Pirlo: „Barátságos meccsek helyett élesben kell tesztelnünk dolgokat”

pirlo_andrea_gondolkodik_palya_szelen.jpgA Sampdoria elleni sima győzelem után vasárnap este a római farkasbarlangba látogatott az Öreg Hölgy, ahonnan végül 1 ponttal távozott.

„Két teljesen különböző csapattal ütköztünk eddig meg idén, szóval tudtam, hogy teljesen másképp kell kezelnünk a meccset, mint a Sampdoria ellenit.” - kezdte értékelését a Sky Sport Italia számára Andrea Pirlo.

„Teljesítmény tekintetében visszalépés történt, de ez a csapat még alakulóban van, és nem volt lehetőségünk a felkészülés során barátságos meccseken kipróbálni egyes dolgokat.

Végül egy pontot szereztünk, hiszen kétszer gólhátrányba kerültünk, aztán emberhátrányba, egyes játékosaink, például Arthur 6 hónapja nemigen lépett pályára tétmeccsen.

A legtöbbet akartuk kihozni az egy az egy elleni helyzetekből, mivel tudtuk, hogy a Roma majd tömegesen támad vissza, de nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan reméltük. Mindenféleképpen kemény meccs várt ránk egy szervezett csapat ellen.

A középpályát próbáltuk egyben tartani, hogy ne legyen helye a trequartistájuknak, ez olykor sikerült, máskor nem, de ezeket a dolgokat kénytelenek vagyunk élesben kipróbálni, mivel nem voltak barátságos meccseink a felkészülési időszakban.”

Andrea Pirlo csapata ezúttal is folyamatosan változtatta a felállást három- és négyvédős rendszer között, Aaron Ramsey szabadabb szerepet kapott, de a középpályán mindig két játékos volt.

„Olyan középpályásaink vannak, akik a kétemberes rendszerben a legjobbak, szóval Bentancur, Arthur és Rabiot is ilyen jellemzőkkel rendelkezik, s a lehető legjobb helyzetbe kell hoznunk őket ahhoz, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.

Sajnos mindezt hiába akarjuk kipróbálni edzésen, meccs kell ehhez. Arthurnak idő kell, hogy a Serie A futballjához idomuljon, illetve a mi futballunkhoz, nem beszélve arról, hogy nincs a legjobb állapotban ilyen hosszú kihagyás után.

Bentancur pedig túl sokat is játszott a tavaly, teljesen kimerülve zárta a szezont, ezért személyre szabott edzésmunkát végez, hogy ismét formába lendüljön.

Nagyon örülünk, hogy Ronaldo nálunk futballozik, mivel nem csak a gólokban segít. Amikor emberhátrányba kerültünk, akkor ő többet futott, és ezzel sokat segített a csapattársainak.”

Dejan Kuluševski és Juan Cuadrado a széles futballozott ezúttal, de nemigen jutottak gólszerzési lehetőséghez.

„Tudtuk, hogy nehéz feladat vár ránk a széleken, mivel a Roma nagyon agresszív védőkkel rendelkezik. Jobban szét kellett volna húzzuk őket, de az elmozgások nemigen sikerültek, és mindenki ugyanabba az irányba mozgott, így pedig nem alakultak ki a kívánt területek. Ezekben az aspektusokban egyértelműen van még hova fejlődnünk.”

Andrea Pirlót ezt követően a Juventus talán legnagyobb kihívójáról, az Interrő kérdezték.

„Nem tudom, hogy jobb-e a keretük a miénknél, de egyértelműen erősítettek az elmúlt szezonhoz képest, és minőségi futballistákat szerződtettek. Szerintem a végsőkig éles lesz a harc. Elmondtam a srácoknak, hogy a cserék fontosak lesznek ma este, különösen látva az Inter legutóbbi meccsét, és végül igaznak bizonyult ez a kijelentés.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4116217938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2020.09.28. 09:16:13

Gyerünk mester! A védelmet stabilizáld, minden más jól fejlődhet!

MarekCsont 2020.09.28. 09:17:12

Arthur jól szállt be, üde színfolt volt már a sebessége letamadásai miatt is. Pláne ha Rabiothoz hasonlítja az ember, őt a félidőbe már az öltözőbe kellett volna hagyni.

Cuadrado fogalmatlan volt tegnap is, Morata nem fűzött hozzá semmit a mérkőzéshez.

A többiek hozták az alap szintet, de Ronaldo nélkül ez egy kőkemény szopás lett volna, az egyetlen aki az utolsó percig akar.

Knob 2020.09.28. 09:21:33

Akárhogy is, egy dolgot megtanult az edző képzésen: a hülye dumát. Nem tudom miért olyan nehéz azt mondani, hogy elb@sztam és kész. Nem kell kifogásokat keresni, ha egy jobb szélső támadót berak bal hátvédnek, ha egy szaros szabadrúgásnál 1 (azaz EGY) ember marad hátul, aki nem is védő... Buta hibák sorozata vezetett ide. A 7. percben mondtam a páromnak, hogy ha ezen a meccsen nem kapunk legalább 4 gólt, akkor az nem rajtunk fog múlni. Hát nem is rajtunk múlt.

Mi lesz itt gyerekek a Napoli ellen??? Többen is nyugalomra intettetek bennünket, akik majd elájultak a Samp elleni meccs után, de ilyen játékot én még Sarritól sem láttam, pedig ott aztán voltak gondok rendesen. Ahogy láttam az egész csak annyin múlt, hogy a Roma edzője közölte a játékosaival, hogy támadjátok le a labdás játékost és vége is. Hát ez meg is történt.

Persze nem lesz itt semmi gond, ha majd lesz egy kis következetesség a játékunkban, illetve majd ha szólnak a Mesternek, hogy egy jobb szélső támadót nem játszatunk bal hátvéd poszton, és ha valaki tud focizni a támadó harmadban, akkor nem rakom vissza jobb oldali középpályásnak, stb. Biztos vannak Pirlonak jobb ötletei is, mert ha a szakdolgozatát ilyen megoldásokkal adta volna be, nem hiszem, hogy megkapta volna a bizonyítványát, szóval remélem ez csak egy kis kisiklás volt a részéről.

Knob 2020.09.28. 09:25:22

@MarekCsont: Arthur valóban jól szállt be. Cuadrado jobb szélső támadó, nem pedig balhátvéd, így kár lenne kritizálni, ez Pirlo hülyesége volt. Olyan, mintha egy mosogatót beállítanál sütni. Morata nem kapott labdákat, nem volt mögötte senki.

És még csak annyi, hogy nem Ronaldon múlt, hogy döntetlen lett. A Roman, hogy nem kaptunk legalább 4-et. Persze CR7 fejelt egyet, de ennyi volt az Ő teljesítménye is tegnap este.

venember83 2020.09.28. 09:39:42

Nem gondoltam volna, hogy Sarri neve ilyen hamar felmerül pozitív fényben.

Attilio79 2020.09.28. 09:43:23

@venember83: Az biztos, hogy elég vicces, hogy felmerült Sarri.
Akinek az jó volt, az nézze a tavalyi szezon meccseit!

pedronegroo 2020.09.28. 10:16:11

@venember83: Meglásd a Bagós lesz a "bezzegember" az idén! :) Persze nem kell csodálkozni ha Pirlo ilyen korán máris alulmúlta az öreget! :)

MdewC 2020.09.28. 10:29:39

Türelem srácok! :)

Lesz ez még jobb is és rosszabb is. Picit kiegészül a keret akkor jobb lesz, de annyira nem könnyű a helyzetünk. Sok fog múlni az ellenfeleken, hogy mennyit fognak hibázni. Ha sokat, akkor jók leszünk.

Izgalmas lesz az tuti, most szólok, hogy az elkényeztetett évek után most mindennél jobban kell majd szurkolni. ;)

Knob 2020.09.28. 10:59:07

@venember83: @Attilio79: Szó sincs pozitív hangnemről Sarri kapcsán. Nem, köszönöm, nem szeretnék olyan meccseket látni, mint tavaly, de ha kinyitjuk a szemünket, tegnap este olyant láttunk, és nem a jobbak közül.

Nincs mire várni. A Samp ellen minden smakkolt, szép, élvezhető és nem mellesleg eredményes focit láttunk...nagyon tetszett! Tényleg imádtam! Erre most, mintha minden a feje tetejére állt volna. Olyan volt, mintha Pirlo gyereke állította volna össze csapatot (bár nem tudom van e neki). Ahogyan az edzők is mondani szokták: meccsről meccsre kell haladni, és úgy gondolom értékelni is. Persze az idény végén remélem csak egy jót nevetünk ezen a Roma elleni meccsen, vagy ami még jobb eszünkbe sem fog jutni.

Tragédia nem történt, de ha összehasonlítjuk az első meccsel...teljesen értetlenül állok a látottak előtt. Persze nem értek én ehhez, de azért lássuk be...ez el lett cseszve rendesen.

venember83 2020.09.28. 11:19:07

@Knob: nyilván nem dicsérted, egyértelmű, értem én. De azért meglepett, hogy két meccs elég volt ahhoz, hogy Sarri nem közvetlenül anyázások közepette jelenjen meg egy mondatban a Juventus vonatkozásában. :)

pedronegroo Allegri-özvegyekről beszélt fél éve, pár hónapja, előbb-utóbb szerintem megjelennek majd a Sarri-özvegyek is, ha más nem, akkor a "Sarri jól megmondta, kár volt kidobni!" típusúak. Mert a Juve által a Sarri alatt képviselt játékot nehéz lenne pozitív fényben feltüntetni, de Nostradamus még válhat Sarriból.

rockitbaby 2020.09.28. 11:19:22

@Knob: Amint mehtudtuk a bajnokság menetrendjét, látni lehetett, az első pár meccs lesz az, amit nyáron, felkészülés gyanánt játszunk normális helyzetben.

Az is várható volt, hogy nem lesz minden, azonnal rózsás, kelleni fog idő. A Roma kerete és edzői stábja sem változott sokat, a miénk igen. Legyünk megengedőbbek kicsit.

Emberhátrányban mentettünk pontot, ez utoljára Allegri idejében volt fellelhető. Tavaly nyert helyzetből kaptunk ki, most vesztes állást 10 emberrel fordítottunk a javunkra és lett egy pont a vége. Ne vízionáljunk már katasztrófát, netán Sarrizmust ennyire előre. Jobbak az előjelek és a keret is sokkal alkalmasabb a céljainkhoz, mint tavaly.

Pavel1988 2020.09.28. 11:36:43

Érdemes lenne idén türelmesebbnek lenni a csapattal szemben, valós okokat hozott fel a mester.
Én elvárások nélkül megyek neki ennek az évnek, aligha lehet ettől a kerettől bajnoki címet és BL győzelmet várni.

Jack Bauer 24 2020.09.28. 11:43:31

Érdekes. Az első meccsen szinte mindenki magasztalta Pirlot. Most a másodikon jó páran beleszállnak. Én személy szerint türelmes vagyok vele szembe. Nem fog megnyerni minden meccset. És igen van, amikor a bullshitet fogja tolni. De tény, hogy ha nem 1 felállással akarja végigjátszani az évet, akkor élesbe kell kipróbálni. És az egyik játékrendszer fekszik a játékosnak, míg a másik nem. Egyszer jó napja van, másszor nem. Adjunk már egy kis időt Pirlonak!

Forza JUVE!

steven.h 2020.09.28. 12:36:15

@Jack Bauer 24: illetve az is tény, hogy ténylegesen nem tudott felkészülési meccseket játszani a csapat. Szerintem az első 5 forduló után kaphatunk maximum képet arról, hogy hogy is állunk.

Tony. 2020.09.28. 12:54:09

Ezek valóban jogos kifogások. Egy hónapja azt sem tudta, hogy a csapat edzője lesz, és egy normális, felkészülési mérkőzésekkel végződő alapozás sem jutott neki. Azért ez például nem mindegy. Ahogy a bajnokság egyik leggyengébb csapatának leverése utáni reakciók is nevetségesek voltak, a túlzott kritikaáradat is túlzás a tegnapi meccs után. Várjunk még Pirlo-val!

Chiacchiarelli 2020.09.28. 13:54:12

Nem is értem azokat akik egy 2. éve stabil kieső jelölt Sampdoria ellen vonnak le hatalmas következtetéseket... Ott megvolt a 3-5-2 és a stabil középpálya. Most a Maestro egy újabb forradalmi felállással rukkolt elő és egy közepes presszingre eltűnt a középpálya. Mondjuk egy Rabiot szintű középpályástól a Roma elleni kabaréműsorából sokkal többet nem is lehet kinézni. Az első 20 perc azzal ment el, hogy Szcsesny és a 30+os belső védő passzolgat. Lesznek még a Románál is keményebb ellenfelek akik a Dzeko féle ziccereket bevágják majd a léc alá...

Attilio79 2020.09.28. 14:48:25

@Knob: Légy türelmes, ha a kiállítást, kezezés stb. nem nézzük hozhattuk volna a meccset, nem voltunk rosszak!
Csak Sarrit ne emlegessük már, mert örülök, hogy végre nem kell látni, hallani...

Shyr Kahn 2020.09.28. 16:29:02

Teljesen korrekt Pirlo nyilatkozata. Akik kritikusok, sztem nezzenek magukba kicsit, mert ekkora tapasztalattal, ami Pirlo-nak van, es par het edzoskodessel sztem nagyon is jo a 4 pont ket meccs alatt. Sot! En azt mondom, hogy 5 pontnak is orulhetunk az elso harom meccs utan. Szoval jo lenne, ha nem keszulnetek Napoli alazasra es kicsit realisabban nezve az 1 pontnak is orulnetek. Legfeljebb kellemesen meglepodunk.

Nem kell egybol azt gondolni, hogy a Juve Pirlo alatt 100%-osan kell, hogy teljesitsen. Nincs olyan csapat a vilagon, ahol nincs rossz merkozes akar edzoi, akar csapat/jatekos szempontbol. Tovabba a szuk idot nezve en azt mondom, hogy a felido korul majd mar lehet lattni, hogy mire kepes a csapat.

Azt esetleg eszrevennetek,hogy 10 emberrel jottunk vissza dontetlenre?

En pl Rabiot eseten nagyon sok jo mozgast es passzot lattam, de sajnos McKennie homlokegyenest ellentetesen szerepelt (most felreteve a BLM unszimpatiamat, objektive: a srac meg tapasztalatlan, nem feltetlenul kell ot sem hibaztatni), mint az elso merkozesen es az O tapasztalatlansaga miatt Rabiot es a vedelem nagyon sokat szivott.

Ettol persze meg ugy gondolom, hogy Benta kell, hogy hosszu tavon az alap ember legyen Rabiot helyett, de ahogy Prilo emlitette, Ot szarra jatszatta Sarri mult evben, szoval kell meg neki kis ido, amig abbol a kiegerotempobol felepul.

Ami Bonucci es Chiello kritizalasat illeti: igen lassuak, de azert sztem eleg jol sikerult egyutt mukodniuk most is. A tipikus eset persze fenn all: mindig az jo, aki/ami nincs, szoval most Demiral es De Ligt a kiraly... hiszen lehet az O (latatlan) jatekukat idealizalni, csak eppen nem erdemes.

Legyetek turelmesek! Meg egyszer: Sztem a Roma ellen 10 emberrel befejezve, hatranybol felallva az 1 pont igen jo teljesitmeny! A Napoli ellen (ami egy eleg korrekten osszeerett, konstans csapat egy igen jo fiatal, de joval tapasztaltabb edzovel az iranyitasa alatt) sztem ne szamitsatok lehengerlo jatekra.

steven.h 2020.09.28. 17:14:31

@Shyr Kahn: Teljesen igazad van, a sorsolás után én is nagyjából 5 ponttal számoltam mint teljesen vállalható eredmény

babo0410 2020.09.28. 18:20:29

Várjunk még a kritikákkal. Szerintem Pirlo tanult a hibáiból, és a következő meccs jobban fog sikerülni. Igaz a Napoli se lesz könnyű ellenfél. De szerintem Pirlo is látta, hogy a Samp elleni csapat jobb volt, és ha lesz is kísérletezés, a kezdő közelebb lesz ahhoz, mint a Roma elleni meccshez.

delpi0823 2020.09.28. 19:53:47

@Tony.: Ilyen ez a szurkoloi lelektan.Mult heten Mckenni mar az uj Davids volt..........most meg mar cserenek jo lesz de semmi mas.....Pirlot meg mar lassan temetik hogy 10emberrel jottunk vissza a meccsbe,eleg nevetsegs.

pedronegroo 2020.09.28. 21:11:56

Ajánlom az alábbi videót, bár én más véleményen vagyok de a kulturált, objektív, összeszedett mondanivalókat kedvelem: www.youtube.com/watch?v=Y-AlmXMMlkU

Shyr Kahn 2020.09.29. 04:15:15

@pedronegroo: Alapvetoen a "free speech" hive vagyok. Szoval amennyiben valaki ertelmes dolgokat fogalmaz meg, arra vevo vagyok. A videoban elhangzottak nagy reszevel egyet ertek. Koszi a linkelest.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1783) bajnokság (2880) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (734) elemzés (40) előzetes (715) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1521) játékosokról (9016) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2175) meccsek (3526) mercato (3849) nyilatkozat (6691) Olasz Kupa (278) összefoglaló (322) pletyka (3834) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (207) video (113) Címkefelhő
süti beállítások módosítása