Romero: „Játszanom kell, hogy kiharcoljam a helyem”

romero_christian_szivet_mutat.jpgA Juventushoz idén nyáron valószínűleg visszatérő Cristian Romero álmai csapatának nevezte a Juventust, izgatottan várja a torinói megmérettetést, de tudja, nagy verseny lesz a játéklehetőségért.

A 22 éves argentin védő tavaly nyáron igazolt a Juventushoz, azonban az elmúlt évet a Genoa csapatánál töltötte, hogy tapasztalatot szerezzen.

A fiatal középhátvéd a Cadena 3 munkatársának adott interjút a hazájában.

„A Juventus olyan álom, amelyet mindig meg akartam valósítani. Jövőre be akarok mutatkozni a Bajnokok Ligájában.

A Juventus vezetősége úgy döntött, hogy majd tájékoztat, mikor kell megjelennem edzéseken. A döntést ők hozzák meg, de következő évben mindenképpen játszanom kell, hogy kiharcoljam a helye.

Kicsit izgatott vagyok, mivel a fekete-fehér csíkos mez viselésével egy álmom valósul meg, mindig erre vágytam. A Genoa? Csodálatos tapasztalat volt náluk futballozni.

A behívó az argentin válogatott keretbe? Úgy vélem, hogy ez a fáradozásaim jutalma.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9516106834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2020.08.06. 09:22:01

Aztan adjuk ot is tovabb :)
Amugy nem kovettem a Genoaban.Jol teljesitett? Azt latom a sargat gyujtotte rendesen.

Kmarcika 2020.08.06. 09:46:39

Ruganinál mindenképpen jobb....
Sajnálom az olaszt de ez már lassan tarthatatlan minőségbeli hiány nála....

pedronegroo 2020.08.06. 09:58:58

Na Ő legalább nem az a tutyimutyi Rugani aki csak hátrál ha jön a támadó...

www.youtube.com/watch?v=G68e5FgbKs8

Rocky80 2020.08.06. 10:17:38

de Ligt, Demiral, Romero, Chiellini - ezeket a védőket szeretném látni jövőre

Mondjuk nincs az az Isten hogy Bonuccitól megszabaduljunk. Jobban szeretném az eladását mint bármilyen másik játékosét a keretben.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 10:28:34

@pedronegroo: Mikor Romero érkezik, akkor a csatárok hátrálnak:P:D

Én egy évre megtartanám az argentint, Ruganit meg a nyár folyamán kötelező jelleggel eladnám.

A nyilatkozatról annyit, hogy nem szeretem ezeket a típusú megnyílvanulásokat, de azért bízom benne, hogy ezt valójában is így gondolja.

JeetTrader 2020.08.06. 10:30:15

@Rocky80: Félek Chiellini túl sokat lesz már sérül, így Bonucci mindenképp sok lehetőséghez jut...hacsak a de Ligt és Demiral ki nem sajátítja a posztokat. Lenne egy jó verseny a posztért...jöjjön és küzdjön csak!

Én Demiralt várom vissza nagyon. Iszonyúan tetszett az az elán amivel játszott...mintha a fital Montérót látnám :)

rockitbaby 2020.08.06. 10:36:41

@pedronegroo: Nyilván Rugani után bárki, aki kicsit agresszívabb, azt szívesen látnánk, azonban kicsit még várnia kellene szerintem a Juventusszal. Demiral is egy kőkemény védő - tudom sokat volt sérült -, de minden összecsapást figyelembe véve 10 meccsen 1 sárga és 0 piros, addig Romero 30 meccs 14 sárga és 1 piros. Teljes szezont nézve de Ligt pedig csak 5 sárga és 0 piros. Tudom, ők előrébb járnak fejlődés tekintetében, de sem a török, sem a holland nem a finomkodós stílusáról híres, mégis töredék lapot szedtek össze Romero-val szemben. Maradjon még egy évet kölcsönben, de nem a Genoa-ban. Menjen a Sassuolo-hoz, vagy a Parma-hoz. Eggyel magasabb szint, de még sincsenek olyan vérmes elvárások. Le kellene nyugodnia kicsit, és egyáltalán nem lenne kevés a Juventushoz.

Rocky80 2020.08.06. 10:38:27

@JeetTrader: attól sajnos lehet is félni... Viszont legyen csak itt a keretben, sokat lehet tőle tanulni.

Demiral tényleg király! A hollanddal a világ legjobb párosa lehetnek.

Rocky80 2020.08.06. 10:41:21

@rockitbaby: majd lenyugszik itt nálunk. Folytassuk a fiatalítást aztán szokja a légkört. Vagy megkomolyodik, vagy viszlát.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 10:47:16

@Rocky80: Pont ezt akartam írni. Szerintem nincs értelme kölcsönbe dobálgatni.

MdewC 2020.08.06. 10:50:39

@Rocky80: Demiral kollégával óvatos lennék még, de bízom a 120%-os felépülésében.

JeetTrader 2020.08.06. 10:55:20

@rockitbaby: Lehet azért is szed be több sárgát mert úgy gondolja , hogy ha ő nem oldja meg akkor a társak nem fogják. Így inkább hajt és többször kockáztat meg kemény belépőt.

Ha vannak körülötted hasonló vagy még jobb játékosok akkor talán egy kicsit visszavesz...vagy pont ugyanazt csinálja mert h jobb akar lenni :D:D

Egy szó mint száz, én szivesen látnám, tanuljon csak itt a nagyoktól!

rockitbaby 2020.08.06. 10:56:22

@Rocky80: A klubnál sincs teljes nyugodtság, így én nem várnám el, hogy ilyen körülmények között ő is lenyugodjon. Gyuszi bácsi sem erről híres.

@JuventusFanatikus: 22 éves, egy év kölcsön a Sassuolo-nál nem fogja derékba törni a karrierjét, azonban megmutathatja, hogy érdemes-e vele számolni, vagy viszlát.

rockitbaby 2020.08.06. 11:01:10

@JuventusFanatikus: Nem, de a Bonu - de Ligt - Demiral - Chiellini négyes elég kell, hogy legyen. Romero-t csak akkor hoznám, ha valami isteni szikra véletlen kipattanna Gyuszi bácsi fejéből és három belső védős felállást akarna használni.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 11:04:52

@rockitbaby: Minden szezon előtt az a téma, hogy elég négy védő, de a hajrára csak kiderül, hogy kell az az ötödik is:D

rockitbaby 2020.08.06. 11:09:44

@JuventusFanatikus: Ez is igaz, de szerintem jelen pillanatban pusztán az eredményt szem előtt tartva még mindegy, hogy Rugani-ról kapjuk a gólt, mert hátrál, vagy Romero kiállítás miatti emberhátrányból. Akkor is, ha a két játékos között ég és föld a különbség, mindkettőn ilyen, vagy olyan okból mehetnek el pontok. Azonban, ha kapna a Sassuolo-nál egy évet, ott nincs ekkora káosz, mint nálunk, ott van esélye lenyugodni és akkor már valóban van helye a csapatban.

Azt meg sem említem, hogy az idei 14 sárga majdnem 3 kényszerpihenőt jelent.

juve28adam 2020.08.06. 11:15:47

Tőlem a srácot nyugodtan belevonhatnánk valamilyen bizniszbe(Pellegrini-t szintén), nem sok Genoa mérkőzést láttam, de azokon se győzött meg, sőt szerintem fejlődni se fejlődött igazán. Úgy gyűjti a lapokat kis túlzással, mint más a bélyeget. Lehet határozottnak és keménynek lenni, de Ő sokszor felelőtlen, nem lennék nyugodt ha Őt kellene a kezdőben látnom.

18/19 10 sárga 2 piros
19/20 14 sárga 1 piros

pedronegroo 2020.08.06. 11:16:53

@rockitbaby: Ááá nekem már elegem van Bonucci-ból, ká sok gólt kapunk és Ő vastagon benne van ezekbe persze a szélső védőink is ehhez bőven hozzájárulnak de ha csak nem tudják tutira hogy Chiello még bír 1-2 évet akkor én nagyon remélem hogy jön Romero és megkapja az esélyt. Itt nem lesz annyi sárgája mert annyit nem játszana :) de szerintem kevesebb gólt is kapnánk róla mint a Bonu-Rugó valamelyikéről.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 11:27:52

@rockitbaby: Szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy Rugani vagy Romero játszana. Az argentint egyszer állították idén csak ki 3-0-nál, egy véleményes második faul után, nem biztos, hogy úgy kell róla beszélni, mint aki minden adandó alkalommal begyűjt egy pirosat.

A Sassuolo kapta az ötödik legtöbb sárgát, néggyel kevesebbet, mint a Genoa, ott akar "lenyugodni"?

Chiellini bármely pillanatban lesérülhet, de Ligt valószínűleg a rajtot ki is hagyja, ha megoperálják a vállát, Demiral a súlyos sérülés miatt szintén lutri, egyedül Bonucci a fix pont. Rugani idén és tavaly is bizonyította, hogy ha csak tehermentesítés gyanánt kell néha beállnia, akkor teljesen rendben van, de mikor kényszer miatt, akkor abban a teljesítményben nincs köszönet.

Rocky80 2020.08.06. 11:34:02

Ha már így is úgy is sok gólt kapunk, legalább a fiatalok szokják a légkört. Legalább lesz honnan fejlődni.

venember83 2020.08.06. 11:42:50

@JuventusFanatikus: Bonucci, Chiellini, de Ligt, Demiral, Romero, Rugani? Igencsak combos két helyre. Persze értem az érvelésed, de végül is tényleg csak két helyről van szó. Gyanítom, hogy Romero vagy Rugani távozik a keret ésszerű szűkítése jegyében, mondanom sem kell, hogy kit engednék el.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 11:45:48

@venember83: Fentebb már leírtam, hogy Rugani elengedése alap:)

rockitbaby 2020.08.06. 11:48:31

@pedronegroo: Igen, sajnos sok gólt kaptunk, amiben a védelem kifejezetten ludas, de óriási különbség, hogy Bonu Demiral vagy de Ligt mellett jól mutatott, míg Rugani nem. Én nem küldeném el, mert jóval jobb opció, mint Rugani, de a következő szezonra gyakorlatilag a Demiral - de Ligt belső védőpáros összeszoktatása kell, hogy legyen a fő irányvonal.

@JuventusFanatikus: Nem is úgy beszéltem, de Romero játékában sokkal inkább benne van a lap, mint bármelyik másik védőnkében. Persze azt is meg kell jegyezni a védelmében, hogy egy kiesés ellen menekülő csapatban szedte össze, ahol gyakorlatilag átjáróház volt az egész csapat. Azonban a mi jelenlegi védelmünk is igen sokszor találta magát egy az egyben szemben az ellenféllel, mégis meg tudták oldani. Nem azt akarom, hogy elzavarjuk, hanem azt, hogy ne kallódjon el. És ehhez úgy gondolom az kell, hogy Gyuszi bácsi mancsától messzire kerüljön.

Amit írtál a védelemről igaz, vannak gondok. És én nem Rugani mellett érveltem, de akkor felteszem a kérdést: Te úgy gondolod, hogy a fix Bonu mellett Romero lesz az a védő, aki a BL döntőben kérdés nélkül kezdhetne? Mert szerintem még nem, és elgé sokba fájt ő ahhoz, hogy egy gyengébb szezon után, "bűnbakként" távozzon.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 12:05:53

@rockitbaby: Tavaly ilyenkor Demiralról el tudtuk volna képzelni, hogy egy döntőben szerepeljen? Ugye, hogy nem, és ma már teljesen máshogy gondolnánk. Azt se felejtsük el, hogy Gyuszi bácsi mancsai alatt lett az, aki. Romero egy tökös gyerek, biztos, hogy nem futamodik meg egy pár kudarc után, annyi biztos, és minden másodpercet megragad arra, hogy bizonyítson. Továbbra sem látom értelmét kölcsönadni.

rockitbaby 2020.08.06. 12:11:54

@JuventusFanatikus: Aki a Diego Costa-nak nekimegy és fojtogatja, arról igen, el tudom képzelni :) Viccet félretéve, nyilván értem, amire gondolsz, de ettől a mostani Juventustól kicsit féltem. Nem is kicsit.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 12:12:59

@rockitbaby: + adalék, Demiral a Sassuolónál 1.9-szer szabálytalankodott meccsenként, Romero 1.6-ot hozott össze.

Il Principino 2020.08.06. 12:21:36

Romero!Gy.A.K.A.
Rugani pedig mehet is!
5 védő mindenképp kell egy szezonra!

Rikoo 2020.08.06. 12:54:10

Gyanítom, hogy be lesz ő vonva egy nyári cserebizniszbe. Rugani senkinek nem kell a 3,5 milliós fizetésével.
6 belső védővel meg biztosan nem megyünk neki a szezonnak.

rockitbaby 2020.08.06. 15:27:16

@JuventusFanatikus: És mégis több lapot kapott a töröknél. Ez még nem minden.

JuventusFanatikus 2020.08.06. 15:42:10

@rockitbaby: "Ez még nem minden."

Ezután jön a grátisz, mint a Top Shopos reklámokban:D

Komolyra fordítva, attól még kicsit elgondolkodtató, hogy ezt a számot a Juventusnál 0.8-ra le tudta húzni. Ahogy szoktad volt mondani, megnyugodott:D

rockitbaby 2020.08.06. 16:05:47

@JuventusFanatikus: En sem azt mondtam, hogy azonnal el kell adni, csak azt, hogy a mostani Juventutól nagyon is van okunk félteni.

senky 2020.08.06. 17:56:39

@juve28adam: Kapta a sarga lapokat ... s akkor mi? Tan te jobban kedvelnedn sarga lap nelkul a juventuszban elvesztett meccsek utan ? inkabb sarga mint hogy golt kapjon a csapat !
Arra is gondolni kell hogy a fiatalitas nagyon is szukseges -Bonu es Chielo mar jol benne vannak a korban,kuzdeni kuzdenek, de a fiatal 20-as evukben levo csatarok sokkal gyorsabbak hosszutavon,gyors ellentamadasnal jobban birjak az iramot mint ok ! - , amihez a jovo vedo jatekosai meg ossze kell szokjanak Demiral - de Light-Romerro , hisz osszeszokas nelkul nem fog menni a jatek !

rabsic02 2020.08.06. 19:47:52

Nálunk fejlődik a legtöbbet, mind játékban, mind fejben. Bebizonyododott, hogy Chiellini már nem bírja végig a szezont és ez csak rosszabb lesz. A négy védős rendszetben Bonucci már lassú.
Egy szó, mint száz, jöjjön ez a Romero gyerek!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő