Pirlo: „Nem aggódok, 11 meccset nyertünk az utóbbi 13-ból”

pirlo_andrea_sajto_1.jpgAndrea Pirlo nem aggódik annak ellenére, hogy a Juventus nehéz időszakon megy keresztül, ezt jól mutatja a Napoli és Porto elleni két vereség.

„Fontos mérkőzés következik, hogy folytathassuk az utat a bajnoki cím felé. Nehéz meccs lesz, mivel a Crotone nem jó pillanatokat él meg, ennek ellenére a csapat jól játszik.

Ugyanazon filozófia mentén futballoznak, és próbálják minden meccsen a saját futballjukat nyújtani, és érdekes dolgokat mutatnak.

Paulo Dybala még nem fogható hadrendbe, mivel még mindig fájdalmat érez a térdénél, sajnos nem javul az állapota. Továbbra is problémái vannak, még kicsit várnunk kell. Aaron Ramsey elérhető, és ez jó hír.

Rodrigo Bentancur jobban érzi magát, a héten volt enyhébb fizikai gondja, de szerintem holnap játszhat.

Hiányzik Arthur, mivel ő az egyetlen olyan középpályás, aki eltérő jellemzőkkel rendelkezik, de több opciónk is van a helyettesítésére: Ramsey, Bentancur és Fagioli. Ők alkalmazkodni tudnak a rendszerünkhöz, de nem ugyanazon jellemzőket mutatják, mint Arthur. Megpróbáljuk a legjobb megoldást találni holnapra.

Arthur állapotát napról napra kell kiértékeljük, nem igazán van meghatározott időtartam a felépülését tekintve. Jelenleg fájdalmat érez, és így nem játszhat. Amíg a fájdalom jelen van, nem játszhat. McKennie sincs 100%-os állapotban, a csípője fáj, de ő sziklakemény srác, összeszorítja majd a fogát, mivel nem sok játékosunk vethető be.

Álvaro Morata valamivel jobban érzi magát, a gyomrával voltak gondok, ezért nem volt 100%-os állapotban. Most valamivel jobban van, reméljük, hogy holnap számíthatunk rá.”

Rodrigo Bentancur sok kritikát kapott a Porto elleni meccs után, hiszen a hibája nyomán 1-0-ról kezdte a meccset a Juve.

„Természetesen csalódott volt a portói események miatt. Előre kell néznünk, elmondtam neki, hogy a hibák előfordulnak, de egy meccs nem ér véget egy hiba miatt, a teljes meccs előttünk állt.”

Nem aggódik a mester a Juventus legutóbbi eredményei miatt?

„Minden egyes meccs után beszélek az elnökkel. A Porto elleni meccs után is beszéltünk, és nem avatkozott közbe a csapat szintjén ezen a héten. Tudtuk, hogy rossz meccset játszottunk, semmi értelme nem lett volna a játékosokat felelősségre vonnia.

A szünetben felemeltem a hangom Portóban, mert nem tetszett a játékunk, és nem tetszett a mutatott reakció.

A második félidő elején kikapcsoltunk, és ezen a héten kielemeztük a hibákat. Nincs értelme felemelni a hangot, amikor az ember tudja, hogy rosszul teljesített. A játékosoknak a csalódottságot át kell alakítani energiává, ami a holnapi meccsen felhasználható.

Nem aggódok, 11 meccset nyertünk az utóbbi 13-ból. Temészetes volt, hogy jelentkezett egy visszaesés, sajnos döntő pillanatban történt ez számos meccset követően. Természetes, hogy a csapat nem tud összpontosítani mindig, ha 40 nap alatt 15 meccset kell játszani, olyan, mintha egy félszezont játszottunk másfél hónap alatt. Tudjuk, hogy intenzív szezon vár ránk, most itt tartunk, és harcolnunk kell a célkitűzéseinkért.”

A Juventus nagyon régen szerzett gólt szabadrúgásból, ezért feltevődik a kérdés, hogy tapasztalható-e valamilyen előrelépés Cristiano Ronaldónál a szabadrúgások tekintetében?

„A szabadrúgásgólok fontosak, meccseket lehet így eldönteni, különösen mélyen visszahúzódó csapatok ellen. Ronaldo jó munkát végez edzésen, és javuló formát mutat. Nyugodtabb most már, és tudja, hogy hamarosan gólt fog szerezni egy szabadrúgásból.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1716434476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2021.02.21. 15:34:26

Egyiknek a térde fáj, a másiknak a gyomra, a harmadik nincs formaban, a negyedik meg tényleg sérült....sóhaj....

Ennél kötelezőbb győzelmet most nem tudok elképzelni...és gyakorlatilag csak ilyen meccsek lesznek a szezon végéig ha bajnokok akarunk lenni.

Nézem épp a milánói derbit....nagyon kéne ott az iksz jó sok piros lappal (muhahaha)....de sajna az Inter jól kontrollál...

m.martin91 2021.02.21. 15:57:26

Undorítóak a nyilatkozataid, Andrea. Gondolom az is természetes, hogy a 4. helyen vagyunk a bajnokságban február második felében.

Andras74 2021.02.21. 16:30:37

Mister, én viszont aggódom.....

juve92 2021.02.21. 16:32:24

Amúgy hogyan jött ki neki a 13 meccsből 11 győzelem?

MGB75 2021.02.21. 16:55:20

@JeetTrader: Az lenne a jó, ha mindketten kikapnának. :D

JeetTrader 2021.02.21. 17:29:27

@m.martin91: Miért te mit mondanál a helyében?

ronny34 2021.02.21. 18:07:41

Hát akkor kezdjünk el építeni egy újabb győzelmi sorozatot. És meg se álljunk szezon végéig :)

GodPiero 2021.02.21. 18:34:32

11 ponttal megy a sinter..... egy normális edző ilyenkor a lemondáson gondolkodna nem az aggódáson ....

m.martin91 2021.02.21. 18:49:28

@JeetTrader: "Alkalmatlan vagyok egy ekkora klub vezetésére, rosszul mértem fel a képességeimet. Sajnálom, és elnézést kérek mindenkitől. Most átadom a helyem, hogy még menthető legyen a szezon. Köszönöm az eddigi támogatást az elnök úrnak, a vezetőségnek, a játékosoknak, és a szurkolóknak. Továbbra is nézni fogom a Juventus mérkőzéseit, és szurkolni fogok, hogy a lehető legjobban zárja a csapat a szezont. Minden jót és Forza Juve!"

Juventino86 2021.02.21. 19:47:34

Pirlo nyilatkozatai egyre ellenszenvesebbek sajnos. Hatalmas a lemaradásunk az Interhez képest, nem lehet kérdés, hogy Pirlo alkalmatlan.

@m.martin91: +1 Ez tényleg jó volt. :D

venember83 2021.02.21. 20:36:29

@Juventino86: "Pirlo nyilatkozatai egyre ellenszenvesebbek sajnos."

Neked nehezen tudna szimpatikusat mondani, ennyire azért legyünk őszinték, hogy ezt jelentsük ki.

BigP86 2021.02.21. 20:42:44

@Juventino86: @m.martin91: Türelem, bizalom és gerinc. Pár tulajdonság amivel Pirlo rendelkezik veletek ellentétben. Bízok Pirloban, bízok a csapatban (kivéve pár kutyaütőben), bízok benne hogy Paratici az idei nyarat folytatja és rendbe szedi a középpályát. Nem leszek szuicid ha esetleg 9 év után más csapat nyeri a Scudettot. Sőt. Ez nem a skót bajnokság. Hiszem, hogy 1-2 év alatt Pirlo (nagyon intelligens ember) tapasztalatot szerez, a csapatot megerősítik és újra BL esélyes csapatunk lesz. Addig pedig drukkolok (igen, néha dühöngök) teljes szívemből, de nem illetem szégyenletes szavakkal az egyik legendánkat mint martin és nem várok szánalmasan minden apró lehetőséget hogy belerugjak Pirloba mint az Allegri-lover "juventino".

szauerb 2021.02.21. 20:46:01

Nagy az Isten állatkertje!
Egyesek még itt a blogon sem tudták soha elismerni,hogy mekkora ökörségeket beszélnek és esetleg elnézést kérni azoktól akiket megbántottak.

De lemondanának a Juve vezetőedzői posztjáról.
LOL!

Juventino86 2021.02.21. 20:50:10

@BigP86: Hiába személyeskedsz, teljesen feleslegesen teszed. :) Nem szabad hisztizni, ha olyan véleményt olvasol, ami neked nem tetszik. Vagy azt gondolod, hogy nekem öröm az, hogy negatív kritikával illethetem Pirlót? Nem, ez egyáltalán nem öröm, sőt, kimondottan rossz. Bár ne kellene negatív kritikával élnem. Vagy neked megfelelő a tabellán jelenleg elfoglalt 4. hely? A riválisaink ráadásul meg is előzhetnek minket. Sajnos már ott tartunk, hogy a BL-helyezés is veszélybe kerülhet. Ugyanúgy jogom van kifejezni a véleményemet itt, mint neked. Engedélyt kérni nem fogok, az, ha téged ez esetleg zavar, egyáltalán nem érdekel.

JeetTrader 2021.02.21. 20:53:17

@m.martin91: :)) ez jó! Frappáns!

Habár nem emlékszem olyan edzőre aki ezt bevállalta vna. Különösképp nem olyanra aki most kezdene a pályafutását. Ezzel gyakorlatilag el is vágná a teljes pályafutását.

És sajna jól itt maradnank edző nélkül. Lehet Tudor beugrana amíg tálalunk valakit a posztra.

Úgyis az lesz h inkább megvárja amíg kirúgják. Szomorú amikor csak magyarázkodni kell. Kb Ferrara sorsára jut a Maestro.

Látva a mai milánói rangadót ezt idén az Inter megnyerte....ideje elengedni ezt a szezont és arra koncentrálni h a kupa legalább meglegyen mikóban valahogy atverekedjuk magunkat a Porton.

Forza Juve!

Attilio79 2021.02.21. 21:38:19

Megint fontolgattam, hogy írjak vagy se, mert az elmúlt napokban csak a szapulás ment, a rosszmájú, ízetlen kommentsorozat, sárdobálás stb.
De újra, lehet utoljára, megfogadom Rocky tanácsát.
Ez nem véleménynyilvánítás, sőt, korántsem építő jellegű, amit egyesek képviselnek kb. az Inter szurkolók szellemi színvonalával vetekszik (tisztelet a kivételnek), értem, hogy fáj, hogy Pirlo ül a kispadon vagy, hogy Dybala még a keret tagja, de, hogy minden kommentnél ennyit tud hozzáadni, az már felettébb kínos, eléggé egysíkú, egybites.
Ez nem szurkolás, nem építő és még az ember kedve is elmegy attól, hogy értelmesebb emberekkel kezdjen megvitatni "fontosabb(nak vélt)" dolgokat.

venember83 2021.02.21. 21:49:52

@Attilio79: nem szeretnénk, ha csak az egyik oldal lenne képviseltetve, szóval szerintem mindenképpen írj. Amíg nem mocskolódás, puszta trágárság, trollkodás stb., addig nem kívánjuk bántani a hozzászólásokat, és semmilyen szándékunk sincs az olvasói vélemények erre vagy arra terelésére.

Attilio79 2021.02.21. 21:59:49

@venember83: Jaj, persze, félre ne értsetek Apuleius-al és a többiekkel szuper munkát végeztek és korántsem azzal van a probléma!
Amikor 100-adjára olvasod az ugyanabban a stílusban megírt kommentet, ami semmivel sem több a tegnapinál, vagy tegnapelőttinél és nem épít, akkor egy idő után csak elfáradsz és károsnak érzed az eltelt időt, amit akár a fiaddal is tölthetnél. :D

venember83 2021.02.21. 22:07:28

@Attilio79: már alszik 2 órája szerencsére. :) Nem vettük rossz néven, inkább megerősítésnek, bátorításnak szántam a mondandóm.

eddie999 2021.02.21. 22:08:02

@venember83: Nem is kell terelgetni, de az, hogy itt egyesek milyen véleményeket nyilvánítanak ki az borzalom. Teljesen elveszik az ember kedvét az oldal látogatásától. Évek óta olvasom a blogot igaz keveset szólok hozzá, de egyre kevésbé van az egészhez kedvem.

GodPiero 2021.02.21. 22:26:18

@BigP86:
"de nem illetem szégyenletes szavakkal az egyik legendánkat "

Értem én, hogy frusztrált vagy, de Pirlo mint Juve legenda kicsit erős....

Attilio79 2021.02.21. 22:27:09

@venember83: Nem akartam személyeskedni, főleg, hogy több embert is érinthetne. :D
Köszönöm a bátorítást, ma egy utolsó kommentig biztosan kitart, íme:

A kedvünk rossz lehet a tabellát látva, a meccseket látva, viszont bizonyos tényeket figyelembe kellene venni, akkor lehetne felfogni, hogy most nincs könnyű helyzetben a csapat.
Minden változás valamilyen hatással jár és jelenleg azt gondolom, hogy az ellenfelek jobban tudnak koncentrálni, összeszedettebbek és nincs 3as terhelés. A keretünk is hagy némi kívánnivalót, a szezon eddigi részében számos kulcsemberünk volt sérült, covidos stb., a fiatalok még, az idősebbek már nem hozzák a standard formát.
Tulajdonképpen egy játékos nem hoz egy bizonyos szintet, mindenki hullámzó.
Viszont mi azért vagyunk szurkolók, hogy tűzön-vízen át a csapattal, csapatért legyünk, még akkor is, ha nem túl pozitív a helyzet. Fel kell dolgozni, hogy a BL döntőig eljutott keret már nincs, újra kell építkezni, úgy, hogy közben 3as terhelést kap a csapat.

eddie999 2021.02.21. 22:30:01

@GodPiero: És ezért miért tartod frusztráltnak?

Lanzafame 2021.02.21. 23:41:43

@Attilio79: +1

Annyit vitatkoznék, hogy az, hogy valamit (pl. vezetőség, taktika) vagy valakit (pl. Ronaldo, Dybala) kritizál az ember, nem azt jelenti, hogy nincs a csapattal vagy a csapat ellen van. Ha ezt nem lehet megtenni, akkor minek fórumozni? Hogy azt írogassuk oda-vissza, hogy "Forza Juve"? :)

Juventino86 2021.02.21. 23:52:10

@Lanzafame: +1. Szerintem sem baj az, ha valaki kritizál. Különösen, ha van alapja. És attól még az illető ugyanúgy a csapat mellett áll.

Sokan azt gondolják, hogy nekem és pár embernek öröm, hogy Pirlót kritizálhatjuk. Remélem, hogy elhiszitek nekem, hogy ez nem jó. Nagyon örülnék neki, ha nem lenne okom őt kritizálni, mert annyira jól menne a csapatnak. Sokan azt is szokták írni, hogy belefér egy átmeneti év, amikor nem vagyunk bajnokok. Szerintem már ez sem fér bele, de itt a probléma az, hogy nagyon mélyen vagyunk most, és az már nem fér bele, hogy ennyire távol legyünk a bajnoki címtől. Ha szabad dicsérni, akkor szabad kritizálni is, és sajnos Pirlót itt a Porto meccs után rengetegen kritizálták jogosan. De szerintem sokakból, ahogy belőlem is, a szomorúság beszél igazából. Rossz látni, hogy ennyire nem megy a csapatnak.

BigP86 2021.02.22. 08:52:42

@GodPiero: Nem vagyok frusztrált. Ha neked ebből ez jött le, akkor az valószínűleg belülről fakad saját magadból. Pirlo nekem Juve legenda is. Igen, szkeptikus voltam amikor ide jött, de sosem felejtem el neki azt a csodálatos 4 évet amit adott nekünk. Nem lehet mindenki Del Piero, nem is kell, de Pirlo akkor is legenda lett itt is, büszke vagyok, hogy nálunk tudott újjászületni 32 évesen, amikor sok "sztár" már csak a fizuért játszik.

Attilio79 2021.02.22. 12:17:10

@Lanzafame: Persze, a fórum azért van, hogy kritizálni lehessen, nem az fáj, hogy ezt megteszi bárki, inkább az, ahogyan. :)
Lehet szeretni, nem szeretni, személy szerint Sarrit, a stílusát nem kedveltem, ugyanakkor el kell ismerni, hogy hozta a Scudettot, meg a Covid utáni gyengébb csapatteljesítményt is. A mérce mindenkinél kettős, így Pirlonál, Paraticinél, Nedvednél is. A lehetőségek elég kötöttek most a csapat számára és úgy tűnik, hogy a bajnokságra az Inter ráfeküdt, mert kiestek mindenhonnan egy véleményem szerint erősebb kerettel, kevesebb hiányzóval és hozzák az egyenletes formát a játékosok. Conte tud cserélgetni, pihentetni és van csatáruk (bár ne lenne), úgyhogy 9 év után vélhetően biztosra vehetjük, hogy nem leszünk bajnokok.
Az, hogy a két csapat között mekkora a különbség az most jön ki. Évek óta ugyanaz a védelmük, összeszoktak, meg tudtak tartani játékosokat és tudtak erősíteni. Ezt nekünk már 1-2 éve meg kellett volna tenni, még Barzagli távozása előtt...

László Jakus 2021.02.22. 12:53:54

@Attilio79: egyetértek veled . Nem kell annyira zokon venni hogy nem nyerünk zsinórban 10 bajnokságot mivel az egyed uralmuk alatt szenvedtunk Európában idehaza nem volt konkurencia aki erősebbé és motivaltabba tegyen. Most el kell indulni egy ujj úton hogy újból mi legyünk a bajnokok. A sok gyönge kritikát meg nem kell figyelembe venni mivel vannak itt olyan akik csak grundfocit játszottak életükben és a szemleletuk is így jön le.

GodPiero 2021.02.22. 13:22:56

@BigP86: Ha Pirlo legenda milyen jelzővel illetnéd az 5x bajnok, minden poszton bevethető, Isteni Padoint???
Ne az a baj, hogy fogalmad sincs mit beszélsz, hanem hogy másokat oktatsz a hülyeségeddel....
Buffon, ADP, Chiellini - na ŐK Legendák!!! - mondom ezt úgy, hogy elismerem Pirlot mint focistát....

venember83 2021.02.22. 14:16:46

@GodPiero: erősen szubjektív fogalmakat említesz, pl. Buffon egyesek szerint nem legenda, s nem is ikon a párizsi kitérő után. Mások pedig egy szinten emlegetik Del Pieróval. Na bumm, mintha számítana bármit is, hogy egyes szurkolók kit milyen magasságokba emelnek. Nincsenek kőbe vésett meghatározásai ezeknek a fogalmaknak, igazán kár emiatt egymásnak ugrani.

BigP86 2021.02.22. 14:44:05

@GodPiero: nem oktatok senkit, téged főleg nem, tudod lyukas vödörbe kár... :)

Legközelebb megkérdezlek téged mint official legenda minősítő szakértőt. :)

FeriGjuve 2021.02.22. 15:11:51

@Juventino86: Nem akarom szépìteni,de akárhogyan is nézzük,ha ma nyerünk,akkor az a harmadik helyet fogja jelenteni a tabellán és még van egy elmaradt meccsünk.
A csapat jelenlegi állapotát figyelembe véve pedig ez talán annyira nem is olyan rossz.
Szigorúan a tabellát nézve persze.Azonban ennél szinte már csak jobbak lehetünk a teljesítményt tekintve,amiből mèg akármi is kisülhet.
Láttunk itt már elolvadni 10+ pont előnyt néhány forduló alatt,a Milan úgy néz ki hasonlóan szar időszakot él meg most,csak nekik mèg nem kell annyira aggódniuk,mert tetemes előnyre tettek szert.
Mi is èltünk meg az élen hasonlókat és akkor még mi sem aggódtunk.
Várjuk ki a végét én azt mondom!
Forza Juve!!!

Juventino86 2021.02.22. 15:45:30

@FeriGjuve: Az általad leírtak miatt valóban létfontosságú, hogy ma meg tudjuk nyerni a meccset. Sajnos a sok sérült nem javít a helyzeten. :( És én is azt kívánom, hogy a milánói csapatok előnye olvadjon el. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1640) bajnokság (2380) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (577) elemzés (40) előzetes (568) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1330) játékosokról (7572) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1786) meccsek (2903) mercato (3119) nyilatkozat (5775) Olasz Kupa (223) összefoglaló (233) pletyka (3099) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (157) video (26) Címkefelhő
süti beállítások módosítása