Suárez ingyen csatlakozhat a Juventushoz?

suarez_luis_golnak_orul_okolbe_szoritott_kezzel.jpgMegbízható olasz források szerint a Juventus érdeklődött a Barcelona várhatóan távozó csatára, Luis Suárez kapcsán.

Az uruguayi futballista a hírek szerint távozni kényszerül a katalánoktól, mivel a klub nem tervez vele a következő szezonban, és már az idén megválnának tőle.

A Goal Italia munkatársa, Romeo Agresti szerint Luis Suárezt beajánlották a Juventusnak a csütörtöki nap folyamán, a torinói vezetőség pedig komolyan gondolkodóba esett.

A Sky Sport Italia munkatársa, Gianluca di Marzio is hasonló hírekkel szolgált, azonban értesülései szerint továbbra is Edin Džeko az első számú opció a Juventus számára, viszont a bosnyák futballista még nem kötelezte el magát a római klub elhagyása mellett.

Gianluca di Marzio szerint a Juventus puhatolózott Luis Suárez kapcsán, a Barcelona pedig hajlandó lenne elengedni a futballistát.

Egy valószínűbb forgatókönyv lehet azonban, hogy a Messi távozásának híre által felkavart katalán klub vezetősége és Luis Suárez végül közös megegyezéssel szerződést bont, természetesen némi (egyes források szerint 25 millió eurós) kárpótlást fizetve a csatárnak, aki ezt követően az aktuális (20 millió eurót meghaladó) bérénél lényegesen alacsonyabb fizetésért csatlakozna a Juventushoz.

Luis Suárez az elmúlt hat évet a Barcelonánál töltötte, az angol és a spanyol bajnokság után 33 évesen Olaszországban is bizonyíthatná gólérzékenységét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8716179524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2020.08.28. 09:05:31

Sok minden fog még a Barcánál változni, és mivel mindet a törpe dönt el ezért az elnök fog távozni így szerintem Suarez is maradni fog,persze ha Messi is akarja.

Hiribi27 2020.08.28. 09:12:14

Ő sokkal jobb választás lenne, mint Dzeko.

Metalwarrior88 2020.08.28. 09:23:55

Chiellinivel mehetnének együtt harapni valamit.

Pjanista 2020.08.28. 09:37:45

Közel sem az a játékos, aki 3-4 éve volt, ugyanúgy le van épülve fizikálisan, mint Higuaín, ráadásul még a térde is rossz. Eddig teljesen más típusú játékost kerestünk CR mellé, erre jön egy ilyen "lehetőség" és már rá is ugrunk. Nyugodtan maradhatna Higuaín is ennyi erővel.

kovta23 2020.08.28. 09:53:01

Szerintem egyik potenciális jelölt se jelent garanciát arra hogy mondjuk 15+ gólos idényt lehoz. Ahhoz az kell hogy Ronaldo passzoljon és kiszolgálja ezeket a csatárokat. Legyen az Higu,Dzeko,Cavani,Suarez vagy bárki mindegyiknek sokkal több labda illetve helyzet kell mint amit eddig Cr nyújtott a társaknak.

rockitbaby 2020.08.28. 09:56:01

@Pjanista: Azért óvatosan az ilyennel. Suarez 22 meccsen 16 gól és 5 gólpassz a bajnokságban és 5/2 ugyenezen stat a BL-ben 6 meccsen. Lehet szeretni és nem szeretni - én sem kedvelem teszem hozzá gyorsan -, de azért Higuaintól még most is klasszisokkal jobb.

Amúgy persze, az igaz, hogy más típusú csatárt kerestünk eddig, de talán ő és Dzeko jelentené - a korunkat is figyelembe véve - a legkisebb kockázatot.

hurbiny3k 2020.08.28. 10:09:24

@Metalwarrior88: Felolvastam a családnak, 5 perce nem hagyják abba röhögést..

JuventusFanatikus 2020.08.28. 10:10:55

@kovta23: Ó, nagyobb gazember ettől Bartomeu, minthogy saját maga lemondjon. Tudja Messi is, hogy az elnök ígérete csak egy politikai húzás, tavaszig ugyanúgy Bartomeu egyik embere vezetné a klubot, és kb. ugyanott lennének. Szerintem Messi okosabb, minthogy bedőljön ennek.

Egyébként tudomásom szerint Koeman rakta ki Suárez szűrét.

kovta23 2020.08.28. 10:17:20

@JuventusFanatikus: Valószínű igazad van. Ha már itt tartunk szerinted van esély arra hogy Messi idejön? Működne? Lenne értelme két sztárt eltartani?
Amúgy te melyik centert preferálod?
Nálam még mindig Jovic kölcsön opció a befutó tudom szóba se jött

JuventusFanatikus 2020.08.28. 10:23:24

@kovta23: Szerintem az a klub sorsának megpecsételése lenne. A két játékos évi bruttó bére kb 150 millió euróra jönne ki, a jelenlegi keret keres CR-el együtt 225 milliót (csak fejből írtam, de a Mercatóban ott a pontos adat). Iszonyatosan nagy durranás lenne, meg minden, de a klub jövője akkora veszélybe kerülne, hogy ihajj. De szerintem ezt a vezetőség is pontosan tudja.

Nálam is Jović lenne a befutó, de sajnos komolyabban nem merült fel a neve, így én Džekót hoznám el. Szakmailag Suárez is remek döntés, viszont én emberileg nagyon nem szeretem, és pénzügyileg se lenne piskóta a magas fizetésével.

kovta23 2020.08.28. 10:28:04

@JuventusFanatikus: Rég értettem ennyire valakivel egyet.
Sőt ha rajtam múlna akkor idén Cr is távozott volna egyrészt most még el lehetne adni másrészt az óriási bére miatt is. És nyugodtabban lehetne felépíteni egy új fiatal csapatot.

gomorra21 2020.08.28. 10:30:49

@kovta23: CRt sem biztos, hogy van értelme eltartani, erre még egy tag, aki képtelen visszazárni, presszingelni és egy meccsen 7 km futással beéri, hát, az nagy öngól lenne. Messi nem egy top klub ékköve, másodhegedűsként meg képtelen játszani.

kovta23 2020.08.28. 10:43:03

@gomorra21: Ezt írtam feljebb. Én építkeznék tehát Cr is mehetne. Messit pedig nem is akartam soha. Csak kérdés volt

Leram7 2020.08.28. 11:04:21

CR-en kívül jelenleg talán Dybala tud még gólt lőni. A középpályásaink is elképesztően kevés gólt lőttek. Ezért CR elengedése óriási hiba lenne.

Ha azt vesszük, hogy 10-20Millióért leigazoljuk Dzekot és 2 évre meg kell neki adni a 6M fizetést, akkor annyiból Suarez is jöhet ingyen 10-15M fizetésért és még Suarez jobb is.

A matek sehogy sem fog kijönni, ez egy olyan helyzet, amit be kell vállalni. Sajnos nincsen normális csatár a piacon. Egyedül Werner volt, de őt a chelsea elvitte. Lacazette 50M-ért 30 évesen? Még rosszabb üzlet...

Juvegaspy 2020.08.28. 11:06:35

@kovta23: CR be még van 2 év elég magas szinten s a hozzáállásával is sokat fog hozzátenni idén is. Azért amig evi 40gol körül termel eladni nem nagyon kéne.. De ez is csak vélemény.

kovta23 2020.08.28. 11:14:45

@Juvegaspy: Igaz is meg nem is. Ezen a szinten voltunk Cr előtt is. Sőt!
Én azon a véleményen vagyok hogy sosem jó ha egy embertől függ a csapat sikeressége.
Szerintem sokkal jobb ha mondjuk 5en jutnak 10 gól fölé mintha egy rúg 40et mert ha az az egy kiesik a csapat nem tud működni.
Ha Cr tud jobban csapat ember lenni több gól és kulcs passzt adni illetve a szabadrúgást átadni akkor maradjon mert egy jobb centerrel lehet ez jobb is.

venember83 2020.08.28. 11:16:05

Jelenleg bő 20 milliós fizetése van Suareznek (nettó), el sem merem képzelni, mennyi lenne Torinóban. Dzekóért 20 milliót fizetni balgaság, ahogy Lacazette sem ér 50 milliót 30 évesen. S közben Pipitát el kell engedni, mert teljesen kiégett, semmire sem jó. Valamelyik ujjba harapni kell, muszáj. Mindegyik nagyon rossz opció.

Juvegaspy 2020.08.28. 11:20:02

@kovta23: legyen úgy.
Suarez temahoz hozzaszolva.. 20at keres most.. Mit kelent hogy lejjebb adja ezt az igenyét? 15 evente s 3 eves szerzodes ez azert kockazat.
2ev mulva csataroknal kell homoritani valamit mikor CR es a center is lelép Dybala marad ugyebár.
Dzeko kissebb kockázat. Kivancsi leszek ki jon végül.

kovta23 2020.08.28. 11:23:02

@Juvegaspy: Így van. Jövőre már megoldás kell. De ott van még az idén megoldandó szélső védő poszt. Bellerin megoldás?
Sajnos túl nagy a csend

The king of alibis 2020.08.28. 11:23:23

Kedvenc csatárom volt míg a Poolban tolta. Emberileg megkérdőjelezhető, viszont lehet hogy 33 éves, de jelentősen kevesebb bérért 2 évre tökéletes igazolás lenne. Ronaldoval és Dybalàval nagy 3-ast alkotnának
Ha már lehet választani inkább ő jöjjön mint Dzeko

Il Principino 2020.08.28. 11:29:21

Na végre vmi értelmes ember Higu helyett :)
GYAKA

Chris26 2020.08.28. 11:50:48

Lekaparom az összes juves tetkom ha ez farok tenyleg idejon! Mar a ronaldo is meredek volt...de tudjuk,h profit is mozog a hatterben! Deeee eZ ez kiverne a biztositekot! Nem mellesleg mar olyan interes angolos spanyolos az egesz a sok idegenlegiossal... Elszomorito

Pjanista 2020.08.28. 12:01:20

@rockitbaby: Nem lehet összehasonlítani a kettőt. Higuaínnak sem ilyen statjai lennének a Barcelona kezdőjeként, ahogy Suareznek sem Ronaldo mellett. Nekünk olyan csatár kéne, aki melózik Ronaldonak és Dybalának. Suarez nem ilyen, ez egyértelmű. Szerintem alapból nagyon hasonló játékos, mint Higuaín, csak jobb helyzetkihasználással, szóval semmi értelme nem lenne idehozni pont Higany helyett. Egyébként Suareznek szerintem pont a munkamorálja volt a legnagyobb erénye, ami nem kicsit megkopott az utóbbi években, miután teljesen leépült és még a térdsérülése is hátráltatta. Emellett egy undorító féreg, de ez már csak hab a tortán.

Juventino86 2020.08.28. 12:34:12

2-3 jó idény még simán van benne. Igazi aljas féreg, de azt be kell látni, hogy klasszis csatár. Egyértelműen erősítés lenne, szóval jöjjön! :)

Juvegaspy 2020.08.28. 12:34:12

@kovta23: Bellerin megerne egy probat

rockitbaby 2020.08.28. 13:10:35

@Pjanista: Óh, Higuain megmutatta, hogy a komoly meccseken mennyire hasznos, ezen buktak Messiék egy vb-t. Suarez megélt Messi és Neymar mellett, nem hiszem, hogy gondja lenne itt ezzel. Nekünk nem pusztán arra van szükségünk, hogy a sztárjaink alá dolgozzanak, hanem arra is, hogy a góltermés kicsit eloszoljon.

hellan 2020.08.28. 14:24:58

@kovta23: @Juvegaspy: nagy a csend Bellerin körül, de 25 éves játékosról beszélünk, próbát naná h megér. Főleg ha ezzel DS-től megszabadulunk valahogy.

@rockitbaby: mondjuk jó volna, ha idén a kp is kivenné a részét a góltermelésből.

rockitbaby 2020.08.28. 14:32:05

@hellan: Úgy úgy. De én már annyival is elégedett lennék, ha az új csatár 10+ gólos szezont produkálna. Vagy hogy még tovább fokozzam, jó lenne megoldani, hogy akár CR7, akár PD10 nélkül is legyen játékunk.

hellan 2020.08.28. 14:34:36

@rockitbaby: ne adja az ég h le kelljen tesztelni hogyan megy a játék CR és Dybala nélkül... :)

kovta23 2020.08.28. 14:43:22

@hellan: Hát igen! Jó lenne egy termékeny középpályás. Lehet szidni Samit de azért a 99/21 nem olyan rossz. Reméljük majd Arthur.

rockitbaby 2020.08.28. 14:48:33

@hellan: Az ősszel megvolt a CR7 nélküli, hiszen olyan kutyaszar formában volt, hogy gyakorlatilag emberhátrány volt. Dybala nélkül pedig láthattuk a Lyon ellen mennyire ment.

Pavel1988 2020.08.28. 15:19:16

Remélem nem csábul el a vezetőség ismét a jól csengő de idős játékosok neve hallatán.
Dzeko valamennyire kivétel nálam, nagyon jól betöltené a 16-oson belül tátongó űrt.

Idén látványosan visszaestünk a futómennyiség tekintetében, Allegri Juventusa szétfutott minden csapatot, kivéve a Real Madridot.

Ebben a névsorban reménykedek: Florenzi, Aurar, Mckennie, Milik, Gábriel Jesus (bal szélre) és Boga.
Remélem távoznak: Ronaldo, DS, Danilo, Khedira, Berna, Costa. és Ramsey.

Alex8610 2020.08.28. 15:20:53

Nála csak Neymar van lejjebb emberileg nálam.Én nem szeretném ha jönne.

el.Flaco 2020.08.28. 15:38:50

@rockitbaby: Dybala hiánya sokkal nagyobb érvágás, mint Ronaldóé. Az argentin nélkül 0 a kreativitás és a váratlan megoldás a csapatban, Ronaldo pedig egyedül semmit sem ér ilyen esetekben, neki kell egy játszótárs.
Én egyébként ezért is örülnék Suareznek, aki azért még tudna váratlant húzni (lásd. Bayern ellen szerzett gólja). De Dzeko-t is elfogadnám. Véleményem szerint kettejük közül jön az egyik, valamint Kean szerintem 100%, hogy visszajön, már csak a saját nevelés szabály miatt is. Vele kapcsolatban 2 év kölcsön+opcióról lehet olvasni.

MdewC 2020.08.28. 15:49:07

Nagyon megosztó a pali. Utálom én is.

Am sztem többet adna mint Dzeko, hogy gazdaságilag megéri-e, valszeg ő sem.

Sok a ha még mindig.

kidelpiero 2020.08.28. 15:49:54

Ha 7 misis fizetesert 2 evre eljon, nem rossz opcio, tobbert az elmult evekben tobbszor elkovetett hiba ismetlodne meg.

Drotkoszoru 2020.08.28. 16:00:25

A velünk szóba hozott (és reálisan el is érhető) csatárok közül egyértelműen Suárez lenne a legjobb választás. Szerintem még most is hatalmas spíler, 2 évre tökéletes megoldás lenne a center posztra, Higuaínhoz képest pedig óriási előrelépés. Ennek ellenére meglepne, ha végül nálunk kötne ki, de hátha.

Zombijuve 2020.08.28. 16:18:11

Próbálunk fiatalítani a védelemben(Demiral ,DeLigt),a kp-n (Kulusevski,Weston,)elöl is így kéne. Bőven sok(k) CR koros támadónak.

kovta23 2020.08.28. 16:27:00

@Zombijuve: És még kihagytad Arthurt, Bentat. Én pont ezért örülnék Jovicnak kölcsön opcióval. De én azt sejtem hogy Milik jön. Miért igazolt volna Napoli csatárt

Zombijuve 2020.08.28. 16:32:55

@kovta23: A többi kp hirtelen nem jutott eszembe. Milik meg elég sokat sérült, lehet ezért vettek csatárt,bár lehet, hogy igazad van. Ráadásul, ha jól tudom többet is kéne fizetni érte.

senky 2020.08.28. 16:36:33

@Leram7: IGAZ ,DE WERNERT MIERT NEM AKARTAK ELHOZNI ES HAALANDOT ...? ? ?

senky 2020.08.28. 16:54:31

@The king of alibis: En is inkabb ot latom jobb csatarnak mert rugta a golokat !
@rockitbaby: ,,Higuain megmutatta, hogy a komoly meccseken mennyire '' hasznos ? ? ? het goljaval ? ? ? szegyen Valamikor volt de CSAK volt mara teljesen kieget .Ha hasznos volna ropkodnenek erte a jobbnal jobb ajanlatok de SENKINEK SEM kel .

Andrea Pirlo komoly hangsúlyt fektet a torinói gárda középpályájának megerősítésére, ennek érdekében szívesen látná csapatában az argentin Leandro Paredest26 éves védekező középpályás 26 éves védekező középpályást .
Hamarosan tető alá hozhatják Manuel Locatelli leigazolását a Sassuolótól és egy játékoscsere keretein belül Thomas Partey játékjogára is lecsapnának az Atlético Madridtól.
Ott van meg azeladok kozt Odsonne Édouard 22 éves), Kourou, Francia Guyana 1,87 m,azonkivul a Barcatol tavozni kenyszerulo jatekosok :Philippe Coutinho ;Sergi Roberto ; Jordi Alba ;Samuel Umtiti;Luis Suárez ;Sergio Busquets ;Ivan Rakitic és Junior Firpo ;Carles Alena ;
Arturo Vidal;Rafinha ;Martin Braithwaite ;Moussa Wague ;
kozuluk is lehetne valogatni !

rockitbaby 2020.08.28. 16:58:13

@senky: Elolvastad a mondat többi felét is? Vagy csak az alapján kezdtél el nekem butaságokat írni. Segítek, nem poénból írtam, hogy miatta buktak el egy vb címet...

kovta23 2020.08.28. 17:06:31

@senky: Te honnan tudod kit akartak vagy nem akartak elhozni? Honnan tudod hogy nem tárgyaltak Wernerrel vagy Haalanddal? Vagy szerinted ez úgy megy hogy mindenki ide akar jönni ?

babo0410 2020.08.28. 18:28:47

@kovta23: Szerintem a cél nem is a sok gól a középcsatárnál, hanem olyat keresnek, aki tud harcolni a védőkkel, és képes azok közé betörni, ezzel utat nyitva Ronaldonak. Dzeko ilyen lehetne, Suárez biztosan nem lenne Ronaldo kiszolgálója. @senky: Honnan tudjuk, hogy nem akarták? Itt a blogon is szü volt róla, hogy két év múlva kivásárolnánk a szerződéséből.
Én úgy tudom, hogy Haaland nem akart még top csapatba menni, neki a Dortmund volt a választása. És érthető is, mert egy osztrák csapatból azonnal egy tpő klubba menni, kockázatos ilyen fiatalon. Még csak 20 éves, a Dortmundban játszatják a fiatalokat, de egy olyan nagy csapatban, amelyik bajnokságot és BL-t is nyerne egyszerre, az ilyen nagyon fiataloknak nem sok lehetőség terem. Nálunk meg aztán pláne. Szerintem a lehető legjobb helyen van most a karrierje szempontjából.

senky 2020.08.30. 08:54:41

@kovta23: nem azt mondtam hogy mindenki ide akar jonni,de ha nem akarnak akkor a vezetoseggel,edzoert vagy a kevesebb juttatasokkal van a baj ! Ezen kene valtoztatni ! Ha valaki nem akar jonni ,es en volnek a klubbvezeto ,engem zavarna ,feltennem a kerdest miben tevedek ,mi lehet az oka ,es a nemakaras okat meg is kerdeznem a jatekostol ,ha tenyleg meg akarnam szerezni: ,,Mi az oka ,miert nem akarnal nalunk jatszani ? Mit kene tegyen a klubb hogy hozzank igazolj ? A hozzank jovetelednek a felteteleid sorold ? Mit igernek a masik klubbok amit mi nem tettunk meg ? Megertettuk. Intezkedunk erdekedben ! Elintezzuk .''

Ha valaki nem kedveli az adott ajanlatokat felteteleket , akkor NE haritsak masra a jatekosra a dolgot ,,nem akart jonni '' ,hanem magukban keressek a MIERT-re a valaszokat hibat az okokat .
1- ki ad tobbet erte a volt klubbjanak,a jatekosnak nagyobb fizut,allando kezdocsapat alapembere , + egyebb juttatasok ... ,azt valasztjak ;
2-a jatekos altal elvart felteteleket ha biztositjak ,o latva hogy a klubnal ertekelve van es lessz, elony a leigazolasara !
3-NEM akar senki cserejatekos lenni,igy erteket s fizetest vesziteni ! Agneli, Paratici .... kene valtozzon a klub erdekeben NEM pedig a leigazolhato jatekosok az ok erdekukben .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1810) bajnokság (2927) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (749) elemzés (40) előzetes (732) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1534) játékosokról (9100) juventus u23 (19) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2201) meccsek (3581) mercato (3882) nyilatkozat (6754) Olasz Kupa (278) összefoglaló (328) pletyka (3857) Primavera (16) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (44) vezetőség (208) video (119) Címkefelhő
süti beállítások módosítása