Egy védőt és egy középpályást igazolna a Juve nyáron

calhanoglu_hakan_nevet_milan_mezben.jpgA Juventus az elmúlt átigazolási időszakban Federico Chiesával és Álvaro Moratával erősítette a keretét, cél pedig nem lehetett más az új edzővel, mint a sorozatban tizedik bajnoki cím.

A támadószekció elég bőnek tűnik, ami a játékosállományt illeti, hisz jelenleg az is kérdéses, hova férne be például egy tavaly húzóemberként működő Paulo Dybala, azonban a középpálya és a védelem tekintetében talán már nem ilyen jó a helyzet.

A Tuttosport szerint a Juventus vezetősége fontosnak is tekinti ennek a két szekciónak a megerősítését, és bár nem télen, de nyáron mindenképpen két fontos célpont mutatkozik.

A beszámoló két top játékost emel ki, akik a Juventus számára kellemes konstrukcióban lehetnek elérhetők, és mindketten már bizonyítottak saját bajnokságaikban.

A védősort a pletykák szerint David Alabával erősítené meg az Öreg Hölgy szakmai stábja, míg a középpályát Hakan Çalhanoğlu révén emelné magasabb szintre.

Mindkét játékos szerződése lejár a nyáron, így a Bayern Münchentől és az AC Milantól ingyen távozhatnak a nyáron, ez pedig jó lehetőséget teremt a Juventusnak, hogy az elmúlt években igencsak kedvelt konstrukcióban, hosszú időtartamú szerződéssel, magas fizetéssel és aláírási pénzzel édesgesse magához ezt a két futballistát.

A török futballistához kapcsolódó hír, hogy nemrégiben Merih Demirallal találkozott és fotózkodott, majd a Juventus védőjátékosa fel is tette a képet a Twitterre, ezt a találkozót pedig sok rossonero szurkoló és klubvezető rossz néven vette.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9916301546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2020.11.25. 17:47:13

Érdemben nem tudok hozzászólni, Hakan szerintem felesleges igazolás, ha ez a taktika marad, bár Ramseynél valószínűleg stabilabban hozná a közepest (mert ő bevethető a walesi meg nem annyira sajnos) Alaba meg egy drága zsoldos.

Az utolsó bekezdés viszont egészen vicces. Azért azt rossz néven venni, hogy egy játékos találkozik egy barátjával aki véletlenül a Juventusnál játszik eléggé nevetséges. Ha a Sas-ban rúgná még mindig Demiral a labdát semmi hírértéke nem lenne ennek...

Del Butus 2020.11.25. 17:58:31

Hakan középszer tetemes fizetéssel. Pont ilyeneket hoztunk eddig is. Nem véletlen a milán sem akar neki fizetni 7-8 millát vagy mennyit mire is? Hány éve ott van és egy egyeneset nem birt a labdába rugni. Volt pár jobb meccse és már követelozik? Válogatott meccseken nulla volt (magyarok ellen is) és a statisztikákat nézve az elmult 1.5 honapban a bajnokságban is. Szal kössz nem ,mert utana csak rajtunk ragad.

Ha már milán akkor a bennacer kessié kettős az akik bármelyik csapatba beférnének.

Del Butus 2020.11.25. 17:59:32

@steven.h: ugye tudod hogy itt a gond az volt, hogy elhagyta a régiót kijárási tilalom alatt?

venember83 2020.11.25. 18:04:47

@Del Butus: meg az, hogy Hakan nem akar hosszabbítani, most meg az ingyen igazolások királynőjének egyik játékosával pletyizett.

Del Butus 2020.11.25. 18:14:46

@venember83: pedig azt irjak kb mindenhol, hogy hosszabbitana csak 7-8 millát kér, ok meg 3-4 et adnának. Hát na nincs azon a szinten szerintem sem. Ha mi megadjuk neki akkor meg ittmarad örökre ilyen fizuval. De azért hogy kb 3x-át követeli valaki az aktuális fizujánál az nem szokásos,pláne hogy nem is klasszisrol van szo. Nem pénzéhes játékosokat kéne idehozni.

steven.h 2020.11.25. 18:18:52

@Del Butus: szerintem teljesen mindegy, ha nem lett volna kijárási tilalom gyanúsan a jelenlegi helyzetben ugyanez lett volna a reakció. A hírben is az szerepel, hogy Demirallal találkozott, tehát ennek van hírértéke, nem annak hogy egyébként kijárási tilalom van. Az eltörpül amellett hogy egy Juventus játékossal találkozott miközben hosszabbítani nem akar, a Juve meg hívná.

Attilio79 2020.11.25. 20:57:21

Locatelli jobb választás lenne...
A védelembe pedig kell egy karakteres játékos a fiatalok mellé.

Rocky80 2020.11.26. 00:36:27

Nekem inkább az szúrja a szemem a hírben, hogy megint ugyanabba a hibába akarunk esni mint eddig: átigazolási díj nélkül, ezért magas fizetésért; aztán annyira jól érzik majd itt magukat, hogy nem bírunk szabadulni tőlük.

venember83 2020.11.26. 07:29:48

@Rocky80: ááá, csak a gonosz (újságírók és) blogszerkesztők akarják ezt a látszatot kelteni. Biztos, hogy semmi sem igaz az egészből.

humorpalanta 2020.11.27. 12:05:26

Őszintén, szerintem Alabát már a télen el kellene hozni minimális pénzért. Kell egy szélsővédő. Így már egész normálisan állnánk. Lenne Sanyi/Alaba balra és Quad/brazil gyerek jobbra.

senky 2020.11.28. 17:12:40

_1- A német Bild újságírója, Christian Falk egyenesen úgy fogalmazott, hogy Hakan Calhanoglu “90 százalékos eséllyel” a következő szezontól a Manchester United játékosa lesz
Atlético Madrid és a Juventus ugyancsak szívesen látná soraiban a milánóiak lejáró szerződésű kiválóságát.
_2- Alaba szerződése a jelenlegi szezon végén lejár a bajorokkal, az pedig már nyílt titok, hogy nem kívánja meghosszabbítani a müncheni kontraktusát. A 28 esztendős futballista értékét a Transfermarkt 65 millió euróra becsüli, ám télen minden bizonnyal jóval olcsóbban meg lehetne őt vásárolni.
A védelem közepén és baloldalán is bevethető játékost korábban a Liverpoollal is szóba hozták, ám ügynöke a Londonba való távozást részesíteni előnyben.

Itt egy maik lehetoseg : Pénteken kiderült, hogy Aouar kimaradt a Lyon Stade Reims elleni keretéből, az ok pedig az, hogy a 22 éves játékos elutasította az edzést a padozó csapattársaival

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1625) bajnokság (2348) beharangozó (22) bemutatkozás (33) blog (76) EB (34) edző (565) elemzés (40) előzetes (552) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1315) játékosokról (7469) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1760) meccsek (2831) mercato (3077) nyilatkozat (5712) Olasz Kupa (197) összefoglaló (225) pletyka (3051) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (48) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (153) video (19) Címkefelhő
süti beállítások módosítása