Sarri: „Nincs értelme okokat keresni”

sarri_maurizio_meccs_kozben_partvonal_mellett.jpegMaurizio Sarri nem kívánta a 4-2-es vereség után elemezni a Juventusnál felmerült áramszünetet, inkább méltatta a csapat kiváló teljesítményét a mérkőzés első 60 percében.

„Úgy gondolom, hogy világszintű futballt mutatott a csapat 60 percig. Teljesen irányítottuk a meccset, aztán következett az áramszünet.

Nincs értelme sokat gondolkodni ezen, mivel három nap múlva ismét meccsünk van.” - mondta a mester a DAZN munkatársának.

„Teljes áramszünet volt a csapatnál 15 percig. Megtörtént ez már más csapatokkal is ezen időszakban. A meccs pozitívumaival kell foglalkoznunk, hiszen egy órán keresztül teljesen irányítottuk a meccset.

Általában lehetetlen megtalálni az okokat ezekre a megmagyarázhatatlan áramszünetekre.

A múltban volt néhány rossz teljesítmény adott meccseken, és azokat a találkozókat el is veszítettük, de most nem erről van szó. Ma este jól játszottunk. Láttam már egyéb csapatokat is hasonló áramszüneteket szenvedni mostanában, mivel szokatlan helyzet az ilyen melegben való edzés és játék, miközben rengeteg meccs van szorosan egymás után.

Kontraproduktív lehet, ha túlelemezzük a dolgokat, vagy ha bűnbakokat keresünk, ezzel el is veszíthetjük az eddigi munkával elért eredményeket.

Teljesen más ez a vereség, mint ami a Verona és a Napoli ellen esett meg, ezért most a következő meccsre kell koncentrálnunk. Ez a csapat kiváló futballra képes, és erre kell építenünk.”

Matthijs de Ligt és Paulo Dybala nem léphetett pályára Milánóban, ezért Daniele Rugani kezdő lehetett, ám a mester nem a védősorban látja a hibát.

„A védelem a 62. percig nagyszerűen teljesített, hiszen lehetőséget sem adtunk addig az AC Milannak. Az áramszünetben mindenki érintett volt. Ilyenkor akár 11 játékost is lecserélhet az ember, nem fog semmit elérni.

Gonzalo Higuaín azt tette, amit tennie kellett adott időszakban, jól kezdett, aztán lassan elfáradt a meccsen, ami nem meglepő az állóképességét figyelembe véve.”

Vajon köze volt a Lazio vereségének a Juve este mutatott teljesítményéhez?

„Nem gondolom, hogy ez különbséget jelentett volna, hiszen akkor már az elejétől nem így futballozunk. Ehelyett a meccs jelentős részében koncentrált a csapat. Nem gondolom azt sem, hogy megnyugodtunk volna, miután 2-0-ra vezettünk, egyszerűen a tizenegyeshez köthető az áramszünet.”

Rabiot csodálatos góllal vetette észre magát, ez volt az első gólja a Juventus mezében.

„Adrien Rabiot lassan beilleszkedik a csapatba, az olasz futballba, az első külföldi környezetébe. Néhány sérülés lassította az előrelépését, ám lassan sikerül megfelelő szintre jutnia.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3215988182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.07.08. 09:28:04

Én azért nyugodtabb lennék, ha tudná az okát és reagálna rá.
Tudom, sokat várok el....

venember83 2020.07.08. 09:34:24

@Andras74: ha ezt is teszi, mert nem vagyok biztos benne, nem ország-világ előtt kell hibásokat keresni.

Alex8610 2020.07.08. 09:43:25

Mivel ma koran kelltem en 0-2nel szepen kikapcsoltam a tvt.Mondom oke +10,ennyi volt.Pislogtam reggel nagyokat foleg hogy 5perc alatt kaptunk 3mat.Megneztem az osszefoglalot...Hat a buntetot hagyjuk ujfent a tobbi meg gyermekded vedelmi hibak tomkelege.De ez akkor sem megengedett hogy ilyen elonyt igy elbukjunk.Amugy nagy baj nincs a kov 3 meccset kell behuzni aztan ennyi hozzaszokhattunk mar hogy a csapatunk izgalmassa teszi a bajnoksag veget :) Amig neztem tetszett a jatek kulonosen Rabiot golja.Papiron kb senkitol sem kaphatnank ki de hat a futball nem ilyen ezek a veresegek benne vannak megha bosszanto is mert a Milan semmit nem tudott kezdeni velunk a buntetoig.Mindegy remelem jovo heten mar emlekezni sem fogunk erre a meccsre.Az mondjuk durva hogy egy 19eves holland kisgyerek ennyit jelent hatul.En mondjuk Rugani helyeben kellemetlenul ereznem magam.Azok a folyamatos hatrafutasok tole nemis ertem,nem szol neki senki hogy nem kene kapuig kiserni az ellenfelet?

GodPiero 2020.07.08. 09:50:20

Bármennyire is nem szeretem, ezt most nem varrnám az Ő nyakába!
Rugani egy életveszély - főleg ennyi meccsel a lábában....
Sandro gólpassza meg tanári volt.....

Juventino86 2020.07.08. 09:55:34

Ez most nem Sarri hibája volt. Itt nagyon durva egyéni hibák voltak. Rugani és Bonucci nagyon gyengén játszottak, Alex Sandro pedig adott egy gólpasszt az ellenfélnek. Az viszont elég baj, hogy Sarri nem irányította a csapatot heves gesztusokkal az oldalvonal mellett. Nincs meg benne az a tűz, ami Allegriben megvolt.

Vergilius1897 2020.07.08. 10:16:06

Visszanéztem most reggel a gólokat és én kitartok amellett amit már tegnap is gondoltam, hogy nem elsősorban Ruganit kell elővenni. Az én szememben Bonucci, Sandro sőt még Szczęsny is nagyobb bűnös.

A tizenegyest Bonucci hozta össze rendszeresen eljátsza, hogy így szélesíti ki magát kockáztatva ezzel, hogy eltalálja a labda, most sikerült is, ráadásul teljesen feleslegesen. Kessie góljánál először Cuad kapott egy bőrt, a továbbiakban meg semmi olyan dolog nem történt ami indokolta volna, hogy Bonu ezzel a flegma maga mögé nyúlogatással próbáljon szerelni, simán maradhatott volna a labdavezető előtt, de már azelőtt felvette ezt a vert pozíciót mielőtt akár egy csel történt volna.

A harmadik gólnál (Ronaldo labda eladása után) valahol azt se tartom normálisnak, hogy Rugani először Rebic ellen szabálytalankodik a szabadon guruló labdára oda ér egy Milan játékos de tőlünk az első ember aki felveszi a támadót az a földről felkelő Rugani. Mindez pedig történik azért, mert az eseményhez közel helyezkedő Pjanic ahelyett, hogy a szabad labda után ment volna azt hitte, hogy le lesz fújva és láthatóan lelassított. A gól meg elsősorban utána Szczęsny érdeme. A védőnek a hosszút kell(ene) fedeznie egy ilyen helyzetben a rövidet a kapusnak, illett volna védeni.

A negyedik találatról nem nagyon van mit mondani, Sandro mit akart ezzel az átadással... Ruganinak a számlájára azt lehet írni, hogy tény és való, hogy borzalmasan behátrál nem érzi melyik pillanatban kellene odalépnie de így se őt éreztem ebben a történetben a legbűnösebbnek, főleg, hogy 4 havonta játszhat egy meccset

pedronegroo 2020.07.08. 10:22:43

Próbálom elengedni ezt a dolgot, szerintem a scudettot ez a tegnapi bukta már nem igazán befolyásolja a teljesítményen azért természetesen lehet elgondolkozni...

Juventino86 2020.07.08. 10:24:37

@Vergilius1897: Igen, Szczęsny is benne volt több kapott gólban is. Nem rossz kapus, de tegnap valahogy nem volt formában. A bajnokság újrakezdése óta amúgy nála érzek egy kis bizonytalanságot. Nagyon komolyan el kell beszélgetni az egész csapattal, főleg a védelemmel. A következő meccsen én a De Ligt - Chiellini kettőst kezdetném. Ha az öreg bír már kezdeni.

steven.h 2020.07.08. 10:36:50

@Vergilius1897: Szeretjük egy játékos nyakába varrni általában a kapott gólokat, főleg ha Ruganinak hívják, de teljesen egyetértek veled, a 2. és 3. gólban legkevésbé sem ő volt az elsőszámú bűnbak, a 4.-ben is csak részben. Amit a számlájára lehet írni, hogy 4 havonta ha játszik egy meccset az elvárás vele szemben az, hogy magabiztosan és éretten játsszon egy amúgy is labilis Bonucci mellett, amit nem tud megugrani, de ez sem feltétlen az ő hibája, ahogy az sem, hogy nem a Parmában vagy a Fiorentinában játszik.

Dybali 2020.07.08. 10:48:57

@Vergilius1897: Teljesen egyetértek. Kiváncsi lennék ha Bonucci játszana 4 havonta, Rugani pedig minden meccsen akkor ki hogyan játszana?

Juventínó1981 2020.07.08. 10:50:27

Üdv Mindenkinek!

Júve drukkerként, nem kicsit arcul csapott a tegnapi eredmény...
Sajnos én is kikapcsoltam a TV-t 0-2-nél és reggel néztem meg az eredményt, mondom biztosan nyerünk 1-2-re :D
Azért egy Juve nem engedheti meg, hogy 0-2-s mérkőzés állásnál 4 gólt kapjon 18 perc alatt!!!!! :C
A védelmet nem kicsit meg kellene erősíteni.... de Ligt féle emberkék kellenénk, mert Bonucci sem a régi... Rugani meg ennyit tud, sajna a sok sérült sem nekünk kedvezett és az eltiltottak hiánya sem Dybala és de Ligt-re gondolok...
higany meg már ne megy Juve szint, sajnos..
Dybalára lehet építkezni...
A bajnoki cím szerencsére nem forog veszélyben...
Hajrá Juve !!!

JuventusFanatikus 2020.07.08. 10:54:53

@Dybali: Rugani ugyanígy, ezt láthattuk már. Hogy úgy mondjam, nem véletlen játszik négy havonta. De egyébként nálam Bonucci lényegesen nagyobb vétkes.

Juvegaspy 2020.07.08. 10:58:15

Allegrit megneztem volna egy ilyen szituban.. Vagy bárkit.. Nem tudom mi lett volna jo mert sztam ha a 70.ben Ruganinak odaszol valaki csak egy ejnye bejnyét tuti hogy ott a palyán gondoljunk mar bele, csoro félévente jatszik s 1 félidő alatt kap 4et a csapat okok nem csak az ő hibája de ez lélektanilag nagy KO. Sztem mennie kene már.
A lengyelt razza fel Gigi, Bonut pofozza fel Giorgo, Sandro sztem rendben lesz 1 - 2 ilyen hulyesége minden évben van.
Atalanta ellen meg kell mutatni hogy ez az egesz csak pillanatnyi galiba volt s nincs katasztrofa

Dybali 2020.07.08. 11:00:32

@JuventusFanatikus: Szerintem sohasem volt állandó kezdő, de nem ez a mondandóm lényege. 5. számú védő és annak megfelelően játszott, viszont Bonucci nem. Azt nem értem miért Ő van elővéve a kommentek többségében.

pedronegroo 2020.07.08. 11:04:08

Szerintetek ha Rugani folyamatosan De Ligt mellett játszhatna akkor nem tudná hozni Bonucci szintjét(nem a tegnapi teljesítményére gondolok) vagy még kicsit jobbat is???

steven.h 2020.07.08. 11:07:10

@JuventusFanatikus: Hát szerintem amikor folyamatosan játszott nem ilyen volt, és rakott le igencsak jó teljesítményeket is nehéz pillanatokban.

Szerintem az ő jellemfejlődése el lett rontva, neki egy Nesta típusú elegáns védői stílus fekszik, ehhez képest mióta visszatért folyamatosan az van súlykolva felé, hogy aggresszívnak kell lennie, meg oda kell pakolnia és ezekben a szitukban teljesen elbizonytalanodik.

Nyilván én is látom, hogy nem az a védő akit beleláttunk annó, de ennyire nem is rossz mint ahogy az most látszódik.

Vergilius1897 2020.07.08. 11:19:36

@Dybali: Rugani messze van egy BL győzelemre hajtó csapat kezdőjétől, ez tény. Sajnos azért annak oka van, hogy kevés lehetőséget kap. Amikor Bonucci távozott és hirtelen megbomlott a védelem magja Allegri próbálkozott azzal, hogy Rugani bekerüljön a kezdőbe Chiellini mellé de hamar kiderült, hogy nem alkalmas alapembernek, Benatia ki is szorította. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ne képezhetné a keretünk részét. Már írtam és tartom is, hogy ő egy tökéletes ember a padra (tudom, hogy sokat keres, Khedira fizuja mondjuk jobban zavar) ahogy nézem maga is belátta, hogy sose lesz új Nesta, a játéklehetőségért nem is hisztizik. Ennek ellenére Serie A kb. 14-15 csapata ellen teljes nyugalommal merném a kezdőbe tenni, hogy megfelelően tehermentesítsük a kezdő védőinket. A BL-ben is jól teljesített Moszkvában. Ráadásul olasz és fiatal még. Csak többet kellene rotálni és több lehetőséget adni neki.

Nem szimpatizálok vele jobban mint mással a csapatból, ellenérzéseim sincsenek vele kapcsolatban. Csak nem szeretem, ha valakit a kelleténél jobban megtalálnak és bűnbakot csinálnak belőle, pláne, ha messze nem ő a legsárosabb a történetben.

Sunny21 2020.07.08. 11:28:46

@steven.h: Nem rossz Ő, az ellenfél csatárai imádják. Nesta olvasta a játékot, Rugani erre képtelen. Nem érzi az ütemet mikor kell kilépni, mikor kell megelőzni az ellenfelet... marad a behátrálás. @JuventusFanatikus: Az "első" hibát Rugani vétette szinte kivétel nélkül , Bonu meg képtelen volt kijavítani. Rohadt gyenge volt Ő is, egyszerűen későn reagált mindig. Persze eddig de Ligt mellett ritkán kellett korrigálnia.

GodPiero 2020.07.08. 11:38:10

@pedronegroo: NEM!
Rugani halvérű, nem vezéregyéniség....

Leram7 2020.07.08. 11:46:10

a 7 pont előnyt bőven aláírtuk volna, de az hogy 2-0-ről ilyen lelketlenül elbukunk egy meccset, ez azért csúnya volt.

10 ponttal 90%, így 70%, hogy bajnokok leszünk, talán nem lesz gond, az atalanta vagy lazio csapatát meg kell verni.

Sunny21 2020.07.08. 11:48:13

@pedronegroo: Nem kockáztatnám meg, hogy de Ligt ára 40 millára csökkenjen miatta.
Képtelen lenne konstans jó teljesítményt lehozni. Chiello mellett sem ment neki.

Barolo4 2020.07.08. 11:53:27

Ruganit nem bántom neki sem jó ez az állapot (bár minden relatív, mert nem hiszem, hogy ennyit bármikor fog még az életében keresni mint most. Az viszont jól látszik, hogy Demirált tilos elengedni, de én Romérot sem adnám. Kell az 5 középső védő, és a két öregtől lassan tényleg elköszönünk. Szélső védelmünk is igen kevés, szóval oda is sokat kellene dolgozni a nyáron. Sajnos De Sciglio és Danilo is kapufa. Forza Juventus!

JeetTrader 2020.07.08. 12:14:58

Fáj a vereség, de ahogy néztem az összefoglaló sok dolog sült el balul. Van h nem megy egy-egy meghatározó játékosnak, de az már ritkább amikor ketten vagy épp hárman játszanak rosszu és mondjuk mindenki védő...

Bonu azért nem játszott rosszul az elmúlt meccsekken, de most csinált azért két butaságot is. (amúgy ebben az idényben hány gólt is kaptunk kezezésből megítélt büntetőből, lassan guiness rekord).
Rugani sajna ennyit tud, ez benne van...
Alex Sandro meg elkürta....hát ilyen is van...

Csak hát ezek mind egy meccsen....ilyen is tud lenni a foci.

Én most az egyszer igazat adok Sarrinak. Nagyon fáj de sajna benne van ez is.

Azért a bajnokságot behúzzuk!

2020.07.08. 12:19:47

Én is rávettem magam az átértékelésre. Kis túlzással a végre tök jó kp és a Ronaldo-Berna kettős (tudom, tegnap kritizáltam az olaszt, de be kell látnom, hogy hasznos volt) egy félidő altatás után agyonverte a Milant, közük nem volt a meccshez, aztán a védelem mindezt negyed óra alatt elbaszta. Hihetetlen, ami történt. Bár bírom a lengyelt, Buffon minimum egy lövést védett volna. Bármilyen furcsa, a Torino ellen vele sokkal biztosabbnak éreztem a védelmet, és nem csak de Ligt miatt. Szczęsny valahogy nagyon nem találja a helyét az újrakezdés óta. De Bonucci is botrány volt, azt pedig végképp nem értem, hogy csapatkapitányi karszalaggal a kezén hogy engedhet meg ilyet. Ruganj egyszerűen túl gyáva ehhez a sporthoz, Danilo pedig Danilo. Botrány volt mindenesetre. Viszont Rabiot és Bentancur pozitívum.

2020.07.08. 12:21:33

@Holloka: Mármint Rugani, bocsi.

Rocky80 2020.07.08. 12:32:37

Én meg a lengyelt védem most be: eddig mindig stabil volt, egyenletesen magas szinten; most az újrakezdés után még formán kívüli. Az ő hibáit így el tudom fogadni. Kb Sandro hibáját is. Csapágyasra van járatva ő is.

Viszont Bonu meg Rugó... Nekem tökmindegy hogy 4 havonta játszik valaki, akkor sem lehet Lecce szint. Akkor mit keres a keretben?
Bonuccit meg már tegnap leírtam. A csapatkapitány, getsz... Akire fel kellene néznünk...

JuventusFanatikus 2020.07.08. 12:37:38

@steven.h: Nesta érdekében mondom, szegényt ne keverjük bele, nem ezt érdemli. Én Ruganiban nem sok eleganciát látok, attól, hogy valaki nem keménykedik, még nem elegáns. Lábbal nagyon ügyetlen szegény, annyi, hogy jól tud fejelni és csókolom. Nesta hajszál pontosan tudott becsúszva szerelni, Ruganitól mindössze egyszer láttam ilyet. Bárki máshoz hasonlíthassuk, mit tudom én, még akár Legrotagglie-hez, is, csak minden idők egyik legjobb védőjéhez ne. Az ősszel kifejezetten jó volt, pedig akkor sem volt elkényeztetve játéklehetőséggel, csupán gyengébb ellenfelek ellen lépett pályára, de egy Milan úgy néz ki nagy falat számára. Tavaly tavasszal is folyamatosan kapta a lehetőséget kényszer miatt, és egy Ajax elleni első meccsen tudott elfogadhatóan teljesíteni, a többi összecsapáson ugyanúgy rossz volt, mint most. Szerintem hiába játszik sorozatba harminc meccset, attól még ugyanúgy egy helyben fog totyorogni

pedronegroo 2020.07.08. 12:55:12

@GodPiero: @Sunny21: Köszi a válaszokat, akkor hajrá Demiral! :)

steven.h 2020.07.08. 12:55:53

@Sunny21: @JuventusFanatikus: Mit nem érdemel, hogy előhozom az ő stílusát? Nem mondtam hogy Nesta a srác, csak hogy a stílusa arra hajazna amit ő képviselt (színvonalat nem írtam sehol, hogy az ugyanaz lenne a két játékosnál).
Legalábbis abból amit az Empolinál letett mint teljesítményt azt itt nem tudja hozni, (pedig akkoriban, ugyanúgy stílusra elvileg Nestához hasonlítgatták) és akárhányszor nyilatkoztak itt róla, mindig azt hiányolták hogy nem szabálytalankodik, nem elég aggresszív stb. Ez lett belesulykolva. Nem mondom, hogy ha hagyjuk a maga útját járni akkor világklasszis lenne, vagy bármivel jobb lenne, de a döntéshozatalában nekem egyértelműen látszik, hogy sokszor nem azt csinálja amit ő jónak látna, hanem ami az elvárás lenne és emiatt rendre rossz döntést hoz, vagy nem tudja eldönteni mit csináljon.

Ettől ez nem menti fel, meg ez feltételezés, de lehet ha az Empolinál hagyjuk még egy évet, vagy valahol máshol kicsit kinőhette volna még magát akkor most nem 5. számú védőről beszélnénk, hanem valaki olyanról aki nem hoz szívbajt minden szurkolóra ha a nevét látják a kezdőben.

Rikster 2020.07.08. 13:50:04

Azért a bagós biztosan elbeszélget a fiúkkal, hogy mi volt a gond, de szembetűnő volt, ahogy már korábban más cikk alá is írtam, hogy eszetlenül kezdtünk el játszani 2-2 után főleg. Mindenki rohant a labdás emberre, de könnyű kényszerekkel végigvitték a labdát rajtunk. Hozzáteszem azért a levegővétellel is komoly gondok voltak néhány embernél. Nem tudom mi várható szombaton, de tűzzel szívvel-lélekkel kell futballozni és nem összeesni, azért mert újabb büntetőt ítélnek ellenünk. Ha ennyire fogytán van az energia, amit a bagósnak is észre kell vennie, akkor szólhatna a többieknek, hogy az üresben mozgó játékosokkal is menni kell és nem a fél csapatnak a labdást üldözni, aztán a letámadás helyett jobban visszaállni.

Andras74 2020.07.08. 14:14:31

@Juvegaspy: olyan gyorsan történt minden, h nem lehetett belenyúlni. Ez nem hiszem, h konkrét edzői hiba lenne

Wizzurah 2020.07.08. 14:15:35

Pedig, hogy sztárolva lett ez a Sarri, hogy 3 gyenge ellenfél ellen tudott játszani a csapat, de egy középcsapat ellen, mert a Milan az már nem és rövid időn belül másodszor nem és nem csak a Milan ellen (Napoli), nagyon kiváncsi leszek mi lesz az atalanta és lazio ellen, remélem rám cáfol a mester, mert a fiúknak nem kell, ők tudnak focizni, ha azt és úgy mondják neki. Szóval miután mindannyian vissza jöttünk a Földre, hogy mégse történt nagy áttörés, továbbra is kijelenthetjük, hogy Sarri nagyon nagyon ritkán tud jól belenyúlni egy meccsbe, de még semlegesen is, rendre úgy nyúl bele, hogy hátrányosan érinti a csapatot. A játékosok leblokkolhatnak 15 percre, ő nem, ezzel nem takarózhat.
Ez különbözteti meg az edzőt egy sikeres edzőtől. Na most Sarri egy edző, lehet sikeres edző, egy középcsapat padján. Egy juventus padon ő, mindig is csak egy edző marad és mivel a kedvenc csapatom padjáról és sorsáról van szó, ennek nem örülök továbbra sem. Valóban szemet gyönyörködtető volt a játék az elmúlt meccseken, a tegnap estin azért annyira szerintem nem, elfogadható volt inkább az eleje. Egy juventus egy milan ellen, de igazából senki ellen sem kaphat 4 gólt 25 perc alatt, én erre semmilyen blokkolást és kifogást nem tudok elfogadni. Bizonyos játékosok, tudjuk mindannyian kik meg egyenesen pontokat és kupák sorsát kockáztatják ill. vesztik el a csapatnak.
Szóval tegnap este több mindenre fény derült, persze ez az én véleményem.
- Sarri, bár vannak szép meccsei, nem, nem kompatibilis a juventussal.
- Rugani még egy középcsapat szintjét sem üti meg
- Bonucci sem, ő is csak akkor jó, ha egy biztos ember van mellette
- A jelenlegi első számú kapusunk is messze van attól, amit egy szokásos juventus kapustól elvárunk.

A mérkőzés egyetlen pozitív pontja az általam nagyon kedvelt Rabiot játéka.

Az tény, hogy ennél látványosabban már nem tudnak fújni a juventus kárára és az üldözők malmára, ami még szerencse, hogy a többi csapatnál is kiütközött a valódi tudásuk és a helyük, egyedül az atalanta érdemelne többet a 4. helynél.

Andras74 2020.07.08. 14:32:49

@Leram7: szerint meg 50-50%, mert v nyerünk, v nem.

Ha a innen el tudjuk bukni a bajnoki címet, akkor viszont Várhidi Peti is megérdemel egy esélyt. Vagy Gasperini, v Simeone.....

JuventusFanatikus 2020.07.08. 14:35:56

@steven.h: Jó, de mik azok a jellemzők, ami alapján szerinted a jelenlegi Rugani hasonlít Nestára? Mert szerintem még de Ligt stílusa is sokkal hamarabb hajaz Nestáéra.

Thuglife! 2020.07.08. 14:58:28

@Wizzurah: elmondod mennyire nem való Sarri a Juve kispadjára,erre felsorolod az összes játékost aki a gólokért felelős volt valójában,ja Sandrot kihagytad.
még azt nem tudom te KIT hoztál volna be erről a kispadról hogy megállítsa a lejtmenetet amikor szinte 2 percenként estek a gólok...valamelyik ifistát?Frissített ahol kellett de ilyen meccsbe egy cserének nagyon nehéz belepörögni.
A pályán kellett volna lennie egy vezéregyéniségnek aki 1-2 nél megfogja a meccset.
Nem kínjába röhögni a jogosan befújt büntetőn.

Az egyetlen dolog amit fel lehet róni Sarrinak,nem értem miért nem Buffon védett,miért kell meccsenként változtatni.

Van olyan fogalom amit nem olvastam a kommentek között,mert nem is igazán az ellenfél méltatása ment, hanem a bűnbakkeresés.
1-2-nél az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a Milan és minden mindegy alapon támadott mint egy kiesőjelölt csapat.veszítenivalójuk nem sok van.ezt csinálják fordulók óta és ezen a meccsen is.a legtöbbször nem jön be, de nekik igen mert a játékosállomány jobb mint egy Atalantáé.és kellett hozzá az a nyomorult szitu.

Bodnar Daniel 2020.07.08. 15:21:16

@Juventino86: Azért arra az Allegri tűzre kívàncsi lennék milyen... :D

Bodnar Daniel 2020.07.08. 15:30:53

@Wizzurah: Az derült ki, hogy hét pontot verünk mindenkire és lassan fejlődik a jàtèkunk. Kérem kapcsolja ki!

Wizzurah 2020.07.08. 15:37:54

@Thuglife!: Az, hogy Sarri szerintem nem való a juve padjára és kik felelnek a gólokért az két külön dolog és nem üti egymást, de nem is úgy írtam, hogy kik tehetnek a gólokért, hanem kik azok, akik Sarri-val egyetemben nem ütik meg a szintet és nem szabadna itt lenniük, az megint más, mert az tény, hogy mindenkinek lehet szar napja-meccse, stb. nem egy meccs alapján kell pálcát törni senki felett sem.

Nem csak cserével lehet belenyúlni a meccsbe. Ha a képernyőn átjött rögtön, hogy mennyire megfoga a jogtalan 11-es a csapatot morálisan, akkor ott a szakértőknek pláne fel kellett volna tűnnie, de mivel igen, gyorsan jöttek a gólok, minimum 3-2-nél váltani kellett volna.
69. percig, 3-2-ig kellett várni, hogy meglássa Higuain nem való a pályára, akkor egyből 3-at is cserélt ismét, de 8 perc alatt négyet, ami sose működött, csak megint pánikba volt. Nem tud reagálni a meccsre, hanem a betanult dolgokat teszi és ennyi, azt se jól. Mert ugye ő nem focistából lett edző, ami mondjuk nem feltétlen baj, az is 40 évesen, aztán amit tanult és ahogy megtanulta, azt alkalmazza, kicsit sem tudja színezni magát és a taktikáját.

A Milant azért nem látod, hogy dicsérnék, mert szarok voltak, a juventus megverette magát, na meg a bíró. Jó csapatot lehet dicsérni, de egy szarok vs. még szarabbak meccsen nehéz bárkit is ki emelni.

Kinek a játékos állománya jobb, mint az atalantának? Ezt nem igazán értem és félek nem is tudnék egyet érteni. Mert nem agyon hypeolt és nem csillagos ötös fifába, az atalanta kerete elég brutális.

Wizzurah 2020.07.08. 15:43:03

@Bodnar Daniel: Sajnos nem tudom értelmezni a hozzászólásodat. Pedig próbáltam nagyon egyszerű lenni.

Nem derült ki, hanem 7 ponttal megyünk, ami nem söpri a szőnyeg alá a dolgokat. Az, hogy mi vernénk 7 pontot a mezőnyre enyhe túlzásnak érzem és nem tartom a mi érdemünknek, sokkal inkább a lazio bénázásának, az intertől vártam hogy kilukad, az nem lep meg, az meg enyhe aggodalommal tölt el, hogy milyen mérkőzések várnak ránk, a 7 pontra térjünk vissza azok után is, remélem nem olvad el teljesen.

A kérem kapcsolja ki részt nem értem, biztos valami kis stílű frappáns valami akart lenni, azt a kesztyűt ha nem haragszol nem venném fel, én nem azért járok erre az oldalra.

Juventino86 2020.07.08. 15:45:21

Tegnap és ma reggel még azon a véleményen voltam, hogy ez a durva vereség nem Sarri hibája. Most már azt gondolom, hogy részben azért ő is tehet róla. Nyilván nem ő csinált kirívóan durva hibákat a pályán, de későn nyúlt bele a meccsbe. 0-2-nél például várható volt, hogy a Milan ránk fog jönni, már akkor ideje lett volna Costát behozni, hogy esetleg tudjunk kontrázni.
Az a baj Sarrival, hogy vagy későn reagál egy adott meccsen belül, vagy egyáltalán nem is reagál. Nem mondom, hogy a tegnapi összeomlás elkerülhető lett volna egy átszervezéssel, de nem árt, ha a mesternek ez benne van a taktikai eszköztárában. Szóval egy véleményen vagyok azokkal, akik azt mondják, hogy Sarri nem kompatibilis a csapatunkkal. Mondom ezt akkor is, ha a játék már azért kezd összeállni.

coronita12 2020.07.08. 15:50:22

Sarri sose fog bl-t nyerni.

Juvegaspy 2020.07.08. 15:59:48

@Andras74: erre utaltam en is hogy itt az edző személye tök mind1 lett volna

Andras74 2020.07.08. 16:08:51

@coronita12: azért jobb lenne, ha jövő hónapban mégis nyerne!
Ez is 50-50.
Mert - ugye - v nyer, v nem.....

steven.h 2020.07.08. 16:15:04

@JuventusFanatikus: Sehol nem a jelenlegi Ruganira gondoltam, ezt le is írtam, hogy azok alapján amit az Empoliban mutatott. Korán lett visszahozva szerintem egy olyan csapatba ahol teljesíteni kell rögtön és nincs lehetőség hibára és ez teljesen megtörte, nem minden játékosnak tesz jót a nagy felelősség, van nagyon sok olyan játékos akinek idő és tapasztalat kell, hogy aztán egy nagy csapat súlya ne nyomja agyon. Rugani szerintem pont ilyen lett volna, ezért gondolom azt, hogy hiba volt visszahozni az Empoliból és itt tartani.

Thuglife! 2020.07.08. 16:49:35

@Wizzurah: az a durva hogy a válaszodra megint bemásolhatnám amit elsőre írtam.
Az hogy neked ez egy jogtalan tizi volt további kérdéseket vet fel,de ezt hagyjuk nem azért vagyok itt hogy bárki hozzáértését megítéljem.
De ha csupán tanulta valaki a szakmát nem értem hogy juthat el alacsonyabb osztályból az EL-győzelemig.vagy a leendő Scudettóig ;)
Elmondom neked, a csapatok mikor edzőt igazolnak az edző taktikáját vásárolják meg,nem a személyiségét.Szerintem a Chelseanél is tudatában voltak vele hogy Sarri nem fog (olaszként főleg,nem tudom milyen az angolja)a partvonal mellett üvölteni ha nem úgy mennek a dolgok.itt a Juvénál se értem miért hiányolják az ordibáló majom stílust.Ronaldó vagy Dybala pont leszarná Contét is vagy Kloppot, náluk más módszer működik.De ha nálad csak az ösztönös zseni emelhet minket a Parnasszusra,elmondhatnád nekem miért nem ért el akkora sikereket Maradona v. Matthaüs edzőként is mint játékosként?
3-2nél cserélni?addigra a Milan már olyan mentális fölényben volt, abból nem lett volna visszaút ha olyan cserék ültek volna a kispadon mint Marchisio vagy Pessotto.
Valóban csak a menetrend szerinti cseréket tudta behozni akiket amúgy is,lévén hogy páran már kapkodták a levegőt.
A másik amire kíváncsi lennék POSZTRA lebontva hol jobb ez az Atalanta a Milánnál?azon kívül hogy csapatként jobban funkcionál?

Zombijuve 2020.07.08. 16:53:44

Azt azért ne felejtsük el, hogy Bonucci is az újra kezdés óta nyomja egyfolytában ezt is bele kell kalkulálni . Nézzük meg Pumuklit szerintem tegnap jött ki rajta a fáradság, amibe bele is sérült. Ő is az elejétől fogva játszik. Nem lennék meglepve, ha nem játszana szombaton.

Sunny21 2020.07.08. 16:54:06

@Wizzurah: Most meg ismét a "Sarri nem kompatibilis a Juveval" című szappanopera jön. Így van ez minden vereség után :)
Mikor vezettünk 0-2-re senki sem gondolta, hogy baj lehet. Tudod miért? Mert esélyt sem hagytunk a Milannak. Ha csak találjuk a két gólt, ha játékban kicsit is megközelít minket a Milan, akkor bizony nem ilyen kommentek vannak, hogy "megvan a 10 pont" "bajnoki cím", "ez a Milan hogy tudott 3-at rúgni a Lazionak"... stb. Egy olyan kommentet sem olvastam, hogy vigyázzunk mert meleg lehet a pite. Mert nem is volt az! Mert jó játékkal kézben volt a meccs!
Sarri a hibás ezért az egyéni hibákért? Sarri a hibás mert a Rugani-Bonucci párossal kellett kiállni? Hogy Danilo a balhátvéd? Hogy Cuadnak kell védőt játszani? Hogy Sandro gólpasszt ad? Ugyan már!
Nem nyúlt bele a meccsbe? Levetkőzni nem volt idejük a cseréknek már hármat kaptunk..
Rugani utoljára játszott a Juventusban idén, az biztos.

Rikoo 2020.07.08. 16:57:31

@JuventusFanatikus: De Scigliot és Ruganit az Ajax elleni kiesés után kellett volna likvidálni a keretből.

Rikoo 2020.07.08. 17:00:10

@Bodnar Daniel: Például a Carpi elleni kirohanása. Ezt vártam volna Sarritól is, de erre leült a kispadra és elkezdett jegyzetelni.:D

Wizzurah 2020.07.08. 17:00:24

@Thuglife!: Nem, csak nekem jogtalan a tizi és nem azért mondom, mert a juventus ellen fújták be. Ahány ember, ahány vélemény.
Egy juventussal lehet te is megnyernéd a scudettot, ahogyan kinéz ez az olasz bajnokság :) Azt nem írtam, hogy rossz edző, hanem hogy látszik rajta, hogy hogyan és miképp lett edző, honnan jött, nem fogom regényekbe leírni, ha nem tudod értelmezni, és érteni, hogy mit szándékozom írni, mire célzok, akkor kár vesztegetnünk a szót egymásra.
Örülök, hogy elmondtad, miszerint vásárolnak edzőt a csapatok és ilyen mély ismereted van róla. Én nem hiányolom, hogy ordibáljon egy edző, az szerintem sem vezet eredményre. Azt sehol sem írtam, hogy ösztönös zseni vagy hogy ki emelhet minket bárhova is, szóval erre nem reagálnék.
A milan szerintem már a tizen egyes után óriási mentális fölénybe került, bár szerintem úgy, hogy a miénk ment le a béka segge alá, ott még nem hitték el ők se, hogy megnyerhetik a meccset, mondanám hogy a második gól után már igen, de olyan gyorsan jöttek a gólok, hogy szerintem pont hogy ők is meglepődtek, én ezt láttam a milan játékosok arcán, hogy kb. ők is úgy voltak hogy ez most mi a f@sz.
Lassan megyek dolgozni és egy atalanta vs milan elemzés egy regényt érdemelne, így majd max a dühöngőbe megírnám ha tényleg érdekel az én véleményem róla. Csapatként hogy funkcionál, annak nincs köze a játékos garnitúrához, hisz az a taktikának köszönhető, ami meg az edző személyét dicséri, hisz azt megvette az atalanta :)
Én értem, te mit akarsz, el is fogadom, nem értünk egyet, az legyen a legnagyobb baj, mind a ketten ugyan annak a csapatnak szurkolunk, az események ok-okozatát máshogy látjuk, ettől szép ez a játék.
Elvileg lesz két szabadnapom majd, akkor talán írok a dühöngőbe egy milan-atalanta összehasonlítást Wizzurah módra, majd tagellek benne ha kész.
Addig is remélem holnap jó fárasztó meccse lesz az atalantának és hajrá verona hehe.

JuventusFanatikus 2020.07.08. 17:26:52

@Rikoo: Én úgy vettem észre, hogy egyáltalán nem úgy volt, ahogy leírod. Mikor jöttek a cserék, akkor folyamatosan osztotta az instrukciókat, akkor még volt kilátás valamire, mikor azonban már minden mindegy volt, akkor tényleg leült jegyzetelni. Tisztán lehetett hallani azt a napi 60 szálat, még be is vágtak egy szitut, mikor csapkodott.
Az is érdekes egyébként, hogy Allegri nálunk vált ilyen idegbeteggé, ha már szóba került. Mikor a 2012-es mindent eldöntő milánói derbi volt, akkor csak állt és nézett, mint hal a szatyorban.

JuventusFanatikus 2020.07.08. 17:29:54

@Sunny21: Bezzeg, ha a vezetés után a 60.-ik perc előtt kezdett volna cserélni, és védekezőbbé tenni a csapatot, akkor meg az lett volna a baj, hogy ráültünk az eredményre.

Sunny21 2020.07.08. 17:33:04

@JuventusFanatikus: Így van! A tizenegyesig a leghalványabb jel sem utalt erre az összeomlásra, nem sokan bontották volna meg azt a csapatot, amelyik egyre jobban játszik és kontrollálja a meccset.

Thuglife! 2020.07.08. 17:35:53

@Wizzurah: ha szánsz rá időt el fogom olvasni.:)
hozzácsatolhatnád h.a tizenhatoson belüli kezezés miért nem büntető...
azt írtad ő tanulta a szakmát...na ennek ellentéte az ösztönös zseni,azért gondoltam hogy mivel nem mondtad ki én írok egy ilyen jelzővel és tulajdonsággal illetett edzőt de Isten ments' hogy a szádba adjam a szavakat, találsz te,ettől jó a vita.(kb a kettő kombinációja a jó de az hogy Sarri az e csak akkor derül ki ha nem csak ilyen cseréi vannak)
Leírtad hogy nem tud Sarri jól belenyúlni a meccsekbe.Abban kiegyeztünk hogy a milan mentális fölénybe került 1-2-nél ergo cserélhetsz te már...föleg ilyeneket...3-2 nél is csak fáradtságra tud cserélni.innen ezt visszahozni kb A.Fergusonnak kell lenni Solksjaerral a padon..ez az amiben mondod a tiédet én az enyémet amit inkább nem akarsz érteni.
Az Atalanta nem fog fáradni,tele van iparosokkal a középpálya.de majd ezt is megcáfolhatod:)

steven.h 2020.07.08. 17:49:40

@Thuglife!: Általában az ösztönös zseniknek nem való az edzői poszt, persze vannak kivételek (Zidane pl) Általában pont azokból a játékosokból lesznek a jó edzők, akik nem ösztönösen voltak zsenik pl Arsene Wenger vagy akár Allegrit is ide lehet venni akik főleg alacsonyabb osztályokban játszottak, mégis edzőként sokra vitték, vagy Conte és Deschamps akik soha nem az ösztönös zseni kategóriába tartoztak.

Az más kérdés, hogy a történelemben hányszor fordult elő ilyen "Sarris" eset és hogy lehet-e pálcát törni azok felett akik 40 évesen gondolnak egyet és edzők akarnak lenni, hogy mire viszik/vitték.

JuventusFanatikus 2020.07.08. 17:50:08

@Sunny21: Ha valaki azt mondta volna a tizenegyes után, hogy ez a Milan rúg még hármat, akkor durván ki lett volna kiröhögve.

del pipi 2020.07.08. 18:09:07

Na sziasztok! Reggel a sok vicces komment elvitte az időm , így csak pár sort tudtam írni ami gyorsan eszembe jutott. Amit el akartam mondani az az hogy a véleményem egyszerű, ez a lófasz Jóska Milan ha nem kap tizit még holnapig sem rúg gólt az tuti, az hogy mentálisan így kikapcsolta a védelmünket az meg azt csinálta velem hogy kínomban röhögtem, ez szar de nem feltétlen óriási bűnt láttam, és nem éreztem mérhetetlen haragot se. Ilyen történik a fociban. Kérdeztem hogy 0:2-nél ki gondolta hogy ez a meccs nem sima? A tizi-ig jól futballoztunk, nézzétek vissza a kommenteket vicces hogy változik a szurkolói morál. Nem tartom jogosnak csak és kizárólag a Ruganit kiemelni, ezért mutattam rá hogy vizsgáljátok a Bonut is, a két szélső védő sem volt egy tál eper. De nem is akarnék felelőst keresni, ez szép kollektív csapat munka volt.:) Nem éppen úriemberre vallana ha a Ruganit bántjuk , benne volt nyakig de azért gondoljuk végig ennyi meccsel a lábában mit vártok? De nem bántanám a Bonut sem mert idáig igenis jól játszott igazi vezérként. Ez így alakult, át kell lépni. Jön a következő, meg kell nyerni.
Tegnap azt kérdezte egy kedves szurkoló társam hogy én miért kötekszem itt a blogon, én ezt nem kötekedésnek hívom, már mondtam hogy senky sem örül a nyitott szájnak. Egyszerűen az a betegségem hogy nem tudom elviselni amikor szurkolók ikonokat bántanak, amikor lecsövesezik az edzőt, amikor nyer a csapat nem jönnek elő, amikor veszít a csapat rögtön tolják az arcodba hogy micsoda nagy baj van, stb. És most ezért idecsatolom megbotránkoztatónak egy kedves Juventus szurkoló barátom szavait, akivel a meccs vége felé beszéltünk.
És valahogy nem volt ő se ideges, viszont én mondtam neki hogy: el tudod képzelni most mi folyik a blogon? Erre ő azt mondta: Tudod amikor nyerünk akkor mindenki eltűnik, van néhány komment, de ha veszítünk akkor még a kövek alól is elő jönnek hogy hallassák a hangjukat, ezek azok akik Forzáznak, de amikor ilyen szituációba kerül a csapat akkor rögtön vissza kérik az utolsó két fillért is!!!!! Ez a lényeg! Ezen kell elgondolkoznia néhány embernek.
Nem kell mindenkinek ilyen öntelt Juve szurkolónak lenni mint ő vagy én, és nem is az a célom hogy megváltoztassam azokat akikre gondolok, de hátha arra elég lehet hogy elgondolkozzanak. Én nem kérném soha vissza azt a két fillért!
Forza Juve! Meg lesz a 9.!!!!

babo0410 2020.07.08. 19:02:16

Nincs értelme sokat gondolkozni ezen, csak a meccs pozitívumaival kell foglalkozni, lehetetlen megtalálni az okokat, kontraproduktív, ha túlelemezzük a dolgokat....
Na ez az egyik gondom Sarrival. Kikapunk, rosszul játszunk, akkor van ilyen, nem lehet mindig nyerni, ki lehet kapni, kár elemezni, meg a többi.
Pont a gond abból adódik, hogy nem hajlik visszanézni, kielemezni a vesztes meccseket, hogy a hibákat ki lehessen javítani. Oké, beszélni tényleg ne beszéljünk sokáig e vereségről, mert előfordul. De igenis elemezzük ki, hogy mi nem volt jó, hogy a taktika vagy egyéni hibák voltak-e, és legközelebb ne álljunk ki ugyanúgy ugyanaz ellen az ellenfél ellen. Ezzel lehetne fejlődni. És sajnos amíg Sarri ezt nem tanulja meg (sajnos ennyi idősen már nem valószínű), addig ilyen bosszantó vereségek lesznek.
Sajnos Sarri a vereségeket egy vállvonással elintézi. Pedig ez a taktika, ha tudná mindig az adott kerethez finom hangolni, nagyon jó is lehetne.

Rikoo 2020.07.08. 19:08:59

@JuventusFanatikus: Remélem Sarri is hasonlóképpen fog változni, mint Allegri. A legkomolyabb probléma továbbra is, hogy képtelen a meccs közben értelmesen reagálni.
Nem akartam a Torino meccs után negatívan jellemezni, de ott is ugyanez volt a helyzet. Jött a kamubünti és után simán benne volt az, mint amit most a Milan megcsinált, a Toro előtt ott volt a lehetőség a 2. félidő elején.
Emlékszem a Tottenham elleni visszavágón Londonban, mekkora váratlan húzás volt a Lichti-Asa csere, a komplett párharcot megváltoztatta az a taktikai húzás, hogy szétnyitotta a pályát Allegri. Ezt várnám Sarritól, hogy kimozduljon a komfortzónájából. Illetve rotáljon, mert ez így nagyon nem lesz jó.
Kinyírja a játékosokat, ha 3-4 naponta mindig ugyanazok kezdenek.
Értem én, hogy van egy alaptaktika, de ez kevés, főleg komolyabb csapatokkal és edzőkkel szemben.

Andras74 2020.07.08. 19:23:57

@del pipi: de tényleg legyen meg a 9.

dobor norbert 2020.07.08. 19:41:30

@del pipi: @Andras74: Csak semmi pánik! Gyuszi Bácsi megoldja!

babo0410 2020.07.08. 20:11:13

Most jó párszor megnézve a meccs összefoglalóját, a büntető fújható volt, Bonu kezezett. Második gól Bonu hibája volt, az ő embere volt Kessié, a harmadik Rugani hibája, de a negyediknél Bonu megint hol volt? Ruganira maradt két ember, mert Bonu megint azt se tudja mit kéne tennie.
Rugani nagy hibája, hogy nem mer keményebben kilépni az ellenfélre. Ezért sajnálom, hogy Barza már nincs az edzői stábban, mert ő taníthatott volna dolgokat Ruganinak. Keményebben odalépne néha, egész jó kis védő lenne.

senky 2020.07.08. 20:22:24

@Barolo4: Teljesen igazad van ,en is igy latom a dolgokat.Akaratlanul is a ket ,,oregnek'' lassan kifele all a rudja a fiataloke a jovo, Demi es Light kozepen ! A milantol megszerezhetne a Juve a balhatvedet ,Romerro is maradjonma folosleges rozsdaette-ktol meg kel szabadulni Khedi , a szakadt gumis,,paritya''-tol ....

Andras74 2020.07.08. 20:52:48

@dobor norbert: hát, ennél megnyugtatóbb vàlaszt vártam!

Sunny21 2020.07.08. 20:56:12

@babo0410: Kérlek, nézd meg még egyszer. A 2. gólnál miért bújik vissza Rugani Ibra mögé? Simán megelőző szerelést kellett volna végrehajtania Ibrával szemben. A 4. gólnál pedig használd a stop-start kikockázást vagy a 0,25-ös lassítást... Rugani ácsorgása szembetűnő, már mindenki a kóbor labda felé megy amikor Ő még mindig áll. Bonucci hol volt? Az alapvonalon, hogy Sandronak több opciója legyen passzolni.. ez is jól látható az összefoglalóban. Onnan azért nehéz lett volna odaérni. Rugani 3 gólt is megakadályozhatott volna, nem az Ő hibája, de ha tökösebb védő van ott akkor ezek nincsenek.

del pipi 2020.07.08. 21:06:58

@Sunny21: Sunnykém hagyd már azt a csóró Rugót, én meg azt mondom hogy komplett az egész védelem bekakilt.
@Andras74: @dobor norbert: No para! Jön a 9. móka! :)

Sunny21 2020.07.08. 21:15:50

@del pipi: :D nem tudom hagyni! Egyszerűen....... hogy is mondjam..... Keresem a szót..... Ja, nem Juve kompatibilis :)
Szépen összefoglaltad a szurkolói morált, tökéletesen egyetértek vele!
Rugani ügyben viszont nem tudok ;)

del pipi 2020.07.08. 21:23:39

@Sunny21: Szegény nem is akart játszani, muszáj volt, kérdezte Sarri: kicsi be tudsz állni?
Persze nincs nagy különbség , egyszerűen nem csak ő volt berotymantva, max ő egy kicsit jobban. Amúgy már el is múlt, jön az Atalanta.

dobor norbert 2020.07.08. 21:29:08

@Andras74: Hát ha konkrétabban látnám a jövőt akkor tipp-mixelnék;). Addig meg marad a bizakodás!

JuventusFanatikus 2020.07.08. 21:43:07

@Sunny21: Hallod, eddig még nem néztem vissza gólokat, nem kezdtem ki komolyan Ruganit, de most, hogy ránéztem az összefoglalóra...
Mikor Ibra háta mögött toporog az olyan, mikor a kisgyerek bebújik az apja mögé, hogy ne harapja meg a kutya. Az megint szembeötlő volt, hogy a középpályások meg se próbálták segíteni, mikor egyértelműen kellett volna (negyedik gól, Bentancur simán rámehetne Rebićre), de biztos vagyok, hogy ez taktikai utasítás.
Az első gól az igazi botrány, mikor mind a négy védő belehibázik. De majd kifejtem az elemzésbe, ha eljutok odáig:)

Sunny21 2020.07.08. 21:53:12

@Rikoo: Szczesny, Benta, Rugani, Sturaro, Marci, Lichti, Asamoah....
Ez volt a cserepad a Tottenham ellen.
Gólokat kell rúgni? Szczesnyi kilőve. Rugani kilőve. A 21 éves Benta kilőve. Marci az egész bl szezonban 19(!)percet játszott.
Beküldte a maradék hármat, sok választása nem volt. Mondjuk Sturaro helyett Marci kb ennyi. Megerősítette a széljátékot, ennyit tudott tenni. Bejött, de azért ne emeljük már ezért piedesztálra.
Arra ott vannak trófeái, hála az égnek van bőven.

Sunny21 2020.07.08. 21:57:24

@JuventusFanatikus: Várom az elemzést, komoly hullámvasút volt, lesz munkád vele :)

JuventusFanatikus 2020.07.08. 22:08:08

@Sunny21: Azt megoldom pár sorból, majd a gólok elemzése lesz komolyabb, mire minden játékos szempontjából megnézem a helyzetet. De szerencsére Te már leírtad a saját meglátásod szerint, ami szinte ugyanaz, amit én írtam volna, maximum csak felületesebb. Nem tudom, de neked bejárásod van a fejembe? Vagy ez, hogy lehetséges, hogy a dolgok 94,3%-ban egyetértünk:P

Sunny21 2020.07.08. 22:42:02

@JuventusFanatikus: Az biztos nincs :) Igyekszünk objektívan nézni az eseményeket mindketten, és a teljesítmény alapján ítélni. Talán ez lehet. Plusz megvan a türelem, nem húzzuk rá mindenkire azonnal a vizes lepedőt, ez is közös pont.

Nem szoktam kipécézni egy játékost, ez most kivétel nálam. Rugani tisztában volt vele, hogy ez az utolsó lehetősége. Eljött a nap, mikor bizonyíthat. Tudom, hogy nem egyszerű 4 és fél hónap után játszani, de milliókat keres, profi játékos, meg kell oldani. Illetve ennél jobban kell megoldani.
Demiral tudta, hogy Chiello kiesésével és de Ligt formája miatt eljött a lehetőség. Élt vele! Ez a különbség. Nem tudom sajnálni Ruganit, sőt boldog lehet, hogy ide tartozik még mindig.
Bonucci csak azért nem kapott nagyobb kritikát tőlem, mert idén eddig komoly teljesítményt nyújtott.

JuventusFanatikus 2020.07.08. 23:02:51

@Sunny21: Rugani a világ egyik legszerencsésebb embere. Együtt játszhat/játszhatott CR-el, Buffonnal, Chiellinivel, Marchisióval, Padoinnal, Ő tényleg volt már az Isten háta mögött is (mikor Zlatan mögött totyorgott:P) ráadásul a Juventus mezét viselheti 3.5 milliós fizuval, csak néha kell játszania, a felesége hihetetlenül szép, és lesz egy kisgyermeke is nemsoká. Szeretnék Rugani lenni:D

del pipi 2020.07.09. 05:41:26

@Sunny21: @JuventusFanatikus: Az objektivitás szép dolog, és azzal is egyet kell értsek hogy nektek ez megy 94.3%-ban. De csak kérdem, és itt le is zárom a Rugó ügyet. Akkor is objektív ha az ember hónapok óta nem lépett pályára? Lehet hogy már nem is akart, csak kiülni mint egy gyenge pókeres. :)

venember83 2020.07.09. 07:19:44

@JuventusFanatikus: nem vagy te Terry, felebarátod házastársát ne kívánd!

Watakuki 2020.07.09. 08:04:15

@babo0410: Sokat nem érdemes a nyilatkozatokból levonni. Mint minden edző, hidd el Sarri is foglalkozik a vereséggel, nem látunk a színfalak mögé.

triplat 2020.07.09. 09:18:36

Hát szerencsére nem láttam a második félidőt. De azért Sarri is elkövetett egy nagy hibát mégpedig , tudta De Ligt 4 sárgával előbb utóbb kipontozza magát és nem adott még 5 percet sem Rugonak. Pedig a Toro ellen simán felküldhette volna. Mindenki játszott már így vagy úgy pár percet, de ahol a legkarcsúbbak voltunk ott nem szántunk 10 percet a csere emberre, hogy szokja a mérkőzéseket. És a védelem rendesen összecsiszolódjon.

Andras74 2020.07.09. 11:41:44

@dobor norbert: ha eccer mégis látnád a jövőt, a tuti tipped nekem is dobd át!

Andras74 2020.07.09. 11:46:17

@triplat: ebben azért lehet némi igazság.
Sőt, olyat is láttunk már, h vki a "megfelelő" meccs előtt kisárgázta magát.
És ebből a szempontból mindegy, h a Toro ellen milyen körülmények között lett meg az 5.

JuventusFanatikus 2020.07.09. 15:40:45

Sajnos nincs időm, hogy összedobjak egy rendes elemzést, de mindenképp szeretnék írni a tegnapelőtt látottakról, főleg a gólokról.

A büntető: Bonucci keze valóban hozzáért a labdához, ami valóban nem a teste mellett volt, azonban Rebić pár centiről továbbította a játékszert Leo kezére, úgyhogy szándékosságról nem beszélhetünk, ráadásul ezzel nem akadályozott gólszerzést se. Még tegnap azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy jogos volt a büntető, azonban a Roma-Parma meccsen nagyon hasonló szituációt láthattunk, de ott nem volt tizenegyes, úgyhogy itt sem kellett volna annak lennie.
youtu.be/ZDJM_xp5gHE?t=133

Második gól: A középpályás sor nagyon foghíjas, csak Pjanić és Rabiot van hátul, Bentancur később, de megérkezik, míg Bernardeschi már nem ér vissza, azonban ennek nem szabadna gondot okoznia, a létszámfölény megvan. A jobb oldalon van már a labda, a védelemben a tolódás tökéletes, így Rugani átvehette Ibrát Cuadradótól. Azonban Bentancur követte volna a labdát, így a középpályán is lehetett volna embert cserélni (Pjanić Kessiét foghatta volna, Benta meg Çalhanoğlut), de a kolumbiai kirohanása miatt ez nem történt meg. Juan kap egy kötényt, mint annak a rendje, eközben Rugani csak idétlenkedik Zlatan mögött, ahelyett, hogy megelőzné, így a svédhez eljut a labda, aki továbbítja Kessiének, aki mivel már belépett a tizenhatoson belülre, már a védőknek kell hatástalanítania, ami nem sikerült. Rugani nem tudta megállítani, Bonuccit meg úgy verte át, hogy hihetetlen. Eddig úgy láttam, mintha Danilo csak bohóckodott volna ott valamit, hogy blokkoljon, ahelyett, hogy lesz, ami lesz alapon becsúszva blokkolt volna, de nekem úgy tűnik, hogy sikerült valahogy hozzáérnie a labdához, így Teknek esélye sem lett volna védeni. Úgy tűnik, hogy ebben a szituációban talán csak a brazil cselekedett elfogadhatóan, a legnagyobb bűnös nálam Bonucci.

A harmadik gól: Ronaldo tök feleslegesen veszti el a labdát, ahelyett, hogy passzolt volna a vele szembeállónak, vagy bárkinek, ő addig vezeti, míg lehetetlen helyzetbe kerül, egy csellel, ha megpróbált volna elszaladni a két ember között, akkor tudott volna valahogy jól kijönni ebből a szituációból, sehogy máshogy. A labda a Milanhoz kerül, Pjanke zárta a passzsávot Rebić előtt addig, míg a horvát ki nem bújt mögüle, meg is kapta a lasztit. Nehezen veszi át, de megcsinálja a cselt, Daniele olvasta a játékot, érezte, hogy átteszi a baljára, de nem tudja szerelni. Mira nem megy Leaoval, mert az elvileg már nem az Ő feladata lett volna, Rugani felpattan, utoléri a portugált, hátrál, de úgy érzem, hogy nem igazán lett volna lehetősége blokkolni, úgyhogy szerintem a lehetőségekhez mérten jól döntött, de a blokk nem jönne össze, elmegy a lába között, majd a lengyel bekapja rövidre, de pont előtte pattan meg, így védeni nem tud. Helyezkedhetett volna jobban, így ebben a gólban Ő is benne van, Ronaldóval és Ruganival együtt.

A negyedik gól: Sandro eladja a labdát, Rugani szépen ezt végig nézi, ahogy azt is, hogy Bonaventura megkaparintja, de szerencsére az elmaradhatatlan totyorgást ismét megcsodálhattuk. Bentancur simán beszaladhatna Ante Rebić elé, mögé, bárhova, de ugye neki sem ez a feladata, így a horvát üresen van, és bátran bombázhat a kapuba. Itt a legnagyobb hibás egyértelműen Sandro, de Rugani is hozzátette a magáét.

Drotkoszoru 2020.07.09. 17:05:17

@triplat: "De azért Sarri is elkövetett egy nagy hibát mégpedig , tudta De Ligt 4 sárgával előbb utóbb kipontozza magát és nem adott még 5 percet sem Rugonak. Pedig a Toro ellen simán felküldhette volna. Mindenki játszott már így vagy úgy pár percet, de ahol a legkarcsúbbak voltunk ott nem szántunk 10 percet a csere emberre, hogy szokja a mérkőzéseket. És a védelem rendesen összecsiszolódjon."

Pontosan ugyanez jutott eszembe a Torino elleni derbi közben. Már az első félidőben biztossá vált, hogy de Ligt eltiltott lesz a Milan ellen, így Ruganinak kezdenie kell a San Siróban. 3-1-nél simán be lehetett volna hozni Rugót, hadd szokja kicsit a légkört, Bonucci párjaként a kommunikációt, stb. Korábban akár a Lecce ellen is kezdhetett volna, de ha már ennyire nem bízik benne Sarri, 2-0-s vezetésnél és emberelőnynél kockázat nélkül bedobhatta volna 20-25 percre. Nem szokásom védeni Ruganit, párszor már meg is cáfoltam embereket azzal kapcsolatban, hogy sose kapott folyamatos lehetőséget a Juvéban; de most én se tartom igazságosnak a nyakába varrni a keddi vereséget. Hibázott párszor, persze (bár Bonucci még nagyobbakat), de nem lehet így bedobni valakit, aki 4 és fél hónapja nem játszott tétmeccset és az önbizalma nullára van leépítve. Nem állítom, hogyha előtte pályára lép a Lecce és a Torino ellen, akkor kedden hiba nélkül lehozta volna a "rangadót", de legalább az esélyt megkaphatta volna. Tragédia persze nem történt, a bajnokságot simán behúzzuk így is, viszont ezt az időjárásra és a sűrű versenynaptára való kifogáskeresést hanyagolhatná a mester, mert egészen szánalmasan hat.

Sunny21 2020.07.09. 17:16:51

@JuventusFanatikus: A 93,4% ismét egyezik nálunk. Tökéletesen leírtad. Egyedül a második gólnál van egy kis észrevételem ha nem bánod. Érdemes ezt a gólt is kikockázni.

Leao megindul majd passzol Kessiének. A védelem tökéletesen feláll a tizenhatos vonalára, egyedül Danilo barátunk lóg be fél métert inkább egy métert (az egész támadás alatt), holott neki ekkor "semmi dolga" nem volt, csak annyi hogy a társai mozgását figyelje és a lesvonalat tartsa.

Kessié passzol Calhanoglunak. Bonucci felvette Rebicet,(utána szépen lesre engedte, talán Danilo miatt nem sikerült volna a leshelyzet) Rugani idióta módon visszabújt Ibra mögé, Cuadrado meg ki futott mint a tej... aztán leégett.. Kötényt kapott az még a kisebb probléma, a nagyobb az, hogy Calha megverte Őt és megindult a bal oldalon... és ez nagyon lényeges pont! Bonucci ezt észlelve elkezdett zárni abba az irányba, (talán helyesen is), és a lendülete miatt már nem tudott visszafordulni.
Kessiét nem tudta szerelni Rugani, majd a túlfutó Bonucci sem.
Összeségében szerintem itt a legnagyobb ludas Cuadrado és Rugani, de ebben a gólban mindenki szép nagy szerepet vállalt.

JuventusFanatikus 2020.07.09. 20:46:29

@Sunny21: Jogos az észrevétel, azonban ez alól felmenteném Danilót, mert most sehogy se jött volna ki az, hogy les legyen. Ettől azért lehetett volna figyelmesebb. Annyit talán hozzátennék, hogy Cuadrado miután meg lett verve, szart az egészre, csak sétálgatott, a török arra ment, amerre akart.
Szerintem Bonucci itt azért is fő ludas, mert ezt már nem először játssza el. Zapata is megcsinálta vele, hogy csak egy példát mondjak. De valahogy a Milan ellen mindig adakozó kedvében van, tavaly egy hatalmas gólpasszt osztott ki egykori csapattársainak.

spaolo1981 2020.07.09. 21:01:43

Szép nyilatkozat, Papinkó. Az, hogy mi hangzik el az öltözőben tényleg nem tartozik a nyilvánosságra, de remélem azért leordítottad pár játékos fejét.
Emlékszem, Conte alatt egyszer 2-0-ról kaptunk négyet a Fiortól, akkor Conte tuti, hogy lehajszárítózta a srácokat, mert végül ebben a szezonban értünk el 102 pontot.
Szóval fiúk, nem most kéne beiktatni az áramszünetet, amikor lassan a BL is elindul.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1810) bajnokság (2927) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (749) elemzés (40) előzetes (732) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1534) játékosokról (9100) juventus u23 (19) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2201) meccsek (3581) mercato (3882) nyilatkozat (6754) Olasz Kupa (278) összefoglaló (328) pletyka (3857) Primavera (16) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (44) vezetőség (208) video (119) Címkefelhő
süti beállítások módosítása