Zola: „Pirlónak rohamléptekkel kell felnőnie”

Zola Gianfranco_Parma mezben.jpgA Cagliari egykori mestere, a játékosként és edzőként is több bajnokságot megjárt Gianfranco Zola szerint Maurizio Sarri a Juventusnál megtudta, hogy a győzelem olykor mégse az egyetlen dolog, ami számít.

Az olasz csatár a 2018-19-es szezonban Maurizio Sarri munkáját segítette segédkezőként a Chelsea-nél, miutá saját edzői karrierjét nemigen jellemezte áttörő siker a West Ham, Watford és Cagliari együttesénél.

„A West Hamnél úgy lettem edző, hogy semmilyen edzői tapasztalatom nem volt, szóval tudom, hogy ez mit jelent.” - mondta Gianfranco Zola a Corriere della Sera munkatársának.

„Mindazonáltal egy olyan bajnokról, aki rendkívüli rálátással rendelkezik a futballra. Andreának rohamléptekkel kell felnőnie, a kinevezése nagyon bátor húzás volt, ami akár brilliáns döntésnek is bizonyulhat.”

Gianfranco Zola egykori munkatársáról, a Juventusnál a scudetto ellenére távozni kényszerülő Maurizio Sarriról is beszélt.

„Kicsit sajnálom őt és a stábját, igen. Dolgoztam vele egy évig a Chelsea-nél, és számomra ez nagyon fontos tapasztalat volt.

Beszéltünk Maurizióval a Juventusról, és elmondtam, hogy a Juventus nagy elvárásokat támaszt, és olykor nem elég a győzelem sem. Számos követelménynek meg kell felelni.”

Maurizio Sarrit sokszor kritizálják azért, mert látszólag csak a támadással foglalkozik, kevés hangsúlyt fektet a védekezésre, ám a Chelsea egykori gólvágója szerint ez hamis állítás.

„Nem igaz, hogy Sarri nem védekezik a csapataival, sőt, a védekezésből indul ki minden nála. De az igaz, hogy ez másfajta védekezés, sokkal előretoltabb pozícióban védekeznek a csapatai.

Ezt szükségszerű evolúciónak látom: nézzék csak meg a Bayernt, hol fejtettek ki nyomást 1-0-nál a BL-döntő 85. percében, ezzel pedig kockázatot vállaltak. Előfordulhat, hogy a régi vágású szurkolóknak ez nem tetszik, de a futballban sem áll meg a fejlődés.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5816199412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2020.09.13. 13:17:51

Áha. Hogy nem vettem én észre, hogy Sári bácsi bajor típúsú feltolt védekezést játszik. Pedig tisztán látszott az elképzelés, csak nekem régivágású szurkernak ez nem tetszett. Mi is ezt a letámadós focit alkalmaztuk mint a Bayern, csoda, hogy nem mi nyertük a bl-t.

senky 2020.09.13. 13:42:54

Azert kaptunk a kezdes utan oly sok golt mert a ,, a védekezésből indul ki minden nála. '' ? ? ?

JeetTrader 2020.09.13. 14:14:55

Inkább ne mondott volna semmit...

venember83 2020.09.13. 16:09:12

Sarri egyféleképpen akart védekezni, a csapat másféleképpen. Meg is lett az eredménye.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő