Ravanelli: „Donnarumma tökéletes utódja lett volna Buffonnak”

donnarumma_gianluigi_2026_psg-mezzel.jpgAz Öreg Hölggyel már több éve folyamatosan hírbe hozták Gianluigi Donnarummát, így az idén nyáron ingyen távozó olasz válogatott kapust sokan biztos torinói érkezőnek tekintették, s Fabrizio Ravanelli is igencsak sajnálja, hogy a kapust a PSG igazolta le a Juventus helyett.

Az egykori csatár elmondása szerint Gigio próbajátékon vett részt tíz évvel ezelőtt a Juventusnál, azonban a klub nem kötelezte el magát a szerződtetésével.

„Nem felejtem el soha ezt a srácot, már akkor is hihetetlen volt. Ugyanezzel a fizikai erővel rendelkezett, mint ma, de akkor még csak 12 éves volt.” - nyilatkozta Fabrizio Ravanelli a Tuttosport számára.

„Erős, robbanékony, bámulatos volt. Nem lehetett belőni mellette a labdát. Egyetlen csapattársa sem tudott neki gólt lőni, ezért mi is próbálkoztunk pár büntetővel, de mindent kivédett.

Más volt a többi kapushoz képest. Könnyű ezt most kijelenteni, de én már akkor is egyértelműen tudtam, hogy a legjobb játékosok közé fog emelkedni.”

A fiatal kapus ekkor a Napoli akadémiáján nevelkedett, majd 2013-ban csatlakozott a rossonero akadémiához, ahol nagyon nagyon fiatalon bekerült a nagy csapat kezdőjébe.

„Sajnálom, hogy nem igazolta le őt a Juventus, mivel egy kis befektetésre lett volna szükség a leigazolásához. Kár ezért, mert tökéletes örököse lett volna Gigi Buffonnak. Most a Juventusnál véd Wojciech Szczęsny, aki egy másik kiváló kapus, ezért természetesen megértem a klub és Massimiliano Allegri döntését.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2316633190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.07.20. 13:22:19

Ezt a vezetőségen kívül mindenki tudja.....

Ravanelli 2021.07.20. 13:52:14

A PSG tudta állni a horror bérét, mi meg nem, ezen ment el a hajó. Ha mindenáron kapust hozunk(szerintem nem kell, Allegri is Szczesznyben gondolkodik-akkor a Párizsban Donna miatt kiszorult Navast hoznám el.

steven.h 2021.07.20. 15:57:11

@Ravanelli: Mi is tudtuk volna, csak ahhoz az kellett volna, hogy Szczesny távozzon, ami, ez után az EB után főleg, esélytelen volt

JeetTrader 2021.07.20. 16:44:37

@Ravanelli: PSG-ből Verrattit hoznám most el a legkevesebb gondolkozás nélkül, pláne h pont égető lenne a kp megerősítése...de kapusnak Navas jöhetne....és lehet Icardi sem lenne rossz húzás, de ahhoz meg Roncinak mennie kell.

Donnarummát én is sajnálom h nem nálunk kötött ki. Hatalmas fogás lett volna de hozzá sokkal korábban el kellett vna kezdeni a mercatót és a tárgyalásokat h meglegyen hozzá a pénz. Elég lassúak vagyunk eddig sajna, persze értem h előbb el kell h adjunk de senki nem kell a kutyusnak sem...:(

Rikoo 2021.07.20. 16:50:14

@JeetTrader: 1 éven keresztül tárgyalt Raiolaval Paratici. Aztán elküldte őt Agnelli és onnantól kezdve teljesen megszakadt a Donnarumma szál.

venember83 2021.07.20. 18:10:14

@Ravanelli: köszi, hogy kiegészítetted a nyilatkozatod. :)

m.martin91 2021.07.20. 19:13:19

Beszélhetne arról is Ravanelli, hogy a szokásos, évenkénti Raiola-féle asztalra csapást, fenyegetőzést a "magasabb bért, különben távozunk", hogy oldotta volna meg a Juventus. Vagy ő zsebből kifizette volna helyettünk? Nincs értelme ilyen jellegű játékosokkal foglalkozni. Donnarumma ott van, ahol lennie kell. Sok sikert neki, megnyerhet mindent, amiről csak álmodott, és nagyon gazdag ember lesz belőle.

Ravanelli 2021.07.20. 19:42:28

@JeetTrader: PSG-ből most inkább Paredes néz ki nekünk, én örülnék neki!

Ravanelli 2021.07.20. 19:44:32

@steven.h: pláne, hogy eszében sincs elmenni. Allegrivel remekül kijönnek...

Ravanelli 2021.07.20. 19:45:48

@venember83: a Juventuz blog olvasóinak speciálba':)

Ravanelli 2021.07.20. 19:47:55

@venember83: a Juventuz blog olvasóinak speciálba':)@JeetTrader:

Ravanelli 2021.07.20. 19:49:51

@JeetTrader: nem, mert akiket idehoztunk, nem piacképesek. Ramsey, Arthur, Kulusevski, Demiral...

steven.h 2021.07.20. 20:58:59

@Ravanelli: az egy dolog, viszont Allegri sem a saját maga ellensége, ha valaki letett volna 20 milliót a lengyelért már nem lenne itt. Ráadásul ez az EB most egyáltalán nem nezett ki jól kapusposzton a Juvénak…

Viszont abban egyetértek martinnal hogy a Raiola faktort is mérlegelni kell, Donnarumma pedig nem egy Nedved, ha az lenne még a Milánban lenne

GodPiero 2021.07.20. 22:58:09

@Ravanelli: Ha fele enni lett volna a bére, de 50 millába kerül akkor jöhetett volna?

Ezt nagyon elqrta a vezetőség Raiola ide vagy oda....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1670) bajnokság (2543) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (50) edző (664) elemzés (40) előzetes (611) Európa Liga (109) felkészülés (74) hírek (1404) játékosokról (7983) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1956) meccsek (3070) mercato (3337) nyilatkozat (6057) Olasz Kupa (233) összefoglaló (262) pletyka (3365) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (51) válogatott (136) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (191) video (54) Címkefelhő
süti beállítások módosítása