Játékosok a Bologna elleni győzelemről

mckennie_weston_golorom_chiellinivel.jpgA Juventus a Bologna elleni 2:0-ás győzelemmel koronázta meg az álomfordulót, amely az AC Milan és a Napoli vereségét, valamint az Inter gól nélküli döntetlenjét hozta.

Az Arthur és Weston McKennie góljaival megszerzett értékes három pont azt is jelenti, hogy a címvédőnek maradt esélye arra, hogy megnyerje zsinórban tizedik bajnoki címét is.

"Nagyon fontos győzelem volt számunkra, mindkét milánói csapat pontokat veszített tegnap." - mondta a második találatot fejjel szerző McKennie a mérkőzés után.

"Van még egy elmaradt mérkőzésünk itt Torinóban, három ponttal közelebb kerültünk, s a verseny a szezon végéig folytatódik, majd meglátjuk, ki gyűjt több győzelmet.

Van energiám arra, hogy befussak az üres területekre. Egyszerűen csak meglátom őket, korábban én voltam az az ember, akinek keresnie kellett ezeket a passzokat, így tudom, hova kell néznem. Valahogy megvannak az ösztöneim ezekhez a futásokhoz."

Az amerikai középpályás sajátos gólörömmel ünnepelte gólját, s egy képzeletbeli varázspálcát lobogtatott.

"Valójában nagy Harry Potter-rajongó vagyok, van is egy tetoválásom a kezemen, úgyhogy ez egy varázslat volt."

A mérkőzés bizarr jelenete volt, mikor Juan Cuadrado csatárokat megszégyenítő fejessel tesztelte Wojciech Szczęsny reflexeit.

"Szczęsny nagy védést mutatott be ellenem. A labda nagyon gyorsan érkezett, s próbáltam teljes felülettel elérni, azonban a kapu irányába terelődött." - mondta a szokatlan jelenetről a kolumbiai szélső.

"Minden mérkőzésen úgy kell játszanunk, mintha egy döntő volna, s meg kell próbálnunk közelebb kerülni a tabella éléhez, ez az, amin dolgozunk. Chiellini egy vezér, tudjuk, hogy mennyit adhat nekünk. Nagy pluszt jelent számunkra, ahogyan Bonucci is. Nagyon jól ismerik egymást, s létfontosságúak számunkra a védelemben."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6316401884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabsic02 2021.01.24. 20:18:38

Ha végre mindenki egészséges és bevethető lesz, akkor ezek a meccsek nem jelenthetnek problémát, megfelelő hozzáállással.
Dybala minőségi hiánya számomra nagyon érezhető, mert ha még nem is megy neki igazán, akkor is tud extrát húzni.

Juventino86 2021.01.25. 09:41:31

A győzelmet sosem kell megmagyarázni, ha minden meccsen kihagyunk egy rakat helyzetet, de mégis nyerünk, azzal nincs semmi baj. :) Az mindenképpen jó, hogy a csapat könnyen ki tud dolgozni helyzeteket. A többi eredmény szerencsésen alakult, szóval szerencsére tudtunk most zárkózni. forza!

Pjanista 2021.01.25. 10:26:33

McKennie már most majdnem annyi gólnál jár, mint tavaly az egész középpályás sorunk összesen (5 vs 4). Jó, hogy végre megint van egy középpályásunk, remélhetőleg a következőig nem kell megint 4 évet várnunk. Egy Pogba még mindig nagyon elférne ide.

venember83 2021.01.25. 10:31:09

@Pjanista: ha már McKennie:
Schalke: 91 meccs / 5 gól / 7 gólpassz
Juventus: 21 meccs / 4 gól / 2 gólpassz

Pjanista 2021.01.25. 13:05:47

@Pjanista: Közben rájöttem, hogy Ramseyt kihagytam. Nem is értem, hogy lehet róla elfeledkezni...

De vele együtt azért 9 gólt sikerült összehoznia a középpályánknak tavaly (bajnokság+BL). Talán ez is meglesz Westonnak a szezon végére.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1640) bajnokság (2380) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (577) elemzés (40) előzetes (568) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1330) játékosokról (7572) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1786) meccsek (2903) mercato (3119) nyilatkozat (5775) Olasz Kupa (223) összefoglaló (233) pletyka (3099) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (157) video (26) Címkefelhő
süti beállítások módosítása