióval csatlakozik a zebramezesekhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr316641130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2021.07.28. 14:30:58

Ideje volna már ! Nehogy 5 milla miatt bukjuk el ezt a dealti

Lanzafame 2021.07.28. 14:32:48

Ezt már nem lehet elbukni, 150%, hogy jön.

GodPiero 2021.07.28. 14:45:45

Mekkora király ez a pali, hogy nem lehet egyszerűen leigazolni....
Remélem a román gyereket bevonjuk az üzletbe....

bianconeri83 2021.07.28. 15:42:10

Ha ide akar jönni, akkor megértem, hogy picit próbál alkudni a vezetőség, így is általában lehúznak minket, eladni meg évek óta nem tudunk.
Persze én is azt mondom, h ne ezen az 5 millión múljon a végén, mert az kellemetlen lenne...

Pavel1988 2021.07.28. 17:32:20

Alakul a pálya közepe, Bonucci-Chiellini-De ligt-Locatelli-Dybala elég veretes névsor.
Kár, hogy minden csapat annyira erős, mint a leggyengébb játékosa és Rabiot-Bentancur kettős közül valaki még kezdő lesz.

Számomra a legizgalmasabb kérdés az, hogy Allegri mit tud kihozni az eddig alul teljesítő fiataljainkból?
Visszafogottan jelzem, én De ligtet is idesorolom.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1687) bajnokság (2596) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (679) elemzés (40) előzetes (623) Európa Liga (110) felkészülés (85) hírek (1433) játékosokról (8156) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2012) meccsek (3137) mercato (3418) nyilatkozat (6161) Olasz Kupa (233) összefoglaló (273) pletyka (3438) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (140) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (62) Címkefelhő
süti beállítások módosítása