A Juve ismét tárgyalásokat kezd Džekóért?

dzeko_edin_roma_golorom.jpgA római farkasok igencsak eseménydús héten vannak túl, hiszen miután a hétvégén a Lazio ellen sima 3-0-ra kaptak ki, a Spezia ellen is sikerült kiesni az Olasz Kupából, ráadásul egyes szabályokat is sikerült megsérteni, mivel Paulo Fonseca hat cserét hajtott végre, miközben az Olasz Kupában csak öt engedélyezett.

Nem meglepő módon a trigóriai edzőközpontban nem túl kellemes a légkör, és komoly feszültségekről számolnak be a médiaforrások, amelyek a hamarosan feltehetően amúgy is távozó portugál mester és a távozást már régóta fontolgató csapatkapitány Edin Džeko között.

Ezek a fejlemények csak annyiban érintik a Juventust, hogy a bosnyák csatár így akár elérhetővé is válhat most télen, miután a nyári mercato jelentős részében arról írtak a lapok, hogy Fabio Paratici a bosnyák center szerződtetésén dolgozik.

A lehetséges átigazolásról azonban az olasz sajtó ellentétes álláspontokat közöl. A Calciomercato.com cikke szerint a Juventus és az Inter figyelmét azonnal felkeltették a fejlemények, és mindkét klub leigazolná a csatárt. Az Internek azonban előbb értékesítenie kell például Andrea Pinamonti és Christian Eriksen játékjogát, ellenkező esetben nehéz lenne bárkit szerződtetni.

A bianconero vezetőség azonban kész újból harcba szállni a csatárért, aki helyett a nyáron visszatért Álvaro Morata.

A cikk szerint sorsdöntő lehet a mester és a csatár jövőjének a tekintetében a Spezia elleni mai meccs: ha a mesternek sikerül a több hiányzó ellenére nyerni, a tulajdonosok készek folytatni a munkát vele, ami egyben azt is jelentheti, hogy a bosnyák csatárnak távoznia kell.

A La Gazzetta Dello Sport szerint azonban a Juve és az Inter nem érdekelt a csatár leszerződtetésében ebben az átigazolási időszakban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6116400562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

humorpalanta 2021.01.23. 16:34:44

Miért? Kábé annyi értelme van, mintha a most ingyen igazolt Mandzukicot akarnánk megszerezni...

Szincsak 2021.01.23. 17:03:02

Minek ide nyugdijas, vissza kell hozni Moise Keant őt kár volt elpocsékolni, több bizalmat kellet volna adni neki

venember83 2021.01.23. 17:12:56

@Szincsak: egyes hírek szerint ő akart távozni.

Szincsak 2021.01.24. 07:24:24

Persze ha nem kap több játék lehetőséget jó hogy távozni akar

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1640) bajnokság (2380) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (577) elemzés (40) előzetes (568) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1330) játékosokról (7572) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1786) meccsek (2903) mercato (3119) nyilatkozat (5775) Olasz Kupa (223) összefoglaló (233) pletyka (3099) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (157) video (26) Címkefelhő
süti beállítások módosítása