Del Piero: „Intelligens mercatót várok a Juventustól”

del_piero_alessandro_zakoban_mosolyog.jpgAlessandro Del Piero a minap a Sky Sport műsorában nyilatkozott, s elmondta, mit vár a mercatótól, amely változásokat hozhat úgy a középpálya, mint a csatársor tekintetében.

„Intelligens mercatóra számítok, amilyet megszokhattunk, de befektetésekkel, mert Massimiliano Allegri is fontos befektetés volt. Véleményem szerint a klub vissza akar térni a győztes útra, és ehhez még kell ezt-azt csinálni.

Szerintem a leginkább a középpálya területén kell a keretbe beavatkozni, aztán meg kell tudjuk, hogy mi fog változni a középpálya és a csatársor tekintetében. Dybala, Ronaldo, Morata, mindhárom játékosra számít-e a Juventus.

Ronaldo szerintem hihetetlen játékos, és a Juventus ragaszkodni fog hozzá, ennek több ezer oka van, hogyan lehetne megválni Cristianótól?

Az idei Juve, legalábbis én így érzem, nem volt túl következetes. Soha nem jöttek az egymást követő győzelmet, amelyek tudatosságot és hajtóerőt adnak, amit láthattunk az Internél. Erőt kell mutatni a többieknek és saját magadnak. De a Juve egyszer sem győzött sorozatban háromnál többször.

Ezek a folyamatos leállások, emellett pedig a nagyszerű ambíció, miközben félelmetes BL-kiesés és a BL-hely kérdésessége jellemezték a szezont, a nehézségek, a feszültség, amit megéreztek a játékosok is.

Massimiliano Allegrinek vissza kell állítania a Juve belső erejét: a múltban a csapat hosszú ideig csak szenvedett, de aztán harminc perc alatt három gólt szerzett a csapat.”

A Juve legendája a Sportweek számára Cristiano Ronaldóval szembeni reményeiről is beszélt, már ami a nyári kontinenstornát illeti.

„Cristiano Ronaldo szerintem luxusjátékos a válogatott számára. Cristiano nem szürkül bele a nagy tornákon, jó csapat van körülötte, és az idei szezon után feltöltve érkezik az EB-re, mivel nagy vágy ég benne a bizonyításra. Bajnokhoz méltó teljesítményt várok tőle.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4416586686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.06.09. 08:47:03

Ronci bérét nyögi a klub, jelen pillanatban ő a plusz teher és nem a BL győzelem a realitás, luxus lenne megtartani...

MdewC 2021.06.09. 09:36:07

Intelligens mercato?

Mindenki ezt várja... :D

Évek óta. xD

Lori0202 2021.06.09. 10:14:48

Még 1 x benyögi valaki a Ronaldo bérét falnak megyek!!! Egyszer és mindenkorra értsétek már meg, hogy a pályán kívüli értékével kifizető saját maga azt a 30 milliót! Annyi plusz drukker hozott, annyi reklámértéket ezáltal, hogy ingyen van itt! Azokat nyögjük, akik hozzáadott érték nélkül padoznak, vagy ha játszanak semmit mutatnak 5-6 milliókért! (Ramsey, Rabiot, Arthur, idén Benta, bernardeschi)!! Kérlek titeket engedjük ela Roni fizetését, lehet vele szimpatizálni, nem szimpatizálni, várni a távozását, de a fizetést hagyjuk! 3 éve kellett volna csapatot venni köré és akkor még hasznosabb lett volna! Ja és nem értek egyet azokkal sem akik azt mondják, hogy a góljait meglőtte volna más! Impotens középpálya van 2 éve és ebből nem lehetett többet kihozni! Ezek nem Vidalok, Pogbák és Pirlok!

steven.h 2021.06.09. 10:40:42

@Lori0202: Igen, csak az a probléma, hogy vannak olyan tételek amikkel ugyanúgy számoltak de a COVID beütött neki. Ha ingyen lenne itt, nem hozná le az összes újság, hogy terhet jelent a bére és nem úgy nézne ki a Juve féléves jelentése ahogy kinéz.

Nem csak mi szurkolók gondoljuk úgy, hogy teher a bére, hanem szakértők is, és látszólag már maga a klub is, nem hiába merül fel a távozása.

A góljait pedig meglőtte volna más Vidal Pirlo és Pogba már a legutóbbi BL döntős csapatban sem volt ott - csak úgy emlékeztetőül- Pjanic, Khedira kettőssel álltunk fel a bal oldalon egy Mandzukiccsal jobb oldalon meg egy 34 éves Alvessel mégis lőttünk 77 gólt a bajnokságban egy évvel később pedig, az elvileg mindenki által más nézhetetlennek mondott Juventus 86 gólt lőtt.

Ronaldo óta a bajnokságban lőtt gólok:
2018/19 - 70 gól!
2019/20 - 76 gól
2020/21 - 77 gól

Hol van ebben csapatszinten hozzáadott érték? 2017/18-ban Pjanic-Khedira-Matuidi hármas volt a középpályán mégis 86 gólt sikerült szerezni.

MGB75 2021.06.09. 11:05:20

@Lori0202: Én meg ettől megyek a falnak, hogy állandóan az van felhozva, hogy "dehát lőtt roni 10234 gólt". Bármennyire is nem értesz vele egyet, ezt a gólmennyiséget bármikor meglőttük és meg is fogjuk lőni nélküle is. És itt most nem CR góljairól van szó, hanem az összesről a bajnokságban. Az számít, nem az, h egy játékos mennyit lő. Míg nem volt, előtte is lőttünk ennyit, vagy többet. Nem csak most volt szar a kp-nk. Fölösleges erre fogni. Bár az is tény, ha egy Maestro-Vidal-Pogba tengely lett volna mögötte, vagy ilyen minőség, lehet más a leányzó fekvése. :)

venember83 2021.06.09. 11:47:43

@MGB75: szerény véleményem szerint CR7 azért érkezett, amit mutatott az Atléti elleni visszavágón. Ennyi. Nem azért, hogy gólkirály legyen, illetve millió és egy egyéni rekordot állítson be. De megfelelő csapat híján az elmúlt években már "csak" a gólokat szerzi ipari mennyiségben, ez van. Ez azonban nem az ő hibája, ahogy a világjárvány sem, és ahogy a Juventus felelőtlensége sem, miszerint veszünk top csatárt és top hátvédet, közben meg az évek óta vékonyodó középpálya minőségi megerősítésére már nem jut pénz.

MdewC 2021.06.09. 12:54:22

@Lori0202: imádom ezt a kommentet. :)

@venember83: meg ezt is. ;)

Juve!

Lori0202 2021.06.09. 13:31:54

@venember83: Szerintem tartalmilag a csapatról és CRről ugyanazt írtuk, egyetértünk! Azonban bárki, bármit mond és b@rmilyen sajtó írja, hogy teher pénzben, akkor is úgy gondolom, hogy ez csak duma és sokszorosan megtéríti magát! Bár ez a része nem is neked válasz, mert ezt nem érintetted! :)

Lanzafame 2021.06.09. 18:21:27

Bevásárlólista 2021 nyarára:
- 1 rutinos cserekapus Szczesny mögé
- 1 csere jobbhátvéd Danilo mögé
- 1 kezdő szintű belső védő MdL mellé
- 1 csere, de Sandrót versenyre késztető balhátvéd
- 1 regista/védelem előtti 6-os
- 1 kreatív középpályás, aki 8-ast és 10-est is tud játszani
- 1 kezdő szintű befejező
Bónusz: 1 csere szélső támadó balra

Mehetnek: Perin, Demiral, DS, Rugani, Frabotta, Bentancur, Arthur, Ramsey, Berna, Dybala, Ronaldo.

Dybali 2021.06.09. 18:35:26

@Lanzafame: ebből lesz 1 kapus, 1hátvéd, 1 középpályás és 1 csatár.

alexGicamo 2021.06.09. 18:47:02

@Lanzafame: És akkor most felébredsz !
Persze , jó lenne , csak semmi esély rá !

MdewC 2021.06.09. 20:01:31

@Lanzafame: utolsó 2 név kivételével +1000

Összefoglaltad.

Attilio79 2021.06.09. 20:26:48

@Lori0202: A probléma nem csak a magas bére, hanem annak csapatbomlasztó mivolta. A foci csapatjáték, ha nagyságrendileg hasonló a bér, akkor lehet motiválni, azonban az, hogy az egész középpálya bére egy emberé az nem túl egészséges.
Arról ne is beszéljünk, ha következő szezonban összeszedne egy komolyabb sérülést, drága Khedira lenne egy ideig...
Remélem Allegri rendbe szedi a CR kérdést...

Lanzafame 2021.06.09. 20:53:30

@Dybali: Sirigu, Romagnoli, Pjanic, Milik :D

Marvin88 2021.06.09. 20:56:55

@venember83: Pirlo ingeny jött, Pogba dettó. Vidal asszem 14 millió volt. Marchisio saját nevelés. Kukázott középpálya volt az is, csak más kukázta, és bejött. Sanches (A Renátó), Camavinga, meg hasonló nevek valahogy sosem fordulnak meg a kommentek között, pedig nem biztos, hogy mindkettő felsülne. Ruben neves-t meg ne is említsük, ha lemondana róla a Wolverhampton.

Lori0202 2021.06.09. 20:57:28

@Attilio79: nem fog ÖSSZESZEDNI! Sokkal tudatosabb annál és nem volt sosem jellemző rá! Szerintem a Messi és Ronci mellett focizó korosztálynak(mindenki aki ebben a 15 évben focizik) el kell fogadni, hogy vannak ők és a többi focista! A barcánál mint kiderült 500 at kapott Messi 3 évre! Az se normális, de nem hiszem, hogy Messi fizetése miatt volt a Barca sikertelen idén! Inkább ott is a többiek gyengesége volt a baj. Ott is mindenki Messinek passzol? Szerintem Haaland és Mbappe lesz a következő kettő ilyen!

Dybali 2021.06.09. 21:43:25

@Lori0202: szerintem nem ugyanaz a két eset, nézd meg a gólpassz számokat. Valaki vissza is passzolja a labdát. Csapatjáték!

Attilio79 2021.06.09. 21:55:09

@Lori0202: Nem tudom, hogy hány éves lehetsz, de az ember érzi egy bizonyos kor után, hogy mi a határa, CR öregszik, nem hajlandó észrevenni azt sem, hogy a biciklik már nem jönnek be. Nagyszerű sportember, ugyanakkor a csapatnak most lehetne újjászületnie és nem feltétlenül egy kifelé menőre épülnie, az a hajó elment véleményem szerint.
Inkább fiatalabb, sikerre éhes emberekkel kellene foglalkozni, a rutin CR nélkül is ott lehet a pályán.
Messit és a Barcat nem keverném ide, más a pénzügyi lehetősége a csapatnak. Talán nincs is szükségünk egy vezérre most, inkább egy jó csapatra lenne szükség.

Lori0202 2021.06.10. 00:21:29

@Attilio79: Értem, valóban kellene fiatalítani, de ne mondd nekem, hogy egy minőségi középpályás aki még 1 évig Ronaldot szolgálná ki az utána nem passzolna az utódjául érkezőhöz, legyen az bárki! Hozzanak egy 30 gólos nagy nevet a nyáron és menjen Ronaldo, de addig ne üldözzük már el mert "öreg", de azért a fizikai feladatokban az egész csapatnak odaver! Én nem akarok egy full újonc, vagy középszerű, majd jobbak lesznek jövőre játékosokból álló csapatot nézni! Sajnálatos, hogy esélyünk sem volt még tavaly sem megszerezni egy Haalandot, ha jött volna menjen Ronaldo! Egyébként azt sem veszi senki figyelembe, hogy sokkal nehezebb Olaszországban játszania, ahol mindenki 6 védővel védekezik, főleg ellenünk! Kíváncsi vagyok Allegri kitaláltave már az ellenszerét a szünete alatt, mert ő sem tudta! Spanyolban meg mindenki támad, sokkal jobb, élvezetesebb a foci! Félreértés ne essék Juve fan vagyok, nem Ronaldo, de amíg nem látom a megfelelő utódot leigazolva addig maradjon. És nekem az utód nem egy Vlahovic 60 millióért! Forza Juve per Sempre

babo0410 2021.06.10. 05:07:20

@Lori0202: Csak éppen a pályán már egyre inkább kiütközik a kora. Nem illik a csapatba, mert ha ő van, nincs csapategység, és folyton mindig őt keresi mindenki labdával. Viszont egyre több meccsen nagy nulla, és arra meg csak igen ritkán hajlandó, hogy pihenjen. Összeszámoltam, volt 12 meccs kb. a múlt szezonban, mikor fontos, a meccset érdemben befolyásoló gólt szerzett (nem utolsó pillanatban a 3. gólt pl. ). És majd ennyi meccset nyertünk, hoztunk döntetlenre, amikor nem játszott, vagy érdemben semmit nem tudott hozzátenni.
Szerintem a csapat jobban járna, ha Ronaldo menne. Pláne, hogy Allegri igazán nem is tudta összerakni úgy a csapatot, hogy Ronaldo miatt ne játszon mindenki neki nem jó poszton. Én most elengedném. Remélem megy is.

Rikoo 2021.06.10. 05:13:59

@Lori0202: Jelentéktelen ezen agyalni. A vírusnak is köszönhetően ugyan, de az elmúlt években akkora adósságot halmozott fel a klub, hogy a 320 milliós tőkeemelés se segített és a Calcio Finanza pénzügyi jelentése szerint ismét komoly anyagi problémáink vannak.
Teljesen egyértelmű, hogy nem engedheti meg a klub magának, hogy valaki 52 milliót elvigyen egy évben.

steven.h 2021.06.10. 10:25:51

@Lori0202: Semmi szükségünk 30 gólos nagy névre, eddig se volt 30 gólos nagy nevünk, még Del Piero vagy Trezeguet se volt az. Mindig is csapatként voltunk erősek és most is csapatként leszünk Ronaldo után is. Nem 1 darab középpályás fogja megváltani a világot és leszünk hirtelen Scudetto meg BL esélyesek. Azon a poszton kívül is vannak lyukak amiket be kell tömni. Ronaldora pedig 36 évesen kár építeni. Most a megtisztulás kell a csapatnak, amiben benne van Ronaldo távozása is. Ő nem fog középcsatárt játszani, ő nem fogja kiszolgálni a többieket (2 db gólpasszt osztott ki idén) és ő nem fog se letámadni, se védekezni. Abból semmi haszna nincs a csapatnak hogy ész nélkül gondol egyet mintha letámadna aztán mutogat hogy a többiek miért nem mennek.

Ez egy csapatsport és a 36 éves Ronaldo már semennyire sem csapatjátékos és nem is ismeri fel, hogy öregszik. Jelen formájában nincs hozzáadott értéke a csapathoz, és igen, azokat a gólokat majd meglövi más, vagy meglőjjük más formában.

Lehet hogy nem lesz igazam, de én most egy tudatos megújulást szeretnék látni amibe nem fér bele Ronaldo. Bonucci sem, meg lassan Alex Sandro sem, de ők eladhatatlanok és azért valamivel kevesebbet is keresnek.

Il Principino 2021.06.10. 11:35:52

@Lori0202: ezt szajkóztam én is korábban..Ha annyira nem érné meg CR és akkora teher lenne a bére,ittléte,akkor már rég nem lenne itt..

Lori0202 2021.06.10. 11:52:48

@Il Principino: de úgy látom ezzel kisebbségben vagyunk!

sleepy8 2021.06.10. 13:07:43

@Il Principino: Az a baj hogy tulmisztifikaljatok az embert. Több mint valószínű, hogy csak azért van még itt, mert a kutya se akar neki ennyi pénzt fizetni évente, na meg a Juve még pénzt is kérne érte.

Csak úgy kérdezem, ha tényleg Ő még mindig az az űrlény aki 5-10 éve volt, miért nem all sorba érte a fél világ, amikor a Juventustol egyértelműen kifele áll a szénája?

A mellékelt ábra bizony azt mutatja, hogy senkinek se kell egy 36 éves Ronci, 30+ misis nettó fizuval, nemhogy még fizessenek is érte.

venember83 2021.06.10. 13:11:52

@sleepy8: egy ideális világban igen, a Juve pénzt kérne érte. De közben Douglas Costa is ingyen távozott, CR is távozhatna akár ingyen, ha lenne érdeklődő. De valószínűleg nincs 30 milliós nettó fizetésért. Érdekes nyár elé nézünk.

NagyonJuve 2021.06.11. 14:50:11

Sok itt a ha. Én azért kiváncsi lennék ronaldora most hogy megvan a hőn áhított gólkirályi cime olaszban is szerintem sokkal jobban csapatjátékos lenne. Meg allegri alatt az első 10 meccsén több gólpassza volt mint gólja. Amúgy meg ronaldo a világ legnépszerűbb embere mindig is voltak meg lesznek is pletykák róla. A realból már vagy az utolsó 5 évében mindig elment az ujság írók szerint.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1670) bajnokság (2542) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (37) edző (662) elemzés (40) előzetes (606) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1395) játékosokról (7884) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1939) meccsek (3062) mercato (3267) nyilatkozat (6016) Olasz Kupa (233) összefoglaló (261) pletyka (3300) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (182) video (52) Címkefelhő
süti beállítások módosítása