Pirlo: „Nem aggódok”

pirlo_andrea_bl-sajto.jpgSzerda este a Dinamo Kijev látogat Torinóba, a bianconero csapatnak pedig morálisan mindenképpen szüksége lenne egy jó eredményre/teljesítményre, hiszen a bajnokságban nem úgy jönnek a pontok, ahogyan az elvárható lenne egy sorozatban kilencszeres bajnoktól.

„Nem gondolom, hogy túlságosan erősen fogalmaztam volna a Benevento elleni meccsel kapcsolatban. Az eredmény eléréséhez nagyobb elkötelezettség szükséges, és jobban kell kezelnünk a meccs adott pillanatait.

Nem gondolom, hogy durva lett volna, amit mondtam, egyszerű tények voltak. Holnap a legjobb játékosokat nevezzük a csapatba, mivel minden egyes meccs fontos számunkra. Azonban Juan Cuadrado és Danilo pihenőt kaphat, mivel elég sok meccset játszottak eddig.

Egyáltalán nem aggódok. Beneventóban előttünk volt a lehetőség a mérkőzés megnyerésére, de nem voltunk elég jók ahhoz, hogy lezárjuk a meccset, míg ők jól teljesítettek a kapu előtt. Ez előfordulhat, elemeztük a meccset, megpróbálunk javulni, illetve tanulni az elkövetett hibákból.”

Andrea Pirlo beszélt Dejan Kuluševski és Paulo Dybala szerepéről is, miután mindkét játékos rosszabb időszakot él meg.

„Dejan Kuluševski mindig ugyanabban a pozícióban játszott. A Juventushoz érkező összes fiatal futballista ugyanazt az utat követi, és elégedett vagyok azzal, amit mutatnak. 

Paulo Dybala gyakran mélyen visszahúzódik, hogy játékba kerüljön, és több terület álljon rendelkezésére. Minding azon dolgozunk együtt, hogy a megfelelő területeket foglalja el. Könnyen kell játszania, illetve olyan pozícióban kell lennie, hogy készen álljon a támadási fázisra.”

A mester a sajtótájékoztató után a Sky Sport Italia munkatársának is adott interjút, és elmondta, a kritika túlságosan nem zavarja.

„Szeretem a kritikát, mert ez azt jelenti, hogy valakit zavarok, ehhez pedig hozzászoktam az elmúlt sok évben. A meccs fontos lesz a fejlődésünk tekintetében. Jó meccset kell hoznunk, illetve javulnunk kell. Folytonosságra van szükségünk, mivel ez hiányzik.

Giorgio Chiellini a másik combjában érez fájdalmat, holnap majd kiértékeljük a helyzetét. Mindenképp rotálni fogjuk a játékosokat, Cuadrado és Danilo pedig pihenőt kap.

Paulo Dybala a padon fog ülni, mivel Álvaro Moratára nem számíthatunk a városi derbin.

Dejan Kuluševski játszatása másokon is múlik, illetve mások állapotán. A keret fontos játékosa, akinek fejlődnie kell, és jó úton halad. Sok meccsen kap majd szerepet, és folyamatosan jó teljesítménnyel kell szolgálnia.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2416310902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2020.12.01. 19:41:57

Akkor nem ismered eléggé az otthonunk!!!
Csak a győzelem ami számít maestro...játékosként tudtad még!

Lanzafame 2020.12.01. 22:41:24

Én őszintén nem értem ezt a Pirlotakarodj hangulatot.

Ide lőjetek :D

venember83 2020.12.02. 06:38:02

@Lanzafame: csak állj be a sorba, ne foglalkozz a logikával. :)

Knob 2020.12.02. 08:30:16

Hát én aggódok.

"...de nem voltunk elég jók ahhoz, hogy lezárjuk a meccset..." - illetve azt akarod mondani, hogy Te sem vagy még elég jó, hogy kezeld a csapatot és olvasd a meccset, aztán annak megfelelően nyúlj bele.

„Dejan Kuluševski mindig ugyanabban a pozícióban játszott." - gondolom nem véletlen. Ahogyan nem véletlen az sem, hogy Cuadrado nem teljesít jól bal hátvédként.

Nem tudom. Engem egyre inkább kezd zavarni, hogy sok más edzővel ellentétben még nem nyilatkozott olyant Pirlo, hogy a rossz eredmény az Ő hibája lenne. Vagy legalább azt, hogy változtatnia kellene valamin, mert nem megfelelő a keret számára a felállás, vagy a taktika vagy bármi más.

Egyáltalán nem szimpatikus, hogy kizárólag másokban keresi és véli megtalálni a hibákat, de az, hogy Ő maga vállalja a felelősséget az eddig fel sem merült legalább a nyilatkozataiban. Nem hiszem, hogy ez segít a morál javításán, ha folyamatosan azt olvassák, vagy hallják a játékosok, hogy Ők a szarok és miattuk van minden probléma.

Knob 2020.12.02. 08:36:06

@Lanzafame: Megértem, hogy nem érted :)

Felőlem aztán maradhat ameddig akar, csak jó lenne már látni bármi fejlődést mondjuk 2 egymást követő meccsen. Nekem az is elég ha 2 kieső jelölt csapat ellen lesz, csak legyen már valami.

Kis túlzással már annak is tudnék kicsit örülni, ha a játékosaink nem ütköznének egymásnak támadás építés közben többször is egy meccsen. Magyarul sikerülne úgy felvázolni nekik a taktikát, hogy megértsék, vagy esetleg jobbat kitalálni. Sokat kérek?

Lanzafame 2020.12.02. 08:42:11

@Knob: bő 2 éve ez van, megszokhattad volna :) Egy kezdő edző nem tud ezen 3 hónap alatt valtoztatni. Allegriről pedig felesleges álmodozni, óriási megalázkodás lenne.

Knob 2020.12.02. 09:17:14

@Lanzafame: Mire gondolsz? Mi van bő 2 éve? Tavaly Sarrival az első 9 forduló után 7 győzelem, 2 döntetlen volt a mérleg, úgy, hogy ebben a hétben volt Napoli és inter verésünk is. Nem volt szép a játék, de eredményes. Plusz egy nem kis gonddal kellett megküzdenie, a Ronaldo-Dybala páros játszatásával.

Pirlo jelenleg egy rendes felállást nem tud kitalálni a kerethez.

Lanzafame 2020.12.02. 10:38:50

@Knob: az van 2 éve, hogy akadozik a játék. Pontosabban nincs játék a kései Allegri óta, Sarri alatt sem volt, most sincs, csak ritkán.

Szerintem ez a minőségi középpályások és a vezér karakterek hiánya miatt van. De még inkább azért, mert az elmúlt két nyáron fokozatosan át lehetett volna alakítani a keretet, nem pedig tavaly hagyni megöregedni, lerohadni, majd odadobni Sarrinak, hogy játszasson látványos futballt. Hogy aztán pénzszűkében kelljen kapkodni idén nyáron. Ahhoz képest nem is volt rossz a mercato.

Pirlo is elszenvedője a fejetlenségnek. Ez egy bolond szezon, júniusban lehet majd ítéletet mondani Pirlóról és elküldeni, ha arra van szükség.

JeetTrader 2020.12.02. 11:30:15

@Knob: Pirlo legalább próbálkozik...volt mát, 3421, 3412,442, de nem tűnik fixnek, ahogy azt ő is többször hangsúlyozta. Lehet ez a baj forrása, túl sok mozgást teret enged egyes játékosoknak és emiatt lyukak keletkeznek a pálya egyes szegmenseiben.

Én már tavaj óta megnézném a csapatot egy 4231-ben pláne h van végre egy jó centerünk. Ronci mehetne ki a balszélre, középre Dybala jobb szélen meg Chiesa vagy Kulu. Mögöttük Rabiot és Bentancur. Arthurt abban a rendszerben nem tudom hova tenném, talán Dyabala helyén. Cuadrado, de Ligt, Demiral, Alex Sandro hátul. Magas védekezés és presszing,, de én együtt próbálnám mozgatni a csapatot és max egy, legfeljebb két embernek adnék szabad kezet....egyik Ronaldo. Amúgy még Allegri idején volt egy emlékezetes meccs a Barca ellen ebben a szisztémában és nagyon simán vertük akkor otthon a Barcát....jó lenne olyan játékot látni megint...

Lanzafame 2020.12.02. 12:50:20

@JeetTrader: Ez akkor működik, ha Ronaldo a csatár (de ő nem center) és a balszélső védekezik. Mert a 4-2-3-1 védekezésben 4-4-2, Ronaldo pedig nem tud visszazárni, mint anno Mandzukic.

Kár, mert Dybala jól játszott ebben a felállásban.

Kasabai 2020.12.02. 14:12:14

Én nagyon bírtam Allegrit, az utolsó évben volt csak döcögős a játék. De volt egy gerince a csapatnak, ami utána még Sarrinál is megvolt, ezért az eredmények is jöttek. A nyáron szinte teljesen kicserélődött a kezdő a 2018-2019-es csapatokhoz képest, ezért nem lehet már sehogyan sem összehasonlítani ezzel a mostani Juvéval. Szerintem időt kell még adni Pirlónak, én bizakodó vagyok.

Knob 2020.12.02. 14:16:30

@JeetTrader: "Pirlo legalább próbálkozik" - Igen, persze. Így is lehet nézni, és Neked a legjobb ebben a tekintetben. Viszont próbálkozni a kutyák szoktak, egy edzőnek legyenek konkrét elképzelései a játékot illetően. Neki nincsenek. És a legszomorúbb, hogy nem csak tisztán látszik, hanem még be i vallja, hogy fogalma sincs mit csinál, vagy ami még rosszabb, arról sem, hogy mit kellene.

Természetesen nem győzőm hangsúlyozni, hogy nagyon remélem ez minél hamarabb változni fog. Pont leszarom, hogy ez Pirlóval, vagy mással történik meg, mert én nem Pirlo drukker vagyok, hanem Juventus szurkoló és csak azt nézem, hogy a csapatnak jól menjen. Nem érdekel ki az edző, de persze ha az edző nem jó, vagy konkrét játékosok okoznak károkat a csapatnak arról megvan a véleményem.

Knob 2020.12.02. 14:21:43

@Lanzafame: Igen, igazad van. Szép játék már jó ideje nincs, de Sarrinál legalább eredmények voltak. Most az sincs, a szép játékot pedig felejtsük is el.

Abban is igazad van, hogy ez egy nehéz helyzet, mind gazdaságilag, mind a keret fiatalítás szempontjából. Pont ezek miatt nem biztos, hogy egy edzői szempontból senkinek kellett volna adni (vagy elfogadni) ezt a feladatot.

Lanzafame 2020.12.02. 14:30:37

@Knob: a keretet most olyan radikálisan fiatalítottuk meg, amennyire csak lehetett, és nagy lomtalanítás is történt. Pirlo kinevezése pedig 19-re húzott lap, kicsi volt az esély arra, hogy egyből tündérmese lesz ebből, főleg, hogy nem egy kész csapatba ült bele, mint pl. Zidane.

Én sem azt mondom, hogy minden jól működik, de már csak azért is érdemes türelmesnek lenni, mert sajnos nincs más választásunk. Bízzunk benne, hogy belenő a kabátba, én még hiszek benne.

venember83 2020.12.02. 14:47:51

@Lanzafame: Zidane-t talán elbocsátják, szóval opciók mindig vannak. De nem hiszem, hogy megfizethető és/vagy biztos opciók lennének.

JeetTrader 2020.12.02. 18:16:34

@Lanzafame: Igen, ebben igazad van. Akkor talán Lichsteiner is játszott még és a jobb szélen Cuadrado volt. Ott az egész csapat magasan játszott és presszingelt/hajtott. Meg is lett az eredménye.

Régebben a Real is ezt játszotta, úgy, hogy Ronci volt a bal szélen. Cserébe ugyan a többiek többet robotoltak, de Roncival együtt Benzema se nagyon járt vissza védekezni. Itt kb ugyanez lehetne. Eltolódna a kp h meglegyen a 442, miközben Morata és Ronci maradna fent. Csak a többiektől nem kevés extrát kívánna.

Szerintem egy próbát megérne, de sajna nem én vagyok az edző :D:D:D:D

@Knob: szerintem nagyon is van Pirlonak elképzelése, erről játékosok is épp úgy nyilatkoztak mint Pirlo maga. Viszont tény h ez a játékstílus nem volt még kipróbálva se általa se mások által. Szakdogája és más szakértők szerint szerint Cryuff, Allegri, Conte és Ancellotti egyfajta keveréke lenne, saját elképzelései mentén.

Tény viszont h a Juvénál nincs sok idő kisérletezni, de talán ha ez az ára a későbbi jó szereplésnek, akkor ám legyen. Csakhogy az óra ketyeg és én is azt mondtam h december végével kell a következtetést levonni. Az is baj h nem tudom kit látnék szívesen Pirlo helyén....talán Kloppot...esetleg Zidane-t, többiek kuka.
Amúgy kövezzenek meg páran, de még Conténak is örülnék...

Nem lenne ez a keret rossz, de valami mégis hiányzik...lehet pont ez a baj, hogy most hirtelen 3 különféle rendszert kellett elsajáítatani (Allegri, majd Sarri, most meg Pirlo). Ez sem segít, a sérülések se, a covid se....el kell fogadni ami van és bízni, hogy minden rendbejön! FORZA JUVE!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1625) bajnokság (2348) beharangozó (22) bemutatkozás (33) blog (76) EB (34) edző (565) elemzés (40) előzetes (552) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1315) játékosokról (7469) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1760) meccsek (2831) mercato (3077) nyilatkozat (5712) Olasz Kupa (197) összefoglaló (225) pletyka (3051) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (48) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (153) video (19) Címkefelhő
süti beállítások módosítása