Kuluševski: „Sarri miatt is választottam az Inter helyett a Juvét”

kulusevski_dejan_j_logo_elott_ingben.jpgA Juve téli igazolása, a 20 éves svéd válogatott, Dejan Kuluševski alig várja, hogy bizonyíthasson a Juventus mezében, legutóbbi interjújában pedig elmondta, hogy miért is döntött inkább az Öreg Hölgy mellett, mint a fiatalok számára talán ígéretesebb Inter helyett.

„Jó úton vagyok, napról napra erősebbnek érzem magam, és készen állok az új kihívásokra.” - olvashatók a futballista szavai a La Gazzetta dello Sport hasábjain.

„Várom, hogy megmérettessem magam a legjobbakkal szemben. Célom, hogy tanuljak, és türelmetlenül várom, hogy egy csapatban legyek Paulo Dybalával és a mágikus bal lábával.

Bárhogy is legyen, most már tudom, hogyan kell játszanom különböző pozíciókban, és ki akarom vívni a helyem Torinóban is.”

Dejan Kuluševskit az Allianz Stadionba érkezéskor üdvözölte például Cristiano Ronaldo, de Gianluigi Buffon és Giorgio Chiellini is szívélyesen viselkedett a fiatallal szemben.

„Varázslatos nap volt, amikor az Allianz Stadionba látogattam, egyedi atmoszférát tapasztaltam meg. CR7 is üdvözölt, s érdeklődött arról, hogyan érzem magam. Gianluigi Buffon és Giorgio Chiellini is nagyon kedves volt. Óriási öröm volt ez egy olyan srácnak, aki eddig őket csak a tévében látta.

Remélem, hogy minden kiírásban sokáig menetelünk, és hogy mindenekelőtt megnyerjük a Bajnokok Ligáját.

Maurizio Sarri is kedves volt, próbált megnyugtatni engem. Ismerem a Chelsea-jét, illetve a játékstílusát. Ezért is döntöttem a bianconero meze mellett. Antonio Conténél mások a csapatmozgások és a taktikai felállás. Emiatt felmerült bennem pár kétely.”

Dejan Kuluševski kivívta végül a játéklehetőséget a Parmánál, de nem tagadta, hogy akadtak nehézségek.

„A Cagliari elleni vereség után dühös voltam. Jól játszottam, és először végre nyugodtnak éreztem magam a pályán. Végre úgy éreztem magam, mint a korosztályos csapatokban. Végre úgy éreztem, hogy képes vagyok játszani a Serie A szintjén. Az Inter ellen nyugodtnak tűntem kívülről, de félidőben a stressz miatt hánynom kellett. Felejthetetlen 2-2 volt.”

A svéd futballista nyáron klubot vált, nagy valószínűség szerint a Juventushoz csatlakozik, ám nem nyugodhat meg, mert a Parma jelenleg ugyan csak kilencedik, de csak négy ponttal van lemaradva a hatodik helyen lévő Napoli mögött.

„A nyáron, amikor Daniele Faggiano igazgató úr és Roberto D’Aversa edző felkínálta számomra ezt a lehetőséget, nagy bizalomról tettek tanúbizonyságot irányomba, és ez kivételes szezon számomra.

Ezért szeretném szépen befejezni ezt az évet, ki akarom venni a részem a sikeres évzárásból. Nem a saját céljaimra gondolom, a fontos az, hogy az összes meccsen nyerjünk, és ezeket a meccseket arra használnám, hogy minden nap fejlődhessek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5515719632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.05.27. 17:03:01

Tökéletes nyilatkozat, őszinte, korrekt és rendkívül szimpatikus. Nagyon meglátszik, hogy tudatosan építi a karrierjét és egy igazi csapatjátékos. Plusz pont, hogy nem zengett ódákat CR-ről:P:D

Kmarcika 2020.05.27. 19:02:21

Nagy arc a csávó.
Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit fog nálunk alkotni.
Bízom benne.

nortu30 2020.05.27. 21:54:39

Reméljük a pályán azért határozottabb lesz, mint ezen a képen :P

Bodnar Daniel 2020.05.27. 22:32:56

A legjobb jel, hogy ez a srác egyébként sehol sem volt túltolva.

Egyszerűen a szakma tudja, hogy ő jó. Nem láttam tőle semmilyen szuperképességet vagy valami atomelszállt jogabonitos youtube összeállítást.

Csak az jön le az egész csávóról, hogy egy normális srác, aki step by step tolja határozottan és hajt.

Én egyenlőre egy tehetséges Pepe-t látok benne. :D

Nagyon nagy híve vagyok az ilyen sztoriknak. Semmi felhajtás, csak úgy minden rendben módjával halad, mint egy Toyota gyárban.

Egyenlőre mondjuk nem tudom kit tolna ki a posztjáról. Ha oda rakja magát, valószínűleg neki mindegy is lesz. :)

niccolo 2020.05.27. 23:46:09

Ő is úgy van vele,hogy Dybala jobb lába említésre sem méltó.

del pipi 2020.05.28. 05:32:40

@Bodnar Daniel: A Toyotás hasonlat isten király volt! :)
@niccolo: Szerintem te nagyon rosszul fogtad meg a lényeget, arra hajaz hogy azzal szeretne futballozni aki tud futballozni. Azért mert a bal lábát említi azért nem tudom hogy te hol vetted ki hogy a jobb le van sajnálva...

del pipi 2020.05.28. 08:01:17

@venember83: Én is köszöntem, ennyit a srácból még nem láttam, remélem jó lesz nálunk. Tetszik hogy gyorsan helyzetbe tudja hozni a társait, és be is tudja fejezni. Ha nem tesz rá túl nagy súlyt hogy a Juvéban játszik akkor ez a srác egy jó vétel volt.

Bodnar Daniel 2020.05.28. 12:02:57

@venember83: Köszi a linket.
Jó nézni ezt a oroszlán software és őzgida hardware-el működtetett megoldásokat.

Pontosan erre értettem, hogy mivel nem kifejezetten jóképű és még csak nem is lehet azonosítani az "új messi és társai" jelzővel, és nem túl fluid a mozgása, plusz a megoldásai sem néznek ki elegánsnak, inkább helyénvalónak ezért senki nem kezdte el túlsztárolni.

Pl. Tonali azért zsákbamacska, mert ha eljárna rendesen fodrászhoz az emberek fele ennyit feltételeznének róla. Fura miken múlik egy fiatal tehetség megítélése. Az meg mégfurább, hányan hasalnak el közöllük az ezáltal generált súly alatt.

Ez kb általában olyan, mint a ronda de kurvajófej csaj esete a diszkóban. A tudat legmélyén mindenki igazi párt találni megy, de végül csak arra nem figyelnek fel aki alkalmas is erre nagy eséllyel.

Kivéve most a Svéd srácnál. Ezért izgi.

niccolo 2020.05.28. 13:45:39

@del pipi: a mosolygós smile eltűnt,amúgy irónia lett volna.

JuventusFanatikus 2020.05.28. 14:27:04

@Bodnar Daniel: Eléggé érdekes elmélet:D

Egyébként azt is mondta, hogy jobb szeretne lenni, mint De Bruyne. Hajrá!

Dybali 2020.05.28. 17:16:51

@JuventusFanatikus: Én jobban örülnék egy jobb szélső Nedvednek(ha lehetne választani) . Bár nem tudom, hogy Sarri középen vagy szélen játszatná. Nagy reményt fűzök hozzá, de először illeszkedjen be. Nagyon türelmes vagyok, két évet adok neki. Aztán hajrá.

del pipi 2020.05.28. 17:25:33

@niccolo: JAAAA! Így már érthető! :)

Joseph Toser 2020.05.29. 05:27:47

@Dybali: Ő tükör szélső és a csatárok mögött trequartistaként is jól érzi magát.... legalább is én erre emlékszem, hogy ezt mondta és @Juventusfanatikus is megírta már.

Lehet belőle bármi... még fiatal és formálható.

Az egyik hozzászólásomban az ilyen univerzális játékosokra gondoltam... Több poszton is bevethető.. és ráadásul még tudja is....
Ha beválik,akkor Sarri bárhol tudja játszatni.. terquarista és szélső poszton is.
Lehet váltogatni a 4-3-1-2 és a 4-3-3 között, akár mérkőzés közben is lehet formációt váltani.. cserélni sem kell hozzá. Így, elsőre,legalább is taktikailag jó igazolás. Akkor lesz kiváló igazolás, ha hozza a szintet és....
Meglátjuk!

Bodnar Daniel 2020.05.30. 14:58:07

@JuventusFanatikus: Most megint átolvasva elég nagy hülyeségnek tűnik. :D

Nehéz eldönteni néha, hogy inkább kommenteljek vagy igyak. Az ilyen elméletek akkor születnek, mikor nincs kedvem választani...

De egy szónak is száz a vége. Szimpatikus a Dán fijú.

2020.05.27. 16:40 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról