Agresti jelenti

milinkovic-savic_sergej_elegedetlenkedve_mutogat.jpgA megbízhatóságáról ismert Juve-közeli újságíró, Romeo Agresti a minap számos érdekes információt osztott meg az Öreg Hölggyel kapcsolatban, bár egyelőre konkrét ajánlatokról vagy célegyenesben lévő tárgyalásokról nem tudott beszámolni.

Az olasz újságíró megerősítette, hogy a Juventus kész meghallgatni az érdeklődők ajánlatait Merih Demiralért, aki az év során többször merült fel távozóként pletykalapok cikkeiben, mivel a sérülései ellenére fontosabb szerepet akart magának kivívni a Juventusnál.

Ami az érkezőket illeti, Romeo Agresti szerint a Juve 2019 júniusában ajánlatot tett a Lazio középpályása, Sergej Milinković-Savić játékjogára, 55-60 millió eurót fizetett volna Claudio Lotito klubjának, és megvolt a megegyezés a szerb futballistával. Az ügylet végül meghiúsult, mivel a római klubvezető kitartott 90 milliós értékelése mellett, és elutasította a Juventust.

A Juventus talán legégetőbb nyári kérdése Cristiano Ronaldo sorsa, mivel ez nagyban meghatározza a mercato alakulását.

„Véleményem szerint nehéz bármelyik klubnak is 28-30 millió eurós átigazolási díjjal szolgálni Ronaldóért. Azt hiszem, ha távozik, akkor egy csereügylet keretében lesz ez lehetséges... azonban úgy gondolom, hogy jelenleg Cristiano Ronaldo sem tudja, hol folytathatja.” - mondta az újságíró.

„Ha a Juventus talált volna megoldást Wojciech Szczęsny kapcsán, Gianluigi Donnarumma ma már a Juventus futballistája lenne. Azonban nem érkezett semmilyen ajánlat a lengyel kapusért. A Dortmundnak felkínálták Szczęsnyt, azonban a német klub elutasította a lehetőséget.” - osztotta meg értesüléseit a Goal.com munkatársa.

A klub háza táján a napokban további változások várhatók, Federico Cherubini aláírja új szerződését, és ő lesz a klub sportigazgatója, emellett pedig Maurizio Arrivabene bejelentése is a következő napokra várható, állítja Romeo Agresti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5016584132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2021.06.09. 13:01:37

Ugyancsak Agresti: továbbra is a Bocát illeti Benta átigazolási díjának kb. 40%-a, ha a Juve eladja őt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1670) bajnokság (2542) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (40) edző (662) elemzés (40) előzetes (607) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1397) játékosokról (7900) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1944) meccsek (3063) mercato (3277) nyilatkozat (6024) Olasz Kupa (233) összefoglaló (261) pletyka (3308) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (51) válogatott (130) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (183) video (53) Címkefelhő
süti beállítások módosítása