A Juventus kivásárolhatja Hamed Junior Traorèt

traore_hamed_fut_sassuolo_mezben.jpgUgyan tavaly nyáron nagy figyelmet kapott Amad Diallo átigazolása az Atalantától a Manchester Unitedbe, a csatár idősebb testvére is figyelmet érdemel tehetsége miatt.

Hamed Junior Traorè szinte három éve játszik az olasz bajnokságban, eddig az Empoli és a Sassuolo csapatánál fordult meg, de neve többször felmerült a Juventusszal kapcsolatban.

Szerdán az elefántcsontparti futballista csodálatos vigasztalálatot jegyzett az Inter ellen, amit egyesek Alessandro Del Piero által jegyzett gólokhoz hasonlítottak.

A Calciomercato értesülései szerint a bianconero csapat opcióval rendelkezik a 21 éves középpályás tekintetében, és szezon végén élne is a klub ezzel az opcióval.

A futballista játékjoga továbbra is az Empoli tulajdona, a Sassuolónak nyáron kötelezően ki kell vásárolnia a játékost a szerződéséből, viszont a Mapei stadion gyepén nem maradna a játékos sokáig, a Juventus összesen 18 millió euróért szerezné meg a középpályást.

Hamed Junior Traorè idén 27 bajnokin játszott Roberto De Zerbi csapatában, nevéhez öt gól és egy gólpassz fűződik, utóbbit pont a januári, Juve elleni meccsen jegyezte.

Rajta kívül a nyáron a pletykák szerint Manuel Locatelli és esetleg Nicolò Rovella érkezhet a középpályára, amely komoly átalakításon eshet át, és Arthur Melón kívül lényegében mindenki távozhat megfelelő ajánlat esetén, úgy az idén berobbanó Weston McKennie, mint Adrien Rabiot, Rodrigo Bentancur és Aaron Ramsey is, állítja az ilBianconero.com. Nicolò Rovella nyári költözésének ötletét Giovanni Albanese is megerősítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7616497092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szauerb 2021.04.11. 07:17:00

Traorét szívesen látnám nálunk. Amikor láttam játszani mindig jó benyomást tett rám.

Garsza 2021.04.11. 10:01:13

Weston McKennie nem kéne elengedni.
Hacsak nem nagyon kicsapongó a viselkedése.
De én Bentancur -t is megtartanám.

venember83 2021.04.11. 10:29:43

@Garsza: pedig csak a selejtből nemigen lesz meg a százmilliós plusz, ami kellene. Még könyvviteli trükközéssel sem. Lesznek fájó távozók, miközben egyesek Pogbáról meg Haalandról/Mbappéról álmodoznak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1668) bajnokság (2526) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (639) elemzés (40) előzetes (599) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1380) játékosokról (7798) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1900) meccsek (3036) mercato (3220) nyilatkozat (5962) Olasz Kupa (223) összefoglaló (258) pletyka (3238) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (178) video (47) Címkefelhő
süti beállítások módosítása