Élesedik a hadművelet Locatelliért

locatelli_manuel_sassuolo_2.jpgA Goal.com beszámolója szerint lassan élesednek a tárgyalások Manuel Locatelli megszerzése ügyében.

A sajtóban elérhető hírek szerint a Sassuolo, figyelembe véve Manuel Locatelli kulcsszerepét, egy eladás esetén nem szeretne további játékosokat bevonni az ügyletbe, ezt pedig tudatta a Juventusszal, amelynek a keretében azonban számos olyan fiatal futballista található, akik így vagy úgy, de érdekelhetik a neroverde klubot.

Ez mindenképpen egyeztetés tárgyát fogja képezni, amikor az Öreg Hölgy megteszi első hivatalos ajánlatát. Ez feltehetően heteken belül bekövetkezik, azonban a neroverde csapat reménykedik az EB által generált felhajtóerőben: amennyiben Manuel Locatelli jól teljesít, amire elég jó esély mutatkozik, a játékos ára jelentősen növekedhet, aminek az értékeivel jól gazdálkodó Giovanni Carnevali vezérigazgató igencsak örülne.

Alapvetésként kijelenthető a beszámoló szerint, hogy a játékos ára jelenleg megközelítőleg 40 millió euró. Ez az ár korántsem alacsony, főleg világjárványtól sújtott időszak alatt, azonban nagyban tükrözi a játékosban rejlő minőséget és potenciált. A középpályásban komoly fejlődési lehetőség rejlik, amit eddig Roberto De Zerbi csodálatosan megmutatott.

A következő lépés a Juventustól várható, a bianconero klub térfelén pattog a labda, Federico Cherubini feladata pedig a tárgyalások felgyorsítása annak megelőzése érdekében, hogy az olasz középpályást ne téríthesse el valamelyik külföldi klub a Torinóba vezető útról. A játékos külföldre szerződése valós veszély, és a piac tekintetében nemigen lehet semmit sem biztosnak tekinteni.

A játékos taktikai szempontból tökéletesen illeszkedne a Juventushoz, hiszen képes jól szerepelni úgy kétfős , mint háromfős középpályán, Massimilano Allegri pedig teljes mellszélességgel támogatja a lombardiai születésű középpályás leigazolását.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr716586090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2021.06.08. 13:38:33

És vajon a fordítottja is igaz? Ha nem teljesít jól az EB-n akkor meg lecsökken majd az ára? :)

Van egy érzésem h csak az ingyen emberek fognak az EB előtt mozgolódni, a többiekkel meg mindenki megvárja az EB-t (legalábbis akik játszanak az EB-én)....persze ez magától értetődik :D

venember83 2021.06.08. 14:02:22

@JeetTrader: szerintem úgy igaz, hogy ha leszerepel a játékos, akkor a vevő átgondolja, tényleg rá van-e szüksége.

Haraszti Gyula 2021.06.08. 15:02:24

Mindenképpen szükség van rá, de amíg az EB-n ott vannak az olaszok, addig biztos nem fog érkezni!

Leram7 2021.06.08. 15:19:01

30M + Frabotta + 1 ifi

MdewC 2021.06.08. 15:49:27

@Leram7: nagyon gavallér vagy. :)

GGábr81 2021.06.08. 16:52:37

És ha az EB-n lesérül kb fél évre, az is simán benn van. Akkor nem megy el még 30 misiért sem.

Szincsak 2021.06.08. 17:37:44

Hol ér meg 40 milliót? 40 millióért mi őségi játékosokat lehet venni, aki vagy akik tetek le az asztalra vagyis bizonyitotak

GodPiero 2021.06.08. 17:45:42

@Szincsak: Így van!

@Leram7: Inkább Frabotta + román gyerek + Rugani + egy zsák krumpli....

steven.h 2021.06.08. 17:59:16

@Szincsak: Várom a neveket, hogy kikre gondolsz akik 26 év alattiak - csak hogy hosszútávon is lehessen rájuk építeni és 40 millió alatt elhozhatóak.

Aouar 60-nál kezdődik, Milinkovic-Savic is, maximum Van de Beek jut eszembe, de egyrészről nem ugyanaz a poszt egyik sem, másrészről a tavalyi éve alapján Van de Beek-et mondjuk hogyan nevezzük bizonyított játékosnak, mikor egy McTominayt nem tudott kiszorítani és alig játszik. Lehet jönni, hogy Ole a béna mert nem tudta beépíteni, de a srác konkrétan leépült Manchesterben és ugyanúgy 40 millió alatt nem mozdítható.

Tekintve, hogy az a hír járja, hogy Dybala és Chiesa érinthetetlen, én úgy gondolom hogy 4-2-3-1ben vagy 4-3-2-1-ben gondolkodik Allegri, szerintem inkább utóbbiban, de mindkettő felállásba szükség van egy Locatelli típusú játékosra, mivel nem rendelkezünk jelenleg ilyennel.

Lanzafame 2021.06.08. 22:02:46

@steven.h: én is várom a neveket. A 26 alatti 40 milliós középpályásokat jól ismerjük, 2-3 ilyenünk van is most.

steven.h 2021.06.08. 22:51:25

@Lanzafame: egyébként nem is értem, egy jó olasz válogatott alapembere, 2 éve magas szinten bizonyít, most az a baj, hogy egy sassuoloból érkezne? Bennacer az empolitól került a Milanhoz, Barella a Cagliaritól az interhez, most mindkettőnek tudnánk örülni, akkoriban meg sz@rozva voltak. Ugyanez a helyzet most Locatellivel is, aztán meg Verratti 2 lesz belőle. Róla szerintem nem szabad most lemaradni

Type-R 2021.06.09. 11:31:28

Tekintve Kulusevski árát, a 40 millió nem is túlzó.

Marvin88 2021.06.09. 12:51:10

Nem tudom, hogy mennyire lehet mérvadó egy pár meccsből álló sorozat, ha a klubok megfigyelői fejével gondolkodom, pláne, ha hosszabb távon terveznek egy játékossal. Könnyebb néhány meccsen kiemelkedően játszani, mint szezonokon át.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1670) bajnokság (2542) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (38) edző (662) elemzés (40) előzetes (606) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1397) játékosokról (7891) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1942) meccsek (3062) mercato (3269) nyilatkozat (6019) Olasz Kupa (233) összefoglaló (261) pletyka (3302) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (51) válogatott (129) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (182) video (53) Címkefelhő
süti beállítások módosítása