Gattuso neve is felmerült a Juventusnál

gattuso_gennaro.jpgAz bizonyosnak tűnik, hogy bármilyen eredményt is hoz a szezon utolsó két mérkőzése, Andrea Pirlo elveszítette a klub bizalmát, s új edző irányítja majd a Juventust a következő szezonban. Az olasz sajtó számos opcióról beszámolt már, s a legújabb pletykák szerint a pillanatnyilag a Napoli együttesét irányító Gennaro Gattuso neve is ott van a jelöltek között.

A zebramezesek a tabella ötödik helyén állva várják a komoly izgalmakat ígérő záró fordulót, ám még előtte szerda este az Atalanta ellen is pályára lépnek az Olasz Kupa fináléjában.

Az utolsó játéknapon a Juventusnak maradt esélye arra, hogy Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen zárjon, ehhez a Bologna elleni mérkőzés három pontja mellett annyi kell, hogy a Hellas Verona csapatát fogadó Napoli, vagy a Bergamóba látogató AC Milan ne szerezze meg a győzelmet.

A Napoli nagyszerű hajrát produkált, s a 23. fordulóban az Atalanta otthonában elszenvedett 4:2-es vereség óta veretlenül menetel, mégis úgy tűnik, hogy Gennaro Gattuso és a klub elnöke, Aurelio De Laurentiis között kialakult nem éppen felhőtlen kapcsolat miatt a szakember távozik a kispadról.

A Tuttosport állítása szerint Gattuso a Juventus egyik lehetséges jelöltjévé lépett elő a 2021-22-es szezonra, ám iránta a Fiorentina is komolyan érdeklődik. Pirlo távozásával Massimiliano Allegri és Zinédine Zidane előtt is megnyílhat az út Torinó felé, ám a napilap szerint Gattuso is célpont lehet az Öreg Hölgy számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4916563286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.05.17. 10:22:26

Mindig van lejjebb? :D

juve28adam 2021.05.17. 10:31:06

Nem lenne azért ő olyan rossz választás szerintem.

MGB75 2021.05.17. 10:43:14

Pirlotól biztos jobb lenne, de nekünk más kaliberű edző kellen. De tartok tőle, nem fogunk tudni sok edző közül válogatni. Allegri is amilyen biztos volt, h jön, most már kb semennyire sem az.

Rikster 2021.05.17. 13:00:54

Ő itt az A opció lassan be kell látni. Zidane túl drága, illetve lehet pihenne egy évet. Allegri inkább a Realba menne. Inzaghi hosszabbítani fog szerintem, szóval marad Rino.

MGB75 2021.05.17. 13:04:46

@Rikster: Megint az lesz, h az 5. variáns jön, aki eddig fel sem merült, vagy max csak vésztartalékként. Valszeg jövőre is csak vmelyik bl helyért fogunk küzdeni...

babo0410 2021.05.17. 13:07:08

Mitől lenne jobb, mint Pirlo? A Napolinál ezt nem igazolta. Szerintem ha megy Pirlo, nem ilyen még igazán nem bizonyított edző kéne. Ha megy Pirlo, minimum Allegri térjen vissza. Ha csak ilyen Gattuso féle nevek reálisak, akkor Pirlo kapjon még egy szezont. Nekem az a véleményem, ha a kp-t javítjuk, és nyáron rendesen fel tud a csapattal készülni, nem lesz rossz edző. Ha a sérülések elkerülik a csapatot, szerintem Pirlo is jó teljesítményt tudna kihozni a csapatból. Amíg volt lehetőség rotálni, nem volt rossz. Én ha nincs biztosabb megoldás, adnék neki még egy szezont, minthogy egy újabb vagy beválik vagy nem megoldás érkezzen. Ráadásul Gatusonak még annyi kötődése sincs hozzánk, mint Pirlonak.

JeetTrader 2021.05.17. 13:29:23

@babo0410: nos abban egyetértünk h Pirlo elképzelése nem tudott megvalósulni. Ez meg nem jelenti azt h ő rossz edző lenne. Nagy valószínűséggel tok mindegy ki irányította vna a jelenlegi csapatot nem hiszem h megváltotta vna a világot. Ha meg jövő szezonban az adott edző kívánságai menten alakulnak a dolgok az azért nem egyenlő helyzet Pirlol szempontjából.
De az is tény h egy Juventusnal nincs nagyon idő és türelem építkezni. Teljesitmenykenyszer van. És az is tény h sokszor ötlettelen és lélektelen foci ment. Pirlo nem tudta motiválni a játékosokat. Gattuso vagy Conte leordította vna a fejüket és lehet pont erre lett vna szükség. Emiatt viszont már én sem pártolom pedig nagyon sokáig kiálltam Pirlo mellett.

MGB75 2021.05.17. 14:22:04

@babo0410: Pirlonál bárki jobb. Meg végülis a Nápolyi nem előttünk van, ugye? Ők legalább fociznak, nem csak rohangálnak össze vissza a pályán. De! Jobb mint Pirlo!
Sztem Gattuso is csak találgatás, de ha kettőjük között kéne választani, inkább Gattuso. Teljesen más mentalitás. Ő biztos leordítaná a semmirekellő játékosai fejét, ha arról lenne szó és nem csak állna a partvonal mellett, a távolba réveteg tekintettel, mint Pirlo. És van elképzelése arról, mit kell egy csapatnak csinálni a pályán. Majd pár év múlva nézzük meg, melyik ér el nagyobb sikereket. Lehet, Pirlonak el is ment a kedve az edzősködéstől. :D Lehet szépíteni, de ő egyértelműen megbukott nálunk.
Ettől függetlenül nekünk nem Ilyen szintű edzőkre van szükségünk.
Prilotól bárki jobb lenne! Neki semmilyen körülmények közt nem szabad maradni. Inkább legyen helyette az egyik labdaszedő, csak ne ő, mert akkor a szar el fog lepni bennünket. Úgyh ezt az "akkor inkább Pirlo maradjon" dumát hagyjuk!

MGB75 2021.05.17. 14:24:36

Örüljenek, h nem én vagyok a Juve edzője, mert már szétrúgtam volna jó párnak a picsáját és elzavartam volna őket a halál náthás fszára. :D

venember83 2021.05.17. 14:43:01

@MGB75: azért nehéz elképzelni, ahogy Gattuso utasításait maximálisan tiszteletben tartja egy Cristiano Ronaldo. De persze könnyen meglehet, hogy a gattusós pletyka már előrevetít egy potenciális jövőképet.

Attilio79 2021.05.17. 15:25:28

Azért azzal ne jöjjünk, hogy "mert a Napoli előttünk van"...
A BL cím cél vagy nem? Hosszabb távon, ahhoz nem elég Gattuso! Komolyabb edző kell ide. Ha állóvizet akarunk akkor teljesen mindegy, hogy ki érkezik, akkor maradhat akár Pirlo is...

A gyerekes összehasonlításokat tekintve: Pirlo Juventusa megverte a 3 meccsből 2-szer Gattuso Napoliát.

Shyr Kahn 2021.05.17. 15:34:11

Bar Gattuso - jellemebol kifolyolag - jobban motival, mint Pirlo, de taktikailag nem erzem eleg erettnek hozzank.
Ellenben Inzaghi joval tobb tapasztalattal rendelkezik, taktikailag eleg kepzett es ideje lenne lepnie a Laziotol. Adja magat, hogy Ot hozzuk.

Juventino86 2021.05.17. 19:04:29

Nem örülnék, ha ő érkezne. Pirlónál biztosan jobb, mert azért van már pár év tapasztalata, így edzőnek tekinthető, míg Pirlo legfeljebb egy önelégült labdaszedőnek minősül. Ennek ellenére úgy érzem, hogy hozzánk ő kevés lenne taktikailag.

Roli921 2021.05.17. 21:41:04

Jelenleg nem a bl győzelem a cél, sokkal inkább az építkezés. Előről kell kezdeni a fiatalokkal, minden 30 fölötti játékost eladni. Jövőre nem a bajnoki cím a cél hanem egy fiatalitás, és hogy végre gyors európai focit játszunk.
Ehhez szerintem Inzaghi v Juric a megfelelő edző.

Type-R 2021.05.17. 22:07:50

@babo0410: Egyetértek a mondandód nagy részével.
Gattuso jelleméből kifolyólag jobban motiválhat, mint Pirlo és ez igencsak fontos plusz. Viszont összességében Gattuso és Pirlo között edzői kvalitásban nem látok akkora különbséget, ami kirángathat minket slamasztikából. Ha már edzőt váltunk, akkor egy bizonyítottan eredményesebb trénerre váltsunk.

@venember83: Csak jobban hallgat Gattusora, mint a messze földön híres Sarrira. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1670) bajnokság (2542) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (39) edző (662) elemzés (40) előzetes (607) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1397) játékosokról (7893) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1942) meccsek (3063) mercato (3271) nyilatkozat (6019) Olasz Kupa (233) összefoglaló (261) pletyka (3304) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (51) válogatott (129) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (182) video (53) Címkefelhő
süti beállítások módosítása