Megválna a Juve Cristiano Ronaldótól?

ronaldo_cristiano_pirloval.jpgCristiano Ronaldo a Juventus leggólerősebb játékosa, azonban ezért nagyon komolyan megkéri az árat, spanyol források szerint azonban nem az elsődleges oka annak, hogy a klub meg szeretne válni tőle.

Az FC Barcelonához szoros szálakkal kötődő, és ezért is egyes ügyekben megkérdőjelezhető hitelességű médiaforrás, a Sport szerint a portugál csatár nyáron távozhat, mivel hozzáállása és magas bére nem összeegyeztethető a klub elképzeléseivel.

A támadó 2018-ban csatlakozott a bianconero együtteshez, cél pedig nem volt más, mint a Bajnokok Ligája siker.

Ezt azonban mindeddig nem sikerült megvalósítani annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligájában folyamatosan szállította eddig a gólokat a sztárcsatár.

A beszámoló szerint Andrea Pirlo rendkívül és károsan önzőnek tekinti a csatárt, ezért megkérdőjeleződik a madeirai gólgyáros torinói jövője.

Cristiano Ronaldo aktuális szerződése 2022-ig köti őt a Juventushoz, a klub pénzügyi szakemberei azonban valószínűleg fellélegeznének, ha megszabadulhatnának a klubot terhelő komoly bértömegtől.

A spanyolok szerint a klub nem kívánja meghosszabbítani a futballista szerződését, mivel 31 millió eurós nettó bére túlságosan magas.

A klub képviselői továbbá aggódnak amiatt is, hogy a csatár a szerződése lejártával ingyen távozhat, így pedig nem folyna vissza semmilyen tőke, miután a csatárt komoly összegért vásárolta ki a Juventus a Real Madridtól, ezért a következő nyári átigazolási időszakban a Juventus megválna a portugáltól.

Mindazonáltal a Juventus nagyon más kép mutatott az elmúlt időszakban Cristiano Ronaldo nélkül, s jól aláhúzta a portugál futballista fontosságát, hogy visszatérése után csereként beállva azonnal megnyerte a meccset a csapatának a Spezia ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6816280158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2020.11.10. 09:12:41

Hozzá állásával valóban gond van, kb. ő az egyetlen, aki minden körülmények között hajt és győzni akar, ilyen mentalitás és hozzá állás valóban nem sok van jelenleg a juventusnál sajnos. A bére valóban magas, de amit hozott ide a nevével, az sem elhanyagolható és még mindig ő a legnagyobb gólzsákunk, majd 36 évesen, ez minősíti a többieket és igazából ez a dolga. Szóval amennyi gólt termel nekünk én elnézem hogy önző, míg a kis prosztata gondosnál már pl. más a téma, na őt kéne eladni és róla cikkezni, nem az egyik legjobb formában levő játékosunkat. Ettől függetlenül abban van, valami, hogy ha akarunk látni pénzt el kell adni, de kérdezem én ez miért pont Ronaldonál fáj? A 90 milliós Higanynál nem fájt hogy elengedtük? Matuidinél? Sarrinak még plusszba fizetünk nem is keveset hogy elmenjen, szóval miről is beszélünk? Ez még kacsának is silány kedves spanyol újságírók.

kozagaha 2020.11.10. 09:22:50

Én nem kedvelem Ronaldo-t és valószínűleg ez nem fog változni, de ha jelenlegi csapatot nézzük akkor azt kell, hogy mondjam ha nincs fent a pályán akkor komoly problémái vannak a Juventusnak még kisebb csapatok ellen is. Ez valahol nagyon szomorú.

Lanzafame 2020.11.10. 09:55:52

A meccseken mutatott hozzáállásával, az akarásával szerintem nincs gond, ami sajnos nagy szó mostanában nálunk a Pjanicok és Bonuccik korszakában. Az önzőség más tészta, és idegesítő, de adottság sajnos, aki leigazolta, az észrevehette ezt az előző 15 évben.

Vannak játékosok a támadósorban, akiket előbb küldenék el, de ha jó ajánlat érkezik érte és lenne megfelelő helyettes (nehéz lesz találni), akkor menjen. Aztán Dybala megrúghatja azt a 25-30 gólt helyette, ha bekerül a kezdőbe.

Leram7 2020.11.10. 10:02:59

Ha a társ 100% helyzetben van passzolni kell és illik is. Ebben CR nem túl jó, de ezt nézzük el neki.

94 meccsen 71 gól és 19 gólpassz magáért beszél.
Nélkülözhetetlen, pótolhatatlan.

Ez a lényeg: Ha nincs a pályán méginkább meglátszik a többi játékos középszerűsége.

Rocky80 2020.11.10. 10:10:06

@Lanzafame: az olyan, az megrúgja...

MarekCsont 2020.11.10. 10:16:55

"portugál csatár nyáron távozhat, mivel hozzáállása és magas bére nem összeegyeztethető a klub elképzeléseivel."

Az tény mondjuk, hogy a hozzáállasaval kilóg a sorból, egyetlen meccsen sem sétálgat mint Dybala.

Rocky80 2020.11.10. 10:18:07

Csak a régi "ösvény" nekünk az igazi. :-)

Fiatalokat vagy ígéretes játékosokat venni akik nálunk lesznek a világ legjobbjai. Aztán ha menni akarnak, mehetnek.
Így volt Nedved, Zidane, Alex, stb esetében is. Ez a sztár vásárlás nem a mi igazi énünk. Ez a Real Madrid.

Megpróbáltuk, jót akartunk, nem jött be. Itt az ideje hogy visszataláljunk önmagunkhoz.

rockitbaby 2020.11.10. 10:27:08

@Wizzurah: Itt az a gond, hogy hiaba mondják, egy csatár legyen önző a tizenhatoson belül, számtalan esetben góltól fosztotta meg a csapatot így. Kicsit felemás a dolog, mert nélküle láthatóan nem megy idén, de Gyuszi bacsinak a tavalyi szezon első feleben ment.

Én már a nyáron is elengedtem volna a fiatalítás, átalakítás jegyében, akkor is, ha megkerülhetetlen része a csapatnak. De ez egy alapvetően érdekes kérdés. Az akarásával nincs gond, még mindig bizonyítani akar. Azonban lehet, hogy ez kevés. Nem egy olyan ember kell, aki akar, hanem 11. Az árából és fizetéséből nagyjából hozhatnánk még minsig 3 fiatal, tehetséges és nem utolsó sorban sikeréhes fiatalt. Ha ezt meg tudnánk oldani, akkor szerintem érdemes elgondolkozni rajtay bár Paratici biztos nem az az ember, aki ezt meg tudná oldani.

Rocky80 2020.11.10. 10:34:43

Valahol egyébként nagyon fájdalmas, hogy idehozták a világ legjobb csatárát méregdrágán - mint az egyetlen hiányzó láncszemet (legalábbis azt gondolták); aztán kiderült hogy nem ez a gond, illetve kiszolgálni sem tudjuk rendesen.

Na rá rá lehetett volna építeni a csapatjátékot! Egy 3-4 évünk lett volna rá.

Ehelyett itt a blogon is ment a siránkozás hogy szegény Dybalának a nyakára hozták.

Szerintem most már bátran kijelenthetjük hogy Dybalának nem ez a baja. Hanem hol ez, hol az. Az a baj, hogy olyan hektikus a teljesítménye, hogy nem lehet rá stabilan alapozni. A csapatnak és a góllövésnek működnie kell nélküle is, aztán ő vagy hab lesz még a tortán, vagy nem. Igazából lényegtelen kell hogy legyen. (Ezt is fájdalmas volt egyébként felismerni. Az esélyt megkapta, nem élt vele. :-( )

Rocky80 2020.11.10. 10:43:36

@rockitbaby: na de ez nem Roni hibája hogy a többi nem akar! Ez az edző vagy csapatpszichológus vagy mit tudom én kinek a dolga!

Ő a jó példával elöl jár, nem igaz hogy nem motivál ezzel másokat! Ha nekem volt egy ilyen társam edzésen az engem is úgy húzott mint állat!

Ugyanakkor engem is zavar sokszor hogy önző, tényleg felemás a dolog. Én a csapattársak helyében ugyanúgy önző lennék hátha észreveszi magát. ;-)

Az meg hogy a többiek nem tudnak felnőni a feladathoz és világklasszis teljesítményt nyújtani - a vezetők is! -; nem az ő sara.

Del Butus 2020.11.10. 10:54:37

A kis pityogo kis semmirekello , ovodas kulseju argentin tokmagot kene jo messzire kuldeni vegre. Nem hogy meg fizetesemelest kovetel.

rockitbaby 2020.11.10. 10:59:30

@Rocky80: Itt nem erről van szó. A legnagyobb gond, hogy már az első szezonjában is max ketten érezték így és hajtottak, és ezek közül egyik az általunk kiutált Bernardeschi. És talán kicsit Spinazzola-ra, bár ő már nincs itt. A többiekre alapvetően nem volt hatással, max annyira, hogy olyan nagyképűek lettek, hogy itt van, hogy azt hitték, elég csak a mez a pályára. És ez megy azóta is.

Hiába a példa, ha senki nem követi. Morata nem azért hajt, mert itt van CR7, hanem mert kapott tőlünk egy második esélyt és hazatérhetett. A többiek sem ezért, akiket jobb teljesítményt láttunk nyújtani. Egyedüli valóban olyan dolog, amit neki köszönhetünk az MdL aláírása. Rá valóban nagy hatással volt, de hajtani ő sem ezért hajtott.

Viszont cserébe a csapatjátékunk leépült, mindent rá akarunk kihegyezni, és ez még akkor sem jó ötlet, ha működik. Hiszen előtte is volt élet és utána is kellene, hogy legyen. De így, hogy csapatszinten leépítettük magunkat, nagyon nehéz lesz.

Az a baj, ha mindenki elkezd önzőzni, akkor végképp mehet a kukába minden. Így is eléggé leshatáros a dolog, és úgy, hogy alapvetően nem védekezik, másnak kell helyette, valaki mindig két ember helyett melózik és kipurcan a szezon felére.

Szoktam védeni is, mert szerintem gyakorlatilag a tavalyi szezon bajnoki címe nélküle nem lett volna meg, de amennyire hasznos, annyira kártékony is a csapatra nézve. Régebben mi csapatként voltunk nagyok, nem egyéniségekben és lehet kár lenne ezt a szemléletet elvetni. Alapvetően is ez a mi utunk.

Thuglife! 2020.11.10. 11:16:38

A hozzáállásával inkább felfelé lóg ki.Lövi a gólokat,amiket úgy érzem inkább csak saját magának lövi.Lehet ezt csapatemberként is csinálni ennyi idősen,mint pl. Ibra.Igaz tőle félnek azért keresik labdával de ő ha úgy van, lekészíti.
De egy dologról nem esik szó:mi van ha Ronaldóval SE nyerjük meg a bajnokságot, a BL nyolcaddöntőben meg egyből kiesünk egy másik csoport elsőjével szemben...simán benne van.Akkor viszont 100% kijelenthető hogy anyagilag is bukta és a csapat sem épült.Akkor viszont kötelező eladni.
Szegény kis Dybaláról meg annyit anno Alex(Isten éltesse)kiszorította az akkor 28 éves R.Baggiót,ha már a napokban odáig fajultak egyesek hogy hozzá hasonlították.

Alex8610 2020.11.10. 11:26:14

Inkabb Ramsey,Khedira,Costa,Rugani,DS berkotegetol kene megszabadulni.Azok igazan a nagy terhek.Nem Ronaldoe akibe 36 evesen 5 aranylabdaval es szamtalan trofeaval a hata mogott tobb spirito van mint a tobbi jatekosunkban egyuttveve.Ez a nagyon szomoru.En vedtem Dybalat is es a kepessegei is megvannak de ugy nem kepes osszekapni magat hogy elotte van az elo pelda.Ha ev vegen leul Agnellivel szembe 10+ milliot kerni megmondanam neki hogy vagy osszekapod magad ennyi idosen 10es mezzel a hatadon vagy lehet keresni egy csapatot aki megadja neked a kovetelt beredet.Beszaras hogy a hosszu evek utan visszatert Moratanak mennyire mas a hozzaallasa.Franc se gondolta volna de kb az ev igazolasa nekunk.

Lanzafame 2020.11.10. 11:37:44

@Rocky80: Te a Puzsér vagy? :)

Nedved 29 évesen jött, de tényleg nálunk lett világklasszis. Amúgy ezen a nyáron pont ezt csináltuk, sőt, még a fiatalnál is fiatalabbakat hoztunk, plusz Moratát, aki a klubhoz tartozik, akárhol is van éppen.

Rocky80 2020.11.10. 12:16:56

@Lanzafame: miért is? :-) Egyébként már tényleg hasonlítottak hozzá, csak ők hallottak beszélni.

Idén talán ráléptünk a helyes útra.

@rockitbaby:

Na de ez nem az ő hibája hogy a többiek nem követik! Egy élő legendát hozták el nekik, a BL valaha volt legnagyobb játékosát! Akkor a keret a rossz, azt kell hogy mondjam, vagy a csapatpszichológus/edző.

Szerintem meg egyáltalán nem lett rá kiépítve a csapatjáték, az elért góljai nagyrészt a kvalitásainak köszönhetők, nem a szépen kidolgozott és rá kihegyezett akcióknak.

Az utolsó bekezdéssel egyetértek, de ha már idehoztuk drágán és ezáltal egy másik utat is ki akartunk próbálni, akkor végig kell járni amíg itt van, nem szabad az ő képességeit meg a befektetésünket eltékozolni. Még ha nem is ez a mi utunk szerintem sem.

venember83 2020.11.10. 12:22:45

Amúgy utaltam a cikkben is rá, hogy a Sport az FC Barcelonához szervesen kapcsolódó lap, mottója: Mindig a Barçával.

Type-R 2020.11.10. 13:12:22

a gond az, hogy nem fogunk megfelelő helyettest találni, ha kívülről pótolnánk. nevesincs csatárok kerülnek 50-60 milliókba, de egyik sem képes pótolni CR7-et. a fizetése más tészta, az tényleg hatalmas teher.

Rocky80 2020.11.10. 13:27:38

@Type-R: biztos lehetne a fizujáról tárgyalni vele úgy, hogy az egója ne sérüljön. Nehéz idők járnak, stb.

Egyébként tényleg, kivel lehetne pótolni?

Attilio79 2020.11.10. 13:33:07

CR bére kimagasló, csapatromboló, hiszen másnak nincs ilyen kimagasló fizuja, sajnos öncélú játékos, ezt nem kedvelik a csapatsportban a társak. Két (esetleg több) dudás egy csárdában esete,
ugyanakkor a hozzáállása, az elkötelezettsége kimagasló, a kapu előtti veszélyességével és az 1 az 1 (esetleg 1 a 2) elleni játékából mindenki tanulhatna, egy igazi profi, mindezt ilyen korban...
A foci csapatsport, pont azt teheti tönkre, viszont az a kérdés, hogy lenne csapatunk CR nélkül?
Bernardeschivel, Khedirával és a többiekkel, akik a felét sem hozzák az elvárt teljesítménynek, inkább ez a kérdés.

Lanzafame 2020.11.10. 14:25:19

@Rocky80: ugyanazekről beszélt egy tavaszi interjúban.

Szerintem ha kapkodva is, de arra az útra léptünk, amit szeretnél: fiatalokat hozunk és építünk be, plusz Pirlo személyében családon belüli edzőnk van újra. Ezért nem értem, miért lenne ez a Juve Madrid-szerű, az egy szem Ronaldo miatt? Kell a rutin és a húzóerő, ha már a szenátorok és egyes állítólagos világklasszisaink jóllaktak.

spaolo1981 2020.11.10. 15:02:57

@venember83: Pontosan ez a lényeg! Kelti a feszkót ez a barcelonai lap. El nem tudom képzelni, Pirlóról és a vezetőségről, hogy az említett okok miatt neheztelnének Ronira. Ez kb. olyan, mintha vennék egy Bugattit, aztán neheztelnék rájuk, mert nem tudok vele száguldozni a jó magyar utakon + drága a benzin. Nettó baromság amit ír az a szennylap!

senky 2020.11.10. 16:11:28

@Leram7: @Rocky80: Hat Roninak kedve leginkabb CSAK a tamadashoz van .
Konnyu ugy golokat rugni ,hogy a tobbi jatekos kiszolgalja ,ot keresi a passzokkal.
Tetszik vagy nem ,bar meg eleg jol birja ,de kifele all a jatekbol ,nincs meg az a szelvesz gyorsasag mint egy fiatalnak , ha leserulne hosszabb idobe telne a helyrejovetele ,es a serulese mint egy arnyek kovetne ot.
Addig KELLENE eladni mig megadnak erte a leheto maximumot . A jovoben, inkabb CSAPATJATEKRA kene osszpontositani .
Peldanak vegyuk Pipitat , mig nem volt Roni ,szinte max teljesitment nyujtott Dibyvel,de utanna .... KATYBA fulladt, ami NEM volna kivanatos a csapat fiatal jatekosai reszere Kulu, Chiesa ...!

babo0410 2020.11.10. 16:44:51

@Del Butus: Vagy inkább azokat akik ilyeneket írnak.
Én jobban örülnék, ha Ronaldo innen vonulna vissza, csak az is lehet, ha ő nem lenne, az jót tenne a csapatnak. Nehéz kérdés ez. Jelenleg sok gólt lő, de ezt csapategységgel ki lehet váltani, ha összeáll a csapat. Nem tudom mi lenne a jó. Nehéz kérdés.

Rocky80 2020.11.10. 16:45:34

@venember83: ismerem, de miért is kaptam?

Rocky80 2020.11.10. 17:02:20

@Lanzafame: azért mert nem az van ami volt hogy megvettünk fiatal (vagy kevésbé fiatal de még nem világsztár) játékosokat és nálunk váltak a világ legjobbjaivá (illetve volt egy stabil olasz mag akik szintén klasszisokká-világklasszisokká váltak nálunk); hanem már kész klasszis játékosok vásárlásával akarjuk megoldani a jó focit és a klub identitását. Tele vagyunk külföldi játékosokkal például - lengyel, kolumbiai, brazil, holland, argentin, portugál, francia, spanyol, uruguayi, török -;: sőt általában ők a kezdőcsapat. Tőlük várjuk a megváltást, illetve a spiritot, hogy tudják mit jelent a Juventus név.

Nyilván nem olyan az olasz merítési lehetőség mint volt, viszont összevásárolt zsoldoscsapat vagyunk, klubhűség nélkül. Mint a Reál volt mindig is: a galaktikusok, akik csillagászati összegeket költöttek minden nyáron és a legnagyobb klasszisokat igyekeztek összevásárolni. Mi megvettük Higanyt, megvettük Ronit, akarjuk Mbappét, stb.

Vagy az Inter például: mindig tele voltak külföldivel: a legnagyobb ikonjuk is Zanetti aki argentin.

Kasabai 2020.11.10. 17:07:07

Barcához közelálló orgánum "véleménycikke" szerintem is, Ronaldo jelenleg kb. az egyetlen mezőnyjátékos, aki képes felpörgetni a többieket. Rajta kívül csak Morata és Cuadrado képes még erre. Régen volt erre Baggio, Del Piero, Buffon, Nedved, Davids, Zambro, Tacchi aztán Pirlo, Tevez, Marci, Vidal. Egyszerűen kevés már az ilyen típusú játékos a csapatban.
Amúgy az igazolások kapcsán: szerintem akkor Ronaldo volt az egyetlen jó opció a sztárok közül. Egyrészt senki más nem volt mozdítható, másrészt az akkor berobbanó sztárok (Mbappe, Kane, Griezmann) csillagászati áron jöttek volna, és kérdéses volt, hogy tudnak-e hozzáadni annyit, mint amennyit Ronnie.

Kasabai 2020.11.10. 17:08:20

Ja, az utolsó ilyen játékost elengedtük, de minek: Mandzu...

kidelpiero 2020.11.10. 19:41:52

@Rocky80: Teljesen egyetertek ezzel a commenteddel. Az elmult par ev Juveja elvesztette az identitasat.

kidelpiero 2020.11.10. 19:43:46

@Leram7: Nelkulezheto es potolhato, nehez kimutatni, de ha az elmult 2 ev onzozesei miatt elmaradt golokat, a buntetoket, es elpuskazott szabadokat levonjuk, nagyon mas kepet kapunk szerintem.

kidelpiero 2020.11.10. 19:48:39

@Attilio79: Szerintem fellelegezne a csapat,es folytatodhatna az az epitkezes ami elkezdodott a nyaron,es a Juve vegre ismet az a Juve lenne akit megszerettem.

Lanzafame 2020.11.10. 19:53:53

@Rocky80: szerintem ez a galaktikusozás a kétezres évek Madridjára igaz inkább, talán Bale volt az utolsó ilyen vétel, de értem mit mondasz. Az Internél pedig az identitás része az argentin-balkáni bérgyilkosok, haramiák és a legpatkányabb olasz játékosok összevásárlása.

10 éve nincsenek elég jó olasz játékosok, és a bajnokság színvonala sem az igazi. Ezért belefér külföldieket igazolni, a lényeg, hogy meghaljanak a pályán a győzelemért. Sokszor ezt a mentalitást pont az olaszainkon nem látom.

ASCE 2020.11.10. 20:45:06

Én egy Dybala -Isco cserét kipróbálnék, CR árából pedig megvenném 100-ért Haalandot, bérköltségben kb harmada Roninak, na és most tettem le a Football Manager 20'- at ... :)

babo0410 2020.11.10. 21:35:07

@ASCE: Iscora nem cserélném el. Ha nyáron cserélünk, Isco 29 éves lesz, egyre csak amortizálódni fog az értéke, és már annyira jól nem is teljesít, sőt! Két éve egyre pocsékabb. Szerintem Isco már a régi nem lesz, Dybala meg ha elmúlik a problémája, még bele fog jönni. Én nem cserélném el. Iscora semmiképpen. Haalanddal meg az a gond, hogy hol, ki helyén játszana? Neki örülnék, csak nem tudom kit tennénk ki a kezdőből. Ha megy Ronaldo és Dybala, akit nem adnék el, más a dolog, akkor talán két csatáros játékban játszhat.

FeriGjuve 2020.11.10. 23:46:53

@Wizzurah: Tökéletesen látod a dolgokat.

FeriGjuve 2020.11.10. 23:53:35

@Alex8610: Nem kérdés,hogy Morata az év igazolása és nálam McKenny is az.

Rocky80 2020.11.11. 01:13:48

@Lanzafame: "szerintem ez a galaktikusozás a kétezres évek Madridjára igaz inkább": ja, persze, csak példaként írtam hogy ők kezdték el ezt, hogy minden évben megveszek egy világsztárt és majd akkor én leszek a legjobb csapat a világon. Aztán folytatódott a sorminta Bale-lel meg Hazarddal, meg mindig a legnagyobb nevekkel hozzák szóba őket és meg is veszik őket általában (kivéve most mert válság van).

Jogos ez is, nyilván nem amellett érveltem hogy vásároljuk össze az összes ígéretes olaszt akkor is ha nem világklasszis matéria; hanem amellett, hogy talán azért volt régen spirito mert több volt a hazai játékos a csapatban aki tudta hogy mit jelent Juventusnak lenni.

Beleférni belefér külföldieket venni, de nálunk szinte az egész csapat külföldi. Ha kiöregszik Buffon-Bonu-Chiello, akkor ki marad? Berna meg ki van utálva ugye.
Akiben meg benne van a spirito (Mandzukic); az el van zavarva.

A Fradiban sem tetszik pl a sok külföldi játékos. Oké, hogy jobbak a magyaroknál, de ez akkor sem jó út szerintem - még ha most csúcson is vannak a BL miatt, lehet azt mondani.

babo0410 2020.11.11. 01:23:46

@Rocky80: Nagyon egyetértek ezzel a kommenteddel.
De a Fradihoz annyit, hogy a sikerükből, már ha siker, hogy 1, maximum 2 ponttal kizúgnak a BL-ből úgy, hogy csillió gólt kapnak, és az egyik legkevesebbet tudják rúgni, a magyar foci mit profitál? A válogatott biztos, hogy sokat nem.

GodPiero 2020.11.11. 08:18:02

Jó látni, hogy egyre többen beismerik, hogy micsoda kutyaütő, szar játékos a hisztis törpe....

Lanzafame 2020.11.11. 10:35:33

@Rocky80: Hazard szerintem nem marketing igazolás volt, logikus pótlásnak tűnt CR után, de ez most mellékes.

A fradis párhuzammal az a baj, hogy bármilyen nagy klub is a Fradi, nem olyan "brand", mint a Juve, egy ukrán légiós nem tudja hova tenni a klubot. Mondom ezt fájó szívvel, fradistaként.

A Juve a világ egyik legismertebb klubja, gyerekek milliói álmodoznak arról, hogy itt játsszanak. A spirito, az ikonok hozzáállása, a klub identitása átjön a tévéképernyőkön nemcsak olaszok, hanem külföldiek milliói számára is. Külföldiként nekem mindegy, hogy horvát lövi a gólt vagy olasz, a lényeg, hogy a jobb futballista játsszon, és aki játszik, akarjon győzni minden áron.

Ennyi erővel régen minden jobb volt, mert főleg olaszok szerették a Juvét, akik igazán közelről ismerik a "spiritót", most meg már mindenféle magyarok és nigériaiak is drukkolnak a klubnak.

Azt adom, hogy az identitás része lenne egy olasz és helyi ikon, vezér, de ilyen most nem létezik.

Attilio79 2020.11.11. 12:53:22

@kidelpiero: Sajnos ahhoz Marrotta személye is kell(ett)... :(

babo0410 2020.11.11. 15:24:46

@Attilio79: Érdekes amíg itt volt Marotta, a legnagyobb hülye volt, aki csupa selejtet igazol. Ha meg végre értelmes játékost igazolt a klub, az tuti nem az ő érdeme volt. Akkoriban még érdekes mód Paratici igazolta a jó játékosokat. :)

kidelpiero 2020.11.11. 18:32:55

@babo0410: Marotta tobb volt annal, aki leigazolgatta a jatekosokat, egyertelmu h o volt az esz a csapatnal.

Gondolom o kordaban tudta tartani valamelyest az akkor meg fiatal ficsur hulyesegeit is.

Miota elment, nezhetjuk hogy Fifazik Agnelli a csapattal... ☹️

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (766) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9196) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2223) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6837) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3885) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (219) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása