HIVATALOS: Buffon és Chiellini 2021-ig hosszabbított a Juventusszal

buffon_gigi_es_chiellini.jpgA Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy két legendája, Gianluigi Buffon és Giorgio Chiellini további egy évre, 2021 júniusáig meghosszabbították most nyáron lejáró szerződésüket.

A jelenlegi csapatkapitány, Chiellini augusztusban tölti be harminchatodik életévét, s a közelmúltban arról beszélt, hogy még legalább egy évig tervez a zebracsíkos mezben.

A védő 2005-ben csatlakozott a Juventushoz, melynek színeiben 509 hivatalos mérkőzést játszott, s ezalatt 36 találat fűződik nevéhez.

A veterán Gigi Buffon 2001-ben rekordnak számító összegért érkezett a Parma együttesétől, azóta 669 hivatalos mérkőzésen védte a Juventus kapuját.

"Vannak játékosok, akiket nem kell bemutatni. Bajnokok, akiknek a története önmagáért beszél, s akiknek a kapcsolata megbonthatatlan azzal a mezzel, amelyet viselnek. Példaképek a pályán és az öltözőben, vezérek, hajtóerők, a zebramezes gének hordozói, akik második bőrként viselik. 

Gianluigi Buffon.

Giorgio Chiellini.

Kapitányok, legendák.

Bianconerik érkezésük óta. Bianconerik mindörökké. Ezt bizonyítandó, ha erre egyáltalán szükség volna, ma hivatalossá vált szerződéshosszabbításuk 2021-ig!" - szól a Juventus honlapjának bejelentése.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7715973566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2020.06.29. 16:50:57

Egy év sima ügy szerintem.

Remélem Chiello-t elkerülik a sérülések.

Engem az is érdekelne hogy mikor fog összeállni a De Ligt - Demiral duó. Remélem hogy ez nem csak ábránd, hanem meg is valósul majd.

del pipi 2020.06.29. 17:24:55

Hát ha ez a két zseniális karakter belefér a Juve költségvetésébe, akkor ők ha nem is feltétlen tudnak mindig játszani, de óriási egységet tudnak adni a csapatnak minden téren. Örülök!

rockitbaby 2020.06.29. 17:35:32

@Rocky80: A 20/21-es szezonra. De én is nagy érdeklődéssel várom már ezt a duót.

Félek Capitano utolsó szezonja lesz ez a következő... De legalább hozzunk ki ebből valami jót, tanítson meg mindent a D-D duónak.

Gigitino 2020.06.29. 17:48:20

végre egy jó hír!

RCdorset 2020.06.29. 18:21:25

Jó hír. Nyilván padozni fognak a legtöbbször, és nem a jövőt kell rájuk építeni, de 1 csapat sikeréhez nem pusztán sztárok kellenek, nevek, meg technikai tudás, jó taktika, hanem egy családias, pozitív hangulat is az öltözőben. Ebben tudnak segíteni, olyan atmoszférát teremteni a fiataloknak/labbaknak, amiért azok a Juvénál képzelik majd el a jövőt.

Persze a jövő az a de Light Demiral páros és a CR utáni idők a Juvénak...

JuventusFanatikus 2020.06.29. 19:37:11

Már nagyon vártam ezt a bejelentést.

Rocky80 2020.06.29. 21:50:50

@rockitbaby: én meg tudod mitől félek még jobban?

Hogy Bonucci helyére nem "merik" berakni a törököt. Vagy ha igen, és kimarad, akkor megy majd a kavarás és áskálódás a háttérben.

Juvetto 2020.06.30. 07:54:24

YESSSSSSSSSS!!!!!!!!!

del pipi 2020.06.30. 10:11:08

@Del Butus: Pontosan! A másik meg csak a rekordokat hajhássza, nem tudom hogy hová lesz így a világ! Ez borzalom! Igaz?

Lanzafame 2020.06.30. 10:54:58

@Rocky80: Szerintem jobb megbarátkozni ezzel a szomorú gondolattal. Ha nem lesz tragikusan fos Bonucci, az ő helye biztos a védelem közepén, a többiek pedig versenyezhetnek a másik helyért. Ő a csk is. 2-3 évig kinéz neki a kezdő.

2020.06.29. 16:28 |

Címkék: hírek klub játékosokról