Pirlo: "Készen állok erre a csodálatos lehetőségre!"

pirlo_andrea_sajto.jpgA Juventus kispadjára tegnap kinevezett Andrea Pirlo ugyan az első csapat edzőjeként még nem kommentálhatta a fejleményeket, de ma este a személyes Twitter-fókján keresztül adott hangot örömének.

"Mély örömet és megtiszteltetést érzek azért, mert a Juventus ilyen megtiszteltetéssel és bizalommal tüntetett ki. Készen állok erre a csodálatos lehetőségre!" - írta Pirlo a Twitteren.

Az ügyben megszólalt a pillanatnyilag az Intert irányító Antonio Conte is, aki a Juventus edzőjeként három szezon során együtt dolgozhatott a klasszis középpályással.

"Egyértelműen nagyon örülök Andreának, mert túl mindazon, amit labdarúgás tekintetében kaptam tőle, egy kivételes ember, akit nagyon szeretek." - mondta Pirlo új munkájával kapcsolatban Conte a Bayer Leverkusen elleni Európa Liga-mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával.

"Ugyanakkor attól, hogy látom most azokat a játékosokat, akiket korábban edzettem, edzővé válni, kezdem öregnek érezni magamat."

Pirlo a Conte által irányított Juventus egyik kulcsfigurája volt, s a három év alatt három bajnoki címet ünnepelhettek együtt, majd később az olasz nemzeti csapatnál is volt alkalmuk a közös munkára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5116120042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AgliOli 2020.08.09. 20:05:38

Ha már a meglepetéseknél tartunk, Szoboszlai is rajta volt anno azon az étteremben kidobott Paratici listán...

Hollóka 2020.08.09. 20:05:59

Tényleg csak sok sikert tudok Neki kívánni. Remélem tényleg készen áll. Annak ellenére nagyon szeretem, hogy nincsenek róla személyes emlékeim. Kívánom, hogy hamarosan legyenek!

Ja és Conte örömét megértem. Ezzel csak a férgek esélye nőtt a Scudettora. Csak aztán ki ne hulljon a haja ismét, ha a tanítvány netalán legyőzi a mestert. ;)

Hiribi27 2020.08.09. 20:13:46

@Hollóka: ugyanerre gondoltam èn is. Persze hogy örül Conte egy nullkm-es edzőnek a legfőbb vetélytársnál, ahol jó eséllyel a csapat fele elmegy.
Srácok-hogy divatos szóval éljek- “érzékenyítsük” magunkat a bajnokságban a sok vereségre és a fejetlenségre. Mondjuk ehhez az elmúlt 10 meccsen már hozzászoktunk.
Nem bízom ebben az új projektben, de úgy fogom fel hogy a bő esztendők után most jönnek a szűk esztendők. Az élet is ciklusos, a foci is az.

GodPiero 2020.08.09. 20:20:04

Remélem Pirlonak nem az áldozati bárány szerepet szánják....
Kirántják alóla a fél csapatot aztán ha bukta van mindent a nyakába varnak....
Ebbe beletörhet a még el sem kezdődött edzői karrierje...

rabsic02 2020.08.09. 20:25:24

Nem lehet, hogy ennek az edző váltásnak vannak gazdasági okai is? Mint pl a tőzsdén Sarrival csökkent a bevétel, és még ha rendben is lett volna a játék, akkor is elzavarják?

pott70 2020.08.09. 20:38:51

Szemernyi kétségem sincs afelől,hogy Andreaból kiváló sikeres edző válik.
Futballisten.Ennyire egyszerű.Azonban,hogy most mindjárt ennyire a mélyvízbe,a Juventus padjára zéró rutinnal,a szamárlétra teljes átugrásával kezdeni a karriert,nagyon kétséges.Fogalmam sincs,mi lesz belőle.Még az is lehet,hogy világverők leszünk.Pirlóban nemhogy megvan az X,hanem Ö maga az X!

Sunny21 2020.08.09. 20:41:19

@rabsic02: Azt gondolom, hogy a Lyon elleni bukta söpörte el Sarrit, még ha a kommunikáció másról is szól. A francia 7. helyezett ellen nem eshetünk ki (jogos). Sarri nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (az más kérdés, hogy elég volt-e az idő erre), és a szurkolók is kikezdték. Pirloval emelkedik-e a részvények ára? Nem tudom, de ha befektető lennék, nem most vennék.
Khedira, Matuidi, Higuain, DS, első körben Ők menjenek, és hozzunk Pirlonak két szélső védőt, 2 normális kp-t minimum, és egy csatárt. Ez lenne az alap, minden további kerettakarítás és érkező pluszt jelentene.

alexGicamo 2020.08.09. 21:00:05

Isten hozott , Mester !

Szívből gratulálok a kinevezésedhez és sok sikert szeretett csapatunknál !

Quentin_KR 2020.08.09. 21:19:26

@AgliOli: más a meglepetés és más egy vak túlzás. Szoboszlai lehet még jó játékos, de Salzburgból a Juvéba? Vicc lenne.

peti78 2020.08.09. 21:23:29

@Hiribi27: a említett eredmények zavartak sőt delnéritől az ideg szétbaszott de az eredmény után nem elötte... pirlo nagy király az hogy nullkmes nem jelenti feltétlenűl a hozzánemértést, nem olyan bonyolúlt játék a foci.

dobor norbert 2020.08.09. 21:25:44

Hiszek Neked! De nekem nem igéret kell,hanem bizonyíték!

Alex8610 2020.08.09. 21:43:16

En most mar mast nem akarok irni csak sok sikert es sok trofeat nalunk Maestro! Remelem evek mulva referenciapontkent tekintunk erre a kockazatos dontesre.Forza Andrea! Forza Juve!

DelPiero2 2020.08.09. 22:06:32

@rabsic02: tuti hogy van, pl. Pirlonak sokkal kevesebb pénzt kell adniuk, mint az előzőknek, hiszen "junior" még.

Attilio79 2020.08.09. 22:09:25

Pirlo nem lehet rosszabb Sarrinál!

Ha Agnelli változást akar, azt minden szurkolónak támogatni kell, főleg, ha normális fiatalítás lesz!
Szcses, Buffon, Chiello, Bonu, De Ligt, Demiral, Sandro, Bentan, Dybala, CR, Cuad kivételével senkiért sem kár, a keretből vagy a kölcsönadottakból.

DelPiero2 2020.08.09. 22:10:23

@Quentin_KR: pedig annak lenne értelme. Most még "olcsó". Ha lenne eszük, megtennék. Pjaca-ért kiadtak annyi pénzt mint most Szoboszlai kerülne? Fizetésként sem kéne 4-5 milliót adniuk.

alexGicamo 2020.08.10. 03:48:39

@dobor norbert: Akkor ajánlanám neked az Old Spice -t . :-D

Il Principino 2020.08.10. 08:07:23

Kezdek magamhoz térni a kiesés okozta sokkból..Cikkekhez hozzá sem szóltam eddig,mert nem akartam veszekedni senkivel mert mindenki idegállapotbavót!
Ez,hogy Pirlo lett kinevezve hatalmas felelőtlenség sztem egy bl-t tényleg reális célként kezelő csapat számára!!!
Ugyanezt gondolnám ha ADP vagy bárki más hozzá hasonló egykori kedvenc lett volna kinevezve..tapasztalatlanok
edzői szinten,100-ból 1 válik be kb.Persze,lehet hogy ő lesz mi Di Matteonk de annak kicsi az esélye..Zizounak is több tapasztalata volt amikor Perez bedobta.
Milannal is próbálkoztak ezzel(Pippo,Seedorf,Gattuso)
Igen,kell egy jó regista de a pályára!!!
Sajnálom Sári nénit,de 2 kupadöntőt elvesztett és most a bl is oda,vhol jogos az elküldése,de a nagyobb hiba az idehozatala volt talán!
Ami még bosszantó,hogy sokan még most is CR-t küldenék el :D röhej
35 évesen benyalhat neki a csapat java küzdeni akarás terén,és hát rajta most sem múlott..Csak úgy mint az Ajax ellen tavaly idén sem volt ember aki felnőjjön a szintjére,Dybala sajnos rosszkor sérült meg.A probléma a középpályán keresendő még mindig,mert a hülye is látja,hogy nem európai topszintű!
Mást mindenesetre nem tehetünk,szurkoljunk a Maestrónak és a Juvénak és hogy idén jól erősít Paratici a kereten!Forza Juve!!!!!

Andras74 2020.08.10. 08:27:35

Kétségtelenül igaza van mindenkinek, aki azt mondja, h óriási kockázat Pirlo kinevezése, a 0 tapasztalat miatt.

Szerintem Sarrié legalább ekkora kockázat volt, és számomra napokig hidegrázást okozott. Egyszerűen biztos voltam benne, h nem illik össze a kerettel. Ki látott már olyat, h versenylovakkal szántani???

Andras74 2020.08.10. 08:34:54

Minden összehasonlítás, amire mindenki hivatkozik, nagyon sántít.

Igen, majdnem az összes 0 km-es edző belebukott.

Egy dolgot azért ne felejtsünk el: egyik keret sem volt ennyire brutál erős és ennyire önjáró. Idén sem azért lettünk bajnokok, mert nálunk volt a liga legjobb edzője. Legalább egy valaki jobb teljesítményt nyújtott Sarrinál, mégis mi nyertünk.

Ha jön vérfrissítés a középpályára, márpedig jön, és elküldik a felesleg egy részét, márpedig elküldik, akkor miért kéne azt gondolnunk, h Pirlóval katasztrófa fog történni???

Kmarcika 2020.08.10. 08:39:10

@Il Principino: +1
Ronaldo küzdöt... többiek meg hááát

steven.h 2020.08.10. 08:45:48

@Andras74: Az a baj, hogy nálam amit te írsz ez is sántít, mivel pont azt írod, hogy jöjjön a vérfrissítés a középpályára meg felesleget takarítsuk ki (nálam ebben pl benne van Higuain is, emiatt biztosan érkezik egy új center is). Na őket csapattá kellene gyúrni, taktikát rájuk szabni és ebben Pirlonak semmi tapasztalata nincs.

Na, de nem is ezt akartam írni, nagyjából 5 cikkről és legalább 1000 hozzászólásról maradtam le a hétvége során, úgyhogy volt mit bepótolnom.

Elég kockázatos Pirlo kinevezése, és nagyon szurkolok neki, hogy ne egy Ferrara utat járjon be. Szerintem ha ennyire Juventus kötődést akartunk a padra is meg Spiritot akkor lehetett volna talán eggyel kockázatmentesebb választás pl Carrera és Pirlot odatenni mellé segítőnek amellett hogy az U23 továbbra is az irányítása alatt marad. Nem tudni mi járt Agenlli fejében, remélni lehet, hogy ez nem egy olyan megoldás volt most mint ami tavaly Sarri, mert abban egészen biztos vagyok hogy az sem A megoldás volt, ha az lett volna, akkor adtak volna neki még időt.

Nem fogom azt írni, hogy legyen ő a mi Zidane-unk, csak annyit hogy trófeákkal teli éveket kívánok neki és legyen edzőlegenda is nálunk.

babo0410 2020.08.10. 09:06:06

Reméljük tényleg készen állsz, Sok sikert nálunk. Conte te meg remélem Pirloval szemben még jobban alul maradsz, mint Sarrival. Azt te cseszted el, egy meccsen múlt, most remélem közöd nem lesz a scudettohoz. Mondjuk nem bánnám, ha az intert helyben hagyná az Atalanta, a Lazio meg még valaki, hogy a BL-t is bukják. :D

Andras74 2020.08.10. 09:37:07

@steven.h: nem kívánok nagy vitába bonyolódni.
Nem azok miatt lettünk bajnokok, akiket elküldenek. A hiányukat nem fogja megsínyleni a csapategység....
Azok nyerték meg idén, akik maradnak, és nekik érkezik egy kis segítség.

Montero 2020.08.10. 09:40:31

Nagyon regen szoltam hozza cikkhez itt utoljara. De mar nem kovetem ugy a csapatot mint regen. Ha sikerult neha megneztem a mecseket de ezt a nezhetetlen dolgot amit a palyan muveltek undorito volt latni. Pirlo kinevezesehez annyit, hogy valoban 0-tapasztalattal egy kicsit necces lesz de ugy gondolom egy tapasztalt edzo ha bevalallna a segedezdo szerepet mellette akkor meg lehet belole valami. Mint mondjuk egy "Brian Clough and Peter Taylor" duo. Valami ilyesminek kepzelnem..... Forza Juve + Forza Pirlo

steven.h 2020.08.10. 10:02:20

@Andras74: Ezt értem, de attól csapatot kell belőlük faragni, mivel a riválisok erősödnek és még egy ilyen évvel, hogy ilyen fejetlen lesz a csapat könnyen a 4. helyen is találhatjuk magunkat ha megint csak egyénekre hagyatkozunk

Andras74 2020.08.10. 10:18:20

@steven.h: bármi lehet. Lehetetlen kiszámítani.

Szalnoki81 2020.08.10. 10:21:02

Pirlo kétségtelenül nagy rizikó pláne most mikor a köv. szezonban fej-fej mellett kell megküzdeni majd az Interrel.
Kinevezésének csak akkor van értelme ha elképzelésiet figyelembe véve igazol a klub és a ballasztot jelentő 4-5 játékostól is meg tudnak szabadulni.

Andras74 2020.08.10. 10:46:02

Bízom benne, h Agnelli még nem játszott ki minden kártyát.

Egy idősebb, tapasztaltabb edző, aki már nem aktív, kaphatna vmi tanácsadói státuszt az első évben.

hellan 2020.08.10. 10:47:35

@Andras74: Semmi értelme ráerőltetni Pirlora tanácsadókat, ha nem szeretné. Hozhatna saját stábjába, ha akarna sztem tutira.

GGábr81 2020.08.10. 10:52:29

Azt gondolom, hogy most a világ legjobb edzője sem lenne elég. Mindenki minket akar elkapni, nehogy meglegyen a tizedik. Totál átformálódó csapat, tele fiatalokkal, melléjük egy nem igazán csapatépítéshez passzoló CR. Vagy nem lesz átalakítás, de Khedirával, Pocakkal, Bonuval, Matyival, Daniló/DS jobbekkekkel még inkább sansztalan vállalkozás. Ha Pirlo a világ egyik legtehetségesebb mestere is lesz, akkor is dőreség lenne a dobogó harmadik fokától jobbat remélni.

hellan 2020.08.10. 11:49:50

Az biztos, hogy Pirlonak úgy kell készülnie, hogy MdL október vége-nov elejéig nem lesz. Mercato végéig Romerot jó volna itt tartani, mint 4. számú védőt.

simoni 2020.08.10. 12:00:01

@GGábr81: Az előnyünk sokat csökkent az ellenfelekkel szemben, de még mindig a mi keretünket érzem a legerősebbnek a bajnokságban. A védelmünk eléggé bika, az új szerzemények beépítése a múlt szezonban megtörtént. Ha az edző nem is csinál különösebbet, mint hogy a védekezést nagyon jól megszervezi, már simán van esélyünk a címvédésre. De nagyon nagy kérdőjel, hogy Pirlo képes lesz-e erre.

Aztán persze nagyon sok fog múlni, hogy a mercatóban ki hogyan tud erősíteni. Mindenképp hoznunk kell egy használható centert, ill. jobb bekkbe egy stabil megoldást. Sandrót tilos eladni, és Pellegrinit is a klubnál kell tartani, tehermentesítőnek. Ha már ennyi sikerül, szerintem a kellő minőség meglesz. A többi már Pirlon és a srácokon fog múlni.

triplat 2020.08.10. 13:01:37

Hát én úgy látom, ez volt a logikus döntés.
lenne kb 1 hónap a bajnokságig egy olyan edzővel aki nem ismeri a klubot, a játékosokat sokkal nagyobb rizikó lenne nekivágni a felkészülésnek. Sarrinak 1 év nem volt elég. Pirlo ismeri a játékosokat és a klubot de nincs tapasztalata. Hát vessetek meg de én őrültem volna ha Allegri visszatér és Pirlo lesz a másodedző. Roncit meg eladjuk. De legalább meglátjuk mire leszünk így képesek. Allegritől sem vártam sokat aztán mindig kihúzta a s.zarból a szekeret. Gondoljuk meg milyen játékosokat adtak el minden évben és mit kapott helyette. Szerintem Pirlo jó lesz és kész. majd Allegri visszajön tanácsadónak :) hogy mindenki "boldog legyen". :))))

Andras74 2020.08.10. 14:04:40

@triplat: azon én is elgondolkodtam, h Maxit vissza lehetne-e hozni vmilyen igazgatói székbe, de annyi pénzt nem fognak neki fizetni, és gyakorlatilag az edzői karrierjét adná fel.

Andras74 2020.08.10. 14:07:28

@simoni: szerintem is védekezés lesz az eredményesség és a szezon kulcsa. Tavaly szeptemberben pont emiatt károgtam, h Sarri szétveri a védelmünket. Láttuk, mennyi kapott gól lett a vége.... :(((

Galbandi 2020.08.10. 14:46:28

@simoni: De Ligt novemberig nem lesz bevethető, Chiellini terhelhetősége fokozatosan csökken, Bonucci időzített bomba, ha nincs mellette egy stabil pont, Rugani nem a mi szintünk . Nincs nemzetközi szintű jobb bekkünk és a középpályás védekezésünk sem igazán elit kategória (személyes meggyőződésem, hogy Can leépítése óriási hiba volt). Mindez meg is látszott az előző szezonban, összesen 43 gólt kaptunk a bajnokságban. Demiral és Romero ügyesek, de nincsenek összeszokva sem a keret többi védőjével, sem a többi csapatrésszel. Sajnos jelen állás szerint egyáltalán nem mondható bikának ez a védelem, bár az igaz, hogy a rendelkezésre álló anyagból (kiegészítve egy komoly jobbhátvéddel) stabil hátsó sor kovácsolható idővel. Az a legnagyobb baj, hogy a védelem is pont akkor lesz a legtörékenyebb (a szezon első felében), amikor Pirlo elkezdi majd a saját taktikáját összerakni és beépíteni az új játékosokat, akikből úgy néz ki több is lesz, köszönhetően a számos potenciális távozónak. Nagyon szurkolok Pirlonak, de borzasztóan nehéz dolga lesz.

simoni 2020.08.10. 14:47:05

@Andras74: Igazságtalan a kapott gólok számára hivatkozni a kontextus nélkül. Leírtuk már többen többször is, hogy nagyon nem átlagos körülmények voltak a múlt szezonban: új játékrendszer, Chiello kiesése rögtön az elején, generációváltás, Demiral sérülése, általános büntetőcunami, stb.

Így ez, hogy "szétverte a védelmünket" szerintem nem állja meg a helyét. Nem bunkerfocit játszatni hoztuk ide a bagóst, ahhoz képest szerintem hozta az elvárhatót. Az ellenfelek védelme sem szerepelt sokkal jobban.

De ez már a múlt. Arra vagyok nagyon kíváncsi, hogy mi lesz Pirlo elképzelése. Egyelőre a keret nagyon kevés ahhoz, hogy "erőből", támadófocival nyerjünk bajnokságot. Egyelőre csak a védelemünkre apellálhatunk. Szerintem főleg a középpályás védekezéssel fog meggyűlni a Maestro baja. Az már a múlt szezonban sem muzsikált valami jól, most meg ugye elég nagy változások vannak/lesznek ott. (Pjanics out, Arthur in, stb.)

simoni 2020.08.10. 14:49:58

@Galbandi: Igen, az eleje húzós lesz. Remélem, Chiello/Demiral megoldja, amíg de Ligt felépül. Egy épkézláb jobbost pedig kötelező szerződtetni. Ez Paratici egyik első számú feladata kell legyen.

GGábr81 2020.08.10. 15:35:52

@simoni: leg erősebb keret, bika védelem?
A bika védelem kérdését leírta Galbandi és én a legerősebb keretet sem érzem, maximum egy bazi erős kezdő 11 van 0 cserével. De az a kezdő 11 sérülések miatt gyakorlatilag nem áll össze soha. Sőt mivel Hugi inkább fék mint ék így az a baromi erős kezdő 11 is csak valamiféle öszvér megoldással Dybcsi hamis 9-es játékával hozható össze. Mivel Pocakot én még cserének sem tartom, így elmondható, hogy nincs csatár cserénk, középpálya Melo ide vagy oda, akkor is lyukasnak érzem (Khedira hiányát nagyon érezzük hihi). Védelem jó lehet, de Killer és a török komoly sérülése után kérdéses mennyire lesz még belőlük labdarúgó. Bonu a BBC leggyengébb láncszeme és 4 védős rendszerben gyakorlatilag 40% a megnyert párharc 16-on belül, ez vicc kategória, de Ligt óriási, de most műtik, Rugót sikerült nb1-es szintre süllyeszteni. Komoly jobb oldali védőnk nincs, még ha Csoki néha arra emlékeztetőt mutat is. Csöcs jó, de nem a legjobb. Dybcsi és CR ha nahmegtalálja a hangot, nah ebben mondjuk bízhatunk, ha ezt összehozza jól a mester akkor abból lehet valami jó.

simoni 2020.08.10. 16:44:48

@GGábr81: Belső védő posztra van Chiello, Bonucci, de Ligt, Demiral, Romero. Azért ez csak rendben van, nem? Bal oldalon Sandro - ha nem is tündökölt mostanában - évek óta az egyik legstabilabb teljesítményt hozza. Elvileg van cseréje (Pellegrini), tehát nem kell feltétlenül kifingatni a szezon végére. Komolyabb minőségi javulást csak a jobb oldalon lehetne eszközölni, de ha minden kötél szakad, Danilo/Cuad azért megoldja egy elfogadható szinten. A múlt szezonban se ott mentek el a meccseink.

A középpálya továbbra is vékony, de egy Rabiot-Arthur-Benta sor azért egyáltalán nem tűnik gyengébbnek pl. egy pár évvel ez előtti Matuidi-Pjanics-Khedira sornál. (Arthur kb. csak erősítés lehet az utóbbi évek Pjanicsához képest.) Szóval a nevek papíron rendben vannak, de nagyon sok fog múlni azon, hogy mennyire lesznek motiváltak, mennyire találja meg Pirlo az optimális helyüket a pályán.

Elöl megint csak megvan a minőség (CR, Dybala). Kulu ígéretes, cserének ott van Berna/Ramsey. (Az utóbbi feltámadásában még egy kicsit bízok. Ha elkerülik a sérülések, még hasznunkra lehet.) Higuval felesleges már számolni, aligha marad. Egy Milik-kaliberű center érkezhet helyette, aki 10-15 gólra jó lehet.

Az inter ugyan jön föl, mint a balfi büdösvíz, de a középpályájukat leszámítva melyik részen vernek ránk minőségben? Melyik ellenfél keretét látod erősebbnek a miénknél?

(Hozzáteszem, hogy az erőviszonyokon persze még változtathat a mercato, de olyan rohadt sok pénze most senkinek sincs igazolni, és remélhetőleg Paratici se a fütyköst fogja vakarászni.)

Grinta 2020.08.10. 18:08:45

@simoni: Most mondok egy megdöbbentőt.Jelenleg,belső posztra nincs egy fix emberünk se,hiába van ott 5 név is.
Chiellini-Isten tudja mit bír a lába.
Bonucci-Megy ki a divatból,sajnos.
De Ligt-Novembert írnak vele kapcsolatban?
Demiral-Mikor pont kezdett belejönni,akkor történt a szomorú sérülése-kompletten nem tudjuk mire képes.
Romero-Egy percet nem játszott még a Juvéban.
+Feltetted a konkrét kérdést,amitől félünk mindannyian.zinter.Igazolnak kettő jót még,mi meg kettőt ami nem válik be-jajj Nekünk.És ezt a lehető legkomolyabban mondom.
A Juventusban sajnos túl sok a HA,az volt ebben a szezonban is.Sokat le is írtál ezek közül.

hellan 2020.08.10. 18:24:20

@Grinta: Igen, éppen ezen gondolkoztam, hogy én alapból úgy számolom h Chiello jövőre visszavonul, de aggódom a felépülése miatt azért...nagyon nem volt bevethető év végén és csak 1 meccsen bírt 45 percet.
Viszont sok mindenre nem számítok igazából: Ruganit ki kell paterolni mindenképpen és Pirlon múlik h mennyit rotál, de 1.5 hónapot 4 belső védővel kell tolni. Ha sok lesz a rotálás megérheti itt tartani Romerot, de perpill egy időzített bomba ez a poszt is sajnos.

simoni 2020.08.10. 18:41:15

@Grinta: Igen, ez a helyzet per pillanat. A minőség ott van, de amíg de Ligt fel nem épül, pokoli nehéz lesz.

Az meg senkinek sem újság, hogy a milánói kék-fekete horda alaposan felszívta magát. Valóban nagyon sok múlik most a józan vezetői döntéseken, ezért vertem a fejem a falba Pirlo kinevezése hallatán. Paratici most nem hibázhat, ha a topon akarunk maradni.

Grinta 2020.08.10. 18:59:49

@hellan: Romeronak meg kell adni a lehetőséget,azzal szemben,aki már eljátszotta.@simoni: És ha ehhez hozzátesznek egy Eurépa liga sikert is-ami valljuk be,benne van a pakliban,az jó táptalaj.Mert érdekes dolog ez:szerintem "simán" nyertük a bajnokságot,de csak egy ponttal.Ebbe mindenki azt lát bele amit akar-klubszimpátiától függően.

hellan 2020.08.10. 19:12:39

@Grinta: Nem tudok vitatkozni. Nem sok értelme lenne eladni őt, főleg amíg de Ligt fel nem épül.

hellan 2020.08.11. 14:04:45

Pirlo and the idea of ​​total football: Crazy about Dutch football and its philosophy. He would like to build a project on young people by developing them through dynamic football and ball possession. In Italy he studied a lot De Zerbi and his “build up” phase.

Pirlo odavan a holland fociért és ennek megfelelően szeretne fiatalokra építeni: dinamikus focival (gondolom ez pörgős, sok passzos focit jelent) és labdabirtoklásra építeni. Olaszországban sokat tanulmányozta De Zerbi támadásfelépítési "dolgait".

pedronegroo 2020.08.11. 14:09:15

@hellan: Fiatalítás: akkor lehet ezért merült fel Fagioli neve is, hogy nem lehetetlen hogy fel kerül a nagy csapathoz.

hellan 2020.08.11. 14:12:06

@pedronegroo: Gondolom felkészülés alatt kap némi lehetőséget.

pedronegroo 2020.08.11. 14:25:13

@hellan: A totálfocira meg kíváncsi leszek, minimálisan legalább lesz mire építkeznie, mert Sarri a csapat passzjátékán sokat dolgozott és legalább mezőnyben ha a kapu előtt nem is, azért már látszódtak az eredményei.

simoni 2020.08.11. 14:39:01

@hellan: A holland stílusnak én is nagy kedvelője vagyok, úgyhogy ha ezt sikerül összehoznia, akkor imába foglalom a nevét! Már csak egy csapat kell hozzá és néhány röpke év. :)

JuventusFanatikus 2020.08.11. 17:24:43

@pedronegroo: Igen, Pirlónak nagyon jól jön, hogy Sarri után érkezett, mert az Öreg azért tanított egy-két dolgot a srácoknak, aminek a Maestro még nagy hasznát veheti, és nem a nulláról kell megtanítani a csapatot a kényszerítőkre, a kis területen való játékra, ilyesmi.

pedronegroo 2020.08.11. 19:37:49

@JuventusFanatikus: Én ennél is tovább megyek, szerintem Pirlonak egyáltalán nem lesznek olyan lehetetlen feladatai mint amennyire elsőre látszik. Az öltözőben kell a tisztogatás meg a fejmosás, de ott meg élvezi a szenátorok bizalmát sőt Agnelli teljes bizalmát és ennek tudatában minden játékos befog állni mögé. A támadósor adott a Dybala-CR kettős elég jól összeállt, De Ligt és Demiral készen állnak, a holland sajnos pár hónapig lábadozni fog ha műtik a vállát, Chiello is már bevethető lesz, középen talán Benta és Rabiot is most már rendben vannak. A letámadás, a sok passzos játék, kényszerítők megjelentek Sarri által a focinkba ezeket se kell a nulláról kezdenie. És szerintem megkapja azokat a játékosokat vagy hasonlókat akikre Sarrinak is nagy szüksége lett volna és "csak" ezek beillesztését kell majd megoldani, de ez se tűnik teljesíthetetlennek. pl. Arthur és Kulu nem csak elsőre tűnik sokkal hasznosabbnak mint egy Matuidi vagy Berna. Ha még rendes középcsatár, regista meg Sandro helyettes is érkezik akkor legalább ránézésre készen állunk a szezonra.

JeetTrader 2020.08.11. 20:31:58

youtu.be/8LXYGgLc2ww

A fenti egy kis csatorna. Ez még egy jó ki összefoglaló rész.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő