A Genoa két csatára bizonyíthat vasárnap a Juve ellen

scamacca_gianluca_genoa_golorom.jpgA Juventus és a Genoa közötti múltbéli ügyletek nyomán vasárnap délután számos Juve-kölcsönjátékos fog az Allianz gyepére lépni a Genoa mezében a Juventus ellen.

Ezek a játékosok Mattia Perin, a fiatal balhátvéd Luca Pellegrini, a horvát szélső, Marco Pjaca, illetve Nicolò Rovella, akit a Juventus januárban kivásárolt a szerződéséből, azonban az ígéretes középpályás a Genoánál marad 2022 nyaráig.

A Genoa keretében azonban két olyan csatár is található, akiket hírbe hoztak a télen a Juventusnál, vasárnap pedig bizonyíthatják, hogy érdemes figyelni rájuk.

Az egyik csatár a válogatottnál is bizonyító Gianluca Scamacca, akinek a neve komolyan felmerült télen, és akinek a játékjogát a Sassuolo birtokolja, a neroverde csapat azonban nem tudott megegyezni a Juventusszal egy kölcsönszerződésben, mivel a Sassuolo csak véglegesen engedte volna el a 22 éves csatárt, aki eddig 20 bajnokin 4 gólig és 2 gólpasszig jutott a jobb sorsra érdemes történelmi klubnál.

Az egyeztetések azonban nyáron újrakezdődhetnek, a csatár átszerződéséhez azonban legalább 20 millió eurót kell fizetnie a Juventusnak, esetleg egy játékost is bevonhat az ügyletbe.

A Genoa másik csatára, akinek a neve felmerült a Juventusnál, az Eldor Shomurodov, akit a Rosztov csapatától vásárolták a griffek 7 millió euróért.

A rossoblu csapat nem ragaszkodik feltétlenül az üzbég csatárhoz, és bár télen nem engedte el a játékost, mostanra már kész megegyezni az érdeklődőkkel, ha 15 millió euróhoz közeli ajánlat érkezne a csatárért, aki 22 bajnokin 3 gólig és 1 gólpasszig jutott az első olasz szezonjában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7016495022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2021.04.09. 06:21:47

Ez az üzbég csatár igen nagy biznisz lenne. Feltétlen csapjunk le rá.

Il Principino 2021.04.09. 07:39:20

Micsoda csatárcsillagok,hol kell aláírni :D
Velük végre triplázunk majd tuti :)

venember83 2021.04.09. 07:42:20

@GGábr81: Scamacca 20 bajnokin 4 gól és 2 gólpassz.

Andras74 2021.04.09. 09:07:29

Csak valami lejárató kampány része lehet, h egyáltalán szóba kerülnek!

Wizzurah 2021.04.09. 10:20:51

20 bajnokikon 3-4 gól egy csatártól nagyon sovány, ennyiből leigazolhatnánk egy Szalait is... Még a padra sem jók

JeetTrader 2021.04.09. 12:34:40

Le vagyok döbbenve, hogy közülük kell válogatni....nem lehet h ők inkább csak ilyen "Zs-tervek" ha nem találnak értelmes csatárt? Nyugtasson meg valaki! :)

GGábr81 2021.04.09. 12:44:22

@venember83: igen ez a stat igazán meggyőző. Ezért írtam, hogy óriási biznisz. Bocs kellett volna a végén egy ;)

venember83 2021.04.09. 12:51:19

@GGábr81: dehogy kellett, ott volt az a sorok között. Számszerűsítve meg jobban látszik. A kérdés csak az, mekkora potenciál van ebben az ifjú olasz tehetségben...

JeetTrader 2021.04.09. 16:06:49

@venember83: nos ha a tetkókból indulunk ki akkar elképesztő potenciál rejlik bennük...legalábbis Scamaccaban :D

Marvin88 2021.04.09. 18:26:01

@JeetTrader: *Bernardeschi kigúvadt szeme vagyok.*

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9261) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3723) mercato (3919) nyilatkozat (6902) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3921) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása