Amit Nicolò Fagioliról tudni érdemes

fagioli_nicolo_crotone_ellen.jpgA Juventus jelenlegi szezonja mindeddig felemás képet mutat. A zebramezesek kispadját nyáron nagy meglepetésre az edzői tapasztalattal mindaddig egyáltalán nem rendelkező Andrea Pirlo foglalta el, s a bajnoki rajt igencsak döcögősre sikeredett, miközben a Juve csoportelsőként zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét, köszönhetően annak, hogy az utolsó játéknapon 3:0-ás győzelmet aratott az FC Barcelona otthonában.

A címvédő jelenleg a tabella harmadik helyén áll, nyolc pont távolságra az éllovas Intertől, azonban a Napoli elleni elmaradt mérkőzés megnyerésével tovább csökkenhet a távolság.

A szezonnak természetesen bőven akadnak pozitívumai is, ezek közé tartozik, hogy a korábbi évek és edzők gyakorlatától eltérő módon, Pirlo bátran lehetőséget ad a klub fiatal játékosainak is. A nyáron igazolt Weston McKennie-nek gyakorlatilag azonnal bizalmat szavazott, s az amerikai középpályás rendre kiváló teljesítménnyel rója le háláját. 

A klub szurkolóinak nagy örömére, bemutatkozhatott az első csapatban a klub talán legígéretesebb fiatal játékosa, Nicolò Fagioli is, de vajon ki ez az ifjú, akiben sokan a jövő Juventusának egyik csillagát látják?

Fagioli 2001-ben Piacenzában látta meg a napvilágot, majd a város korosztályos csapataiban kezdte pályafutását, s már ekkor felkeltette földije, Fabio Paratici figyelmét. Végül 2015-ben a Cremonese együttesétől igazolt Torinóba, s bár azóta többször is együtt készülhetett az első csapattal, bemutatkozására hivatalos tétmérkőzésen idén januárig kellett várni.

2018-ban felfigyelt rá a Juventus akkori mestere, Massimiliano Allegri, s a zsinórban öt bajnoki címet gyűjtő szakember így szólt a középpályásról: "Itt van nekünk Nicolò Fagioli, egy 2001-es születésű srác, aki nagyon jól ismeri a futballt és annak iramát. Élvezet nézni, ahogyan játszik." 

Talán kevesen tudják róla, de 2019 áprilisában komoly ijedtséget okozott, hogy az orvosok szívritmuszavart állapítottak meg nála, s a középpályásnak egy hónapot ki is kellett hagynia a szerencsére sikerrel végződő kezelések miatt.

Az elmúlt szezont a zebramezesek Primavera-csapatának keretében töltötte, mindösszesen 32 alkalommal lépett pályára, s ezalatt 5 találatot, valamint 5 gólpasszt jegyzett. Mikor az egész világot letaroló koronavírus-járvány elérte Olaszországot, s a Primavera bajnokság idő előtt véget ért, az U23-as csapathoz került.

Úgy tűnik, hogy az áttörést a jelenlegi szezon hozhatja meg, a torinóiak január 27-én a SPAL együttesét fogadták az Olasz Kupa negyeddöntőjében, s Andrea Pirlo a kezdő tizenegyben adott helyet az akkor még csupán 19 esztendős Fagiolinak, aki nem is vallott szégyent. A Juventus 4:0-ás győzelmével záruló mérkőzésen a középpályás 87 percet töltött a pályán, s Weston McKennie váltotta az utolsó percekre. 

"Fagioli? Nagyon érdekes srác, aki együtt edz velünk egy ideje. Regista válhat belőle, mert tudja, hogyan kell olvasni a játékot, a jövőben ez lehet a posztja. Kiválóan átlátja a játékot és jó technikával rendelkezik. Nem kapkodjuk el vele, nem akarunk túl nagy felelősséget helyezni rá, de ma nagyszerű mérkőzése volt." - mondta Fagioliról Pirlo a SPAL elleni győzelmet követően.

„Ez életem legjobb napja. Kisgyerekként és Juve-szurkolóként erről álmodtam. Szeretném ezt a pillanatot kihasználni arra, hogy köszönetet mondjak elsőként a családomnak, illetve mindenkinek, aki mindig mellettem állt. Az áldozatok mindig kifizetődnek. Szeretnék köszönetet mondani a Juventusnak ezért a lehetőségért, a teljes stábnak és az összes csapattársnak, akik segítettek edzés közben és után, és mindig motiváltak engem. KÖSZÖNÖM! FINO ALLA FINE! JUVENTUS” - írta a bemutatkozó mérkőzése után Fagioli meghatódva személyes Instagram-fiókján.

A bajnoki debütálásra egészen február 22-ig kellett várni, s a sors különös fintora, hogy éppen az a csapat, a Crotone ellen került minderre sor, amelyhez a 2018-2019-es szezon során igazán közel került. A kölcsön keretében felmerült klubváltás szerencsére nem valósult meg, így Fagioli a Juventus játékosaként lépett pályára tegnap este.

Ezúttal nem a kezdőcsapatban, hanem a kispadon kezdte a mérkőzést, s a hetvenedik percben, már 3:0-ás állásnál lépett pályára Rodrigo Bentancur cseréjeként, így bő 20 perc játék jutott neki.

"Egyedülálló érzés. BEMUTATKOZNI A SERIE A-ban a leggyönyörűbb mezben." - írta a bajnoki debütálás estéjén Fagioli az Instagram-on. 

Őszintén remélhetjük, hogy ez egy hosszú, eredményes és csodálatos pályafutás kezdete a zebracsíkos mezben, s Fagioli beváltja a saját és a Juve-szurkolók álmait. Forza Nicolò! Forza Juve!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1816437166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szauerb 2021.02.23. 20:36:32

Jól mozog és nincs besz*rva.
Jó lenne látni esetleg a Verona ellen is legalább egy fél órára a mi kis babocskánkat.

juve28adam 2021.02.23. 21:19:24

Gyorsan eladni, majd helyette venni valami noname olasz "fiatal tehetséget" 6x-os áron akit sose fogunk látni nálunk játszani természetesen, esetleg menten bevonni valamilyen trágya üzletbe, hogy aztán mindenkinek tönkre tegyük a karrierjét. Hajrá!

MdewC 2021.02.23. 22:04:26

Nagyon komolyan remélem, hogy ez a pali a lehető leghamarabb csapatba kerül és kiszorít egy drága és de cserébe gyenge embert a mostani közép pályáról. (Ramsey, Rabiot, Benta, mindegy kit, csak valakit sürgősen szorítson ki.)

rabsic02 2021.02.23. 22:12:09

Azért az sokat elmond a jelenlegi középpályáról, hogy jön egy tehetséges srác és 1-2 meccs után látja a vak is, hogy be-be férne.
Szemmel láthatóan nagyon jól mozog. HA marad és Pirlo is, akkor ő lehet a Juve következő Kishercege.

Leram7 2021.02.24. 00:16:17

Juve szurkoló, tehetséges, fiatal.

Éppen itt az ideje, hogy felmutassunk már valaki saját nevelést.

Ráadásul egy olyan posztra verekedhetné be magát, amely jelenleg elég gyenge a csapatban.

cd1 2021.02.24. 02:02:09

Remelem tobb lehetoseget is kap. Tokos sracnak tunik, jol olvassa a jatekot. 1-2 megmozdulasat elmeny volt nezni.

Lanzafame 2021.02.24. 11:00:05

Ha Arthurt műteni kell (sanszosnak tűnik), akkor a brazil szezonjénak vége. Ebben az esetben be lehetne tenni a megbízhatatlan és kiégett Bentancur helyére, ha valamikor, most nincs sok veszítenivalónk. Az is lehet, hogy nyernénk egy kiváló olasz középpályást a következő sok évre.

MdewC 2021.02.24. 11:48:58

@Lanzafame: miért kell műteni a brazilt? Mibe sérült bele az a szerencsétlen?

Nem hiszem el, hogy ennyi kulcs játékossal van mindig vmi... Nonszensz.

Lanzafame 2021.02.24. 11:54:37

@MdewC: el akartam kerülni, hogy bele kelljen másznom :D

A lábszárcsontjai közötti membrán elmeszesedett (egy orvos lehet, most sírná el magát a leírásomtól), és ezzel nem igazán tudnak mit kezdeni a sokat látott orvosok sem egyelőre.

Ha műtét, akkor off számára a szezon.

steven.h 2021.02.24. 11:55:06

@MdewC: Nem sérült bele semmibe, egy régi sérülése miatt, amit még a Barcában szedett össze, elmeszesedés alakult ki a lábában, ha jól értettem. Most próbálják műtét nélkül rendbehozni, de könnyen lehet hogy műteni kell.

MdewC 2021.02.24. 12:07:52

Köszi srácok!

Ilyen elképesztő szerencsétlen szart is ritkán hallani és ez miatt is a csapat szív.

Remek.

venember83 2021.02.24. 13:42:19

@MdewC: pl. a térdszalagszakadás sem lenne jobb. Nézd meg Dybalát, a térdszalagja sérült, csak sérült, nem szakadt január 11-én, de azóta sem vethető be a játékos. Ilyen ez a popszakma.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1663) bajnokság (2469) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (610) elemzés (40) előzetes (586) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1352) játékosokról (7723) juventus u23 (10) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1830) meccsek (2986) mercato (3178) nyilatkozat (5881) Olasz Kupa (223) összefoglaló (248) pletyka (3176) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (168) video (39) Címkefelhő
süti beállítások módosítása