A vezetőség elutasította a Chelsea 100 millió eurós ajánlatát

chiesa_federico_j_stadium_bl.jpgA Calciomercato.com értesülései szerint rengeteg külföldi klub érdeklődik Federico Chiesa iránt, kis túlzással a Premier League klubok fele szívesen leigazolná az olasz válogatott, azonban a Juventus nem kívánja elengedni a játkost, nem kívánja meg sem hallgatni az érdeklődők ajánlatait.

Az olasz pletykalap a Liverpool és a Bayern München érdeklődéséről írt, s a bajorok edzője, Julian Nagelsmann elismerően is beszélt a játékosról.

„Egyértelműen szívesen leigazolnám Federico Chiesát.” - mondta a német edző a Bild am Sonntag munkatársának.

„Ő szuper játékos, hihetetlen lelkesedés és dinamika van benne. Jó ideje ismerem, és szerintem kiemelkedő futballista, mivel könnyedén játszik, szeret cselezni, és aztán gyorsan próbálja befejezni az akciót. Mindazonáltal az ára is nagyon-nagyon magas.”

Eddig a játékos áráról kevés szó esett, ám Christian Falk, majd Fabrizio Romano is megerősítette, hogy igencsak szép összeget kasszírozhatna a Juventus a gyors szélsőért. A Chelsea egyeztetést kezdeményezett a Juventus vezetőivel, a kiindulási alap pedig egy 100 millió eurós összeg volt. Azonban a Juventus vezetősége elhatárolódott mindenféle tárgyalástól. Fabrizio Romano szerint esélytelen a játékos távozása a Chelsea vagy a Bayern München keretébe, mivel a játékos érinthetetlen.

Federico Chiesa kétéves kölcsön keretében érkezett a Juventushoz 2020 nyarán, a kétéves kölcsönért a Juventus 10 millió eurót fizet. Egyes feltételek teljesülése esetén a Juventusnak 2022 nyarán kötelezően ki kell vásárolnia a játékost 40 millió euróért, ezt három év alatt fizetheti ki a klub, ha viszont nem teljesülnek az adott feltételek, csak kivásárlási joggal rendelkezik a bianconero klub, nem kötelezettséggel.

A kivásárlási összeg 50 millió euróra emelkedhet bizonyos sporteredmények elérése esetén, így összesen, mindent összevetve 60 millió euróba kerülhet a futballista átigazolása a Juventus számára.

Federico Chiesa első évében egy kissé szétesett Juventusban kimagaslóan teljesített, hiszen 30 bajnokin 8-8 gólt és gólpasszt jegyzett, kétszer betalált az Olasz Kupában, illetve 4 góllal hívta fel magára a figyelmet a BL-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3916627506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabsic02 2021.07.14. 15:03:06

Azt azért nem lehet elvenni Pirlotól, hogy nagyon jól kihozta Chiesaból, ami benne van.

Type-R 2021.07.14. 15:14:17

meglep, hogy elutasítottunk 100 milliót. korábban remegve nyúltunk volna a pénzkötegért.

venember83 2021.07.14. 15:14:58

@rabsic02: Chiesa egy bennmaradásért küzdő Fiorentinából is kimagaslott, szerintem egyszerűen ilyen mentalitású a játékos. Mindezt úgy, hogy nem akarom Pirlót becsmérelni semmennyire, szerintem a cikkben sem fogalmaztam durván az ő Juventusával kapcsolatban.

Attilio79 2021.07.14. 15:31:23

Az a 100 millió a Juve esetében 50 lenne, hiszen a ki nem fizetett kivásárlása és a kölcsöne a Fior felé ennyi lehet/lesz.
50-ért Chiesa logikusan nem lehet eladó...
Ezért lenne érdemes Tonallival is foglalkozni, ha a Milan elengedi.
Donnarummáról nem is beszélve, óriási hiba volt nem leigazolni az öregedő lengyel helyett.

Type-R 2021.07.14. 15:37:56

@Attilio79: Tonali nem lenne hülyeség, azért mert nem jött be neki Milánó még nem felejtett el focizni.

venember83 2021.07.14. 15:50:53

@Attilio79: ez a biznisz már csak ilyen, Polpo árából is részesült szépen Raiola is. Kár azt gondolni, hogy ezek a csillagászati összegek mind az adott klubnál kötnek ki. De amúgy igen, értem, mit mondasz, nem sok értelme lenne ennyi profitért eladni Chiesát. Főleg így a tőkeemelés kapujában.

Attilio79 2021.07.14. 16:34:13

@Type-R: Ahogyan Locatellinek sem jött be.
Donnaért nagyon fáj a szívem.

rabsic02 2021.07.14. 17:50:14

@venember83: teljesen jogos a szóhasználatod a cikkben. És valóban, Enrico fia kiemelkedően teljesített idén, minden sorozatban, neki megfelelő szerepkörben. Úgy emlékszem Pirlo is hasonlóan "használta" őt, mint Mancini. Szabadon, nagy területet befutva, egy az egy elleni játékot erőltetve. Ez úgy néz ki, nagyon fekszik a srácnak.

rabsic02 2021.07.14. 17:51:51

@Attilio79: úgy tudom, hogy Tonalli marad a Milanban. Új szerződés, seggnyalás oda-vissza.

Apuleius 2021.07.14. 21:44:30

@Attilio79: @Type-R: Tonali a napokban véglegesen az AC Milan tulajdonába került, s 2026-ig aláírt náluk.

www.acmilan.com/en/news/articles/media/2021-07-08/official-statement-sandro-tonali

rabsic02 2021.07.15. 05:58:48

@Apuleius: Szurkolok a srácnak, de ha nem lesz stabil kezdő ebben a szezonban, akkor hiba volt ott maradni. Ez egy elég hosszú távú szerződés, ami számomra azt jelenti, hogy komoly értéket látnak benne. Az újra formálódó Juveban több esélye lett volna a folyamatos játékra.

alexGicamo 2021.07.19. 11:13:24

Na, ő az a játékosunk, akit a világ összes kincséért sem adnék el !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1670) bajnokság (2543) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (50) edző (664) elemzés (40) előzetes (611) Európa Liga (109) felkészülés (74) hírek (1404) játékosokról (7983) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1956) meccsek (3070) mercato (3337) nyilatkozat (6057) Olasz Kupa (233) összefoglaló (262) pletyka (3365) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (51) válogatott (136) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (191) video (54) Címkefelhő
süti beállítások módosítása