Az Atalanta elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Juventus még továbbra is adós a jó játékkal a bajnokságban, azonban, ha küzdelmesen is, győzelemmel zárta a torinói városi rangadót és a Genoa otthonába tett látogatást is. Most ennél lényegesen nehezebb feladat vár a címvédőre, hiszen az élcsapattá előlépő Atalanta látogat Torinóba.

Andrea Pirlo keretébe visszatérhetett a huzamosabb ideje hiányzó csapatkapitány, Giorgio Chiellini, így a legfőbb hiányzó Merih Demiral lesz a bergamói együttes elleni mérkőzésen.

Az Atalanta, mely az előző szezonban a bajnoki címért is versenyben volt, s végül a harmadik helyen végzett, idén kevésbé kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. Az eddig lejátszott bajnoki mérkőzésük során öt győzelmet, két döntetlent és három vereséget könyvelhettek el, az így összegyűjtött tizenhét pont pedig csupán a tabella kilencedik helyéhez elegendő.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Portanova, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala, Da Graca

A 18:30-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1516344110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio007 2020.12.16. 19:47:35

@Mitya10: Jöt is miatta a gól az elvesztett labda után.

babo0410 2020.12.16. 19:47:47

Nem hiszem el! Minden meccsen gólt kell kapjunk?

danimester1 2020.12.16. 19:48:20

Mondhatni a "kihagyott helyzetek megbosszulják magukat"!Hihetetlen hogy ennyi helyzetet elbénázunk,így várható volt hogy jönni fog a gól.A rengeteg eladott labda és a kp. gyengesége...Remélem jön a piros!Ja nem!Nem rólunk van szó!

Del Butus 2020.12.16. 19:48:33

@BellaDona: nem értem miért eroltetik védonek. soha nem volt az. sot igazábol a mozgása sem emlékeztet egy focistára

RCdorset 2020.12.16. 19:49:52

@Mitya10: igen Jennie nagyon jó ma is

Metalwarrior88 2020.12.16. 19:50:17

Vajon lesz piros lap is? Ez a Romero mekkora favágó gyerek

bartender 2020.12.16. 19:50:31

@Forza Juve !!!: ez nem Bonu golja. Elotte mar Morata es Rabiot is nagyot hibazott, azt tette amit utolso emberkent kellett, kicsit hatralt es megprobalt esetleg beleerni a lovesbe. Ez nagyon eltalalt labda volt.

danimester1 2020.12.16. 19:51:26

Na mi a szösz lett ebből a jó kis meccsből!?Remélem elkezdi osztani a lapokat mert nem jó irányba mennek a dolgok!B+csak nem tizit adtak!?CR mi a bánatos pékfaxát csinált!!!???

RCdorset 2020.12.16. 19:52:14

felpörögtek az események... vagy inkább az indulatok.

szépen eltalálta a bergamói srác

Mitya10 2020.12.16. 19:52:37

Èèès ismèt èlete formàjàban 1 kapus ellenünk :D Hihetetlen sokat köszönhet eddig az Atalanta neki...

babo0410 2020.12.16. 19:53:01

@bartender: Azért Bonu is bőven hozta a szokásos bénázását, ha már szóba került.

Wizzurah 2020.12.16. 19:53:10

Ezt a fos szar atalantát mi tartjuk a meccsbe, még a végén oda is adjuk nekik a 3 pontot. Favágók, agyatlan barmok ezek a bergamóiak ezen a meccsen.

nortu30 2020.12.16. 19:53:16

Legyünk őszinték, valószínű volt, hogy ezt a meccset nem ússzuk meg kapott gól nélkül.

giorgio007 2020.12.16. 19:53:48

Morcinak hány helyzet helyzet kell még?

Forza Juve !!! 2020.12.16. 19:55:09

@bartender:
Persze előtte már mások is hibáztak de szerintem túlságosan behátrált Bonu.

bartender 2020.12.16. 19:56:23

Ronaldonak ez valami iszonyat gyenge meccse. Amugy itt volt a jo pelda, nalunk a lengyel szerintem picit konnyelmuen nyult a laszti fele a lovesnel, addig naluk ihletett formaban ved a kapusuk.

danimester1 2020.12.16. 19:57:55

Jönni fog Palika!?Akar változtatni Pirlo vagy lesz ami lesz alapon hajrá!?Ez az erő foci nem fekszik nekünk egyelőre!

bartender 2020.12.16. 19:58:14

@Forza Juve !!!: igen, de egy ilyen helyzetben ezt kell tennie a vedonek. Ha kilep es elviszik mellette, akkor az szarvashiba. Utolso emberkent hatralsz, es esetleg probalod blokkolni a lovest, a tobbit meg a kapusra bizod. Most nem jott ossze.

RCdorset 2020.12.16. 19:59:53

CR sajnos ma teljesen kuka.

Contelegend 2020.12.16. 20:00:09

Azért Chiesa mekkora féreg :D Először a széttört fejű kapus után 20 évvel még beakarja rúgni a labdát , utána bemutatja az év műesését, aztán megint szarik a fekvő emberre. Sportszerűségből csillagos 1-es :D

Lanzafame 2020.12.16. 20:00:56

@RCdorset: Az ősgi Dybala legrosszabb meccseit idézi. Katasztrófa

BigP86 2020.12.16. 20:01:13

Gyerekek, Ronaldo es Morata is kb az ideny legrosszabb meccsét jatsza. Bonucci szokas szerint bizonytalan. De ami a legjobban zavar h a lengyel kozelebe sincs Giginek. Nem iranyitja a vedelmet es idegesitoen konnyelmu. Ha ő véd kb tudom h kapunk egy gólt.

Wizzurah 2020.12.16. 20:02:36

@Contelegend: Az első részét nem értem, műesés nem volt, jogos 11-es volt, a földön fekvő ember, már ült és épp akart felállni, mikor kibikázta a labdát Chiesa teljes joggal dühösen. Ha visszanézed te is láthatod.

Contelegend 2020.12.16. 20:02:40

Amúgy óriási meccs, a Juve és az Atalanta játsza a leggyorsabb focit a bajnokságban, a Napoli mostmár nem ilyen Gattusoval feltétlen. De ezt a meccset meglehetne mutatni a sok PL fanatikus embernek.

danimester1 2020.12.16. 20:03:52

Mi a fene van gyerekek!!!!!Szétestünk teljesen!Nem tudjuk kihozni a labdát ,nem tudunk passzolni,nagy a káosz!!!CSERE MAESTRO!!!!SOS!!!

Mitya10 2020.12.16. 20:04:12

Atyaèg mi a szent szart csinàl Ronaldo??? Minden labdàt elad mèg a 16 osunk elött is !!!! 1 jò passza nem volt ès mèg a tizit is kihagyta. Elismerem az eredmènyessègèt de ha ilyen meccsen nem hozza le Pirlo csak magàt nevetteti ki. Ez vicc mèg Moratanàl is szarabb ma.

Contelegend 2020.12.16. 20:04:25

@Wizzurah: Hát mikor orrbarúgta Morata a kapust, utána még ott kalimpált Chiesa , műesés volt , teljesen egyértelmű, a tizenegyes jogosságát pedig a bíró dönti el, nem mi.

danimester1 2020.12.16. 20:05:39

Pirlo sem meri lecserélni CR-t!?Ma kb. miatta nem megy a támadás vagy rajta hal el!

BigP86 2020.12.16. 20:05:56

Pirlo cserélj már!!!

danimester1 2020.12.16. 20:08:28

PÖRGESSÜK MEG PÖRGESSÜK MEG!!!!FORZA FORZA FORZA!!!!

venember83 2020.12.16. 20:09:38

Vannak bíztató jelek, de ez így kevés. Ideje megbékélni a helyzettel.

danimester1 2020.12.16. 20:09:51

Siposgenyó most már minden sárga!!????

danimester1 2020.12.16. 20:12:56

Mi a faxnak kell állandóan hátra játszani a labdát????Életveszély amit csinálunk!Figyeljétek meg a végén még az x-nek kell örüljünk!!

danimester1 2020.12.16. 20:14:22

Most már biztos hogy nem meri lecserélni!Sokkal rosszabb volt mint Morata!

babo0410 2020.12.16. 20:15:34

De jó, hogy ma hatalmas nulla a két csatár, erre Dybala kap 5 percet.

BellaDona 2020.12.16. 20:15:35

Nem lesz itt győztes dól, sajna, s ezzel a játékkal csak a Milán malmára hajtjuk a vízet, olyan elkeserítő ez.

venember83 2020.12.16. 20:18:08

@babo0410: tízet. De igazándiból mindegy. Nincs kit beküldeni a padról.

danimester1 2020.12.16. 20:18:29

Jó lenne ha a végén mi mákolnánk be egy gólt!Ránk férne már egy kis szerencse is!

danimester1 2020.12.16. 20:21:06

Mi!!??4 perc csak!?Sokat fetrengtek ez lehetne 5-6 is!A sípos a 2. félidőben nagyon el van tájolva!!

Novice_71 2020.12.16. 20:22:16

@giorgio007 @Wizzurah: hali

az én streamemen már a hosszabbítás megy, úgyhogy küldöm az energiát... itt már csak a piócás ember segíthet :(

babo0410 2020.12.16. 20:23:13

Ez ma hatalmas nulla volt. Megye 3-ban nem ennyire bénák esküszöm.

danimester1 2020.12.16. 20:25:51

Sajnálom hogy egy győztes meccsre jut egy döntetlen.A bosszantó az hogy az esetek többségében sajátmagunknak köszönhetjük a sok bénázással!A mai meccset 3 vagy 4 :1-re kellett volna nyernünk!Nagyon kevés volt ez ma és úgy nagy átlagban is!Gyakorolni kell a passzolást és a kapuralövést!Jó hír hogy pár nap múlva javíthatunk!Forza Juve!

MGB75 2020.12.16. 20:25:59

Ezért nem nyerünk idén bajnokságot. Az ilyen szar játék miatt. Nézni fogjuk végig a milánék seggét.

RCdorset 2020.12.16. 20:26:01

le kellett volna zárni előbb a meccset, a 2. félid csak szenvedés volt.

kár, de legalább nem kaptunk ki.

DelPiero2 2020.12.16. 20:29:37

@danimester1: a Juventus ellen minden sárga, Romerot pl. simán ki kellett volna állítani. Nem tudom a vezetőség miért nem meri kommentálni a meccset sárga lapok szempontjából. A bírók sajnos azt következtetik ebből, hogy jók voltak, és mernek pofátlanok lenni, és engedik a sunyiságot, ami nem a Juve-ra jellemző. Tényleg röhej szembeállítani miért kaptunk mi sárgát, és miért ők.

alessandrinho 2020.12.16. 20:29:57

Ha nem látom melyik két csapat játszik és milyen (nevű) játékosok én simán elhiszem, hogy megye 3 bammeg...

BigP86 2020.12.16. 20:31:10

@Contelegend: egy Juventus forumon ne merj féregnek titulálni egy Juve játékost. Adminok!!??

Juventino86 2020.12.16. 20:31:11

Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. Még tiziből sem ment. Sajnos ma Ronaldo is nagyon gyenge napot fogott ki. Pirlo későn cserélt, és nem azt hozta le, akit kellett volna. Eleve nem értem. Sokkal jobban megy a 4 védős rendszer a csapatnak, akkor miért csak akkor állunk át erre, ha már baj van?

És akkor tudom, hogy most megint én leszek az örök elégedetlen, de sajnos a számok nem hazudnak. A megszerezhető 36 pontból 24 pontot szerzett a csapat, stabilan a 3-4. hely környékén állunk már fordulók óta, és hamarosan karácsony van. Pirlo kevés ide sajnos, és az idő múlik. Most már sürgősen szükség lenne egy tapasztaltabb mesterre, mert kezd lassan elmenni a szezon. Tudom, hogy személyeskedő válaszokat fogok most kapni, mert normális hangnemben kifejeztem az elégedetlenségemet. Már várom. :)

babo0410 2020.12.16. 20:31:40

A legnagyobb bosszúság, hogy van fél perc a hosszabításból, és adogatjuk visszafelé a labdákat ahelyett, hogy a hosszabbításban megpróbálnánk előre rúgni, hogy hátha elől valaki. De nem, inkább passzolgatunk visszafele. Azt hittem a Toro elleni teljesítményt nem lehet überolni.
Dybala kezd egyre jobban belelendülni, és ma élhetett volna, mert az Atalanta nem tömörül be hátul. Szerintem több értelme lett volna őt behozni az 50-60. percben, mint fennhagyni a két csatárt, akik ma olyan kritikán aluli produkcióval álltak elő, hogy azt inkább nem írom le, mert kitiltanak. Ma bosszantó volt a meccs. Idegbajt kaptam.
Mérhetetlenül csalódott vagyok.
Nagyon remélem, hogy ma a Genoa és a Napoli is nyer, mert ha nem, akkor kidobtuk a vasárnapi két pontot a kukába, amit a Milanon hoztunk.
Most megyek iszok egy sört. Hihetetlen milyen ideges vagyok most.

DelPiero2 2020.12.16. 20:34:46

@Contelegend: Azt hiszem Romerot elemezhetnéd. Rég ki kellett volna állítani. A tizi megadható volt. Nem mondom hogy nem tudott volna állva maradni, de alaposan kizökkentette az ellenfél cibálása a pozíciójából. Ha állva marad a bíró képes továbbengedni, pedig nyilvánvaló volt hogy erősen szabálytalankodtak vele. Nézd vissza a meccset, hány nyilvánvaló Atalantás (befújt) durva szabálytalanságért nem kaptak sárgát, s a Juve mikért kapott sárgát.

Wizzurah 2020.12.16. 20:35:22

A játék nem volt szar, ahogy a lazionak, úgy most az atalantának is adtunk 1 pontot. Az atalanta szar de aggresszív volt, túlságosan is, ez már szerintem a gusztustalan szint, egy pirosat megérdemelt volna Romero, a tizenegyes adható volt, de szerintem rájátszott az is, hogy előtte sok szabálytalanságot elnézett lap nélkül, így összeségében jogosnak tartom.

Magunknak köszönhetjük, dekoncentráltak voltunk az első félidő utolsó 5 percében és a második félidőben végig. Nem lehet 100%-os helyzetet elbaromkodni, ahogy Morata tette, ahogy nem kaphatja fel a vizet sem úgy, 11-est kihagy CR, szóval nem volt szerencsénk, el is ment a kedve a fiúknak a második félidőben a kihagyott helyzet és az aggresszív ellenfél miatt és a végére örülhettünk, hogy nem kaptunk ki.
Szerintem most Pirlo sem cserélt jól, én Chiesa-t nem hoztam volna le hacsak nem ő maga jelezte és roncit hoztam volna le, nem morata-t mert ő veszélyesebb volt végig mindentől függetlenül, ilyenkor beüt, hogy CR hátrány is tud lenni, de nem bántom, mert összeségébe sokkal több pontot hoz nekünk, mint veszít, szóval nem hibáztatom a 11-es miatt sem, csak bánom. Nem várhatjuk mindig tőle a győzelmet, fel kellene nőni a többieknek is néha néha.
Nem volt rossz meccs, azért keserű marad a szám íze, így most x kell az inter meccsen lennie és a milannak is botladoznia kéne.

alessandrinho 2020.12.16. 20:38:06

Cuadradot ideje lenne pihenőre fogni úgy 2-3 meccsre, max csereként számítanék rá, hogy azért maradjon némi potenciál. Dybalának meg nem 5 perceket kellene adni, amikor egyértelműen látszik, hogy szenvedünk elől..vagy cserélje be és adjon neki értékelhető mennyiségű időt, vagy egyáltalán ne cserélje be. Szerencsétlen végre lő egy gólt, aztán a következő meccsen újra a padon találja magát.

Alessandro Dybalinyo 2020.12.16. 20:43:55

A legszomorúbb az egészben, hogy Ronaldo végigjátszhatta a meccset. Undorító ami nálunk megy, Pirló meg kb elássa magát egy életre ezzel az egésszel.

Contelegend 2020.12.16. 20:45:02

@BigP86: Ne merjek? miért mi lesz? lerajzolsz? :D fentebb taglaltam, mennyire unszimaptikus nekem ha valaki a Juve-ra fröcsög, és energiát táplál az utálatba. Chiesa tök mind1 melyik csapatban játszik, nagyon lényegtelen jelen esetben , hogy a Juve alkalmazottja. Szerintem olyanokat művelt amik nem méltóak sportemberhez, de kinek mi. Materazzi is egy szarházi sportszerűtlen ember volt, vannak ilyenek, de azt ugyan nem Te fogod eldönteni , hogy nekem kik ezek :)

danimester1 2020.12.16. 20:46:56

Eddig mindig arról beszélgettünk hogy kipukkan a lufi...(Lazio,Atalanta...stb.)Sajnos a mi esetünkben meg csak próbáljuk felfújni azt a lufit,de fújás közben amikor levegőt veszünk több jön ki mint ami bemegy.Tartok tőle hogy idén már nem várhatjuk a feltámadást vagy ha igen,akkor már későn,mert addig akkora lesz a hátrány hogy nem tudjuk ledolgozni.Sajnos ez tényleg egy átmeneti év lesz mint ahogy sokan jósoltátok,azonban egy kupával meg Bl-el beérném kárpótlásul.A kifogások már elfogytak,hiába mondják hogy majd "tanulunk a hibáinkból", mert nem tűnik úgy.A labdajáratás szinte csak hátrafelé megy,labdák tömkelegét szórjuk el,nem lövünk távolról,a rögzített helyzetek és a szabadrúgások sem mennek.A hab a tortán meg a 16-osunk előtti cicázás,ami az esetek nagy részében az ellenfél játékbahozásában teljesedik ki.Rengeteg munka kell még a stáb részéről (sérülések),edzők,játékosok szintén.Remélem a rövid téli szünetben sikerül mind fejben és testben is rendet rakni a házunk körül mert különben egy kudarc lesz a szezonunk.Forza Juve!!

Contelegend 2020.12.16. 20:49:41

@DelPiero2: Én úgy gondolom, hogy kár elővenni azt a tizit a meccs alakulása szempontjából, ( Chiesa tekintetében más tészta). Megkapta a Juve ? Meg . Belőtte Ronaldo? Nem. Ez ennyi. Viszont ezt a meccset a Juve engedte ki a kezéből, az első félidőben és a második elején sokkal több helyzete volt mint az Atalanta-nak. Sokkal veszélyesebbek. Ha kicsit élesebb ma Morata vagy Ronaldo nem Ronaldozza el ahogy szokta, vagy megissza a penaltea-t , hogy lenyugodjon, most nem lenne gond Pirlo-val sem.
Alapvetően szerintem nem kéne Pirlo-t elővenni ma, jól készítette fel a Juve-t és meglepő, hogy az innovációi ülnek sokszor. Arról már nem Ő tehet , hogy Chiesa és Sandro posztriválisok... Ezt mégis hogy ? Érted, egy balhátvéd és egy jobbszélső támadó aki csatárként is játszott.
Inkább a rossz átigazolási politikának és a szűkös költségvetési keretnek tudható be , hogy az ilyen meccseket nem hozza a Juve most.

Juventino86 2020.12.16. 20:55:09

Januárban a két milánói csapat ellen játszunk idegenben. Ha ott rossz eredmények születnek, akkor nagyon sok dolgot veszíthetünk. Pirlo kapott időt, de 12 meccsből 6 győzelem és 6 döntetlen nagyon kevés. A januári meccsekre már egy másik edzőnek kellene felkészítenie a csapatot, mert ebben a szezonban a Barca elleni nagy győzelmünkön kívül igazából egy igazán jó meccset sem láttam a csapattól. Mondjuk ez nem egyedül Pirlo hibája.

BellaDona 2020.12.16. 20:57:45

Már csak abban bízom, h a többiek is csak 1 pontot szereznek.

delpi0823 2020.12.16. 21:04:01

@Juventino86: Biztos az is Pirlo hibaja hogy nem rugjuk be a helyzeteket meg Cr kihagyja a tizenegyest..........

Juventino86 2020.12.16. 21:07:14

@delpi0823: Ahogy írtam is, nemcsak Pirlo hibája. A mai meccs egyértelműen a borzalmas helyzetkihasználás miatt nem lett meg. De a csapat pontszáma Pirlóval se túl jó.

Lanzafame 2020.12.16. 21:07:44

Simán lezárhattuk volna a meccset egy második góllal... Az első félidő nem volt rossz, de a másodikban örülhettünk, hogy nem kaptunk 4-et. A szart nem kell feldíszíteni vagy mentegetni, Ronaldo kritikán aluli volt ma, Morata példás akarása pedig idegbetegségbe csapott át idővel. Sajnos Cuadrado és Rabiot is borzalmas volt, Chiesa is a gólján kívül. Ennyi 0 teljesítmény nem fér bele. De Ligt és Szczesny előtt le a kalappal...

Pirlo távozását követelni nincs értelme, de megint nem tudott belenyúlni. Annyit vár a cseréivel, mint Conte, és ma le kellett volna vennie Ronaldót legkésőbb a tizi után, és beküldeni Dybalát, hátha ő ma valami csoda folytán kihúzza a csapatot a fosból, de nem volt töke, gondolom nincs ennyi kreditje az öltözőben...

delpi0823 2020.12.16. 21:08:19

@Juventino86: De amugy hiaba remenykedsz,nyarig biztos vagyok benne hogy nem lesz itt semmilyen edzovaltas es igyis van rendjen.

Juventino86 2020.12.16. 21:10:37

@delpi0823: Sajnos nincs rendjén, ha a csapat eredményei nem jók. Az számít egyedül.

delpi0823 2020.12.16. 21:14:08

@Juventino86: De amugy komolyan mit varsz Pirlotol?megnyertuk a bl csoportot,bajnoksagba meg nem kaptunk ki,es ha a milan meg nyer ma akkor is csak 6pont lesz a hatranyunk.Rengeteg fordulo van meg vissza.

delpi0823 2020.12.16. 21:18:40

@Juventino86: Hagyjuk inkabb az eredmenyeket sztem.......Sarri egy scudettoval meg kupadontovel el lett zavarva az elso szezonja utan.Szted az a megoldas hogy elzavarjuk az osszes edzot aki nem duplazik minimum?

Juventino86 2020.12.16. 21:18:50

@delpi0823: 6 pont lemaradás karácsonyra szerintem nagyon sok. 6 döntetlen 12 meccsből szintén nem jó. Persze, sok van még hátra, csak eddig se a csapat játéka, se pedig az eredmények nem igazán meggyőzőek. Pirlótól többet sajnos nem lehet várni. Az hibázott, aki kinevezte.

Juventino86 2020.12.16. 21:20:10

@delpi0823: Az a megoldás, hogy tapasztalt, nemzetközi szinten bizonyított edzőt nevezünk ki. Szerintem ezzel te is egyet tudsz érteni.

RCdorset 2020.12.16. 21:20:22

@delpi0823: ha van esze a vezetőségnek, akkor nem 3 hónapot ad 1 edzőnek az építkezésre... nem azért mert veretlen a csapat a bajnokságban és csoportelső lett a bl-ben, hanem mert sok az új játékos, sok a fiatal játékos és összeállhat erős csapat, rengeteg munkával...

ha 3-4 helyen végzünk akkor is csak a játék alapján küldeném el Pirlót, ha addigra sem játszunk jobban majd május környékén. az sem lenne feltétlenül baj, ha csak 3. helyen végeznénk pl.
nevetséges lenne, ha kidobnánk az eddigi munkát. hol lenne a 'Pool, ha Kloppot lapátra teszik 3 hónap után? mondjuk... de egyáltalán semmit nem lehet alkotni ennyi idő alatt.
sok a hiba, de az elején vagyunk és egy vicc, hogy nyertes meccseknután elégedettek vagyunk, de 1 rosszabb eredmény után azonnal ki kell rúgni mindenkit :)
meglátszik, h magyar Juve oldalról van szó... tipikus magyar hullámvasút.

kár, h nem sikerült nyerni, de nem hinném, hogy katasztófa az 1-1.
kár, hogy nem értékesítettük a helyzeteinket, összeestünk a 2. félidőben, és Pirlo későn és rosszul cserélt.

de a bajnokság 1/3-ánál vagyunk, fejlődni kell és még korai nézni, hogy a milánóiak mit játszanak

delpi0823 2020.12.16. 21:26:02

@RCdorset: +1 Egyszeruen nem lehet elvarni Pirlotol hogy ennyi ido alatt varazslatos jatekot produkaljunk.En latom a fejlodest,es bizok Pirloban.Es tetszik ez az ut amit mondtal is hogy jopar fiatalt igazoltunk ,elkezdtunk epitkezni,ez a jovo.

Juventino86 2020.12.16. 21:27:44

@delpi0823: @RCdorset: De mikor fogunk ennyi elhullajtott pontot ledolgozni? Vagy szerintetek nem katasztrófa, ha idén nem leszünk bajnokok? Szerintem az lenne. Ha szerintetek nem, akkor értem, hogy mi a véleménykülönbség oka köztünk. Szerintetek beleférne ezek szerint egy átmeneti év, amikor nem nyerünk semmit? Szerintem nem fér bele, de tiszteletben tartom, ha ezt gondoljátok.

delpi0823 2020.12.16. 21:28:16

@Juventino86: Kire gondoltal?Adjunk egy soha semmit nem nyert Pocchettinonak evi 12millas fizut?vagy ahogy az inter csinalta Contenak 12 milliot?Nem hinnem hogy egyikuk is elorebb lenne ezzel a kerettel ennyi ido utan mint Pirlo.

Juventino86 2020.12.16. 21:30:58

@delpi0823: Nem, Isten ments, se Conte, se Pochettino nem lenne jó megoldás. Allegri szerintem továbbra is jó megoldás lehet. Láttunk már olyat, hogy egy edző visszatért egy csapathoz, és jó eredményeket hozott. Ha Zidane esetleg ki lenne rúgva a Realtól, szerintem ő se lenne rossz megoldás. Bár esetében azért nem tudni, hogy a 3 BL-győzelem mennyire köszönhető neki, vagy a Real korszakos keretének.

pott70 2020.12.16. 21:36:30

Hát,nem tudom.Én nagyon nem azt láttam ma,amit itt sokan.Voltak ma nagyon rosszul játszó embereink,de összegében szerintem nem voltunk rosszak,sőt egy jó meccs volt.Fejlődünk,gyorsulunk.Leszünk még sokkal jobbak is,és egyébként volt ellenfél is a pályán.Ez az Atalanta nyert ám amúgy Liverpoolban is meg Amszterdamban is.Szóval,valami futball csapat azért.

DelPiero2 2020.12.16. 21:36:36

@Contelegend: Köszönöm az érvelést, biztos hogy az én bejegyzésemre akartál válaszolni? Úgy érzem, elég objektív az oldal, és a tizik és szabálytalanságok megítélésének tekintetében is objektívek. Elméletileg a tévedések 50-50 százalékban történnek nagy átlagban (sok meccset tekintve) De az feltűnő, hogy szabálytalanságok, sárga lapok tekintetében kb 70-30 % a Juve kárára. Értsd: nevetséges dolgokért osztogatnak sárgát a Juve ellen, ugyanakkor durva dolgokért sokszor nem kap sárgát az ellen. Magyarul a gusztustalan sunyi játékot nagyon nem kéne engedni. Pl. Ma Romero-nak már az első félidőben el kellett volna hagynia a pályát. Én például ezért utáltam meg az Intert, mert amikor néztem őket (sok éve) akkor gusztustalanul durvák voltak, a bírók támogatása ellenére is a bajnokságban szinte minden meccsüket 10 emberrel fejezték be (Cordoba időszak) ma lehet hogy nem ilyenek, nem tudom, mert nem igazán nézem őket. A Calcipoli is gusztustalan volt tőlük különösen azután ami róluk kiderült, és utólag sem kaptak semmit érte.
A meccset természetesen nem ezek miatt nem nyerték meg, de a bírók ténykedése ettől függetlenül gusztustalan, és az olasz szövetség felfigyelhetne erre, különösen azért, mert a durva játék miatt is sok a sérült. (nemcsak Juvénál)

RCdorset 2020.12.16. 21:37:33

@Juventino86: tavasszal. 16 forduló van hátra, a hat pont nem egy óriási különbség, sőt, a milan padja rövid, nem tartok tőlük, de elismerem, nagyon ügyesek. az inter kizúgott a BL ből... jó a pad... kemény. a napoli nagyon erősnek tűnik.
szóval nem ezen a hat ponton múlik ez még behozható.

de... nem is a 6 pont a lényeg, hanem az, hogy elindultunk egy új irányba, amit nem lehet kidobni 3 hónap után.

az a baj, hogy 10 év alatt majdnem mindenki megszokta, elvárja a scudettot, de nem lehet mindig nyerni. elfelejtették sokan, hogy nem tart minden örökké.
szerintem ez egy építkezés kezdete LEHET, és a gyümölcse 1-3 éven belül érhet be, és igen, szerintem ez fontosabb, mint a rekordok meg statisztikák a zsinórban szerzett bajnokságok kapcsán.

plusz lehet, h van még 1 eltérés; számomra a BL fontosabb és ahoz kemény építkezés kell. számomra nem a scudetto az univerzum közepe, európában jelenleg nem képviselünk top szintet ( ebben biztosan egyet értünk )
és oda fel kell építeni egy fiatalosabb, gyorsabb önálló stílussal rendelkező csapatot, ami mindenhol hosszú meló.

babo0410 2020.12.16. 21:39:29

@Juventino86: Tudjuk Pirlo takarodj, Allegri back! Nem uncsi még? Idő kell Pirlonak, mert egyre inkább látszik mit akar.
Ma sok hibával játszottunk, de kezd beérni Pirlo munkája. Lesz ez még jobb is.

babo0410 2020.12.16. 21:40:38

@BellaDona: Inkább szerezzenek nullát. ;)

DelPiero2 2020.12.16. 21:41:23

@Juventino86: Conte nálunk semmi komolyabbat nem mutatott nemzetközi szinten. Olyan csapatokat vertünk meg vele akiket illett megverni. Allegrivel viszont megvertük komoly éles meccsen a Barca-t (Messi-Neymar-Suarez) -zel, túlmentünk a Realon is a a döntőn kívüli meccseken. Contéval egy ATMA ellen is csak döntetlen volt itthon.

RCdorset 2020.12.16. 21:41:52

@pott70: +1 kár, hogy nem sikerült nyerni, de nem nevezném katasztrófának, ami ma történt.

el kell gondolkodni, hogy a 2. félidőben történt visszaesést hogyan lehet elkerülni és ennyi.

sok van még, javulni kell.

ja és quadradó srác kicsit pihenhetne....

Juventino86 2020.12.16. 21:43:44

@babo0410: Te kérlek ne reagálj a hozzászólásaimra, én sem szoktam a tiedre! Olyan szinten más a véleményünk a dolgokról, hogy teljesen felesleges az eszmecsere. Békében mondom, hogy inkább ne foglalkozzunk egymás hozzászólásaival!

@RCdorset: Abban igazat adok neked, hogy valóban nem lehet mindig nyerni. Csak ez persze fájó dolog. Elindultunk egy új irányba, de szerintem ez nem jó irány. De majd meglátjuk. Én lennék a legboldogabb, ha behoznánk a hátrányt, végül is egy célért szurkolunk. :)

Juventino86 2020.12.16. 21:44:40

@DelPiero2: Hát ezt mondom én is. Conte egy bohóc. Én Allegrit szeretném visszahozni.

RCdorset 2020.12.16. 21:50:32

@Juventino86: figyelj, most teljesen normális stílusban írtad le a véleményed, és ez egy okés vita velünk, ezért nem szeretnék személyeskedni, meg megbántani,emélem elhiszed, de azt kell mondjam tényleg igaza van babonak....

a kommentjeid 95% arról szól, hogy Pirlo menjen, Allegrit hozzuk vissza.
nem akarok ezen keménykedni meg megbántani, komolyan mondom.
de csak gondolj bele ebbe... néha rettentő fárasztó mindig ua. a véleményt olvasni.

bocs ha nyersen fogalmaztam, de kérlek nézd meg a korábbi kommentjeid.
nem mondhatom meg miről írj, nem is szeretném, csak érted...

Juventino86 2020.12.16. 21:54:02

@RCdorset: Fárasztó, lehetséges. De én úgy érzem, hogy jól gondolom, és a csapat iránti aggodalom beszél belőlem. Ennyiről szól a történet. Amúgy én próbálok objektív lenni mindig. Pirlót agyondicsértem a Barca elleni meccs után, mert akkor nagyon jól össze volt rakva a taktika. Amikor jó, akkor jár a dicséret, ellenkező esetben jön a kritika. A mai meccs mondjuk nem kimondottan Pirlo hibája volt. Be kellett volna rúgni a helyzeteket.

Juventino86 2020.12.16. 21:56:33

@RCdorset: Ja, és még annyit, hogy elnézést kell kérnem tőled, mert úgy emlékszem, hogy régebben egyszer személyeskedtem veled én is. Ha megbántottalak, akkor elnézést, itt végül is mindenki egy csapatért szurkol, tehát tényleg nem kell a feszültség. Csak sajnos a csapat kapcsán most van ok az aggodalomra. Ennek sokan hangot adnak, és persze más-más megoldást tartanak célravezetőnek. Én az edzőcserét tartom annak. :D Meglátjuk. :)

GodPiero 2020.12.16. 22:18:36

@babo0410: Ha sok hibával játszunk akkor milyen munka kezd beérni???
Ja, hogy az a cél, hogy sok hibánk legyen????

babo0410 2020.12.16. 22:23:07

@GodPiero: Látszik mit akar Pirlo. Ma sokat hibáztunk, de egyre többet mutat a csapat abból, amit Pirlo szeretne megvalósítani. Látszik a fejlődés.

GodPiero 2020.12.16. 22:30:51

@babo0410: Oszd már meg velem kérlek, hogy milyen fejlődést látsz....
Fejtsd ki kérlek, hogy Pirlo mit szeretne megvalósítani....

BigP86 2020.12.16. 23:00:11

@Contelegend: nem is akarom eldonteni h abban az aberrált sinteres fejedben ki es micsoda, viszont azt igenis eldonthetem mint Juve drukker egy Juve forumon hogy egy sinteres kutya ne férgezzen le senkit a csapatombol. Egyébként nagy a szad a monitor mögül kisgyerek de ha talalkoznank, nem viccelődnel korulrajzolassal. Huzzal haza a tieidhez, te egy daganatos kelés vagy ezen a forumon amit mar rég ki kellett volna vágni.

Juventino86 2020.12.16. 23:12:31

@BigP86: Teljesen igazad van. Legend nekem is beajánlott már egy találkát. De privátban írni sincs mersze. Érthetetlen, hogy mit keres az interes a fórumon. Sokat veszekedtem már vele, nem feltétlenül kezdeném ezt újra, de nem értem, miért nem bannolták még.

Contelegend 2020.12.17. 00:06:20

@BigP86: na most jól beszartam ám :)
@Juventino86: kapálóztál már eleget a bannolásért de nem látod be , hogy kevesebb kárt okozok itt mint rengeteg "szurkoló". Semmi sértőt nem írtam a Juve-ra soha , semmi valótlant, és semmi indirekt piszkálást. Minden attól függ , hogy akarod felfogni, nyilván így személytelenül még jobban erősködik mindenki az igazáért , és bátrabb is, de én nem túlzok nem csíp ennyire a pisi 2 szótól, javaslom neked is ezt a hozzáállást.
Nyilvánvalóan nem egy ilyen meccs után a legjobb ötlet ide írnom de a fórum jó része tudja a helyén kezelni, és sok emberrel tudtam jókat dumálni itt, sajnos közülük is sokan távoztak már, mert toxikus környezetet teremtenek a csekélyebb értelmű társak, akik mint már írtam a leghangosabbak, és minden szurkolótáborban megtalálhatók.
Nyugodj meg, semmi baj.
Ráadásul én még mindig azt mondom , hogy ennek a bajnokságnak is a Juventus a toronymagas esélyese, még Paratici hülyeségei , és Pirlo tapasztalatlansága ellenére is.
Inkább örüljünk a nyílt bajnokságnak és hogy a Milan nem húzott el. Peace.

Lanzafame 2020.12.17. 10:15:48

@GodPiero: agresszív letámadást, magabiztos labdakihozatalokat, lapos labdajáratást, alapvonaltól alapvonalig rohangáló szélsőket.

Ha tegnap nem is jött be minden és nem is győztünk, az elmúlt hónapokhoz képest tényleg van előrelépés, egyre jobban látszik, mit akar. Szerintem pár hete darabokra szedett volna a tegnapi Atalanta. Amúgy érdemes elolvasni a szakdolgozatát, abban leírja, mit szeretne játszani.

GodPiero 2020.12.17. 10:25:38

@babo0410: Gondoltam!
Mindenbe belepofázol, de tudás nincs mögötte.....

RCdorset 2020.12.17. 12:55:49

@Lanzafame: +1
ha ez a meccs a 2-3. fordulóban van, sima zakó.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9261) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3723) mercato (3919) nyilatkozat (6902) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3921) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása