A Juventus visszavonta Dybalának tett ajánlatát

dybala_paulo_golorom_genoa.jpgEgyre kétségesebbé válik Paulo Dybala jövője a Juventusnál, mert a legújabb sajtóértesülések szerint az Öreg Hölgy visszavonta az új szerződésre vonatkozó ajánlatát.

Az argentin támadó jelenlegi, évi 7.5 millió eurós bérezést biztosító szerződése 2022 júniusában jár le, s a Juventus korábban új kontraktust ajánlott, amely révén fizetése 10 millió euróra emelkedett volna.

Dybala és képviselői azonban elutasították az ajánlatot, s még magasabb, 15 millió eurós bérezést szerettek volna, azonban a Calciomercato szerint a Juventus most nemcsak hogy nem szándékozik teljesíteni ezeket az igényeket, de korábbi ajánlatát is visszavonta.

Mindez azt követően történt, hogy Dybala egyike volt azoknak a játékosoknak, akik a koronavírus-járvány miatt hatályban lévő kijárási tilalmat megszegve, részt vettek a Weston McKennie otthonában szervezett összejövetelen, melynek a kiérkező rendőrség vetett véget.

A Juventus pénzbírsággal sújtotta az érintett játékosokat, akik nem kaptak meghívót a torinói városi rangadóra készülődő keretben sem, azonban Dybala esetében a következmények még komolyabbak lehetnek.

A hírforrás szerint a Juventus visszavonta korábban tett szerződéshosszabbítási ajánlatát, s közölte a játékossal, hogy kizárólag a jelenlegi feltételek mellett képzelhető el a folytatás. Mindez azt jelenti, hogy nem közelednek az álláspontok a felek között, így Dybala nyáron alighanem új klubot kereshet magának, vagy kitölti szerződését, s 2022 nyarán ingyen távozik Torinóból.

Dybala 2015-ben 40 millió euro fejében a Palermo együttesétől érkezett a Juventushoz, melynek mezében 243 mérkőzésen lépett pályára és 98 találatot jegyzett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2316492122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2021.04.06. 16:05:52

Nagyon helyes, ha valóban így történt.

Lanzafame 2021.04.06. 16:10:52

Hát ez elég megalázó.

venember83 2021.04.06. 16:17:18

@Lanzafame: természetesen egy szó sem igaz belőle, ezek csak hülye és alaptalan pletykák. Majd Dybala megmondja őszintén, mi a helyzet.

tomi12312323 2021.04.06. 17:40:04

Lehet élvezkedni, az egyetlen valamire való támadónkat is elintézi a dilettáns vezetés!
Mondjuk, ha továbbra is ronaldoról kell szólnia mindennek akkor elég 9 Padoin meg a kapuba valaki.

Camo76ers 2021.04.06. 17:46:10

Még mindíg itt tartunk ? A francért kell ezen a storyn lovagolni ! Megbüntették , ideje továbblépni . Arra lenne inkább szükség , hogy felépítsék . Rá kéne a jövőt építeni . Aki nem így látja , az nem tudja , hogy a focit eszik , vagy isszák .

Rocky80 2021.04.06. 17:47:14

Egyébként olyan opció nincs hogy jövőre szezon közben kap hosszabbítási ajánlatot ha úgy produkál?

venember83 2021.04.06. 19:03:03

@Rocky80: túl nagy a veszélye, hogy ingyen lelép, ha nem elég jó az ajánlat. Így is fennáll a kockázata ennek egyes pletykák szerint. Feltehetően nyáron megpróbálják majd értékesíteni, aztán az megint más kérdés, hogy ő mit szól majd mindehhez.

Forza Juve !!! 2021.04.06. 20:02:52

Nem 1-2 nap gondolkodási ideje volt, hogy elfogadja az évi 10 milliót. Ezek szerint nem hajlottak felé ragaszkodnak a 15 millióhoz. Az meg szerintem nem kicsit túlzás, hogy megduplázzák a fizetését főleg úgy hogy hónapok óta nem lehet rà számítani másik meg, hogy soha nem tudott hosszú távon kiemelkedő teljesítményt nyújtani... Nagyon csípem a srácot de szerintem most jól járt el a klub.

Dartagnanxy 2021.04.06. 20:30:43

@Camo76ers: Mióta Sabatinivel van együtt, teljesen elveszítette a profi és nagy terveket dédelgető focista karakterét. Nem is játszik, mégis kb Balotelli jut róla eszembe egy ideje.
Hamarosan 28 éves lesz, de úgy viselkedik mint egy hülyegyerek.

Dartagnanxy 2021.04.06. 20:54:20

@venember83: Az nem, de Madrid vagy Barcelona jobban feküdne a leánynak. Aztán kiderül majd, mi lesz belőle. Mindegy is, hogy mi lesz a vége, az eléggé látványos, hogy nem tesz jót ez a kapcsolat Dybalának. Legalábbis sportszakmai szempontból. Lehet, hogy más területen kivirágzott!

Sokat elárul a sivár lelkéről, hogy Torinótól néhány órára van még vonattal vagy kocsival (de gondolom Dybcsi mostani sekélyes fizetése elegendő azért a repülőre is) Milánó, Nizza, Genf, Firenze és Velence is. Ahogy mondani szokták, az unatkozó ember általában önmagát unja. Illetve, aki kíváncsi, sosem unatkozik.

GodPiero 2021.04.06. 21:05:48

Meg fog rohadni ez a kis patkány valami 20ad rangú csapatban!!!!

GodPiero 2021.04.06. 21:35:02

@Dartagnanxy: Szerintem inkább Barcelonában vagy Madridban sokaknak feküdne a lány....

molnart3 2021.04.07. 09:30:49

Helyes döntés a klub részéről!

Il Principino 2021.04.07. 12:46:19

Örülhetünk ha annyit kapunk érte,mint amennyiért jött!!!

alexGicamo 2021.04.07. 14:05:04

Én azt gondolom, hogy túl sokat képzel magáról . Örömmel el kellett volna fogadnia a 10 misis ajánlatot, kussolni és bizonyítani, hogy érdemes őt megtartani ! Főleg egy olyan év után , amikor semmit nem tett le az asztalra . Tudom, sérülés és betegség is hátráltatta, de akkor is !

Type-R 2021.04.07. 14:40:41

Végre egy tökös húzás a vezetőségtől.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1663) bajnokság (2469) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (610) elemzés (40) előzetes (586) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1352) játékosokról (7723) juventus u23 (10) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1830) meccsek (2986) mercato (3178) nyilatkozat (5881) Olasz Kupa (223) összefoglaló (248) pletyka (3176) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (168) video (39) Címkefelhő
süti beállítások módosítása