Ügynöke szerint Fagioli Del Piero nyomdokaiba léphet

fagioli_nicolo_portre.jpgA Juventus csapatában bajnoki mérkőzésen hétfő este, a Crotone elleni találkozón bemutatkozó Nicolò Fagioli ügynöke, Andrea D’Amico bízik benne, hogy a fiatal középpályás hasonló utat és pályafutást járhat be, mint a klub legnagyobb legendája, Alessandro Del Piero.

"Különleges pillanat volt Nicolò számára. Boldogok vagyunk, mert bízunk a Juventusban, s a klub tökéletes volt." - mondta a torinói klub és ügyfele kapcsolatáról D'amico a Tuttosport munkatársának nyilatkozva.

"Az igazgatóknak világos elképzeléseik voltak vele kapcsolatosan. Úgy tervezték, hogy fokozatosan beépül majd az első csapatba. Minden lépést megosztottunk a klubbal.

A Juventus úgy döntött, hogy Torinóban tartja, ahol a második csapatnál fejlődhetett, mely a Serie C-ben, az olasz harmadosztályban játszik. Soha sem került a piacra, s előnyére vált, hogy a Serie C-ben játszhatott. 

Nicolóban hasonló magatartást látok, mint amivel Del Piero rendelkezett. Megvan benne az a nyugalom és minőség, amely révén Del Piero mindent megnyert. Fagioli még csak húsz esztendős, de ez egy nagy történet kezdete lehet. 

Valami hasonlót kívánok neki, mint Del Piero pályafutása. Úgy gondolom, hogy a Juventus ugyanezt akarja. Szeretném látni, hogy Nicolò tizenöt dicsőséges évet tölt Torinóban."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr316437998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2021.02.24. 14:37:27

Na ahhoz h Alex nyomdokai közelébe érjen meg nagyon sok spenótot meg kell ennie a kisgyereknek!

De hajra hajrá! Légyen így!

venember83 2021.02.24. 14:47:25

@JeetTrader: vagy babkonzervet. Netán Puffint.

Tony. 2021.02.24. 15:01:34

Könyörgöm legalább 5x90 percet játsszon már le a csapatban... Utána kezdjük el ezeket.

szauerb 2021.02.24. 15:01:37

Az ügynökének nem kéne ilyen nyilatkozatokkal terhet rakni rá. Jön az úgyis magától ha még pár meccsen lehetőséget kap és él is vele.
Szerintem mi már annak is örülnénk ha egy Marchisioéhoz hasonló szintű karriert sikerülne befutnia. Bár sosem lehet tudni lehet, hogy ő lesz a mi varázsbabunk.

JeetTrader 2021.02.24. 15:29:02

@szauerb: áááhhhh....az összes ügynök egy brusztolós sales-es....úgy tekerik azt a mondatot, hogy felkapja az ember a fejét....a lényeg h megvegyék/felkapják/elvigyék/hosszabbítson, mert neki az a lé. :):) ilyen ez a popszakma. Ők a foci brókerei :)

Én lennék a legboldogabb ha mondjuk tényleg ilyen magaslatokba érne, de lássuk be, két meccsből azért még nem kell messzemenő következtetést levonni. Nagyon sok lehetőséghez kéne jutnia. Azért ne feledjük, hogy Alex nem mást szorított ki a kezdőből anno mikor ilyesmi fiatal volt, mint Robi Baggiot!

MGB75 2021.02.24. 15:39:39

Az ügynöknek biztos Andersen vmi leszármazottja, vagy szimplán sokat szippantott.

szauerb 2021.02.24. 15:40:54

@JeetTrader:
Persze, csak ilyen meggondolatlan kijelentésekkel akár a teljesítményére is kihathat.(rossz értelemben)

Del Piero pedig Del Piero.:) A Juve történelmének a legnagyobbja de nem tudta kihozni magából azt amire a tehetsége alapján képes lett volna.( a térdsérülése miatt)
Képzeljük el mi lett volna ha nem sérül meg...

JeetTrader 2021.02.24. 16:09:19

@szauerb: hát igen....sajna nem tudjuk meg. Retek egy dolog az a térd sérülés. Azt gondolom h Zaniolot is derékba törte...:(

Hát, legfeljebb nem veszik majd komolyan...de valójában könnyű dolguk van. Nekik csak nyomni kell a süket dumát a játékos meg ha teljesít a mutatói úgyis eladják...ő meg megkapja a pénzét.

MdewC 2021.02.24. 16:15:43

Ámen!

Csak kapjon végre több lehetőséget!

GodPiero 2021.02.24. 20:04:22

Basszátok meg.... Egyszer akartam pozitívan kommentelni..... :)

Rocky80 2021.02.25. 09:51:56

Nekem is tetszik ez a gyerek, szívesen nézném sűrűbben.

Juventino86 2021.02.25. 10:01:54

Tekintve a középpályánk jelenlegi állapotát azt gondolom én is, hogy kaphatna több lehetőséget. Nézzük meg, mit tud!

Zamboni nem egy tészta 2021.02.25. 11:30:50

jajjjjjjj de király lenne, itt játszana az új Messi és Del Piero együtt (új Messi már itt van)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1663) bajnokság (2469) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (610) elemzés (40) előzetes (586) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1352) játékosokról (7723) juventus u23 (10) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1830) meccsek (2986) mercato (3178) nyilatkozat (5881) Olasz Kupa (223) összefoglaló (248) pletyka (3176) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (168) video (39) Címkefelhő
süti beállítások módosítása