Sarri a Fiorentinával tárgyal

sarri_maurizio_pezsgovel_unnepel.jpgA koronavírus-járvány okozta bevételkiesés miatt a Juventus próbál megszabadulni a felesleges kiadásoktól, ezért is távozott szezon elején Gonzalo Higuaín és Blaise Matuidi, illetve a télen Sami Khedira, mivel a klub nem tervezett velük, és minél hamarabb szerette volna leradírozni ezeket a béreket a kiadások listájáról.

Maurizio Sarri azonban nem egyezett meg a klubbal a szerződése felbontásáról, így távozását követően a klub továbbra is ugyanúgy fizeti a bérét ebben a szezonban.

Több megbízható forrás szerint a mester 2+1 éves szerződést kötött a Juventusszal, és amennyiben a klub nem hosszabbítja meg a mester 6 millió eurós szerződését a 2021-22-es szezonra, 2021 márciusában 2,5 millió eurós bánatpénz illeti meg a Napolival mindenki által csodált futballt megvalósító edzőt.

A Juventust azonban akaratlanul kisegítheti egy másik olasz csapat, mivel a Corriere Fiorentino szerinte a mester a Fiorentina vezetőivel egyeztetett a napokban.

Miután a nyáron a lilák elvesztették a mindenképpen távozni kívánó Federico Chiesát, a csapat igencsak szenved annak ellenére, hogy Franck Ribery nagyszerűen teljesít az olasz bajnokságban is.

A firenzei klub vezetősége a nyáron nem váltott edzőt, Beppe Iachini kezdte meg a szezont, azonban 2020 novemberében már Cesare Prandelli váltotta a nem meglepő módon gyenge eredményeket hozó, és általában kisebb csapatokkal a kiesés ellen küzdő 56 éves mestert.

A vezetőség most azonban már a jövőre gondol, és a pletykák szerint Maurizio Sarrit szemelték ki.

A beszámoló szerint a sportigazgató Daniele Pradé és a vezérigazgató Joe Barone egyeztetett a szakemberrel az elmúlt este.

Maurizio Sarri szeretne dolgozni, azonban nem mindenáron, és szezon közben nem kíván átvenni egy szenvedő csapatot, azonban a következő napok várhatóan további fejleményekkel szolgálhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9016438630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dferi90 2021.02.25. 09:22:55

Király .leszerzodnek vele még rosszabb lesz a kapcsolat velük miután kiesnek

venember83 2021.02.25. 10:04:12

@dferi90: csak nyártól érkezne Sarri, mert szezon közben nem akarja átvenni őket, s így a 2,5 millió euró is megérkezik márciusban a számlájára, mivel a Juve nyilván nem hosszabbítja meg a szerződését. Bár az nekem nem teljesen világos, hogy abban az esetben meg is tarthatná-e a 2,5 milliót, ha jövőre leül egy másik csapat padjára. Nem mintha az a 2,5 millión múlna a Juve jövője.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1780) bajnokság (2865) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (732) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (111) felkészülés (87) hírek (1499) játékosokról (8883) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2153) meccsek (3504) mercato (3765) nyilatkozat (6639) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3771) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (206) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása