Már most hétvégén eldőlhet a BL-helyek sorsa

champions_league_trofea_stadion_csillagokkal.jpgOlaszországban komoly versenyfutás zajlik a BL-helyekért, és a Juventusnak már korántsem saját kezében van a sorsa, és nagy esély mutatkozik arra, hogy az Öreg Hölgy jövőre nem szerepelhet a legrangosabb európai sorozatban.

Az Atalanta és a Milan a második helyet foglalja el 75 ponttal, őket követi a Napoli 73 ponttal, majd következik a Juventus 72 ponttal.

Ha az Atalanta és a Milan nyer a hétvégén, a Genoa, illetve a Cagliari elleni meccsen, akkor mindkét csapat biztos BL-résztvevő, mivel mindkét együttes győztesen jön ki a Juventusszal szemben a közvetlen összecsapásokon, így pedig az utolsó fordulóban a bergamói Atalanta - Milan csak a második és harmadik hely sorsáról dönthet.

A hétvége legérdekesebb meccse a Juventus és Inter közötti torinói találkozó lesz, és amennyiben az Öreg Hölgy nem tudja legyőzni a bajnokot, a Napoli pedig nyer Firenzében, a bianconero klub jövőre kimarad a BL-ből.

Ez annak köszönhető, hogy pontazonosság esetén is a Napoli van jobb helyzetben, a közvetlen összecsapásokon 2-2 gól áll mindkét csapat neve mellett, egy-egy győzelemmel, ám a gólkülönbség a délieknek kedvez, hiszen a Napoli 43 góllal lőtt többet, mint amennyit kapott, míg a Juventus esetében a gólkülönbség csak 35.

Következésképpen a Juventusnak elsősorban le kell győznie a Intert szombat este, ezen kívül pedig reménykednie kell abban, hogy vasárnap kora délután a Stadio Franchi gyepén a Napoli nem tudja mind a három pontot bezsebelni.

A bajnokság utolsó fordulójában a Napoli a jelenleg 10. Veronát fogadja, míg a Juventus Bolognába látogat, hogy megütközzön Siniša Mihajlović csapatával, amelyik a tabella 11. helyét foglalja el jelenleg.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1016559140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.05.14. 08:14:15

Ha nem lesz BL akkor kb annyi pénzt bukunk mint CR + Rabiot + Ramsey fizuja....

No para.....

MdewC 2021.05.14. 08:26:24

@GodPiero: ha ezen múlik Ramsey, Berna, Rabiot maradása...

CR am is megy, bármi van...

Akkor van baj ha se BL és minden lúzer marad. xD

Knob 2021.05.14. 08:33:37

Azt hiszem lassan jobb lenne ha kezdenénk megszokni az Európa Ligát. Régen voltunk már ott, hátha ott majd el tudunk jutni legalább az elődöntőig. Persze ennek egy feltétele van csak, Pirlo takarodjon el, még a régióból is!

Sokan itt még ősszel, mikor mi páran már kirúgtuk volna a picsába ezt a szart, azzal jöttek, hogy kell neki idő. Hát kapott! Sokkal többet, mint kellett volna! Kíváncsi vagyok, hogy Ők, akik ennyire ragaszkodtak (vagy még mindig ragaszkodnak) ehhez az inkompetens emberhez, most hogyan vélekednek? Csak az nem látta/látja, aki nem akarja, hogy ennyire még egy csecsemő is ért az edzősködéshez, mint Ő.

Lehet itt a játékosokra fogni, és abban van is valami, hogy azok a bizonyos eladott labdák, amikkel kooperáltak az ellenféllel a mieink jelzés értékűek lehettek, hogy kirúgassák Pirlot. Mást nem tudok elképzelni. Lássuk be, hogy nálunk van a világ egyik legjobbjaként jegyzett fiatal belső védő. Nálunk van az állítólag egyik legjobb labdarúgó a világon (bár CR szerintem hiba volt). Van legalább 3 igenis nagyon tehetséges fiatal játékosunk. Van olyan labdarúgónk, aki ha rendes edző keze alatt dolgozhat, a posztján, ahol a legjobb, akkor viszi a hátán a csapatot és sziporkázik. A tehetségeink viszont már nem 16-18 évesek, akikből még bármi lehet, bárhol a pályán. A hideg rázott mikor ez az Isten verése azt nyilatkozgatta, hogy keresi Kulusevski posztját. Mi az anyját keresget??? Csak nézzen meg 1 (azaz egy) darab rohadt tavalyi Parma meccset és jé.... meg van! Ugyanez McKennie-vel. Chiesáról meg ne is beszéljünk!

BOTRÁNY! Pirlo és az a marha is akinek egyáltalán eszébe jutott, hogy kinevezze szeretett klubunk
élére!

Köszönjük Pirlo, hogy tönkretetted imádott csapatunk presztízsét, hogy rajtunk röhögnek ilyen Benevento fajta csapatok és köszönjük, hogy ebben az amúgy is szar 2 évben még azt az örömöt is elvetted Tőlünk, hogy várjuk és élvezzük a Juventus meccseit!

Gaben Smith 2021.05.14. 08:45:39

Ez amolyan Mission Impossible , csak nekunk nincs Tom Cruize ,helyette viszont van Pirlo

venember83 2021.05.14. 09:13:28

@Gaben Smith: 2 meccset megnyerni mission impossible? Akkor tényleg nincs helye a Juventusnak a BL-ben, s ne is jusson be.

Gaben Smith 2021.05.14. 09:16:15

@venember83: ha kozte van az idei Inter akkor egyertelmuen az ! De legyunk es tegyuk fel nyerunk akkor is egyedul a Napoli botlasaban bizhatunk a Firenze ellen na a kettot osszegyurva sztem ez egy MI!

Type-R 2021.05.14. 09:37:44

@Knob: Azért ez sokkal komplexebb probléma, minthogy egyedül Pirlo nyakába lehessen varrni. Nem volt jó ötlet kinevezni, de a mélyrepülésben a játékosok és a menedzsment is vastagon benne van.

MGB75 2021.05.14. 09:43:56

@MdewC: Ennek is megvan az esélye, hisz lúzereket ki akar venni? :)
Sajnos egyre kisebb sanszunk van a bl-re. Ha meg nem lesz meg. Aki tud , elvándorol. Pont majd azok, akiknek maradniuk kellene. És ki akar majd idejönni? Nagyon el lett qrva ez a szezon. Pirlót már féltávnál le kellett volna váltani, akkor most nem itt lennénk. Szinte biztos voltam benne szezonkezdetkor h max a 3.-4. helyért fogunk küzdeni.

Lanzafame 2021.05.14. 10:28:39

Kit érdekel a BL? Bohócliga, tolvajliga, amit úgyis el akarunk hagyni.

Ez az egész szezon egy bohóckodás volt, nézők nélkül nincs futball. Örülök neki, hogy ennyire leszartuk az egészet. Random igazolások, kezdő edző, ennyire vettük komolyan, és igazunk is volt.

Remélem ki is kapunk holnap, hogy végre lezárjuk ezt a hülye évet.

Knob 2021.05.14. 10:36:59

@Type-R: Ezért is írtam, hogy az is marha volt, akinek egyáltalán eszébe jutott ezt a kalap szart edzőnek nevezni, nem hogy leültetni a kispadunkra.

Viszont még mindig azt vallom, hogy ha valaki tiszteli és szereti ezt klubbot akkor a klub és a szurkolók miatt nemet mond egy ilyen felkérésre. Óriási egoizmus, és önismereti hiány jellemzi ezt az embert, hiszen ha egy kicsi kis öniróniával rendelkezett volna, akkor nemet mond. Persze ismétlem az sem normális egy fokkal sem akinek ez az egész az eszébe jutott!

Tony. 2021.05.14. 11:21:16

Köszönjük a cikket, de kár most már számolgatni, a BL helyek sorsa a Milan elleni buktával eldőlt. Hiú ábránd azt hinni, hogy bármi esély maradt. A riválisok nyerni fognak, még akkor sem jutnánk be, ha legyőzzük az intert, de még azt sem fogjuk.
Benevento, Fiorentina 0-1, 0-3. Ilyenek nem kellettek volna és sima.
Nem világverő a keret, de hogy ebben a fos ligában a 4be ne tudjunk bekerülni.... Ez viszont edzőkérdés. Faszé nem vágták ki időben azt a szerencsétlent.

Buffonoportiero 2021.05.14. 11:46:08

Elég nagy a baj a klubnál srácok. Az én személyes véleményem az, hogy ez az egész kialakult helyzet annak köszönhető , hogy mindenki ellenünk van. Mi szerintem arra gondoltunk év elején, hogy megengedjük, hogy mások is nyerjenek egy keveset de erre nem készültünk, hogy ezt így hálálják meg.
Az látható, hogy csőbe húzott minket a többi klub akiknek jót akartunk a szuperligával, és egyből kihátráltak. Ez az egyik oka a jelenlegi helyzetnek, a másik pedig hogy a covid miatti gazdasági helyzet minket súlyt leginkább és a covidot ugyanazok találták ki mint akik a calciopolit a nyakunkba varrták. Csak a covid ügy már elévült így nem fognak minket kárpótolni.
Idén majdnem az összes kiscsapatnak megmondta az olasz szövetség hogy csak ellenünk adjanak ki 100%-ot pedig mi tettük vissza a térképre az olasz labdarúgást a BL győzelemmel.
Ilyen ellenszélben, hogy mindenki ellenünk van csoda lett volna, ha behúzzuk idén a BL-t és a bajnokságot is, így nem teszem felelőssé Pirlo-t. Szerintem ő mindent jól csinált és még Bernardeschiből is kitudta hozni a maximumot. Az egyetlen gond itt a de ligt féle lelketlen zsoldosokkal van mert Bonu és Chiello legalább tudják mint jelent a juve szív és a spirito. Remélem Chielloék maradnak még 1 vagy 2 évet mert nyerni velük tudunk és pár fiatallal akiket szóba hoztak velünk jó csapat is lehetnénk. Pl Scamacca , Locatelli, csak kérdés van e rájuk pénz. Szerintem velük a BL is elérhető ha Pirlo végigviheti a terveit. Pirlo pontosan tudja hogy kell BL-t nyerni ezért nem tudom miért kell mindenért őt hibáztatni.
Hétvégén bukni fog a Milan és a Napoli is és neknk már csak nyerni kell és meglesz a BL.

giorgio007 2021.05.14. 12:27:53

Értem én, hogy tele a tökünk, de szarozni meg tragár jelzőkkel illetni a legendáinkat azért elég erős. Próbáljunk már meg kulturaltan viselkedni.

Knob 2021.05.14. 13:03:31

@giorgio007: Már ne is haragudj, de aki ezt a helyzetet és ezt a az embert (Pirlot) tudja higgadtan és kulturáltan kezelni az vagy nem nézett idén meccset, vagy teljesen leszarja a Juventust! Idevágó mondás, hogy aki nem káromkodik vezetés közben, az nem figyel eléggé!

Illetve Pirlo a legnagyobb jó indulattal sem nevezhető a Juventus legendájának és ezt kikérem a valódi legendák nevében is! A legjobb esetben az A.C. Milannál lehet Ő legenda, de nálunk semmiképp nem. Ő egy jó játékos volt, de ennyi. Nagyon sok jó játékosunk volt az elmúlt évtizedekben, de a legtöbben nem legendák nálunk!

Persze ha Nedveddel kapcsolatban írtad az iméntit, akkor elnézést! :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1704) bajnokság (2623) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (687) elemzés (40) előzetes (631) Európa Liga (110) felkészülés (86) hírek (1435) játékosokról (8205) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2021) meccsek (3177) mercato (3435) nyilatkozat (6200) Olasz Kupa (233) összefoglaló (277) pletyka (3465) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (143) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (65) Címkefelhő
süti beállítások módosítása