Dybala bocsánatot kért

paulo_dybala_volan_mogott_civilben.jpgPaulo Dybala a közösségi hálózat előnyeit kihasználva bocsánatot kért, amiért Weston McKennie villájában vacsorázott, miközben szigorú intézkedések vannak érvényben, de a csatár szerint szó sem volt buliról.

Az argentin támadó brazil csapattársával, Arthurral és még néhány emberrel töltötte az estét Weston McKennie villájában, azonban ez ellentmond az előírásoknak, amelyek egyértelműen megtiltják az ilyen nagyszámú csoportosulásokat.

„Tudom, hogy amilyen nehéz helyzetben van a világ a koronavírus miatt jobb lett volna nem elkövetni ezt a hibát, és rosszul döntöttem, hogy ott maradtam vacsorára.” - olvasható a játékos Instagram-fiókjában.

„Azonban nem volt szó buliról, viszont hibáztam, és ezért bocsánatot kérek.”

A pletykák szerint a Juventus kész komoly lépéseket tenni a kihágást követően, és kereten kívülre kerülhet az amúgy sérült Paulo Dybala és Arthur Melo, illetve Weston McKennie, ami alaposan megnehezíti Andrea Pirlo helyzetét, hiszen több játékos is kiesett a csapatból a városi rangadó előtt (Buffon eltiltás, Demiral és Bonucci koronavírus miatt).

Paulo Dybala esetében különösen rossz az időzítés, mivel mindenki a visszatérést várja tőle, és hogy ismét vállára vegye a csapatot ebben a nehéz helyzetben, ráadásul a torinói jövője is kérdéses, mivel még nem sikerült megegyezni a vezetőséggel a szerződéshosszabbításról.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9116487990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2021.04.01. 21:54:41

Állítólag Dybalát többen látták, ahogy az ereszen lemászva távozik az emeletről egy táskával a hátán.

Komolyra fordítva gratulálok, újabb bizonyíték arra, hogy mekkora karakterrel van dolgunk.

Tony. 2021.04.01. 23:08:42

Én nem magát a tettét ítélem el, csak... megint Dybala, pont Dybala...
Játszani nem akar, pénzt követel, de bebukni egy ilyennel az megy neki. Kvára ellenszenvessé vált a gyerek, remélem kisöprik innen nyáron. Máshol primadonnáskodjon tovább!

Type-R 2021.04.02. 01:19:10

@Lanzafame: ez McKennie brüsszeli villája lett volna?
Mindenhol csak azt írják, hogy "McKennie" villája, sosincs szó az amerikairól. Pauloéknak van kulcsa Westonhoz, nem is volt otthon?

babo0410 2021.04.02. 01:19:33

@Tony.: Nem követel pénzt, legalább is ő és a klub is ezt állítja. Én az érintetteknek előbb hiszek, mint a sajtónak. És lebuktak, Dybala azonnal bocsánatot káért. Nem elkezdett újjal mutogatni, más hibáztatni, ahogy az mostanában idehaza szokás. És Arthur meg McKennie se kért bocsánatot. Dybala nagyot hibázott, belátta, elnézést kért.
Szerintem ez elismerést érdemel. Az vesse rá az első követ, aki még nem követett el hibát az életben.
Egyébként meg Dybala már játszani szeretne, legalább is ő ezt állítja. Én elhiszem, hogy a korona után sokkal nehezebben regenerálódik. Szerintem hamarosan vissza fog térni, és hajtani fog.

Roli921 2021.04.02. 01:24:58

De ezzel mi a baj? Együtt edzenek, ezek után egy vacsora nem mindegy? És ha már hibáztattok valakit, akkor az miért nem a hazigazda?

venember83 2021.04.02. 05:28:11

@Roli921: hogy túl sokan voltak egy helyen, ráadásul túl későn. Mindezeket tiltják a járványügyi óvintézkedések. Plusz eleve nem tanácsos nagyobb társaságban lenni, hisz minél több ember, annál sanszosabb, hogy valakitől elkaphatod a vírust, és kiesel pár hétre, a Juventusnak meg most azért fontos lenne, hogy minél több játékos elérhető/bevethető legyen, legalább a minimális cél teljesüljön: a BL-helyek egyike legyen meg.

Del Butus 2021.04.02. 07:49:27

egy igazi bohoc ez a gyerek, ahogy a képen is lathato

GodPiero 2021.04.02. 08:40:28

@Tony.: Ennyi
@babo0410: neked nem lett több eszed......

humorpalanta 2021.04.02. 09:13:19

Ne röhögtessük már ki magunkat. Gyakorlatilag éjjel-nappal együtt vannak, mennyiben más ez az edzésnél?
Amúgy ugyanezt a klub bármelyik épületében megcsinálhatták volna, ha akarják, s senki egy kurva szót nem hallott volna az egészről.

Jó, persze megsértették a kijárási korlátozásokat, amiért a rendőrségtől automatikusan megkapják a bírságot.
De basszus semmi olyant nem csináltak, ami a klubra nézve rossz fényt vetne, szerintem 0 értelme van büntetni.

venember83 2021.04.02. 09:25:17

@humorpalanta: nem csak Juve-futballisták társaságában voltak, az első hírek buliról, 20+ személyről és rendőrség lakásba nem engedéséről szóltak a La Stampában, amit aztán mások is megerősítettek. Így is több játékos kiesett a válogatottaknál koronavírus miatt, nem hiszem, hogy most kellene SÉRÜLT játékosoknak nagy társaságban bulizni/összejönni. Mindent lehet tagadni, kicsinyíteni a tettek fontosságát, csak közben qrva nagy pénzügyi gondban van a klub, kell a BL-hely, mert bajnoki címről már nem beszélhetünk, ők pedig sérülten szükségtelen kockázatnak teszik ki magukat. Sajnálom, de nem tudom explicitebben, egyértelműbben magyarázni, mi a baj ezzel az egész magatartással, ami törvényeket és klubérdekeket vesz semmibe.

Lanzafame 2021.04.02. 09:31:07

@venember83: jó, ez is egy szempont, viszont én @babo0410: val értek egyet, mert a lényeg, hogy bocsánatot kért az instán, legyünk hálásak neki ezért.

tomi12312323 2021.04.02. 09:31:59

@babo0410: Nagyon igazad van!
Akit meg a pisi csipked az megint nyíghatott, jól van ez így.....
Dybala várunk vissza, Ronaldo takarodj!!!!!!!!!!

humorpalanta 2021.04.02. 10:11:30

@venember83: Az első hírek. Aztán kiderült, hogy nem volt buli, hanem átmentek vacsorázni a barátnőkkel.
Az első hírek a rendőrség nem beengedéséről is szóltak, amit aztán cáfoltak.
Nem bulvárból kell tájékozódni.

MdewC 2021.04.02. 10:41:31

@tomi12312323: :DDD

Megérte megnyitni ezt a hírt.

xD

@Tony.: @venember83: +1

Egyébként az a minimum volt, hogy elnézést kért.

Rocky80 2021.04.02. 11:11:35

Most hogy elnézést kért mehet az emelés is.

tjunior 2021.04.02. 11:28:53

Ja vacsora, hihető. Hülyének is néz másokat.
Amúgy meg sérült...állítólag, de "vacsora" az jöhet, meg a pózekedés az instagrammon, meg a fortine.
Lefőtt a kávé, mehet amerre akar.

Type-R 2021.04.02. 11:32:32

Szöveges feladat.
Dybala elviszi a nőjét a vacsorára. Nem buli, nyilván, csak vacsizgatnak. A barátnő megfertőz 4 másik embert, ebből egy az intenzívre kerül. A 3 másikból egy szintén a Juve játékosa, aki ezért nem vehet részt két bajnokin.
Ezután Dybala töredelmesen bocsánatot kér. A klub nehéz sportszakmai helyzetbe kerül, egy ember pedig súlyos egészségügyi állapotba.
Kérdés: mennyire hibáztatható Dybala?

venember83 2021.04.02. 13:38:10

@humorpalanta: hanem a játékosok nyilatkozatából. Ők nem hazudnak. Esetleg a klubok közleményeiből.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1663) bajnokság (2469) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (610) elemzés (40) előzetes (586) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1352) játékosokról (7723) juventus u23 (10) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1830) meccsek (2986) mercato (3178) nyilatkozat (5881) Olasz Kupa (223) összefoglaló (248) pletyka (3176) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (168) video (39) Címkefelhő
süti beállítások módosítása