Amauri: "Nem bántam meg, hogy a Juventushoz igazoltam"

amauri_juventus.jpgAz egykor nagy reményekkel a Juventushoz igazoló Amauri felidézte a Torinóban töltött időszakot, s elárulta, 2012-ben közel állt ahhoz, hogy az AC Milan együtteséhez igazoljon, azonban a történet végül más irányokban folytatódott.

A brazil-olasz támadó 2008-ban 22.8 millió euro fejében igazolt a Palermótól az akkor még csak formálódó Juventushoz, majd 2011-ben kölcsönben a Parmához került, s így már nem lehetett részese a zebramezesek történelmi sikersorozatának. 

"Ma is ezt a döntést hoznám." - válaszolta Amauri a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva, mikor arról kérdezték, jó választás volt-e a Juventushoz szerződni.

"A második szezonomban voltak problémák a pályán kívül, egy kicsit semmi sem jött össze. Kétszer is hetedik helyen végeztünk, de a klub akkor még egészen más volt, mint ma. A csapattársaim egy része maradt Agnellivel, s trófeákat nyertek.

Élveztem Conte támogatását, de Marotta más játékosokkal számolt. Megpróbált a Marseille-hez küldeni, de ezt elutasítottam. Ezt követően, az edző kihagyott a keretből."

A Parma volt a következő állomás, majd 2012-ben felmerült a lehetőség arra, hogy az AC Milanhoz szegődhessen, végül azonban a Fiorentina lett a játékos következő csapata. A lilák mezében Amauri azután góllal vállalt szerepet az AC Milan elleni 2:1-es győzelemben, s ezzel segítette egykori csapatát, a Juventust a bajnoki cím elérésében.

"Ha arra gondolok, hogy januárban a Fiorentina helyett a Milanhoz mehettem volna... Az átigazolási időszak végén aztán a milánóiak elmondták, hogy nem tudják lezárni a tárgyalásokat, de nem maradhattam nyugodtan az egész szezonra.

A San Siróban lőtt gólom hozzásegítette a Juventust, mely győzött Palermóban, hogy a tabella élére álljon, s ott is maradt a szezon végéig."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6215713532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2020.05.23. 13:17:19

Hát igen, itt az ideje kimondani:

Köszönjük szépen a bajnoki címet!

Leram7 2020.05.23. 14:28:43

Förtelem ez az ember. Emlékszem még kb versenyeztette magáért az olasz és brazil válogatottat.

A juve történetének egyik legrosszabb támadója.

Teljes karrierje alatt alig szerzett gólt.

Wizzurah 2020.05.23. 22:53:29

Gyó mekkorára kitátotta a száját, mint egy kígyó. Jön is belőle a sok hülyeség.

asvééd 2020.05.24. 19:01:43

Vicc volt ez az ember és szánalmasan gyenge.

2020.05.23. 13:00 |

Címkék: klub nyilatkozat játékosokról