Pirlo: „Nyílt és nagyszerű meccsben reménykedek”

pirlo_andrea_sajto_1.jpgA Juventusra holnap fontos meccs vár, hiszen a bianconero együttes a Napolit fogadja, a sokszorosan elnapolt őszi meccset pótolják a felek, a tabella szerint pedig a BL-helyekért küzd a két csapat.

„Fontos meccs lesz a tabellán elfoglalt helyekért. A Napoli jó időszakot él meg jelenleg. Játszani akarjuk a futballunkat, és megpróbálunk pontokat szerezni. Nyílt meccsre számítok, és remélem, hogy nagyszerű meccs lesz.”

Andrea Pirlo elmondta, hogy a kaput Wojciech Szczęsny fogja védeni, Juan Cuadrado pedig kicsit feljebb léphet majd a pályán.

„Szczęsny szereplése bizonyos, mivel egy rossz teljesítmény után mindig ég a játékosokban a vágy a bizonyításra. Ami Cuadradót illeti, több megoldást kipróbálunk, lehet, hogy feljebb fog szerepet kapni, lehet, hogy visszavonva.”

A mérkőzés előtt derült ki, hogy Merih Demiral és Leonardo Bonucci mellett Federico Bernardeschi sem lesz elérhető koronavírus-fertőzés észlelését követően.

„Tiszteletben tartjuk a protokollt, és az ASL-lel azonos álláspontot képviselünk. Mi pályára lépünk, ahogyan mindig is tettük.

Ami a csapat támogatását illeti, mindig tartottam velük a kapcsolatot, szeretek beszélni velük az edzés előtt és után és nagy bizalmat érzek a részükről. A játékosok velem tartanak, bosszúra vágynak, és ők a legszomorúbbak az adott helyzet miatt.”

Paulo Dybala, Weston McKennie és Arthur Melo visszatért az edzésekre, és lehetőséget is kaphatnak a Napoli ellen.

„Paulo jól érzi magát, a kerettel edzett, és már a labdát is rugdosta. Visszatért, rendelkezésemre áll, és remélem, hogy holnap játszhat. Természetes, hogy nem képes 90 percet futballozni, de sokat jelent, hogy bevethető.

A minap beszéltem Dejan Kuluševskivel, megnyugtattam, mivel előfordul, hogy hibát vét. Nincs miért lógatnia az orrát, mindenki bízik benne.

Álvaro Morata nem lőtt gólt pár meccse, de nem aggódunk, ő fontos eleme a támadásépítésnek.”

Andrea Pirlo megerősítette, hogy tud Andrea Agnelli és Massimiliano Allegri találkozójáról.

„Napi kapcsolatban vagyok az elnök úrral, mindig nyíltan megosztjuk egymással a történteket. Tudtam a találkozóról és a bizalmáról, ezen felül azonban természetes, hogy bizonyítanom kell, hogy én vagyok a megfelelő edző a következő szezonra.

A találkozójukkal kapcsolatban nincs álláspontom. Az elnök úr maga tájékoztatott még a találkozó előtt minderről. Ők barátok, és a futballon kívül a barátság megmarad, ez olyan, mintha én vacsoráznék Paolo Maldinivel, következő nap meg arról cikkeznének az újságok, hogy ki akar nevezni a Milan edzőjének. A futball mellett barátságok is léteznek, ezek természetes dolgok.”

Ezt követően az év nehézségeiről kérdezték Andrea Pirlót.

„Nem számítottam ilyen nehéz évre a sérülésekkel a meccsek között. A nemzetközi meccsek miatt összezsúfolódott a naptár, és ez különleges év lett, de nem olyan, amilyet érdemes lenne megismételni.

Az idei évben sok minden történt, ami segíti majd a fejlődésem, és innen kezdhetjük majd elölről.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9216492116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2021.04.06. 16:12:44

Magyarázza a bizonyítványt, pedig ez felesleges. Az eredmények önmagukért beszélnek.

Dante01 2021.04.06. 16:21:00

Hogy őszinte legyek én sem számítottam ilyen nehéz évre. Sőt szinte biztos voltam benne, hogy nem leszünk bajnokok ezzel a kerettel és edzővel. Viszont arra azért nem gondoltam, hogy nem jutunk tovább egy Portoval szemben. Vagy arra, hogy több meccsen mi adunk gólpasszt az ellenfélnek. Vagy arra, hogy nincs taktikánk, nincs olyan játékosunk akik összekötik a kp-t a csatársorral. Vagy............. Sorolhatnánk napestig, de most végigolvastam az összes nyilatkozatát a bajnoki meccsek után(nem volt unalmas ááááá) Mindig ugyan azt nyilatkozza csak más köntösben máshogy próbálja kimosdatni magát. Ő nem hibás csak a naptár, a szél, az eső, meg minden más csak ő nem.

Andras74 2021.04.06. 16:45:53

Ez mit jelent?
Nem vagyunk harcban?

Nem reménykedni kell holnap, hanem nyerni!

Leram7 2021.04.06. 17:11:09

Egyértelmű, hogy ez milyen találkozó volt.

Nagyon nehéz év volt eddig:
Dybala formája, majd sérülése
Morata formaromlása
Rengeteg sérülés és vírus esetet (rövid keret)
Nincs igazi támadó kp
Pirlo rutintalansága
Rengeteg egyéni kritikus hiba, amiből gólt kaptunk
Kevés a vezér a pályán: CR, Cuad, Chiesa mellett nincs igazi jó teljesítmény.

Benevento ellen 2 meccsen 1 pontot szerezi gáz, ezen Allegri 6-ot hozott volna el, mégha 2x 1-0 is lett volna.

Allegri jön!

Gaben Smith 2021.04.06. 20:24:37

Mar csak nagyszerű nyílt meccsekre vágyik Nem győzelmekre ... lassan majd csak pályára akar lepni azt lesz ami lesz de a vereség se baj.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1663) bajnokság (2469) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (610) elemzés (40) előzetes (586) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1352) játékosokról (7723) juventus u23 (10) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1830) meccsek (2986) mercato (3178) nyilatkozat (5881) Olasz Kupa (223) összefoglaló (248) pletyka (3176) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (168) video (39) Címkefelhő
süti beállítások módosítása